Ellenzék, 1922. június (43. évfolyam, 121-143. szám)

1922-06-23 / 138. szám

Cluj-Kolozsvár, 1922. június 25 . A tótok memorandumot külde­nek Hágába. A csehszlovákiai tótok nemrégiben memorandumot készítettek, amelyet a népszövetségi ligák prágai kongresszusa elé akartak terjeszteni. Ez azonban közbejött akadályok miatt nem történhetett meg s ezért­­ elhatá­rozták, hogy a sérelmeiket felsoroló memorandumot a hágai konferencia elé fogják terjeszteni. Újabb nehézség az aradi magyar gimnázium ügyében. Aradi tudósí­tónk jelenti: Az aradi katholikus gim­názium ügyében újabb meglepő for­dulat állott be. Steancu Sándor köz­oktatásügyi resszortfőnök rendeletet adott a katholikus főgimnázium igaz­gatóságának, amelynek értelmében az intézet azon tanárai, akik oklevelüket 1918. után szerezték, nem vizsgáztat­hatják le a növendékeket. A rendelet nagy megütközést keltett Aradon, mert az érthetetlen intézkedés következté­ben az intézet 35 tanára közül 24 nem vizsgáztathat. * A világhírű „Székely Selters” termé­szetes gyógyvíz a lélekző- és emésztőszer­vek hurutos bántalmai, idült gyomorbajok, vérszegénység és az ebből eredő idegbajok, továbbá a vese-, hólyag- és epekő-beteg­ségek ellen kiváló gyógyszer. Az­ emésztést elősegíti és az étvágyat fokozza. Kellemes ize és tisztaságánál fogva mint üdítő és borral is kitűnő gyógyhatást érünk el. — Megrendelhető: „Székely Selters" forrás ke­zességénél, Kolozsvár, Str. Florilor 17. Der­­zsi.Áruk : ab raktár, vagyonba rakva 50°, 6-os szállítási kedvezmény mellett csereü­veg ellenében »/i 1. 1­00, 710 1. 140, »/s 1. 1 20. Ab kút: »/i 1. 1‘20, ’/io 1. 1’—, »/s 1. —90. Bizományosok kerestetnek minden városban * Borolin mentholos sósborszesz a leg­jobb háziszer. Megölte a feleségét, azután ön­magát. Aradi tudósítónk jelenti: Bor­zalmas gyilkosságot és öngyilkosságot követett el Stera János nevezetű aradi munkás. Stera munkából , hazajövet­­eátámadt a feleségére, akinek a ha­sát felmetszette, azután önmagával végzett. Egy függönyzsinórra­ felakasz­totta magát. A rendőrség megindította a nyomozást a rejtélyes gyilkosság és öngyilkosság okának kinyomozására. Szervezkednek az aradmegyei tisztviselői­. Aradi tudósítónk jelenti :­­­z aradmegyei városi és vármegyei tisztviselők elhatározták, hogy a ko­­lozsmegyei tisztviselők példáját kö­vetve ők is szervezetbe tömörülnek. A kolozsvári tisztviselők szövetkezeté­nek bejelentették, hogy az aradi me­gyei osztályt a napokban felállítják. A m­egtartandó szervezkedő gyűlésen a kolozsvári szervezet kiküldöttei is részt­­vesznek. Hajószerencsétlenség Hamburg­ban. Hamburg kikötőből jelentik. A brazíliai Lloyd Avaré nevű kétcsavaros személyszállító gőzösét ma délelőtt szándékoztak vízre bocsátani. A hajó hirtelen oldalra fordult. A fedélzeten lévő emberek egy részét a hajóról lezu­hanó felszerelési tárgyak megsebesítet­­ék. A gőzös jobboldalán bezárt embe­rek most a legnagyobb veszedelemben drognak és valószínű, hogy egy ré­szük életét vesztette. Azt még nem le­hetett megállapítani, hogy