Ellenzék, 1922. május (43. évfolyam, 99-120. szám)
1922-05-03 / 99. szám
ELLENZÉK ________ ____________________Clunj-Kolozsvár, 1922. május 3. A hivatalos vizsgálat A hivatalos vizsgálatot szombaton éjjel folytatta le egy harminc tagú vizsgáló bizottság. Lehóczky bányaigazgató vezetésével Ghiteanu dóval vezető ügyész, Alexandrescu szigurancafőnök és Farkas lupényi rendőrkapitány, továbbá a bányahatóság részéről Albert Ferenc főfeligyelő és szakértő gyanánt a szomszédos petrozsény bányatársaság egyik igazgatója szálltak le a bizottsággal. A bizottság megállapította a bányetsegrobbanást, de a rombolás miatt részletes megállapítást nem lehetett végezni. A katasztrófa végső képe ez, hogy a bányából nyolcvan hullát hoztak fel, rajtuk kívül négy súlyos sebesültet, akiknek állapota válságos és hat könnyebb sebesültet, akik meg fognak gyógyulni. Két embert mostanig sem birtaik megtalálni, pedig ez egész bányát fölkutatták értük. Ezek valószínűleg a még eltakarítatlan romok között vannak. Hibájuk azonban bizonyos és a bányaigazgatóság nyolcvankét halottról szóló gyászjelentése ezt a két embert, Scrobota Tamást és Cupa Indreit is felsorolja a halottak között ISM Beit virrasztás Pénteken és szombaton szomorú feladat jutott részül Lupény népének. A hullákat felszállították a társulat kórházába, amely a telep főutcája mellett elhúzódó domb oldalában fekszik. Három kis pavillonból áll az egész kórház. A tíz sebesültet kényelmesen el lehet benne helyezni, hanem a nyolcvan halott alig fér bele. Jó, hogy a halottaknak nincs szükségük külön ágyra. Békében megférnek egymás mellett hevenyészett deszkákon is. Borzalmasan néznek ki. Hiszen a halál mindenképpen szombrú, de ez a halál rettenetes volt. Más halál ez, ralal azoké, akik egy élet végén ágyukban várják a megváltást; más halál az, mint a featonáé a harcmezőn, bár az is váratlan és kiszámíthatatlan. Ez a vég durva és kegyetlen. Nincsen egyetlen hulla sem, amelyik csonkítatlanul maradt volna. Van néhány test, amelyiket a robbanás ereje úgy vágott a falhoz, hogy négy-öt darabbaszakadt. Néhány halott koponyája lapossá van zúzva, alig lehet fölismerni, hogy ez itt tegnap még gondolkodó homlok,ez itt pedig két szem volt, a lélek tükre. Most már a halál tükre rajtuk minden. Szombaton egész nap kordon áll a kórház körül. Zokogó asszonyok, jajveszékelő anyák és síró gyermekek könyörögnek, hogy bocsássák be őket a halottakhoz, legalább még egyetlenegy pillantást vethessenek rájuk. A vezetőség hajthatatlan, nem enged a halottakhoz senkit. Ez talán kegyetlenségnek tűnik fel, de épen ellenkező célja van. Ilyen állapotban nem akarják a hozzátartozóknak megmutatni a hullákat. Előbb megmosdatják őket. Lemossák a tagokról a vért, a kormot és a szennyet. Csak a halált nem moshatják le róluk. Az igazgatóság szombaton minden halott részére fekete zsákszerű ruhát varratott, egy fekete sapkával. Ebbe öltöztette föl a hullákat. Mert később mégis megmutatták, már a koporsóban, a szemfedő alatt, egy pillanatra a halottakat az anyáknak és az asszonyoknak. És így felöltözve mégsem látszott, hogy a kar egészen levált a testről vagy hogy a koponyából hiányzik az agyvelő. Szombaton egész nap kattogtak a varrógépek Lupényban. Nyolcvan halotti ruhát kellett varrni. Egész nap fűrészeltek, gyalultak és kopácsoltak. Az urikány-zsilvölgyi társulat minden ácsa és asztalosa koporsókat csinált. Késő este lett, amire elkészültek a munkával. Ekkor a község legnagyobb terén, a kórház dombja alatt, egy órisi ravatalt ácsoltak. A tér három szegélyén húzódik végig a