Ellenzék, 1929. november (50. évfolyam, 250-274. szám)
1929-11-01 / 250. szám
50. év, 250. szám Amiről nem beszéltek Váradon — Ne jöjjön csak, jöjjön kedves Wendt bácsi, mondja el, hogy áll ez a nyugdíjrendezési akció. — Hát bizony, mint mondják, úgy áll kérem, hogy nagyon is megállott... — Valami csak lesz belőle mégis?... — Reméljük, reméljük, dehát kérem a tegnap is késő dátum volna, nem olyan dolog ez, amivel olyan tempósan várakozni lehet... Hogy azt mondják, ha kibírták tíz esztendeig, egy pár hónapig már csak bírhatják? Már aki kibírta. Volt aki belehalt. Van, aki éppen most halódik... Ezt nem lehet úgy elmeéletileg elintézni: öreg emberek öreg napjairól van szó. Csak azt tessék elképzelni , olyan is van, aki éppen ma kapott tüdőgyulladást — olyan is van, aki ma adja el éppen az ütött-kopott télikabátját — olyan is van, aki igen, éppen ma a nyomorúságok tizedik esztendejében — ha eddig mindig előkerült is valahogyan — ma egy pohár tej nélkül, egy darab kenyér nélkül maradt . . . Igen, igen, nagyon szép dolog, hogy azt a törvényt meghozták. De nem dicsérnivaló ám, hogy olyan hosszú a végrehajtás hivatalos útja . . . — Wendt bácsi most volt Bukarestben — ott mit mondanak? — Igen most pár napja jöttem haza Bukarestből. Ott azt mondta Crestescu Nicolai — Boila Romulus helyettese ebben az ügyben, — hogy várni kell, amíg Boila Romulus hazajön külföldről, közelebbi határidőt nem mondott. De nemcsak ez a baj, hanem az is, hogy az eljárás egyébként is nagyon hoszszadalmas lesz. Annyi okmányt követelnek, hogy annak a felét se tudják megszerezni. Azonkívül: minden nyugdíjasnak személyesen kell jelentkezni Bukarestben. Ez csaknem lehetetlen lesz — óriási költség, meg hát nagyon sokan vannak, akiknek az egészségi állapota sem bír el egy bukaresti utat. Szerényen, nehogy tiszteletlenség essék, de mégis csak odavágja az öreg Wendt a lázadó szót: — Áh kérem, nem jól van ez így. Törvényt nem lehet kenyérnek szeletelni, törvénnyel nem lehet betakarózni — éhség és tüdőgyulladás ellen gyorsabban kellene forgatni az adminisztráció kerekét. Egy kis gyorssegélyt legalább... * ELLENZÉK A pontika már fűzd az Irredenták segélyezése miatt — de sehol semmi még a magyar nyugdíjasok ügyében Botta Romulus még nem jött haza külföldről és aztán is sok lesz az adminisztráció — ezzel jött vissza Bukarestből az aradi nyugdíjasok elnöke, aki égbekiáltó kronológiáját adja a tízesztendős nyugdíjküzdelmeknek Wendt Hand nyugdíjas beszél az eskütétel lelki vívódásairól és azoknak a sorsáról, akik letették az esküt Arad. (Az Ellenzék tudósítójától.) A liberálisok nagyváradi nagygyűléséből: — És tudjátok kiknek adja ez a kormány a ti keserves adatokat? Irredenta magyaroknak adja, akik megtagadták a hűséget a mi országunktól! Hát persze, hogy felharsant a teremben a „jós cu ei“! Le velük, ordította a nagygyűlésre pénzen csődített parasztság és spontán gyűlölet villanyozta az indulatokat, amelyek egyébként napszámszolgálatban sehogy sem akartak kirobbanni. De itt ennél a pontnál, ahogy a kisebbségi tisztviselők nyugdíjrendezési akcióját — ki kell mondani, felesleges kerülgetni a szót — ilyen szemérmetlenül állították be a szónokok, az erkölcstelenségnek megmérhetetlen csúcsán megszületett az — erkölcsi siker ... — Jós cu ei — le velük! Harsogta a feltüzelt indulat — dehogy: nem a kormánnyal, hanem azokkal a szerencsétlen kisemmizett, esztendők szörnyű göröngyein éhkoppon vergődő magyar nyugdíjtalan nyugdíjasokkal... Le velük... hová, még lejebb? Hiszen már lenn vannak a szenvedések poklának a legeslegalján, tűzköveken csúsznak olyan vergődéssel, ahonnan talán még azt a hordóhasú szónokot is nehéz volna látni emberséges szívnek, aki az emelvényen széles elégedett mosollyal bókol az ovációnak ... Ezt a torzképet sohasem fogom elfelejteni: a szívem mindig a torkomba szalad, ha rágondolok, hogyan lehet álnok szavakkal emberi indulatokat gonosz szándékok szélirányába hajtani. Szegény emberek indulatát más szegény páriák életére rákormányozni... brrr ... * így van hát: van már hangzatos szépen szóló kormányintézkedés, a gyűlöletet is felszította már a kormányellenes kortespolitika — de kenyere, takarója, orvossága