Előre, 1909. április (5. évfolyam, 14-17. szám)
1909-04-03 / 14. szám
A magyar szabadságharc. Irta: Szabó Ervin. (1. folytatás.) Ha mégis mindenképen személyhez és irodalmi műhöz akarjuk kötni a reform érdemét, grófSzéchenyi István neve tolul előtérbe. Ő volt az, a ki Hitelével (1830) megindította az agitációt a polgári reformokért. Ő volt az, a kinél a nemzetiség eszméje nem a visszasírás a múltba többé, hanem miként Nyugateurópában, a nemzetet regeneráló gazdasági és társadalmi, mozgalom szükséges ideális célja, az az erkölcsi túlkövetelés, mely a lekötő és hátráltató erők ellenében a nélkülözhetetlen lendületet és önfeláldozást kiváltja. De Széchenyiben is, kit a polgári társadalom klasszikus közgazdászának, Adam Smithnek és klasszikus jogbölcsészének, Benthamnek, eszméi bevitettek, csodálatos keverékben szűrődtek le a polgári társadalom szükségletei osztályának érdekeivel. Széchenyi a legőszintébben óhajtotta a jobbágyság felszabadítását, az ősiség eltörlését, ipar és kereskedelem kifejlődését, de ez óriási gazdasági forradalmat, mely egy osztályt volt magánjogi rabszolgaságából felszabadítandó, melynek nyomában egy másiknak kellett keletkeznie — ő a politikai erőviszonyok megbontása nélkül kívánta. A királysággal egyetértve és az arisztokrácia közjogi és társadalmi fensőbbségének megóvásával jöjjön létre az új Magyarország. Legnagyobb tévedés volna, ha azt hinnék, hogy a forradalom a 48 előtti politikai erőviszonyokon máskép változtathatott, minthogy a főnemesség uralma helyébe — rövid időre, a forradalom leveréséig — a középnemességet tette. A rendi országgyűlés amikor 1848-ban a polgári társadalom jogi kifejlődésének korlátait lerontotta, sem a polgárságot sem a parasztságot nem segíthette a politikai uralomra, még egy koalíciós többséget sem, amely ezen osztályok és a középnemesség képviselőiből alakult volna az új népképviseleti országgyűlésben, a főnemesség és a dinasztia ellen. Ez nem történhetett, mert a polgárság alig létezett, a parasztság a sok százados elnyomás folytán politikailag teljesen éretlen volt s igy a harc a politikai uralomért tovább is csak a két régi ellenfél egyikének győzelmével érhetett véget. A győztes pedig a középnemesség lett. Erről nem lehet kétség, ha a 48-as törvényhozás létrejövetelére és még inkább végrehajtására egy pillantást vetünk. Külsőleg a 48-as törvényhozás magán viselte a nyugateurópai polgári reformtörekvések jellegét. Jogegyenlőség, népképviselet, felelős kormány, sajtószabadság,stb a főpontok, akár csak Franciaországban, Belgiumban, vagy a frankfurti parlamentben. Ne feledjük azonban, hogy a politikai reformok túlnyomó része távolról sem a rendek spontán akaratának volt gyümölcse A mikor a forradalom kitört, a köznemesség zöme ép oly távol állott a demokrácia gondolatától, mint maga a főnemesség. A radikális nyugati eszmék csak kevés fiatal embert bevetettek, de maguk az ellenzék vezérei az agrárreformon kívül legfeljebb a követendő menetsebesség tekintetében tértek el a konzervatívok vezéreitől. Sőt az agrárreform kérdése mind erősebben nehezedett az elmékre s a fő és középnemességet egyaránt meghódította. Az 1841-iki országgyűlési választásoknál a közteherviselés kérdése még a legtöbb megyében elbukott ; a nemesség nem akarta. Az 1843- 44-iki országgyűlésen a főrendek és közrendek egyértelműleg mondták ki a nemnemesek birtokképességét, de az általános hivatalképességet az alsó ház csak a főrendek után fogadta el, “mintegy elszégyelvén magát”. Az 1847-iki országgyűlésen fogadta el elvben mindkét ház a közteherviselést és az örökváltságot; az ősiség eltörlését Somsich Pál indítványozta, a konzervatív kormánypárt vezére. Ha ilykép a gazdasági reform szükségességét az általános gazdasági nyomorúság, a jobbágymunka silánysága, a mezőgazdasági termények Ausztriától