Élő Sziget, 2010 (1-12. szám)

2010-01-01 / 1. szám

Nyugdíjas hírek Karácsonyi ünnepünkre gyűltünk össze. Szépen fel­díszítettük a termet, hogy az ünnephez méltó legyen. Erzsi hozta a fenyőcsokrokat, Kati és Ica helyezte el a kis Jézust szalmára az asztal közepén, frissen vasalt ingecskéjében. László atya meggyújtotta az ádventi koszorú negyedik gyer­tyáját. Összejövetelünket megtisztelte részvételével Német József alpolgármester, alapító és Silye József elnök a Királyi Város Városrészért Alapítványtól. Ez úton is szeretnénk megköszönni adományukat, amivel gazdagabbá tették az ün­nepet, és örömet szereztek a szép csomagokkal. Köszönet­képpen az általunk készített süteményes könyvet adtuk át. Az eseményt megörökítette az ETV. (A híradó ezen részlete megnézhető a honlapunkon. Szerk.) Egy kis műsorral készültünk: karácsonyi versek és énekek csendültek fel. Most jöttünk rá, hogy mennyi szép éneket tudunk. Volt, aki a verseket könnyes szemmel mondta el, és mi is megkönnyeztük. „...Nem volna csak ennyi: imádni az Istent és egymást szeretni... Karácsonyi rege, ha valóra válna, igazi boldogság szállna a világra... ” 2010-ben az első találkozásunk január 9-én délután volt. László atyával nagy vonalakban megbeszéltük az évi prog­ramot. Itt szeretném leírni új tervünket, amit júliusban, Szent Anna ünnepére szeretnénk kivitelezni­ egy új könyvet. Címe: Hagyományok és szokások a Szent Anna plébánia közössé­gében. Szeretnénk összegyűjteni az ünnepekhez kapcsolt szo­kásokat és hagyományokat a családban, valamint itt az egyház­­községben. Természetesen névvel kérjük a visszaemlékezések leírását, amit a plébánián, vagy a templomban gyűjtenénk. Előre is köszönjük mindenki közreműködését a siker jegyében. M­usserné Mária/ Szállást keres a Szent Család Jelen egyházi évünk kezdetén ismét szállást keresett a Szent Család itt, a Szent Anna templom környékén lakók otthonában, így nálunk is. A véletlen, (vagy Nyitrai Marika) úgy alakította, hogy húgom, Berni hozta el Ágival a Családot ábrázoló képet. Ezek az esték a korábbi években is különleges élmények vol­tak. Akkor is, mikor egy számunkra kevéssé ismert családdal mondhattuk el együtt az imát családjainkért, és így is, hogy Berniékkel. Mindig arra figyelmeztetett, hogy az ajándékvásár­lások, takarítások, év végi ügyintézések, stb. közepette ne fe­lejtsük, merre is tartunk, mire is készülünk. A másik ajándék az volt, hogy ismét ellátogathattunk a leány­nevelő intézetbe. Ők voltak u.i. a szálláskeresés utolsó állo­mása. Eleve öröm volt, hogy ismét ide jöhettünk, mert újra átélhettük azt a vendégszeretetet, amiben már tavaly is részünk volt, mikor húgom kísértük el. A másik nagy öröm az volt, hogy a munkabeosztása miatt egyébként sok programból kimaradó férjem is el tudott jönni, valamint négy gyermekem is, akiken a bárányhimlő csak pár napra rá jelentkezett. Az épületben Kamrada Berni kísért a lányokhoz, akik már az ízlésesen ünnepivé varázsolt asztal körül ültek. Barátságos volt a fogadtatás, mindegyikünk, a gyerekek is, kaptak egy kedves, érdeklődő kérdést. Ima előtt kölcsönösen bemutatkoztunk, mert amennyire a mi számunkra ismeretlen volt az ő világuk, úgy éreztük, ők is érdeklődtek a mi életünk felől, már amennyi néhány mondatba sűríthető. Ezt a nyitottságot a családért mondott ima közben és utána is folyamatosan megtapasztaltuk, pedig néhányuknak még kétséges volt, hogy otthon töltheti-e a karácsonyt. Gyöngyi, aki mellettem ült, ennek többször szomorúan hangot is adott. De nemcsak az ő bánatát oldotta az utána következő kalácsozás, majd tánc. Szédületes ügyességgel táncoltak kedvenc zenéjükre Kamrada Berni bíztató, lelkesítő szavai mellett. Emlékszem, tavaly is láthattunk egy látványos táncot a szilveszteri Ki mit tud?