ravatal. Sorba rakják föl rá a koporsókat. Az utca felé eső egyetlen oldal marad szabadon, a tér másik három oldala végig koporsókkal van szegélyezve. Jönnek a halottak Szombaton éjjel szállították le a kórházból a koporsókban a hullákat a ravatalhoz. Félelmes és hátborzongató látvány volt. A fénytelen sötét éjszakában, a kórházdombról levezető szerpentinen fáklyás bányászok hozták le szerencsétlen társaikat. Az egész horizontból nem látszott egyéb, mint az égen a csillagok és a domb ösvényén lefelé kígyózó fáklyafényes koporsók. Ez volt az egyetlen időpont, amikor majdnem fölbomlott a rend és már-nár úgy volt, hogy a mélyen sújtott lupényi nép idegei felmondják a szolgálatot. A hegyoldal tele volt a szerencsétlenek hozzátartozóival, sikongató, őrjöngő asszonyokkal, akik mindenáron oda akartak rohanni a holttestekhez. — Ha elvettétek az uramat, legalább mutassátok meg ! — Egyetlen iram, ne hagyj el! — Meghalt, mind a három meghalt! Jajszavak kavarogtak a levegőben, panaszos siránkozás visszhangzott magyarul és románul vegyesen. S a kétnyelvű kétségbeesés összefolyt egyetlen szomorú vérfagyasztó, borzalmas harmóniába. A szerpentin-után katonaság és rendőrség állott sorfalat. Az asszonyok rohama megtört a kordonokon. Azzal csitították le őket, hogy másnap délelőtt a ravatalon mindenkinek egy-egy pillanatra fölemelik a koporsó fedelét, hogy egy utolsó búcsúpillantást vethessen az örökre eltávozókra. A nyolcvankét halott után 64 özvegy, 95 árva és 7 ellátatlan szülő maradt hátra. Van egy özvegy, akinek kilenc árvája várja hiába vissza apját a bányából. Egy Scrobota nevű asszonynak mind a három legény fia odaveszett a pusztulásnál. Ezt az asszonyt később megmutatták a ravataloknál. Már nem tudott jajgatni sem, sírni sem, csak reszketett a déli hőségben, mintha a halál fagyos szele luma. Nyilatkozik a főorvos Felkerestük dr. Kaczander Józsefet, a bánya főorvosát. Megkértük, hogy mondja el mit tapasztalt a szerencsétlen áldozatoknál. Dr. Kaczander a következőket mondotta: — Sajnos az én orvosi munkámnak kevés tere volt, főleg csak halottkémi munkát kellett végeznem. — Négy súlyos sebesültem van, akik egyelőre élet és halál között lebegnek. Ezek a sebesültek agyrázkódást, csonttörést, gázmérgezést, továbbá másod- és harmadfokú égési sebeket szenvedtek. A hat könnyebb sebesült annak köszönheti menekülését, hogy a bányának az aknalejárattól eső legtávolabbi részében dolgozott, amely nem esett a robbanás irányának útjába. Egyetlenegy ember volt, egy Grün Jenő nevő bányász, aki maga mászott ki egy nyíláson a bányából. Ez a,, legkönnyebb sebesült. A halál oka a legtöbb esetben roncsokig, égés, fulladás volt. A katasztrófa ereje az áldozatokat a bánya falához vágta, innen származott a roncsolás , a végigszaladó tűzhullámntól pedig az égés és fulladás. A szerencsétlenek semmit sem kínlódhattak. A halál egy pillanat alatt érte őket. Számos halotton a szénmonoxid-fulladás jele mutatkozik. Több ember teste darabokba szakadt. Az Ellenzék munkatársa fölkereste Grün Jenő bányászt is. Ő tud még a legkevesebbet elmondani az egészből. — Rendesen folytattuk munkánkat. Egyszerre egy óriási ütést éreztem. Elvágódtam. A lámpa elaludt és én elvesztettem az eszméletemet. Amikor magamhoz tértem, négykézláb elkezdtem mászni, mert tudtam, hogy arrafelé, ahol dolgoztam egy kijárónyílás van. Persze azt nem tudhattam a sötétben, hogy jó irányban mászom-e, vagy pedig épp ellenkezőleg befelé, ahol a robbanás történt. Véletlen szerencse volt, hogy eltaláltam a helyes utat és kivánszoroghattam a