Ellenzék, 1928. október (49. évfolyam, 224-248. szám)

1928-10-01 / 224. szám

09. év, 274. szám, ELLENZÉK A lecsökkentett fizetésű városi tiszt­viselők monstre-perét október 16-án tárgyalja a kolozsvári tábla mellett működő közigazgatási bíróság Kolozsvár. (Az Ellenzék tudósító- f­­ától.) Az Ellenzék hasábjain több ízben beszámoltunk arról, hogy a belügyminiszter utasítására Kolozs­vár város tanácsa minden eddigi jogszokástól eltérően a városi tiszt­viselők fizetését redukálta az 1926 január elsejei nívóra. Ez a szokat­lan intézkedés a tisztviselők köré­ben annál nagyobb izgalmat keltett, m­ert éppen abban az időtájban egy semmitőszéki határozat alapján ki­derült, hogy 1922 óta a városi tiszt­viselők alapfizetését helytelenül ál­lapították meg és így az időközben történt kárpótlékok és drágasági pót­lékok kiutalásánál a tisztviselőket amúgy is nagy veszteség érte. Ehhez hozzájárult az a másik bel­ügyminiszteri rendelet, melynek ér­telmében hetvenkét tisztviselőt el kellett volna bocsátani a városi szol­gálatból. Az elbocsátóleveleket már ki is kézbesítették, de végre is a tanács belátta, hogy hetvenkét embert egy­szerre nem lehet az utcára tenni és az elbocsátóleveleket visszavonta egy feltétel alatt s a tisztviselőket más beosztással szolgálati helyükön meg­hagyta. Ez a feltétel pedig az volt, hogy a fizetések leszállítása miatt a tisztviselők ne indítsanak pert a vá­rosi tanács, illetve a belügyminiszté­rium ellen. A tisztviselők azonban nem álltak kötélnek és 200—300 tisztviselő a kolozsvári tábla mellett mű­ködő közigaz­gatási bírósághoz együttesen be­adta panaszát A város vezetősége részéről azóta is sok kísérlet történt, hogy a tiszt­viselők vonják vissza panaszukat, azonban egyetlen­egy hivatalnok sem akadt, aki fopog panaszától elállt volna. Amint a közigazgatási bíró­ságnál értesülünk, a monetre-per tárgyalását október hó 16-ára már ki is tűzték. Mindenesetre az október 16-iki tisztviselői per rendkívül ér­dekesnek és izgalmasnak ígérkezik. Már az a körülmény, hogy egyszerre kétszáz­ben­ száz tiszt­viselő vont fel a város vezető­sége ellen b­okott szrben —, szokatlan és rendkívüli. Ha panaszosok megjelennek a tár­gyaláson, s mikor október 16-án csak­nem az O­SMI p­ront tisztviselőknek ott kell hagyásuk munkahelyüket és részt kell hogy vegyen a közigazga­tási bíróság tárgyalásán. Az ítélet a legkiválóbb jogászok véleménye sze­rint nem vitás, mert­h­­ a közigaz­gatási törvény, valamint a tisztviselői statútumok értelmében az okmány­­szerű tisztviselői előléptetéseket meg­változtatni és a fizetéseket leszállítani nem lehet. Ha pedig a városi tanács mai vezetőségét elmarasztalják, ami az előjelekből ítélve bizonyos, akkor a városnak egyszerre olyan hatalmas összeget kell kifizetnie, ami a város amúgy is gyenge fizetőképességét sú­lyos erőpróba elé állítja. Ötszázmilliárd lejt leölt az emberiség hadseregek fenntartására a „béke“ tizedik esztendejében Genf. A Nemzetek Szövetsége 1927 — 1928-ra kiadta a Fegyverkezési Év­­könyv­et. Ennek az évkönyvnek az adataiból mindenekelőtt az a tény domborodik ki, hogy hozzávetően — de az adott viszonyok közt lehető legpontosabban számítva — a világ államai évente háromezerötszázmil­lió dollárt költenek a hadseregükre, még­pedig kétezernégyszázmillió dol­lárt a szárazföldi hadseregre, ezer­százmilliót a flottára és a katonai aviatikára. Ha már most az egész földgömb lakosságának statisztikáját nézzük és összehasonlítjuk ezzel a számmal, akkor megállapíthatjuk, hogy — beleszámítva Ázsia és Afrika száz meg százmilliós olyan tömegeit, amelyek számára ezideig a pénznek