szabott alacsony ára, vagy épen eladhatlansága, a hitel hiány, be is verték a fejekbe, a nemesség politikai kiváltságainak megdöntése még az ellenzéknek sem jutott eszébe. Az alkotmány demokratikus átalakítását csak néhány fiatal ember követelte, kiket, mint Petőfit, Táncsicsot, Vasvári Pált a francia szocialisták (Fourier, Lamennais, Cabet, Blanc) eszméi lelkesítettek. Maga Kossuth volt az, aki 1847-ben, mikor Szemere Bertalan indítványát a közös teherviselésről megtette, a nemességet az ellenzék szándékai iránt megnyugtatta. A magyar nemességet — úgymond — egy ezred év históriája a nemzet léterének talapzatává szentelte föl. Hogy Magyarország lett, hogy Magyarország van, az ő műve. A magyar nemesség jármot tűrni nem tanult soha, a szabadság aranyfonalát kezéből soha egészen ki nem ereszté, a magyar nemesség itt az abszolutizmust törvényesíteni sohasem engedte Mindez a magyar nemesség műve. Ezen, demokrata vezér szájában kissé furcsa apológia után, amely semmivel sem maradt bármely zsírtól csöpögő megyei szónoklatnak mögötte, igy folytatta Kossuth: Már kérdem én: ki lehetne oly kába, hogy ezen nemesség politikai állását annihilálni akarná. Mi bizonyosan nem.. Nem mi akarjuk hogy a nemesség azon politikai súlyt megtartsa e nemzet közéletében, melyre históriája, birtoka, alkotmányos gyakorlottsága és századokon átszőtt ezer meg ezer viszonyok által hivatva vagyon.. Én nem óhajtom, hogy a nemesség semmivé legyen, hanem óhajtom, hogy legyen a többi polgárok között, mint testvérek közt a hit elsőszülött, a hazának erős szögletköve, kinek vezérlő állása az ifjabb testvérekbe önbizalmat önt. Ura nem lehet a nemzetnek, de lehet vezére; ez gyönyörű hivatás, ezt megtarthatja.... Mondatott pedig ezen radikális beszéd 1847 november 29-én, három és fél hónappal a demokratikus forradalom előtt. Nem kevésbbé jellemző a mód, amelyen a városok országgyűlési képviseletének ügyét röviddel a forradalom előtt az alsóházban tárgyalták, 1848 január és február havában. Mindezek bizonyítják, hogy bár az országgyűlési ellenzék némely férfiai radikálisabbak is voltak, mint pártjuk, a demokratikus reform kérdése távolról sem állott oly kedvezően, hogy a márciusi törvényhozást indokolta volna. Külső eseménynek kellett történnie, hogy a gazdasági reformot megfelelő jogi és politikai átalakítások kövessék. Ez esemény a februári forradalom volt, majd pedig a márciusi napok. (Vége következik.) MI TÖRTÉNT A MISE ALATT? A Pécsi Munkás írja: Megszégyenítő botrány történt a napokban a futaki templomban, amely nagyon alkalmas annak igazolására, hogy nem a vörös szocialisták, hanem maguk a feketék működnek azon, hogy a jámbor hívőket kijózanítsák. Almássy József plébános misét mondott a templomban, de elfeledte kinyitani az oltári szentséget és midőn a szolga erre figyelmessé tette, a szent férfiú felbőszülve tekintélyének megsértésén, úgy vágta ezt a fejéhez, hogy a hívők azt hitték, az isten haragja rögtön összedönti a templomot. De egyelőre a plébános úr mutatott be újabb csodákat. Amint ugyanis páter Almássy a szentséget tartotta, valami a lába közé hullott, hogy nem tudott menni sem. A jámbor hívők megállapították, hogy a szent férfiúnak leesett a nadrágja, amire persze nagy nevetés lett az imádkozásból. Végre is az egyházfi elvitte a nadrágot és a nagy tiszteletű úr most már egy szál gatyában magyarázta a bűnbocsánatot, a böjtöt és egyéb lelki malasztokat. De a hívők most nagyon töprengenek, hogy kihez is forduljanak ők bűnbocsánatért. Talán a jeles egyházi férfiúhoz, akiről azt sem tudják, ittasságában vagy gyengeelméjűségében követte-e el ezt a jókedvű históriát? Annyi bizonyos, hogy a futaki hivők szakszerű kiképzést nyertek a papi karakterről. MIRE VITTE A STERN RABBI FIA? A spanyol király Szterényi József államtitkárt a katholikus