nincs még a nyugdíjtalan nyugdíjasnak. Majd ha Boila Romulus külföldről hazajön ! És aztán is majd — előbb a kínoskeserves vége-hossza nélküli adminisztráció .. . Ők tudjuk, az újabb tétel beilleetése az állami költségvetésbe alapos munkát kíván és éppen ezért csodálkozunk akkor, amikor egy újabb adónemet máról-holnapra tüneményes gyorsasággal tudnak érvénybe léptetni. Néha olyan gyorsan, hogy nem is márólholnapra, hanem tegnapról-mára. A végeérhetetlen kálvárián — Ha tudná uram, milyen lelki küzdelmet állott ki egy magyar hivatalnok abban az időben, amikor az esküt kivették... És elmondja öreg Wendt Manó mozdonyvezető ennek a lelki küzdelemnek hőskölteménybe illő folyamatát: — Ki tudta akkor, azokban a bizonytalan időkben, hogy van, meg pláne azt: hogyan lesz? Eleinte csak úgy hittük, hogy megszállás. Esküt tenni? — az ember küzdött magával: eladjam-e a hazámat egy darab kenyérért? Mert akkor így értelmeztük azt kérem... Senki sem volt, aki felvilágosítson, az ember magára volt a nagy lelki vívódással... — Most már — egy évtized utáni kikristályosodott judiciummal másképen kell látniok azoknak is ezt a kérdést, mint a forrongásos országalakító idők hevületében. És hogy vannak is már a románság részéről is, akik elképzelik a magáramaradt hivatalnokember szörnyű vívódását azokban az időkben — dicséretreméltó emberséges érzésre vall és becsülés jár érte, csakhogy a felismeréstől a gyakorlati intézkedésig járjon egy kissé fürgében az adminisztráció. Emberek veszendő sorsáról van szó... — Akik pedig kormányellenes propaganda céljaira jónak látják ezt az ügyet lelkiismeretlen módon beállítani, azoknak azt féltjük, hogy: 1. Mi nemcsak a legális adókért verejtékeztünk, hanem mi izzadtunk azokért a milliárdokért, amelyek panamahegyekké tornyosultak az eddigi rezsimek idején. 2. Az a néhány millió, ami ennek a kérdésnek a rendezésére szükséges, csak kis morzsatöredéke annak az adóáldozatnak, amelyet az erdélyi magyarság az államnak szolgál. 3. Azok a szerencsétlen magyar hivatalnokok, akiknek a megélhetését valamennyire rendezik talán , egy élet munkás szakaszán dolgoztak és nem panamáztak, — és azzal, hogy dolgoztak, olyan javakat termeltek, amelyek az új Románia birtokába mentek át, tehát végeredményképpen Románia javára dolgoztak. És végül — jogi szempont: 4. A román államnak abban az időben, amikor azt követelte, — éppen román részről is elismert jogi álláspont szerint — nem volt jogában kivenni még a hűségesküt a trianoni béke ratifikálása előtt. Szükségben is volt eskü nélkül is Wendt bácsi jogi érzéke is így diktálja: — Nézze kérem, ha későbben követelték volna, amikor már bizonyossá vált a helyzet -- talán egy sem lett volna, aki megtagadja. És mást is mond Wendt bácsi, ami ugyancsak jogi álláspont: — Aztán meg nálunk a vasútnál nem is sokat kérdezték. Aki nem tett esküt egy jó darabig, az is a helyén maradhatott, mert szükség volt rá, tetszik tudni . . . A szükségben jó volt eskü nélkül is ; az új állam ezzel átvette őket az alkalmazásába — micsoda jogi érvekkel lehetett ezt az átvételt máról-holnapra semmisnek nyilvánítani? Az etikai szempontokról nem is beszélünk . . . És aki letette... Ennek is elmondom a történetét... -------és Wendt Manó, az aradi nyugdíjasok öreg vezére a kérdésemre belekezdett egy fejezetbe: az esküt tett magyar nyugdíjasok ügyének a kronológiájába. — Vegyünk példának egy olyan hivatalnokot, akinek 300 aranykorona volt a havi fizetése... Papírt, ceruzát vesz elő Wendt bácsi és írja a következőket: — 300 korona mondjuk húsz évi szolgálat után hatvan százalékban lett volna 180 aranykorona. — Ebből lett átszámítás szerint 180 papír lej. — 1924-ben kaptunk 12 százalék emelést, — lett 200 lej. — 1925-ben, a Bratianu-kormány bukása idején 30 százalék emelést, lett 260 lej. — 1926-ban az Averescu-kormánytól, azért, mert a Magyar Párt ellenére a kormányt támogattuk, kaptunk 50 százalékot, lett 390 lej, aztán mégegyszer 67 százalékot, mert ismét ellenzékbe mentünk a Magyar Párttal, lett 670 lej. — 1927-ben a liberálisok a községi választások idején 40 százalékot, lett 910 lej. — 1928-ban Bratianuéktól még a választásokra vett ígéret