alig van jelentősége — a földgömb minden lakójára évente két dollár jut, egy-egy családra tíz dollár. A másik érdekes és jellemző adat, amely a Nemzetek Szövetségének statisztikáiból kiderül az, hogy e pillanatban körülbelül ötmillióöt­százezer ember van fegyverben az egész világon, bár ez a szám csak az állandó hadseregekre vonatkozik. Nincsenek beleszámítva azok a tar­talékok, amelyek kiszolgálták gya­korlati idejüket, továbbá az olyan, inkább civil­ alakulatok, amilyen pél­dául az Egyesült­ Államokban a nemzetőrség (Nacional Guard), vagy az angol domíniumok hasonló alaku­latai, amelyek, — mint a világháború megmutatta — háború esetén első­rendű katonai tényezőknek bizo­nyulnak. A földgömb népességét hozzávetően ezernyolcszázmillióra be­csülhetjük. Ilyenformán a ma fegy­verben álló katonaságból a világ minden 300 polgárára jut egy-egy aktív katona. Kevesebb a hadihajók tonnaállo­m­ánya Ugyancsak érdekes adata az év­könyvnek az, hogy a világ hadiflot­tája — egészben véve csökkent. 1913-ban a mindennemű hadihajók tonnamennyiségét 6 millió 895 ezer 600 tonnára becsülték. Ez a szám a világháború alatt 7 millió 350 ezer 400 tonnára emelkedett, azóta pedig 5 millió 47 ezer 300 tonnára csökkent. Ugyanakkor mikor a világ hadiflot­tája ennyire csökkent, a világ keres­kedelmi flottája 47 millió tonnáról 65 millióra emelkedett 1913 óta. Ez azt jelenti, hogy 1913-ban hét kereskedelmi tonnára jutott egy hadi tonna, ma pedig tizenhárom keres­kedelmi tonnára jut egy hadi. Milyen a helyzet Európában A legmagasabb katonai arányszá­­mokkal mindenesetre Európában ta­lálkoznak. Európa állandó hadsere­geinek létszáma közel hárommillió. Ez a szám azt jelenti, hogy az a kontinens, amelyen a világ lakossá­­ának egynegyede lakik, a világ aderejének több mint felét tartja fegyverben. Európa katonai viszo­nyaiban óriási változás történt. A világháború előtt a központi hatal­mak állandó hadseregeinek létszáma így alakult: Németország 655.000 Ausztria-Magyarország 400.000 Bulgária 60.000 összesen: 1,115.000 Az antant országaiban ez volt a hely­zet: Franciaország 645.000 Oroszország 1,200.000 Olaszország 300.000 Belgium 94.000 Szerbia Románia 361.000 98.000 összesen : 2.650.000 Nézzük már most az új helyzetet. A volt központi hatalmak hadseregeinek létszáma: Németország Ausztria Magyarország Bulgária hadseregét nem ezek a statisztikai adatok mutatják. A fegyverkezés kérdésének más tényezői is vannak, mint a hadseregeknek és hadihajók­nak az aritmetikája. Ennnél sokkal fontosabb az, amit a franciák „po­tenciális haderődnek neveznek: egy-egy ország állati, növényi és ásványi erőforrásai, part­vidékeik hosszúsága, népességük sűrűsége, közlekedésük fejlettsége, mind olyan tényezők, — beleszámítva diplomá­ciai teljesítményeiket is — amelytől nagy mértékben függ katonai biz­tonságuk. Rendkívül fontos tényező lett a világ technikai fejlődésével ez egyes országok technikai felkészült­sége is. A kis hadsereg, amely jól fel van szerelve a modern technika vívmányaival, átütőbb elv iü az olyan nagy hadseregnél, *de elvnek techni­kai fölszerelése fogyatékos. A világ bölcsei most a lefegyver­zésen, a fegyverkezés korlátozásán,* tanakodnak. De világbéke majd csak akkor lesz, ha az egész MUI-Tömbon oak jónk aratu emberek találtatnak. 90.OOO 20.000 34.500 30.000 összesen: 183.500 A többi európai országok hadseregei: Franciaország 625.000 Lengyelország • 263.000 Románia 150.000 Jugoszlávia 116.000 Csehszlovákia 125.000 Belgium 65.000 Olaszország 250.000 Oroszország 560.000 Anglia 145.000 összesen: 2.290.000 „A potenciális haderő** Most, hogy ezeket a jellemző szám­adatokat ismertettük, hozzá kell ten­nünk azt, hogy egy-egy ország igazi 3. A Gastan-perben ma éjjelre várnak ítéletet Vádlott mutatványokat végez az esküdtek előtt a véres kalapáccsal.