Izabella-rend nagykeresztjével tüntette ki. Ha szokatlan dolog is, hogy spanyol katholikus rendjelekkel izraelita, hogy ne mondjuk zsidó apának gyermekét tüntessék ki, nem lehet állítani, hogy Szterényi ezt nem érdemelné meg. Aki a társadalmi és politikai reakciónak olyan nagy szolgálatokat tesz, mint Szterényi, az megérdemli, hogy származásának némely hiányosságát elnézzék. S mi úgy véljük, hogy ezen az alapon Szterényi nemcsak a katholikus Izabella-rend nagykeresztjét érdemli meg, hanem a pápai grófságot is. Sőt, ha sikerül neki, amint tervezi, a betegpénztárakat átjátszani a keresztény-szociális maszlagolók kezére, reméljük, megkapja a “pro Ecclesia” kitüntetést is a pápa ő Szentségétől. ELŐRE Hogy valósítható meg a szocializmus? A szocialisztikus szervezet célszerűsége ellen nem ritkán azon sikertelenségeket szokták fölhozni, melyek a praktikus szocialisztikus kísérleteket kicsinyben érni szokták. Aki azonban csak némileg gondolkozik azon különbség felett, mely a “szocializmus dióhéjban” s a nagyszabású szocialista társadalom közt fennáll, az igen hamar be fogja látni, hogy észszerűleg szocializmus kicsinyben nem is képzelhető, hogy továbbá a szocializmus csak nagyobb társadalmi csoportban megfelelő területtel lehet, amiért a kis alakú szocializmus ép oly kevéssé hozható fel visszariasztó példa gyanánt, ép oly lehetetlen arról kis alakban fogalmat alkotni, a mint lehetetlen Makkart-festménnyel egy fametszetet összehasonlítani, mivel az előbbinek jelentősége tulajdonképen csak a színezésben rejlik. Ha a szocializálás egymagában elegendő volna az összes emberi szükségleteket kellő mérvben megszerezni, akkor Robinson és Péntek képesek lettek volna az ő szigetükön a legdicsőbb kultúréletet meghonosítani. De miért nem voltak képesek erre? Azért, mert kettőjüknek egyedül nem volt annyi fejük és kezük, hogy a szükséges termelést egymaguk elvégezhették volna, sőt ott, ahol nagyobb embertömeg volna szocialisztikus módon szervezve, sem lehetne azon célt elérni, amelyet a szocializmus megvalósítani maga elé tűzött, ha azon a területen, melyet az illető társadalmi csoport elfoglalt, az összes nyersanyagok nem volnának találhatók, ide értve a fémet és szenet és mindazt, ami a termeléshez szükséges. Mit használ megannyi emberi munkaerő, ha nincs vas és szén a gépek előállítására és üzembe vevésére? És amint láttuk, leginkább a gépek tevékenysége nyújtja azt az erőt, mely alkalmas arra, hogy a szocialisztikus közösségnek hatalmas fölényt adjon a kapitalisztikus közöség fölött; egyedül csak ez teheti lehetővé az észszerű szocializmust! Kellő munkaerő és elegendő terület a nyersanyagok nyerésére adják meg tulajdonképen a feltételeket, az elszigetelt szocialisztikus társadalmi csoportnak fennállására, amely csoportnak esetleg annyi felesleget kellene termelni a javakból, hogy annak kivitele által azokat, amelyeket saját földje nem nyújt, a kapitalisztikus társadalmi csoportoktól becserélhesse. Ha azonban a szocializmus az említett feltételek mellett megvalósul, akkor az illető társadalmi csoport alig fog sokáig elszigetelve maradni. Nemsokára az egyik csoportot a másik fogja követni és végre fennen fog lobogni a szocializmus nemzetközi zászlaja. UJ SZERB TRÓNÖRÖKÖS: Belgrád, március 28. Szerbiának új trónörököse van. A nemzetgyűlés ma elfogadta György herceg lemondását a trónöröklési jogról és ezzel Péter király fiatalabbik fia, Sándor herceg, bátyja örökébe lépett. A nemzetgyűlés különben csak ratifikálta a trónöröklési jog átszállását. A tegnapi minisztertanácson, amelyen Péter király kijelentette, hogy elfogadta idősebb fiának lemondását és ehhez a kabinet tagjai is hozzájárultak. Ma Péter király egy levelet küldött a nemzetgyűlésnek, amelyben bejelentette, hogy tudomásul vette fia lemondását és ehhez a kabinet is hozzájárult. A