Ellenzék, 1927. június (48. évfolyam, 120-143. szám)
1927-06-01 / 120. szám
48. év* 120. szám ELLENZÉK Lakodalmi tragédia Egy bukaresti rendőr agyonlőtte feleségét nettóim órával az esküvő után Bukarest. (Az Ellenzék tudósítójától) Megrázó tragédia játszódott le tegnapelőtt a Viteiescu utcában. Stefan N. Stefan, aki a bukaresti rendőrség szolgálatában áll, részeg mámorában agyonlőtte feleségét, akivel csak néhány órával előbb kelt egybe. Stefan azelőtt egy bőrgyárban dolgozott. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével. Amikor aztán a rendőrség szolgálatába lépett elhatározták, hogy megesküsznek. Tegnapelőtt délelőtt volt az esküvőjük az illetékes hivatalban. A házasságkötés után a násznép „La dei Capitani" vendéglőbe ment reggelizni. Már jócskán felöntöttek valamennyien a garatra, amikor felszedelőzködtek, hogy a fiatal házasok Viterescu utcai lakására térjenek. Esti 6 óráig folyatták itt a lakomázást és természetesül ital is bőven fogyott. Javában állt a dáridó, amikor a fiatal férj, aki ugyancsak felöntött a garatra, egyszerre elővette szolgálati revolverét és ötízben a levegőbe lőtt. — Nincs, aki nálam jobban tudna célbalőni — kiáltotta mámoros fővel. Alfeleségem bal válla felett is ellövök, anélkül, hogy bármi baj érné. A vendégek rémülten ugráltak fel az asztal mellől, könyörögni kezdtek neki, hogy tegye le a pisztolyt, de ez még csak jobban megvadította az újdonsült férjet. Egy-két pillanatyi vita után fiatal feleségére emelte a pisztolyt. — Ide nézzetek !... — kiáltotta. A lövés eldördült, amelyet nyomban velőtrázó sikoltás követett s a fiatal asszony szivéhez kapva végigesett a padlón. Megrémülve szaladtak szét a kijózanodott vendégek, hamar orvost kerítettek, de mire az a helyszínre ért, már semmi segítség sem használt. A pár órás asszony kiszenvedett. Stefan N. Stefant, aki most már alaposan kijózanodott, a közben értesített rendőrök vasraverve kísérték be az ügyészség fogházába. Nagy Endre konferansz-esléje A Magyar Színház óriási nézőtere a zsúfolásig megtelt Nagy Endre konferanszának alkalmából A publikum még egyre ömlött a széksorok közötti kis utcán, amikor Nagy Endre a maga tipikus pózában már ott állott a kivilágított színpadon. Más embert talán zavarba ejtett volna ez a lárma, Nagy Endrének azonban csak arra szolgáltatott alkalmat, hogy improvizált kis tréfával vezesse be az előadását. A közönség hullámzó jókedvben hallgatta végig a konferanszot, amelynek már az első szavai olyan hatalmas erővel idézték Budapest szellemét, hogy bárki könnyen abba a hitbe ringathatta volna magát: ott ül Budapesten, a Teréz-körúton, a szellemes, pajzán kis kabaréban. Mert a konferansz anyagának legnagyobb része Budapest és Magyarország élete volt. A saját maga polgári körülményeiről beszélt voltaképpen Nagy Endre csípős kritikával, de mélységes szeretettel. És akik hallgatták, azok úgy érezhették, hogy a sok rossz és hazug olajnyomat helyett most végre hű és jellegzetes képet kapnak a régen nem látott vidékről, még ha enyhe karikatúra formájában is. A közönség az előadóeste után lelkesen ünnepelte Nagy Endrét, aki még mindig a régi elragadó eredetiséggel mondja el finom történeteit, amelyeknek az ad sajátos értéket, hogy elfér bennük az érzés minden skálája a kacagástól a könnyig. „TÜNDÉRUJJAK” az egyetlen magyarnyelvű kézimunkalap májusi száma kapható az Ellenzék könyvosztályában Kolozsvár, Str. Universitatis (v. Egyetem-u.) 8 sz. Ára 60 lej. — Vidéki megrendeléseket azonnal intézünk. Az állami bányák nyugdéresei még most sem kapták meg járandóságukat A munkásbiztosító pénztárnak soha sincs pénze Nagybánya. (Az Ellenzék tudósítójától.) Mint ismeretes, a munkaügyi minisztérium egy rendeletével 1925 október elsejétől kétszeresére emelte fel az állami bányamunkások nyugdíjjárulékait, ezzel egyidejűleg azonban rendezte a nyugbéres bányászok, bányász-özvegyek és árvák járandóságait is. A rendelet értelmében a bányász-nyugbéreseknek kategóriák szerint 1200, 1000 és 800 lej havi összeget kell kapniok, mégpedig 1925 októbertől visszamenőleg. Ennek ellenére a munkásbiztosító pénztár itteni kirendeltsége mindmáig csak a felét fizeti a rendeletileg megállapított nyugbéreknek, ezt is csupán a múlt év júniusától. A nyugbérkülönbözet visszamenőleges kiutalásáról ezenközben