hányan vol­tak a hajón, ugyancsak ismeretlen a baleset oka is. Egy londoni híradás szerint tizenegy embert megmentettek, tettől életre tudtak kelteni, egy színes pincérnőt azonban holtan találtak és egy hajógyári­ munkás mentés közben jobbkezét vesztette. Magyar színház a Vajdaságban. Senghváry Miklós volt erdélyi színigaz­gató, akinek itteni turnéja balul vég­ződött, mint most értesülünk Jugoszlá­­viában próbál szerencsét. Belgrádban folytat­­ jelenleg tárgyalásokat a köz­­oktatásügyi miniszterrel. Már sikerült is annyit kieszközölnie, hogy a legköze­lebb minisztertanács fog foglalkozni a vajdasági m­agyar színészet ügyével. Fegyver mint villámhárító. Alsó­­vereckéről jelentik: A zsdenyovai pos­­takocsin Alsóvereckére tartott a zsde­nyovai postás a feleségével, egy erdő­­védnek és egy pénzügyőrnek a társa­ságában. Útközben nagy felhőszakadás érte utól őket és a zivatar elöl sehova sem tudtak menekülni. Egyszerre ha­talmas cikázással villám csapott le a szekérre, de csodálatos képen anélkül, hogy bárkiben is kárt tett volna, ke­resztül szaladt a pénzügyőr fölfelé tar­tott puskáján és annak csupán az agyát­­törte össze. Sem a fegyvert tartó finánc, sem az utasok nem sé­rültek meg és a nagy ijedtség árán minden baj nélkül értek Alsóverec­kére. Csecsemőholttest a szemetesko­­csiban. Budapestről jelentik: Ma reg­gel a terézvárosi templom előtt az egyik szemeteskocsiban az utcaseprő egy gyermekholttestet talált. A kocsikat tegnap délután fél ötkor ürítették ki és tisztították meg, ma reggel pedig, ami­kor az összegyűjtött szemetet akarták bedobni és kinyitották a kocsi fedelét, észrevették, hogy egy papirosba burkolt csomag van az alján. Am­ikor kivették, egy fiúcsecsemő holttestét látták benne. A kis holttest egészen be volt takarva az újságpapirosba, csak az arca látszott ki belőle, a nyakára szorosan zsinór volt kötve, úgy látszik, a csecsemőgyil­kos ezzel fojtotta meg, hogy ne sírjon a szemetesládában. A borzalmas leletről a rendőrséget azonnal értesítették. Az eddigi megállapítások szerint a csecse­mő mintegy négy napos lehet. Borzalmas családi dráma. Sobor­­sin arad megyei községben a napokban borzalmas családi dráma történt. Burla Nikodém korcsmáros szóváltás hevé­ben a kezében levő késsel felvágta a felesége hasát. Az asszony vére átszi­­várgott a szomszédszobába, ahol an­nak öreg édesanyja tartózkodott. Az öreg asszony meg akarta bosszulni leányát és ezért baltával a korcsmáros fejére sújtott, de csak kisebb sebet ejtett rajta. A cselekedetének követ­kezményeitől megrémült korcsmáros erre elbúcsúzott ismerőseitől s kiment a község melletti Cukorhegyre. Lefe­küdt a földre, meggyujtott két gyer­tyát maga mellett, azután egy dinamitt patront vett a szájába s annak gyújtó­­zsinórját a gyertyalángjához vitte, így várta a halált. A dinamitpatron fel is robbant s darabokra tépte a korcs­­márost. * Ne higyje azt, hogy 169 lejért mindenütt vásárolhat „Bata“ fehér vá­szoncipőt. Helyi kizárólagos elárusító helye a „Bata“ cipőgyári