ellenében 15 százalékot, 1040 lej. — 1929-ben az új kormánytól 15 százalékot, 1190 lej. Annak a hivatalnoknak tehát, akinek a magyar államnál 300 arany korona havi fizetése volt és 20 évet szolgált — így ment fel a nyugdíja a 180 arany korona járandóság szerint: 180 lejről 1190 lejre, mindenféle politikai szolgálatokkal kellett fizetni a nyomorúságos banikért... Háromezer nyugdíjas van bekönyvelve az aradi egyesületbe:" ezeknek a szerencsétlen éhező embereknek a politikai erejét fizették A SELECT MOZGÓ Mai kezdettel mutatja be: A moszkvai kénmő pompás rendezésű drámát, mely a legendás D’Eon márki kalandjait tárja a néző elé. Főszerepekben: Liane Hald, Eszterházy Ágnes és Fritz Kortner (Németország Janningsa). Monopol Emericus-film. Valódi pihent „Urquell" ősforrás déli dugaszolással a „Gambrinus“-étteremben kapható. A borús idő miatt elmaradt filmfelvétel november 3-án, vasárnap délelőtt lesz megtartva. 3. oldat * Önnek óvnia kell a gyantát! Önnek mindig arra kell gondolnia, hogy a gyomrának szüntetlenül emésztenie kell. Alig, hogy étkezés után a gyomra befejezte volna az emésztés! Ön megint eszik és ha fűszeres vagy nehezen emészthető ételeket evett, a gyomor már nem bírja az emésztés munkáját elvégezni és savtultengés fog fellépni. Gyomorégést, görcsöket érez az emésztőszervek érzékeny és finom nyálkahártyái gyuladtak lesznek és a fájdalmak minden étkezés után erősebben lépnek fel. Ezek a zavarok majdnem minden esetben elkerülhetők, ha az első fájdalmak alkalmával Magnesium Perhydrol Merck vesz be. Ez a módszer semlegesíti a felesleges gyomorsavat, a Magnesium Perhydrol Merck mindenütt kapható. A savanyú felböfögést, gyomorégést, a gyenge emésztéssel kapcsolatos rosszullétet és panaszokat megszünteti. meg százalékokkal, amelyek a valóságban néhány lejeket jelentettek csupán, de mindenesetre annyit, hogy éhes gyomrokat lehetett vásárolni rajta... Ez a dátum és számsorozat erdélyi nyugdíjasok pokoli grafikonjai A politika szíve: ez lehetne a címe... „Irredenta magyaroknak adja a kormány a románság adóját“ — most mondja ki még egyszer — szónok úr... Gara Ernő. Rossz verset írt egy évi börtön A bukaresti katonai felebbviteli bíróságon tragikomikus tárgyalás folyt is tegnap délelőtt. Cosmita huszárőrnagy állt a bíróság előtt, akit néhány hónappal ezelőtt hét havi fogházra ítélt a IV. hadtest bírósága, felebbvaló ellen elkövetett gyalázás címén. Az őrnagy súlyosan megsértette a 6. rosiori ezred parancsnokát és feleségét. A sértést a versben követte el. A hadbirósági tárgyaláson minden kiderült és Cosmitára kimondták az elmarasztaló ítéletet. Az őrnagy felebbezett. A vád elejtését kérte azzal az indokolással, hogy költői ambícióinak tett eleget, amikor a verset megírta, de az nem irányult konkrét személyek ellen. A tegnapi felebbviteli tárgyaláson Vladescu ezredes elnökölt,ugyanaz a Vladescu, akit Kolozsvárról is sokan ismernek s aki elnöke volt a Manoilescu ellen indított nagy pernek. Vladescu maga elé szólította az őrnagyot és erélyesen rászólt: — Nem resteil ilyen hangon sértegetni felebbvalóját ? Az őrnagy nem felel. Elnök: Sokallja-e a hét hónapot? őrnagy: Nem felel. Elnök: A sértés még hagyján. De a vers?! Tudja milyen rossz ez a vers?! Ha én lettem volna az elsőfokú hadbíróság elnöke, ezért a rossz versért külön egy évig börtönt adtam volna magának. A hadbírósági tárgyalás komolysága egyszerre megbomlott. A teremben levő katonatisztek, hallgatók hangos hahotában törtek ki, ami szinte lehetetlenné tette a tárgyalás további folytatását. A hadbíróság meg is elégedett az őrnagy kihallgatásával, az ítéletet azonban nem hirdette ki. Most egész Bukarest kíváncsian várja, várjon Vladescu tényleg megbünteti-e a rossz versfaragót. Mert ha felemelné a büntetést, ez az első precedenst képezné, hogy a hadbíróság lesújt azokra, akik rossz verseket írnak. -------- ——— -------- Iskolában — Kiss Jancsi, mondd meg, hogy miből csinálják a cipőt? — Bőrből, tanító úr. — És melyik állat bőréből? — A tehén bőréből, tanító úr. — Helyes. És most mondd meg te is Nagy Pista, hogy melyik az a hasznos állat, amely téged cipőkkel és a reggeli kávé tejével ellát? — Az édesapám, tanító úr.