­­ Egymásután vonulnak fel a mentőtanúk Bukarest. (Az Ellenzék tudósítójá­tól.) A Gaetan-per tegnapi tárgyalá­sán még mindig a barátok sorakoz­tak a bíróság elé, hogy vallomásuk­kal kedvező légkört teremtsenek Gaetan érdekében. Bámulatos, hogy ezek az előkelő családból származó, jómodorú és intelligens úri fiúk meny­nyire a szívükön viselik a merénylő sorsát. Napokon keresztül várakoz­nak a törvényszék folyosóin, hogy sorra kerüljenek s hogy kertelés nél­kül vallják barátjuknak kártyapart­­nerüket és mulató társukat, akinek kezeihez vér tapadt s aki nyilván­valóan jogtalanul tulajdonította el Leonidáné pénzét. A kalapács a tárgyalóteremben Virgil Ionescu mérnök eskü alatt vallja, hogy Gaetannál már négy-öt évvel ezelőtt kalapácsot látott. Nem­csak kabalából hordta, hanem azért is, hogy szükség esetén védekezzék Az esküdtek között foglal helyet Batzaria neves publicista, a tanúhoz a következő kérdést intézi: — Nézze meg a tanú ezt a kala­pácsot. Legalább 15 centiméter hosszú a nyele. Hogyan lehet ezt állandóan hordani. Erre Gaetan felugrik és elkéri a kalapácsot. A bíróság jegyzője átadja a bűnjelet, amelyen még most is feketéllenek a vérfoltok. Gaetan Ügyes mozdulattal felsü­­­lyeszti a kalapács nyelét a nad­rágtartó mellé, fel-le sétál és az esküdteknek mutatja, hogy a ka­lapácsot a ruha alatt nem is le­het látni. Ezzel a mutatvánnyal végleg be is bizonyította, hogy a kalapácshordás nála szokás volt, vagyis nem csupán a merénylet elkövetésére vette ma­gához a veszedelmes szerszámot. Mircea Lecca újságíró a következő tanú. — Rég ismeri a vádlottat? — kérdi az elnök. — Legalább ötven éve­ „Baetan igazi g2nilигпгт" A közönség szimbólikus feleletet sejt és arra gondol, hogy Lecca Bu­karest állandó társadalmi bajára, a kitartott szerelmesekre céloz. De az­tán Lecca kimagyarázza magát: a választ Leonidánéra értette, aki jó ötven éves már. Aztán elmondja, hogy Gaetant igazi gentlemannek ismeri és jó paj­tásnak. Tudja róla, hogy tavaly na­gyobb örökséghez jutott, de nem fogadta el, lemondott róla szegény sorsban élő rokonai javára. Bann ezredes megerősíti, hogy Gaetan lemondott örökségéről. Ab­ban az időben szövetekkel, selymek­kel kereskedett és sokat keresett A többi tanukat is mind a véde­lem jelentette be és mindegyik ked­vezően beszél Gaetanról. Ma dél­előttre a bíróság elővezetési paran­csot adott ki Blumenfeld ügynök és két társa ellen, akik Gaetannak 60 ezer lejjel tartoznak azzal az ékszer­üzlettel kapcsolatban, amelybe Leo­nidáné is bele volt keverve. Ennek a három tanúnak a kihallgatásával be is fejeződnek a tanúkihallgatások és ma délután a perbeszédekre kerül a sor. Először Meitani ügyvéd, Leo­nidáné képviselője fog felszólalni, aztán az ügyész, végül pedig a vé­dők. Biztosra veszik, hogy ma éjjel már ítéletet is hoz az esküdtbíróság. SELECT-MOZGÓ. URANIA -MOZGÓ ! Nagy sikerrel folytatja LYA PUTTY S bemutatását SCHARLOTTE c. filmben. Rendkívül sikerrel folytatja PATT és PATTACH­ON legújabb filmének bemutatását . ERŐ ÉS SZÉPSÉG. 1 Legközelebbi mű­sor: 1 KREUTZER- SZÓ NA­GY A TOLSZTOJ LEO hasonnevű híres f­ő regénye nyomán. " TARZÁN világhírű tó f­ekete karvaly ! » kalandor-fűnben. " AWWWWfetifWWIiAWtfyWWWil Гиду I szobás garsonfalusi fürdőszobával, esetleg 2 szoba kony­­hás fürdőszobás lakást keresek Főté­ren, Wesselényi­ utcában vagy ennek közelében. Ajánlatot Katz és Fia cég­hez Főtér 11

Next