lerakata, Cluj, Főtér 9. Színház-Művészet HETI MŰSOR Magyar Színház Csütörtök: Elveszett paradicsom. Berky Lili és Gózon Gyula együttes ven­dégjátékával. A földszinten premiere helyárakkal, az erkélyen rendes hel­yárakkal. Péntek: Éva. Berki Lili vendégjátékával. A földszinten premiere helyárakkal, az erkélyen rendes helyárakkal. Szombat: Ernani. Opera helyárakkal. Opera bérlet, 29. szám. Vasárnap délután: Tót leány. (Berky Lili és Gózon Gyula vendégjátékával. Szentgyörgyi István föllépésével. Mérsékelt helyárakkal. Vasárnap este: Új kabaré.­­Berky Lili és Gózon Gyula együttes vendégjáté­kával. A "földszinten premiére "hely­­árakkal, az erkélyen rendes hely­árakkal. A premiére bérlők helyett hétfő déli 12 óráig tartja fenn a pénztár.) A színházi iroda közleményei: * A vasárnapi kabaré. Rendkívül gazdag, érdekes, teljesen új kabaréban fog vasárnap este a közönség gyö­nyörködni. A legválogatottabb kabaré­darabok, amelyek Kolozsvárott még sohasem kerültek színre, fogják ezút­tal a közönséget gyönyörködtetni. „A kubik“ ez az izgalmas, nagyszerű grand guignol, a „Község dógában“ cím­ű életkép, amely Liptai Imre kitűnő műve, továbbá Karinthy Frigyes kacag­tató tréfája, amelynek címe „Mennyire tud marha lenni egy férj ?“ s végül Balassa Emil vígjátéka, az „Amerikai nagybácsi.“ Valamennyi darab pre­miere lesz itt nálunk s újak lesznek a Berky Lili és Gózon Gyula magán­számai is. * Ernani. Hónapokig tartó gondos és ambiciózus előkészületek után szom­baton este lesz a reprize Verdi hatal­mas , dalművének­, az „Ernani“-nak. * Éva: Lehár „Évá“-ja hosszabb idő óta nem szerepelt a színház játékrend­­jén. Pénteken este Berky Lilivel a cím­szerepben fog ismét színrekerülni ez a pompás operette, amely közel jár már­ hálunk a 75-ik előadásához. * Mozihírek. Egyetem-mozgóban. Pénteken Stuart Webbs-el, a detektiv­­királlyal a főszerepben, Titokzatos le­vél, kalandortörténet. Szombat—vasár­nap rendkívül érdekes és izgalmas de­­tektivtörténet, A saldanhai bika. — Uránia-mozgóban, Pénteken falrengető detektivkomédia, A helyettes, főszerep­ben az ünnepelt Stuart Webbs, ki e szerepében mesés ko­mikai tehetségről tesz tanúságot. Szombat—vasárnap. Egy fiatal Mondavia. Megkapó film­regény, a Nordisk-gyár remeke! | Uj épitási systema | parafaköből! 1 40—50%-al olcsóbban a rendes­­ | téglafalazat építésnél. Télen meleg, | | nyáron hűvös, száraz és tűzmentes. , | Befejezése után azonnal beköltözhető. 1 [ Építeni lehet: 1 \ Régi földszintes házakra emeletet. 1 [ Lakóházakat, műhelyeket, raktárakat, 1 | jégvermeket, istállókat, garaget, is- ' s kólákat, fürdőházakat, padláslaká- i ’­sokat stb. A fedél ugyanily anyag­­j­­a! lesz fedve. I . Fedél fedéshez Ergtnit Asbest Pala­j! nagyban és kicsinyben itt raktáron kapható Felvilágosítás és utbaigazi­­g­tással szolgál « id. ÖRVÖLD ANTAL 1 L építőmester. Ig Iroda:Cal.Victoriei (Kossuth L.-u.) 19. ^ ♦ , A 'Zongora ♦ ^ hangolást és a $ szállítást ^ 4^ , szakszerűen ^ végez Románia legnagyobb ^ X zongora-raktára | | TRISf'CA X | ^ Cluj, Baribea M.