Szabadság, 1939 (12. évfolyam, 1-53. szám)
1939-09-02 / 36. szám
Megvédjük a Kossuth-hagyományokat! Irta: vitéz CSÓRÉ ÁRON Derecske, augusztus hó. Nem osztom Veres Péternek, a kiváló balmazújvárosi parasztírónak nézetét, amely szerint az elmúlt választások felett már mindenki napirendre tért volna. A legtöbb ember gondolatában még ott élnek az 1922 óta lezajlott összes választások emlékei — és főképpen ígéretei. Megsokasodtak ezek az ígéretek, a legutóbbi választások során is, amikor földosztást, telepítést, cserepes hajlékot, minden magyarnak adósságrendezést, portalan utakat, artézi kutakat, új, igazságosabb adórendszert — és még miegymást ígértek! Ugyan, ki ne támogatta volna az ilyen programmat? Bárha akadtunk jó egynéhányat akik régi kuruc módon nem álltunk kötélnek. Nem azért, mert „örök ellenzékiek“ vagyunk, hanem — sértés ne essék —, nem igen hittük a jelölt urak szavának. Aki ezen a választáson látó szemmel nézett, megfigyelhette, hogy egyes jelöltek nagyon is kacérkodtak azzal a parlamenti csoporttal, amelyről már bebizonyosodott, hogy egypártrendszert akar. Elég furcsa pletykát lehet hallani a különféle személyek szándékairól . . . Valahogy már úgyis féllábbal mintha benne volnánk a diktatúrában. Pedig soha nagyobb feladatok előtt ez a nemzet nem állott, mint ma, ha valóban független és szabad akar lenni! Mi a szabadságból nem engedünk és legalább annyit kérünk ebből, amennyit Kossuth Lajos biztosított a népének. Igaz, ma már csaknem kockázatos dolog lett „Kossuth apánk“ nevét az ajkunkra venni, — mert könnyen „zsidóbérenc“-nek bélyegzik az embert... Minket azonban az a bibliai ige irányít, amit Jézus mondott: „Tedd vissza a szablyádat, mert mindenki azzal a fegyverrel vész el, amilyen fegyvert fogott másra." (Ilyenformán jártak most azok a képviselő urak, akik magukat a kormánypárt programjával választtatták meg és most a szélsőjobboldalt támogatják. Egyébként ma már azt sem tudjuk, hol a „jobb“, hol a „bal“, hol a „szélsőjobb“ és melyikből mennyi van? Az én egyszerű megítélésem szerint azonban ebben a zűrzavarban is az egyszerű dolgozó embernek lesz igaza, aki nem szédül el, sem az ígéretek tömegétől, sem a jelszavak puffogásától, hanem becsülettel végzi a maga dolgát. Ez a nép az, amelyik akármilyen birtokon is arat, — grófén, zsidóén, vagy a sajátján —, amikor összerakta az utolsó kereszt gabonát, leveszi a kalapját és imádságos lélekkel énekli kint a tarlón: Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell... .Ilyen magasra, ahol a mi hitünk, magyarságunk áll, soha nem tudnak felcsapni a romboló hullámok ... Mi tehát a helyünkön vagyunk, itt is maradunk és megvédjük a Kossuth-hagyományokat! ———M«—————n ! ■ Nemcsak a silány lakás- és táphanem apahiány gyermekeinket játékviszonyok, is sorvasztja A magyar falvakból feltörő jajszó évek óta nyugtalanítja nemzetünk jobbjait. Eddig főképpen a Duna—Tisza közét ismertük úgy, mint a szociális elesettség főfészkét. Azután sorra került elő a szegedi, kalocsai tbc. pusztítások megdöbbentő számsora. Legújabban — a viszonylag jobb helyzetűnek tartott — Dunántúlról jönnek elszomorító hírek. Győr vármegye tisztiorvosa számol be arról, hogyan pusztít az iskolásgyermekek között a nyílt gümőkór. Két járásban: a pusztai és a sokoróaljiban 523 gyermek közül 211 állandó hőemelkedéssel sínylődik. A gümőkórosok öt éven belül mind meghalnak. A „magyar betegség“ réme eddigi tapasztalatok szerint főképpen a rossz lakás- és táplálkozási viszonyok következtében lett egyre fenyegetőbb. A győri tisztiorvos most egy új forrására mutat rá a tbc. terjedésének. Az említett két járásbeli 523 gyermek közül