napvilágra. — Nem tudom, hogy mi lehetett a katasztrófa oka. A temetés Vasárnap délben 1 órakor kezdődött a temetés. Kora reggel elkészültek a felravatalozással. Koszorúk, virágok tömege borította a koporsókat. A négyszögletű űér közepén, amelyet a ravatal övezett, egy pódiumot állítottak fel kis, gyászleples oltárral, kereszttel. A térség végén hatalmas gyászkapu, zöld fenyőgallyakból kirakott felírással: „Feltámadunk!" Itt folyt le a gyászszertartás. A külön vonatok még egyre hozták a tömegeket. Megérkezett a petrozsényi bányamunkások és az állami bánya munkásainak küldöttsége. Ezenfelül a bányatisztek, hivatalnokok delegáltjai, a vulkáni, aninoszai, petrillai, lónyabányai bányászküldöttek. A hivatalos kiküldötteken kívül ezer meg ezer számra özönlött Lupényba a nagy temetéshez az egész bányakerület népe. A tér felett elhúzódó amfiteátrális domboldalon legalább is tízezer ember szoronghatott, úgy állottak az emberek a temetés ideje alatt, mint a fűszálak. S végesvégig az utcákon, a Zsil nagy kőhídján egész a másik parton fekvő hegyoldal temetőjéig, ahova a gyászszertartás végén a koporsókat vitték, tízszeres sorban állott a nép. A temetésre megérkezett az Urikány-zsilvölgyi társulat budapesti központjának vezérigazgatója, Végh Arthur is s ott voltak az összes szomszéd társulatok igazgatói, az alispán, a megyei hatóságok képviselői s Petrescu, a munkaügyi minisztérium felügyelője. Várták a munkaügyi miniszter érkezését is, aki azonban a temetésig nem jött meg. Qiredtaa Milletor de cartai uiricani-Vai Balfii din Lupeni anunta cu mare durere, ca la catastrofa in „Ocna-Aurelia* in ziua de 27 Aprilie 1922 la orele 127* subsemnati Optzeci si doi bravi Minieri si-e dat bonul, lor subet inmanaie Creatorului. Ranasitele pamantesti ai defunctilor se vor aseza spre odihna vecnica Dumineca la 30 Aprilie 1922 la ora 1 d. a. in Cimiterul Eroilor din Lupeni, Lupeni, la 29 Aprilie 1922. Levöm Aranyi Mihály Ágoston István Albert Sándor Berzan Vaszilie Breazu Juon Baczai Simon Bandi András Barton Hűbéri Benkő János Biró József Jánosé Borsos Péter Böjte Elek Bökő Imre Boér György Cupa Indrei Csinzér András Detrelean Mitru Danci Josif Demian Avram, Todor Demian Dumitru Dirk Filip Érsek István Fazakas István Fogarassy Ferenc Fazakas Áron Gedzur Gheorge Gregor Vasilie pietate. Popa Tódor Popa Vasilie Petrusc Gheorge Pál Ferenc Pap Gyula Puch János Pánczél Ferenc Röhner Ignátz Sav Juon 1. Solomon Scoupi Juon Scrobota August Scrobota Ilie Scrobota Tanasie Scoromostei Iuon Selesan Tódor Szentes Péter Skoupi Károly Stadler István Szöcs András Andrásé Temecz Adolf Skaczisen András Takács Tamás Vajda József Vajda Ferenc Istváné Wenzel Kálmán Wenzel Károly Wencel Rudolf Az Urikány-Zsüvölgyi Köszénbánya R.-T. lupényi bányaigazgatósága mély fájdalommal tudatja, hogy 1922. évi április hó 27-én déli Val órakor az „ Aranka-akná“-ban történt bányalégrobbanásnál fenti Nyolcvankettő derék Bányásza életét vesztette. Az elhaltak földi maradványait a lupényi „Hősök Temetőjében” vasárnap, f. hó 30-án d. u. 1 órakor helyezzük örök nyugalomra. Lupény, 1922 április 29-én. Emléküket kegyelettel fogjuk megőrizni. pastra memória Gergely János Göllesz András Halcea Victor Hunt Gheorge Habina József Sazan Vasilie Küsbei Vasilie Klemencz András Kapros Adolf Krakovski Károly Kriska Kajetán Kovács Sándor Lesco Chirill Lescut Juon Miriuta Precup Manea Nicolae Margaian Juon Mihailla Nicolae Mag Mihály Michnic Leó Major Dénes Márkus Domokos Mózes Miklós Neselean Iuon Neselen Lázár Magy Lajos Péteré Orbán Sándor Ötvös János