-ról. Ezután búcsúztunk el és adtuk át a teret az ünnepi vacsorának. Nagy békesség volt a szívünkben, mikor haza indultunk. IMarek családi Gyerekkoromban minden évben hozzánk is jöttek a betlehe­­mesek. Vártuk őket, kíváncsian néztük végig a pásztorjátékot, az előadás után együtt énekeltünk, majd süteménnyel, teával kínáltuk a vendégeket. Jó érzés volt várni őket, ez is fontos részét képezte a szokásos karácsonyi előkészületeknek, az ünnepre történő ráhangolódásnak. December elején kíváncsian mondtunk igent a Szállást keres a Szent Család programban történő részvételre. Nem tudtuk pon­tosan mire vállalkoztunk, de bennem valahogy a régi betle­­hemezés hangulatát idézte: várunk valakiket, akik elhozzák hozzánk a Szent Család képét, majd mi visszük tovább a követ­kező családhoz, közösen készülünk az ünnepre. Mikor eljött a mi esténk, épp egy elég mozgalmas és fárasztó munkanapon voltunk túl, gyorsan és kapkodva készültünk az érkezők fogadására. Kicsit már ismertük őket, így szerencsés helyzetben voltunk, nyugodtan hagyatkoztunk jártasabb vendé­geinkre, persze igyekeztünk aktívan részt venni az imádsá­ Másnap mi vittük tovább a képet, ekkor már a tapasztalatokra építve magabiztosabbak voltunk. Nagyon jó érzés volt közelebbről megismerni embereket, akiket ezelőtt arcról talán ismertünk, viszont semmit sem tud­tunk róluk. Ott és akkor csak arra figyeltünk, hogy minél többet meg­tudjunk a másikról, hogy odafigyel­jünk egymásra, hogy szeretettel tud­juk megtölteni azt az otthont, azt az estét. December 23-án este a program lezárásaként az összes részt­vevő család közös imaórája gyűlt össze a templomban. Amikor elindultunk otthonról, az járt a fejemben, hogy mennyi mindent kellene még csinálnom, ez sincs még meg, az sincs még meg, és holnap már karácsony, nem érek rá, jobb lesz, ha jövőre inkább nem fogunk részt venni ebben. De a templomban meg­változott minden. Megnyugodtunk, helyükre kerültek bennünk a dolgok, rájöttünk, hogy ha nincs ez az egy óra, akkor talán hamarabb végzünk néhány feladattal, végigrohanjuk az egész napot,­­ de attól nem lettünk volna boldogabbak. Sokan voltunk, szép idézeteket és történeteket hallottunk, együtt imádkoztunk, énekeltünk, néhányan külön előadással készültek, csak azért, hogy széppé és meghitté tegyék ezt az estét, a kis Jézusnak és nekünk. Hogy is lehetne erre bármikor nemet mondani?­­Szenczi Bernadett és Gábor! Örvendetes, hogy az idén (is) fogadták a Szent Családot olyan helyeken, közösségekben, ahol valamiképpen éppen a család, a családi otthon, a befogadás különös jelentőségű az emberek életében. Örömmel mentünk a Családok Átmeneti Otthonába, és még nagyobb öröm, hogy a „lakói” teljes létszámmal megjelentek a dec. 23-i ünnepünkön, ahol plébániánk nagy családja az Érkezőt és családját köszöntötte. Szerk.

Next