nemzetgyűlés a király üzenetét minden vita nélkül tudomásul vette. A közhangulat kedvezően fogadta a trón örökösváltozást. A LENGYEL FORRADALMÁR DIÁK ÜGYE, Lembergből táviratoztak. Lapjelentések szerint a tartományi főtörvényszék Sycinsky védőjének gróf Potocky meggyilkolása ügyében készített vádirat ellen beadott kifogásait elvetette. Sicynskyt már a nyáron halálra ítélte az esküdtszék és igy az ítélet most az uralkodó elé kerül megkegyelmezés vagy megerősítés végett. MUNKÁSSORS: Joilet, 111., márc. 28. Az Illinois Steel Co. iteni telepén tegnap éjjel borzalmas szerencsétlenség történt. Az egyik kohóban túlterhelés következtében csuszamlás állott be, a gáz óriási tömegben kiömlött és felrobbant. A robbanás következtében négy munkás meghalt, hatan súlyosan megsebesültek. Hogy fizet a tőke? Slallottátok-e valaha is hírét Hinton Rowland Trelpernek'1. Ugyebár nem? Pedig ő volt az a férfi, ki többet tett a négerrabszolgaság eltörléséért, mint akármelyik neves és ünnepelt tábornok. A háború előtt a “Fenyegető válság” címmel könyvet adott ki, melyben bizonyítja azt, hogy a bérrabszolgaság mennyivel előnyösebb a földrabszolgaságnál a tőkés termelési rendszer szempontjából. Az északi államok tőkései mintegy 200.000 példányban terjesztették ezt a könyvet, melyből az értelmesebb déli néger rabszolga tartók megérthették, miért előnyösebb, ha a felszabadított négereket, mint bérrabszolgákat újból — más formában — leigázhatják. Tamás bátya kunyhója címü könyv az érzelgéseket hatotta meg, de Helper: Fenyegető válság címü könyve a pénzeszsákjaikat féltő és becsülő tőkésekhez beszélt. Egy st. louisi lap most adja hírül, hogy ezen Helper Washingtonban öngyilkosságot követett el. Ez egyike ama eseteknek, melyek illusztrálják a tőke könyörtelenségét. Kihasználja egyes emberek testi vagy szellemi munkáját s az után, mint értéktelen rongyot eldobja magától. Ez volt Helper sorsa is. Használt, nagyon sokat használt a kapitalizmusnak, azután a jutalma lett, a hálátlan feledés. Elfelejtették s elszegényedetten, önkezével vetett véget életének. Hanem az amerikai kapitalizmus diadallal járta be azt az utat, melyet Helper számára megjelölt. A déli föld rabszolgaságának vége van. Az egész Egyesült Államokban a tőke az ur és minden munkás bérrabszolgaságban szenved!.. APRÁNKÉNT — ÉSZREVÉTLENÜL. — Emlékszel-e Jim, az öreg Pete-re, a négerre ki nálam szolgált? kérdezte Finnegan, a szivarárus egy régi jó eustomerjét. — Hogyne. Hanem már régen nem láttam az öreget. — Nem is látott többé addig, míg nem mész oda, ahová az öreg ment. — Hogyan, elment valahová, mi? — Bizony elhagyott ma este, tudniillik meghalt. Épen el akartam hazulról menni, a mikor jött a Pete felesége és mondotta, hogy az ura haldoklik s nekem akar valamit mondani. — Na és elment hozzá? — Igen és az öreg fiú nagyon megörült, hogy láthat és utoljára beszélhet velem. — Mi mondanivalója volt neki? —Nos ez épen a furcsa a dologban. Úgy látszik, hogy az utolsó két évben, mióta nálam volt, rendszeresen lopott tőlem szenet. Ezt akarta bevallani, mielőtt a másvilágra megy át. A legszebb a dologban az, hogy én észre sem vettem, hogy hiányzik a szénből és senkit sem gyanúsítottam a lopással. Mondotta, hogy apránkint lopott meg, hát azt hiszem ezért nem kaptam rajta. — Tudod, hogy ez az eset azt a gondolatot juttatja most eszembe, mi tegnap este foglalkoztatott — mondotta Jim. — És mi az? —Látod, te nem is vetted észre, hogy az öreg lopja a szenedet, mivel csak apránkint lopott ő tőled. Ugyanez az eset áll a munkásokra nézve is. A munkások nem is veszik észre, hogy lesznek rabszolgákká, mivel a tőkések apránkint, észrevétlenül lopják el tőlük szabadságukat. Érted az összefüggést ? De Finnegan, mint annyi sok más gondtalan, a maga bajával nem törődő munkás nevet ezen a hasonlaton... HÁBORÚS