Élő Sziget, 2009 (1-12. szám)

2009-01-01 / 1. szám

ÉLŐ SZINU Időszakos plébániai értesítő Az ünnepek elmúltával a történésekből két fontos gondolatot emelek ki:­­Lelkipásztoraink jelenléte közösségünk életében. A bíboros úr személyesen akarta megáldani új plébániánkat, szentmisét mondott nálunk, és egész este sugárzott róla irántunk érzett jóindulata, szeretete. Nagy bizalmára talán rá se szolgáltunk, miszerint élő közösségnek lát bennünket... (Képek és a szentmise hangfelvétele honlapunkról letölthető.) Székely János atya szenteste meglátogatta az Átmeneti Otthon lakóit, a szilveszter estét a mi fiataljainkkal töltötte. Plébánosunk szenteste vendégül látta a belvárosi atyákat, együtt ünnepeltek, és szilveszterkor ő is a fiataljainkkal volt. Kegyelmi időket élünk... -A család fontosságának tudatosulása életünkben. A plébánia nagyobb családja, közösségeink családja, a Szent Család által összehozott alkalmi - de újra felfedezett összetartozások, szűkebb családjaink, benne a velünk „élő” eltávozott szeretteink... A Testvérek által írt beszámolók tényleg élő közösségekről, vagy legalább is ennek égető szükségéről árulkodnak.. .Kegyelmi időket élünk, hát éljünk vele... /szerk./ Decemberben sokszor magunk elé idéztük a Szent Család képét. Tettük ezt a szentcsalád-járásban, a betlehemi jászolnál és Szent Család ünnepén is. Most az új esztendő elején tekintsünk úgy a Szent Családra, mint aki védi egyházközségünk nagy "családját". Igen, mert mi is egy család vagyunk. Egy olyan család, amelynek össze kell tartania, és amelyben mindenkinek meg­van a sajátos feladata. Nehéz esztendő áll mögöttünk. Egy olyan év, ami igazán próbára tette egyházközségünket. Volt benne 3 plébános­váltás, plébániaépítés, templomfelújítás. Mindezek ellenére egyházközségünk folyamatosan fejlődik. Számomra nagy öröm, hogy vannak jól működő közösségeink, vannak lelkes segítőink, és talán a legtöbben vannak azok, akik folyamatosan imádkoznak egyházközségünk lelki megújulásáért. Az idei esztendőben tovább szeretnénk építeni "családunkat". Természetesen elsősorban a lelki életben, de a közösségi programokon keresztül is. Érdemes lesz figyelni újságunkat, honlapunkat és hirdetéseinket. Örülnék annak is, ha egyre többen találnák meg helyüket családunkban. Kapcsolódjunk bele a programokba személyes részvételünkkel, ötleteinkkel, javaslatainkkal. Vegyünk rész szívvel­­lélekkel egyházközségünk megújulásában! Van egy régi mondás, amely így szól: „Az imádkozó család együtt marad!”. Legyen vezérünk ez a mondat ebben az évben, hogy lélekben megújulva egyházközségünk lelki családja mindig együtt maradjon. Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek békés és Istentől megáldott új esztendőt! Szent Család, könyörögj érettünk! /László atya/ Szállást keresett nálunk a Szent Család (Az idén már 2 bokor indult: 16 család, Péter testvérek és a gyermek­­otthon kapcsolódott be.) Örömmel kapcsolódtunk be az immár hagyományossá váló, karácsonyt előkészítő, meghitt családlátogatásba, együtt imádkozásba. Hozzánk Dajcsné Lia néni és Pusztai Zsuzsa néni érkezett a Kiss J. utcából. Ez nekem azért volt jó érzés, mert abban az utcában nőttem fel. Megelevenedtek gyermekkorom, ifjúságom kedves élményei, és nem utolsósorban elhunyt szüleim emléke is. Vendégünk volt még a Prohászka házaspár, akikkel évekkel ezelőtt össze is jártunk. A kedves, imádkozós, elmélkedős, beszélgetős együttlétet a mákos bejgli, az apró sütemények és Rezső finom bora tette még családiasabbá. Mi Flórával másnap Béres Zsuzsáékhoz vittük a Szent Család képét, egy kis várakozással, ugyanis Zsuzsa nekem is és a lányomnak is tanára volt. Szeretettel fogadtak bennünket. Itt Sík Sándor és Radványi Kálmán verseket olvastunk fel, imádkoztunk, majd meghallgattuk Szabó Gy. színművész előadásában Ady Karácsonyi regéjét. Ezután pogácsa és forralt bor mellett felidéztük a régi tanár-diák kapcsolat emlékeit - nosztalgiáztunk. Örültünk annak is, hogy jobban megismertük Zsuzsa férjét és fiát is. Úgy gondolom, hogy ez a szeretetben, áhítattal eltöltött két hangulatos este méltó zárása volt egy évnek, egyben új lendületet ad az új esztendőnek. Köszönet a szervezőknek! /Budavári Mária/ Nagy örömet okozott számunkra, hogy bekapcsolódhattunk a SZENT CSALÁD­ ot fogadók