csak 81 van olyan, aki egyedül alszik ágyában, 62 közül a legtöbb másod-, de sok harmadmagával kénytelen egy ágyban feküdni. Jó szolgálatot tett a tisztiorvos a szociális gondozás ügyének, amikor az illetékeseknek azt javasolta, hogy a cukor- és tejakció mellett országos ágyakciót is kell szervezni. Kétségtelen az, hogyha minden gyermek külön ágyban alszik, — ha már nem alhatik külön szobában ott, ahol beteg van a környezetben — sokkal kisebb lesz a fertőzés lehetősége. Bolsevizmus vagy földreform? Olvasóink jól tudják, hogy a Szabadság a birtokreform ésszerű megoldása mellett van, viszont a magunk részéről mindig korrektül, izgatás nélkül akartuk tisztázni az ekörül felmerülő vitákat. Éppen ezért azt hisszük, hogy csak ártalmára van a birtokreformra irányuló törekvésnek minden olyan igitáció, amely csak ártani akar és amelynek állításait igen hamar meg tudjuk cáfolni. Ez történt legutóbb is! Az egyik újság minden alaposság és utánjárás nélkül szóvá tette, hogy egy dunántúli nagybirtok megnehezíti a falvak állattartását, terjeszkedési lehetőségét s azt is állította, hogy ezen a birtokon gyermeknapszámosokat tartanak, akiket rosszul fizetnek és így tovább. Az érdekelt nagybirtok ezeket az állításokat pontról-pontra megcáfolta. Kiderült, hogy mindazokon a területeken, amelyek a községek életterébe esnek, már nagyarányban megindult a kisbérletek megszervezése. Az uradalom többezer holdon állattartási legeltetési célból áttengedett az érdekelt községeknek. Bebizonyította az uradalom azt is, 1,0gy csak bizonyos könnyű munkához alkalmaznak gyermeknapszámosokat, ahol azonban háromszor, annyi napszámot kapnak, mint amennyiről a kérdéses lapközlemény beszámolt! Nevek nélkül közöltük ezt az esetet, csupán azért, hogy rámutassunk, milyen veszélyes, ha az agrárelem egyes rétegeit a felelőtlen agitáció szembe akarja fordítani egymással, anélkül, hogy az izgatásra bármilyen jogos alapja volna. Az ilyen lázítás nem földreformra vezet , hanem bolsevizmusra! Ma újból sokan ezt szeretnék előkészíteni. .szadbMM&cv. 1939 szeptember ?A FÖLD NÉPI -f- Négymillió mázsával kevesebb kukorica terem. A legutóbbi vetésjelentés szerint a tengeri annyira megsínylette a meleg és száraz időjárást, hogy a nyári kedvező kilátások súlyosan rosszabbodtak. A kétmillió holdat meghaladó tengerivel bevetett területen négymillió mázsával kevesebb kukoricatermés várható a múlt évinél. Takarmányozási szempontból ez a körülmény súlyos nehézségeket rejt magában annál is inkább, mert számítani kell arra, hogy azidén a Kárpátalja területét is el kell látni kukoricával.Óvatosnak kell lenni az exportengedélyek kiadásával is, mert még az elmúlt évi bő termés idején is a kívánatosnál több tengeri került kivitelre, annyira, hogy a nyári hónapokban Magyarország szorult behozatalra az állathízlalás akadálytalansága érdekében. Ez évben az is a tengeri kivtel ellen szól, hogy kedvezőbb sertésexport kilátásokkal számolhatunk. Falusi szemszögből Talán nem érdektelen, ha higgadt, tárgyilagos életszemléletét felvonultatom néhány sorban annak a néprétegnek, amely nagyon harmad-, negyed-, ötöd- és nem tudom hagyadrangú kérdés volt eddig Magyarországon és csak most az utóbbi időkben hozták előtérbe, úgy, ahogy volt, porosan, szennyesen, rongyosan, hogy egyszeribe a legbiztosabb nemzeti erőt lássák benne — persze csak azért, hogy egyes karrier-kérdések kedvező elintézést nyerjenek. Voltak, vannak és lesznek is mindig divatos kérdések. Most mi falusiak vagyunk a divat színpadán, meg a szélsőjobbok és a zsidók. Egyiket dicsőítik, a másikat üldözik, a harmadikat anyagnak akarják felhasználni. Az „üdvözöltek“ természetesen a szélsőjobbok, az üldözöttek a zsidók és amin végig lehet gázolni az egész divatáramlaton keresztül, ami lépcsőfokot adhat egyiknek vagy a másiknak: az a falusi nép. Ezért kellünk ma, ezért vágyaink divatosak, ezért nyögjük terheinket végelláthatatlan. Természetesen sok falusi testvérünknek a szemén még hályog van és nem látják meg ezt a sorscsinálást, ezek vannak értelemben legalul, ezeknek a véleményére adhatunk a legkevessebbet. Hallgassuk meg azoknak a parasztembereknek a véleményét, akik minden szélsőséget elítélnek. Elítélik elsősorban a parasztság felelőtlenül való meghurcoltatását, amelyért a mai napig nem vett még elégtételt és nem is tud ellene védekezni. Népünk elmaradottságának, tehetetlenségének okát a szellemi elmaradottságában látja. Ki itt a bűnös? Ki nem adott iskolát a magyar gazdanépnek? Ki bűne az, hogy az elemi iskolákban még ma is 70 esztendős iskolatörvénnyel tanítanak és ott, ahol a falusi tanító ezen felül nem adta saját műveltségének minden izét-javát szívvel-lélekkel a paraszti koponyákba, ott bizony szomorú állapotok mutatkoztak a művelődés körül. Ki bűne az, hogy a falusi tanítók tanítás helyett korteshadjáratokat indítottak népünk ellen a legvadabb formában? És ki meri azt mondani, hogy a falu népének ez a műveletlensége nem oka tehetetlenségének? Amikor azt látjuk, hogy a haladó és boldoguló Dániában, Hollandiában, Finnországban stb. azért van élet, mert dolgozó népét mindegyik állam már hatéves korától kezdve alapos gyakorlati kiképzésben részesíti iskoláikban. Nálunk az egyedüli haladást az utóbbi időkben a téli gazdasági iskolák és gazdasági tanfolyamok jelentették a népnek, de ezek a lehetőségek csak gazdasági alapvető műveltséget jelentenek. Hiányzik a gyakorlati megvalósítás, a gyakorlati kiképzés elősegítése s aztán nincs tovább, visszafejlődik a legény tudása, munkakedve. A beszerzés és értékesítés terén óriási hátramaradottság van a falvakban. Ki a bűnös, hogy mindent drágán kell megvásárolni és olcsón kell eladni? Kinek a mulasztása, hogy a falusi nép nincs ránevelve a közös beszerzés és értékesítés munkájára? Ki a bűnös abban, hogy a baranyai gazdasági iskolát végzett gazdaifjak ezirányú gazdasági és társadalmi tömörülését egy fikarcnyit sem segítették elő, de ahol lehetett, meggátolták azt? Ki a bűnös? A zsidók, a nyilasok, az illetékesek vagy a magyar értelmiség, aki a füle botját sem mozgatja, hogy ezt az „elmaradott“ népet segítse és rávezesse a helyes útra? Ezer és egy kérdés, amely mind ott lebeg a nyitottszemű parasztok agyában. Terményeit, állatait olyan áron kell eladni, amin még a munkája, föletetett takarmánya ára sem térül meg. Miért dolgozik ez a nép? A beszerzés körül is egyik fél üti a másikat, de hogy melyiknek van igaza, ki tudja? A nyilasok különösképpen ütik a zsidó kereskedőket és viszont. Tény az, hogy a parasztok sokszor-sokszor ráfizetnek. A zsidó boltosokra kigyót-békát kiáltanak. Állítsunk ide egy-két esetet, amelyek derítsenek fényt az igazságra. Amikor a falusi vásárló bemegy a városba, nem azért teszi meg néha rossz időben a sokkilométeres utat a gyalog is, hogy ne tudja megvenni azt, amit keres vagy nem megfelelő árut kapjon. A falusi ember nem szakértő és nem ér rá munkaidőben többször beszaladni a városba, hogy kicserélhesse a rossz árut. S nem utolsó sorban kell említeni a kiszolgálás előzékenységét. Vegyük sorba. • Voltak falusi asszonyaink zsidó és keresztény boltban. A zsidó boltban igen barátságosan fogadták, úgy, ahogy a falusi asszonyt otthon a szomszédasszonya fogadja A „Magyar Bolt“ feliratú keresztény kereskedő komoran veszi, ha tovább válogatnak