szó sincsen, sőt a munkásbiztosító ezeket a félnyugdíjakat is hónapos késedelmekkel adja ki s következetesen azzal védekezik, hogy nincs elegendő pénze. A május havi nyugbéreket például ma sem kapták meg a jogosult bányászok, özvegyek és árvák, ami érthető felháborodást és elkeseredést szül, hiszen így teljesen illuzórius a munkásbiztosító egész intézménye. A nyugdíjügynek ez a kezelése persze nemcsak a munkaképtelen anyász-nyugbéresek tömegét izgatja, hanem a jelenleg még dolgozó bányamunkásokat is és ez utóbbiak elhatározták, hogy küldöttséggel hívják fel Trancu Iasi munkaügyi miniszter és Enescu vezérigazgató figyelmét a rendszeressé vált anomáliákra. Ez a küldöttség különben el fog járni Bukarestben maguknak a bányamunkásoknak a ki nem utalt bérkülönbözete kifizetése érdekében is. Kisiklott a bukaresti express- és gyorsvonat A rossz váltó két vonatot döntött a töltésre. — Egy lelkiismeretes váltóőr mentette meg az utazók életét. —Mikor a cikkíró Matéi Besarabie állomásán a vonat alatt csinálja a riportot Bukarest. (Az Ellenzék kiküldött munkatársától.) A Calea Victoriei eszeveszett forgatagában barátommal egy óráig vitatkoztunk azon, hogy melyik vonattal utazzunk haza Kolozsvárra. Szombat este volt. Bukarest fürdött a pompában és kínálta az élvezeteit. De pénz nélkül úgy érzi az ember magát, mint egy béna koldus. A Capsával szemben a Piccadillyn javában harsogott a katonazenekar és az autók ezrei tülköltek a Calea Victoriein, midőn a gyorsvonat mellett döntöttünk. Az indult legkorábbban. Este fél nyolc órakor. Kilenckor az expressz és tíz órakor a személy. Valaki azt mondotta, hogy a gyorson a legkényelmesebb az utazás, így is alig kaptunk helyet. Borzasztó ember csődül Bukarestbe, ahol az egészségtelen centralizáció mindent összepontosított. Vonatunk pontosan indult. Egy csíki járásbíró bukaresti kalandjait mesélte. Hol románul, hol magyarul beszélt. Nem tudtuk megállapítani, hogy román vagy magyar. Egy fiatal rendőrtisztviselő áthelyezését járta ki. Azt hittük regát.A végén kiderült, hogy dési származású zsidófiú. Már Campinát elhagytuk. A vitakedv alábbhagyott. Csendesen bóbiskoltunk. Lélekrázó percek Mátéi Besarábe állomásán ért utót a baj. A vonatunk, amely addig zavartalanul ringatott, egyszerre nagyot zökkent. Megrázkódott. Az utasok ijedten ugráltak fel. Egy asszony a másik fülkében rémesen sikoltani kezdett. Megdörzsöltem a szemeimet. — Álom ez vagy valóság ? — latolgattam magamban. Mindez egy villanás, egy rövid másodperc alatt történt Nem volt időm az ijedtségre. Csak a mozdony hatalmas prüszkölését hallottam. Akkor fékezett. A kocsink már táncolt és szédelgett, mintha megrészegült volna. A talpfákon nagyokat szökkent. A villany elaludt. Itt a végítélet — cikázott át az agyamon, de a legújabb gondolatom az volt: pompás riport lesz belőle. Pfuj! Szégyeld magad, — súgtam magamnak vissza és mondhatnám kedélyesen átöleltem a bársony könyöklőt. Jöjjön a végítélet. Én jó ember voltam és abban a pillanatban, (mert most mosolygok magamon) határozottan meg voltam elégedve múltammal. Egy hatalmas lökést éreztem és akkor már a kocsink féloldalra billent. Lassan, tempósan történt, mintha a gondviselés nagyon vigyázott volna reánk. A regátinak vélt fiatal rendőr hasbarúgott és megható hangon rebegte: — Jaj, Istenem ! — Ez nem regáts, — gondoltam. Óriási recsegés, ropogás, még egykét lökés és a vonat megállott. Erősen szorítottam a könyöklőt és vártam. Nem történt semmi bajom. Barátom, a csöndes filozófus, kedélyes hangon maegszólalt: Na, ezen is átestünk... Mánkéban az újságíró Csak ezekre emlékszem élénken. Az egyéni izgalmam elüli Ismét hallottam az irtózatos lármát, amely a kritikus pillanatban, a döbbenet másodperceiben elült, de most annál élénkebb erővel tört ki. Megnéztem a csomagom. Rendben volt. Kimásztam az ablakon. A kis állomáson sötét volt és esett az eső. Még visszakúsztam a jelöltem után. Azután szétnéztem. Egy kocsi felborult, kettő kisiklott és a töltésen haladt egy ideig. Midőn ezt megállapítottam, arra gondoltam, hogy jegyzeteket csinálok. Bizonyos érthető, foglalkozásbeli csalódással vettem tudomásul, hogy jóformán semmi sem történt. Egy kocsi felborult, kettő kisiklott, a pálya megrongálódott. Hát ez csak mindennapos eset. Nem ? Egy asszonyt összevagdaltak