-u. 14. Tel. 419. I KÖLCSÖK­T 1 1 INGATLANRA ELŐNYÖSEN SZERZ2.K. L HAZAK ES ÜZLETEK ELADASAT ES K » VÉTELÉT KÖZVETÍTEM. HÁZAK ES ? P ÜZLETEK MINDIG KAPHATOK W I nu mt u kaljiAn 1 £ IRODÁJA CLUJ, PI­ATA UNIRII v. FŐTÉR 10.­­ P TELEFON 22. _______ TELEFON 22. I c«e: - - -t«bmsammm * Diák-tánciskola, Jámbor István oki. tánctanár július hó 1-től kezdve egy 6 hétig tartó tanfolyamot nyit diákok és is­koláslányok részére, tandíj 120 lej. SzlSflí o** “'***. sas A kolozsvári magyar színház igazgatósága az 1922—23. évadban lejátszandó elő­adásokra bérletet nyit. Ez az évadbérlet szeptember hó 5.-én kezdődik és tart 1923. évi junius havának közepéig. Kétféle bérlet lesz: 1. Premiere-, opera- és repriz-bérlet, mely 60 (hatvan) újdonság, opera és repriz előadására érvényes. A premiere­, opera és repriz bérletek árai egy évadra: 1. r. támlásszék 1.—-V. sor — 1260 lej Havi részlet--------------------------140 lej II. r. támlásszék 1.—V. sor — 900 lej Havi részlet--------------------------100 lej Páholy-------------------------------- 12420 1380 4140 460 1 1. r. zsöllye I. sor-------------------­­ 4320 480 1440 160 I­ I. r. zsöllye 1­—IV. sor----------- 3375 375 1125 125 I­II. r. zsöllye V-X. sor----------- 2700 300 900 100 I I. r. támlásszék 1—V. sor. — — — 2295 255 765 85 a II. r. támlásszék I—V sor — — 1620 180 540 60­0 Ezenkívül a bérlő fizeti a 16n/6-os jegyadót. A bérlet 9 egyenlő havi részletben előre fizetendő. Bérelni csakis egész évadra lehet. Az évad folyamán későbbi bérlet-jelentkezéseket a színház el nem fogadhat. Bérelni lehet június hó 25-től kezdődőleg naponként délelőtt 10 órától 1 óráig a Magyar Színház titkári irodájában. Az idei bérlők helyeit július hó 2-áig tartja fenn a színház. Cluj—Kolozsvár, 1922. június hó 28-án. Az igazgatóság. 1 Páholy —---------------------- 6660 lej Havi részlet —--------- 740 lej |­­­I. r. zsöllye I. sor­--------- 2340 lej Havi részlet------------------------ 260 lej | I­I. r. zsöllye II.—IV. sor----- 1800 lej Havi részlet------------------------ 200 lej | II. r. zsöllye V.—X. sor------ 1440 lej Havi részlet —----------------------160 lej ! Ezenkívül a bérlő fizeti a 16°/6-os jegyadót. 2. Rendes napi bérlet 150 előadásra, melynek árai: 1 ,1 , Egész bérlet 9 Havi Egy harmad bérlet I Havi H _____________ hegy ISOelöE ügyl ^50 előadásba j^1 ELLENZÉK Felelős szerkesztő: DR. GRUIS LÁSzLO Kiadó: ELLENZÉK R.-T. I ü, H 6 fp51 S harisnyák, keztyük, zoknik és 2 5 trikók érkeztek nagy választékban C fDÉneshezl g Telefon 591, — Calea Reg. Ford. 2. % 9000000000000­­ Eladó 5 C# egy kifogástalan állapotban levő © Yangstemféle kévekötő O 8 aratógép. 8 Komoly reflektánsok forduljanak ^ ^ Juhász Endréhez, Zllah. ^ p JM^síluM ti ft Biztosító részvénY­ f. 8 Cluj-Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand 35. Urania palota. 0 Uj gj|k Élet, tűz, betörés, jégkár elleni biz­tositás, a legelőnyösebb feltétel ( JK) mellett.Ügynökök minden nagyobb ÉS 3|| helységben. Ügynökök felvétetnek!

Next