az áruban asszonyaink. A falusi szeret töviről-hegyire megnézni mindent, mert nincs sok pénze és amit kiad, azt olyan áruért akarja kiadni, amit megszeret és neki megfelel. Baj, hogy sok esetben a keresztény kereskedő nem tud más lenni, mint „úri“ kereskedő. Az előzékenységre nem lehet mást mondani, minthogy aki nem bírja idegekkel, az ne legyen kereskedő, mert egy goromba embert sem ment ki az, hogy zsidó vagy keresztény... A falusi ember oda megy vásárolni, ahol barátságos „Aggyon Isten“-nel fogadják és egy kissé elbeszélgetnek vele. Nem becsapás ez, mert tudvalevő, hogy a gazdanépnek alaptermészete a rendes szóbeszéd. Különösen a fehér népnek. Dehát nem is annyira zsidókérdés van ma Magyarországon, mint az életismeret hiánya. Ablakkeverés, bombadobálás, rajzolás, mázolás, ígérgetés, hangoskodás nem életismeret. A paraszti rétegeket csak életigazságokkal, a való élet rendezésével lehet meggyőzni. Nem lehet ma már felelőtlenül dobálódzni az egyes divatkérdésekkel, mert hiába vagyunk a nemzet „gerince!” — sorvadunk minden elismerés dacára. Nem kiabálhat közjóról az, aki nem ismeri el másik embertársa életjogait. Egyéni vagy egyes csoportok, pártok divatproblémái (különösen, amelyek idegen szellemmel vannak pogányútra térítve) nem problémák a köz szempontjából és kár egy magyarnak is rossz lovat nyergeini. Keressük a magunk útját, amely van és lesz. (Bakonya.) gt_ Drágák a kisbérletek Országszerte évtizedek óta hangzó panasz már, hogy a kisbérletek bérösszege aránytalanul magas. E panasz indokoltságát illetékes helyen is elismerik, annál feltűnőbb mégis, hogy a közületek tulajdonát képező birtokokat is drágán adják haszonbérbe. Legutóbb Baja városa adott ki 300 holdnyi földterületet tíz régi kisbérlőjének. Ezek a bérlők már eddig is 1000 élenkint 105 kilogram búza és 125 kilogram morzsolt tengerit fizettek. November elsejétől kezdődőleg 100 kilogram búzát és 200 kilogram morzsolt tengeri haszonbért vállaltak. A mai piaci árát alapul véve, úgy a búza, mint a tengeri árát húsz pengővel számítva, hatvan pengő a kisholdankinti, tehát 96 pengő a katasztrális holdankinti haszonbér. Szeptember 15-én lejár a Szabadság birtokpolitikai pályázata Mint már megírtuk, a Szabadság pályázatot írt ki arra a kérdésre: Hogyan képzeli el az érdekelt nép a földreform anyagi megoldását? A pályadíjak a következők: I. díj: 100 pengő, II. díj: 50 pergő, III—IV. díj: 25—25 pengő. Azok a kérdések, amelyekre a pályamunkáknak felelniük kell, a következők: 1. Adjunk-e földet és milyen formában (bérlet, vagy öröktulajdon) a magyar paraszti tömegeknek? 2. Hogyan kártalanítsuk a földtulajdonosokat, akiknek birtokát a földreform céljaira igénybe vettük? (Készpénzfizetés, állami kötvények, szükségpénzek, stb. igénybevételével.) 3. Hány holdat kapjon egy-egy földigénylő s holdankint milyen összegért? 4. Egy-egy telep berendezéséhez milyen összeget kell tervbe venni? Honnan kerül elő ez az összeg? Ha kölcsönből, hogyan törleszthető? 5. Kinek adjunk földet, s kik jöhetnek elsősorban tekintetbe ebből a szempontból? A pályázat határideje: szeptember 15. 4* Szabványosítás a gépiparban. Kormánykörök kezdeményezésére német kapcsolatok alapján, nálunk is megkísérlik a mezőgazdasági gépek és eszközök szabványosítását. A tömeggyártás előnyei nyilván az árakban is kifejezésre jutnak majd, de mégsem oly egyszerű a kérdés. Hazánk különböző részeinek egymástól elütő talaj- és éghajlati viszonyai nem igen teszik lehetővé a szabványosítást. Nem szabad ezenkívül népünk egyéniségét sem figyelmen kívül hagyni, amely ragaszkodik a megszokott és éppen ezért könnyen kezelt gépekhez és eszközökhöz.