közösségébe. Külön ajándék volt, hogy olyan ismerősök hozták a gyönyörű képet, akik valamikor szomszédaink voltak - s akiket nagyon szerettünk. A szülők már sajnos nem élnek, s a mi családunk sem teljes, éppen ezért nagy boldogság volt számunkra a találkozás, így közösen tudtunk emlékezni a szeretett, már elment hozzátartozóinkra is. Felelevenítettünk több évtizedes közös, szép emlékeket, jó hangulatú beszélgetéssel, közös imádkozással, együtt éltük meg az adventi várakozás pillanatait, majd lelkiekben feltöltődve köszöntünk el egymástól ezen a kedves napon. /Romanek család/ Szívem mélyén örültem, de legalább annyira szorongtam is, mi lesz, hogyan sikerül, ha nálunk a gyermekotthonban is „Szállást keres a Szent Család"! Másfél éve már újra van nálunk bibliaóra, több növendékünk hűségesen érdeklődik, de az új, szokatlan könnyen megriaszthatja őket. Az itt maradó gyerekeknek amúgy is keserves a téli szünet. Maradniuk kell az otthonban, mert még nagyon keveset fejlődtek, sok veszélynek lennének kitéve, vagy egyszerűen és fájdalmasan nincs hová elengedni őket. Megkezdtük az előkészületeket. Először elmeséltem a „szent család­­járás” történetét, aztán felosztottuk a tennivalókat. Fruzsi lelkesen jelentkezett, hogy ő szívesen feldíszíti az asztalt, ahová majd a szentcsalád-kép kerül, Zsanett a gyertyákat szerette volna meggyújtani, Noémi és Edina szívesen vállaltak felolvasást a közös imádságban. Végre eljött a nagy nap, és mi készen álltunk. Nagy meglepetésünkre a képet egy egész kis család hozta, majdnem teljes létszámban: Gál Bernadett, vele a nővére Éva, és Évi két kisgyermeke. Azt hiszem a lányokat leginkább ez fogta meg. Pislogva figyelték, ahogy a Berni ölébe fészkelődön unokahúgocska nagy komolyan imádkozik, ahogy Éva szelíden összekulcsolja kisfia kezét. A lányok könnyen feloldódtak, csendes figyelemmel elmondtuk a közös imát. Ezután szinte alig akartuk elengedni a vendégeket. Annyira ment a barátkozás, hogy lányaink saját szobájukba invitálták Éviéket, és bemutatták nekik a szilveszteri mulatságra készülő új, közös táncukat. Megnyugodhattam: most valóban szállást talált, ha csak rövid időre is a Szent Család - jó közvetítőkön keresztül - a­mi sokszor teljesen otthontalan, saját családjuktól szorongatóan messzire szakadt, menekült gyermekeink körében. Köszönet azoknak, akik elhozták, elküldték nekünk ezt a vigasztaló örömet! iK.B.­ Az ember rövid földi léte több szakaszra tagolódik. Az egyik ilyen állomás, amikor gyermekei elengedik a kezét, felnőnek, a saját útjukat járják. Fizikai távollétük még akkor is űrt hagy maga után, ha a lelki kapocs megmarad. A szülő is kénytelen ekkor üresen maradt kezével valami más, értelmes dologba fogni. Számomra a festés jelentette a hiánypótlást, a pótcselekvést. Ugyanezen okból, öregedő fejjel csatlakoztam az Astra bábcsoporthoz, ahol Vízvári Laci bácsi­­piarista paptanár, nekem is tanárom volt: szerk./ vezetésével a „ Fiú születik” templomi bábjátékot tanultuk és adtuk elő advent idején. Jártuk a templomokat /Esztergomban, a Belvárosi templomban is voltunk/, játszottunk és töltődtünk a játék izgalmától, örömétől. A paraván mögötti kis csapat is „szállást keresett” ennek a szép karácsonyi történetnek. Ez olyan hatással volt rám, hogy festésre ösztönzött. Amúgy tájképeket, csendéleteket festegetek, a vallásos témákhoz bátortalanul nyúlok, nem vagyok én festőművész, de ez az esemény megihletett. Sajnos azóta halálesetek sora megfosztott a bábozás örömétől, de annak nagyon örülök, hogy ez az egyszerű kép sok ember lelki épüléséhez segítségül szolgált. Köszönet érte, hiszen a rám nehezedő újabb sorscsapás elviselésében segít, hogy valahol valakik ezt a képet felhasználva készülhetnek a karácsony megünneplésére. Köszönöm testvéremnek Lacinak, hogy - bár közvetve - egy újabb közösséghez tartozhatok így ismeretlenül is. /özv. Nádasné Nyitrai Margit/ Nyugdíjas közösségünk karácsonyi összejövetele A kis Jézus születését várva gyűltünk össze decemberben. Feldíszítettük termünket fenyőgallyakkal. Szebbnél szebb versek hangzottak el. Sok régi dal csendült fel ajkunkon. Minden hétköznapi bajunkat elfelejtve énekeltük a karácsonyi énekeket. Igazi meghitt hangulatban gyújtotta Szent Anna Plébánia Esztergom 2009. január 11/1. szám

Next