az üvegszilánkok, egy fékerőnek a lába tört el, vagy csak kificamodott, nem lehetett megállapítani. Sokan véreztek és jajgattak, de haláleset nem történt. Nagyobb volt az ijedtség és a lárma, mint a vasúti katasztrófa, pardon, nem is katasztrófa, csak szimpla a baleset. Mi akadályozta meg a katasztrófát? Egy hivatalnok magyarázza: a pályaőr mentette meg az utasok életét és akadályozta meg a borzalmasnak induló katasztrófát. A pályaőr tudta, hogy rossz a váltó. Az állomás bejáratánál vészjelzővel figyelmeztette a robogó vonat mozdonyvezetőjét és személyzetét a veszélyre. Ez ment volna is simán, de a vonat végén is volt egy mozdony, melynek a vezetője szintén észrevette a vészjelt és fékezett, így aztán nem préselte a vonatot pozdorjává a két mozdony! Midőn ezt hallottam, egy kissé megborzadtam és megráztam a pályaőr jobbját. Becsületes, kötelességtudó ember. Megérdemli, hogy kitüntessék. Sajnos, a nevét már elfelejtettem. Négy órát vesztegeltünk itt. Először úgy volt, hogy az utánunk jövő expressz és személyvonat utasai csak átszállással fognak tovább utazni, de mire Brassóból megérkezett a segélyvonat, a pályát kijavították. Felsőbb intézkedésre a veszteglő két vonat közül a menetrend ellenére a személyvonatot engedték először át a Mátéi Besarabie-i állomáson. Simán ment a dolog, a kritikus váltónál egy nagy zökkenés de a személyvonat áthaladt a veszélyes ponton. Most már erre ültünk fel, mert valóra vállt a példaszó, hogy néha az utolsókból lesznek az elsők. A megsérült gyors az állomáson maradt, az express még nem mert elindulni A Bukarestből legutoljára elindult személyvonat tehát megelőzte gyorsabb kollégáit. Brassóban hallottuk a jelentést, hogy a Mátéi Besarabiei állomáson, ugyanazon a helyen, ahol a gyors elvágódott és a személyvonat szerencsésen átevickélt — az express ugyancsak kisiklott. Négy szerelvény fordult fel, habár a legnagyobb óvatossággal igyekeztek át a veszélyes területen. Amint értesültünk kisebb sebesüléseken kívül a második kisiklásnál sem történt komolyabb baj. Sőt az express kicserélt vagonokkal Segesváron utat is ért és este hat órakor hat órai késéssel megérkezett Kolozsvárra. A szerencsés személyvonatunk is Kolozsváron volt nyolc órakor. A jövőben csak személyvonattal utazom. (Hős) 3. oldal Felmentettél a monopól-cug csempészésénél vádalt Heres Suschit Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósítójától.) Az elmúlt évben a kolozsvári rendőrség egy úgynevezett „jó fogást* csinált. Több heti előzetes nyomozás után megállapították, hogy a kolozsvári dohánygyárból nagymennyiségű cigarettát és cigarettapapírt csempésznek ki és ezeket a kicsempészett árukat Schwartz Jenő kereskedő és társai vásárolták meg és azokat tovább árusították. A rendőrség megállapítása után a vámhivatal jövedéki kihágás miatt eljárást indított azok ellen a kereskedők ellen, akik a kicsempészett monopol-cikkekből vásároltak s őket összesen 650 ezer lej pénzbírsággal büntette meg. A jövedéki bírság ellen a kereskedők a kolozsvári törvényszékhez adtak be felebbezést. Felebbezésükben azt állították, hogy ők legális uton jutottak mindazokhoz a monopolcikkekhez, cigarettákhoz és szivarkapapírhoz, melyet a rendőrség a lefolytatott házkutatás során náluk megtalált és bűnjelként le is foglalt. Véleményük szerint semmi kihágást nem követtek el, annál kevésbé bűncselekményt és a vámhatóság határozatának megsemmisítését kérték. Az érdekes ügyben a kolozsvári törvényszék elvi jelentőségű ítéletet hozott. A tárgyaláson a bíróság alaposan áttanulmányozta az áltólagos jövedéki kihágásra vonatkozó aktákat és jegyzőkönyvi vallomásokat, de kihallgatták a vádlottakat is s az iratokból és vallomásokból az derült ki, hogy az a cigaretta és cigarettapapír mennyiség, amely náluk volt, nem lopás, vagy csempészés útján jutott hozzájuk, hanem ahhoz úgy jutottak hogy egyes dohánygyári tisztviselők dohány, cigaretta és cigarettapapír járandóságukat nekik eladták. A bíróság megállapította, hogy a tisztviselőknek ehhez joguk volt, viszont Schwartz Jenőnek és társainak joga volt ahhoz, hogy azt megvásárolja és el is adja s igy semmilyen bűncselekményt vagy kihágást nem követtek el s ezen az alapon a törvényszék a vámhatóság határozatát megsemmisítve, az eljárást valamennyiük ellen megszüntette.