VILÁG. A malom alatt. Mihály Bácsi: Tudja kend sógor, legokosabb vallás az uj hit. Annak hívői az arkangyal kedvéért se fognak fegyvert. János bácsi: No hát no ? M. b.: Hát oszt’ ha mind az egész ország nazarénus lenne, nem volna egy szál katona se, akkor oszt’ mivel háborúskodna a császár? J. b.: Nem jó lenne az mégse. M. b.: Már miért nem ? J. b.: Mert a nazarénusok olyan emberek, hogy nem bántják egymást, nem lopnak, nem isznak, nem pipáznak és nem hazudnak... M. b.: Hiszen ez az igazi! J. b.: De már honnan venné akkor a király a minisztereket? (borsszem Jankó.) VERSEK. ANYÁMHOZ. Emlékszem rá, gyermekkoromba Nem volt hozzám egyetlen egy goromba, Átokkal terhes, vádoló szavad. A kezedből de sokszor vér fakadt, Hányszor megroskadott a térded, Amig a célt, a kenyeret elérted. Feltört kezed — ha volt — ezernyi kin- Pazar bőséggel elémbe hintett eset Megóvtál volna még a széltől is S nem rajtad múlt, hogy a gaz és tövis Megvérezé mezitlen lábam. Nem vagy oka, hogy elrongyolt ruhában Sok cifra báb utálatjára. Indultam az élet piszkos útjára... Emlékszem rá: napszámba jártál, Téglát hordtál sok épülő gyárnál. Virágot árultál az utca sarkán. Koszorút fontál színesen, tarkán S ott árulgattad a temető mellett. Kínáltad sírva, mert kenyérre kellett. Habár a górni fehérre festett, Te büszkén hordtad a keresztet! Bizony, lenéztek érte oly sokan! Ide te jöttél haza nagy boldogan S mig nézted, fiad mint evett, Könnyben fürdött két beesett szemed. Emlékszem rá: így volt ez régen. S mi maradt mindezek helyében?... Ma szívből gyűlölsz s azt is bánod, Hogy birtam egykor a jóságod. Felém egyetlen szép szavad sem téved. Kiirtottad a régi szép emléket. S ha nagyritkán találkozom veled. Elfordítod fejed... S mindez miért? Tudom jól és megértelek: Nem egy utón járok veled. Templomba visz a te utad, A múltnak élsz és nem kutat Sok titkos okot az eszed. Az életet is úgy veszed, A mint magad átélted. Imára hajlítod a térded, Olvasót pörget ráncos ujjad S kész vagy reá, hogy egyre bújjad A rézcsattos, kopottas bibliát, Mely néked gyarló üdvöt ád... És én ?... Pogány vagyok, a mint te mondod, ~ Ki arra fordit minden gondot , Hogy földre hozza—ilyet is ki látott?— A gyönyörteljes, fénylő túlvilágot. Pogány vagyok, ki nem hajt térdet És istenné teszi a férget. Az ügyefogyott gyarló embert, Ki egykor még jajgatni sem mert. Pogány vagyok, ki új csapásra tér, Ki akkor is követel, hogyha kér. Ki imádója a szikrázó napnak. És megvetnie a viharnak. . A ki, mig élit egyik kezével, A másikkal a múltat dönti széjjel... Pogány vag vokt, magam is mondom. Ha kell, hadd vesszek a porondon! És te, anyá*n. csak átkozz, azt «■» bánom: Beváltom márreln'iszk° foga'1'! ■›,nn ! A zord fel-n a pa’’c terére vis- S anyám. ott Vm.ioznt adok ér,+,‘' isi Gyanyovsz' Vmii.' a Jönnek a jólét országába. A hajóstársaságok irodáiban az az erős meggyőződés uralkodik, hogy ez évben az utas üzlet nagyon jó lesz, mert az európai kivándorlási központokból a kivándorlók állandó szaporodását jelentik. De nemcsak a fedélközi utasokról szól ez a híradás. A jobb viszonyok között lévő kivándorlók erősen igénybe veszik a másodosztályú kabinokat is. A márciusi bevándorlás minden bizonynyal új rekordot fog felállítani és ha a folyam az egész éven át a mostani erővel ömlik, ami valószínű, úgy a hajóstársaságoknak nagyon zsíros esztendejük lesz. , Január 1-je óta 179.509 fedélközi bevándorló érkezett New Yorkba, míg a múlt 6 hasonló időszakában csak 56.474 utas. A II. osztályú utasok száma 25.779 a múlt évi 18.572-vel szemben. Ez a hét is nagy munkát fog követelni Ellis Island hatóságától, mert nem kevesebb mint. 23 kivándorló gőzös esedékes és valamenniy a lehetőségig meg van rakva fedélközi utasokkal. Mindegyik 1200— 2000 fedélközi és 100—300 II. osztályú utast hoz magával.