Előre, 1909. július (5. évfolyam, 27-31. szám)

1909-07-03 / 27. szám

AKIK NEM GONDOLKODNAK. Az amerikai magyarokról van szó, őket illeti a cím. Nem azért, mintha csak ők nem gondolkodnának, mert a magyarokon kívül még más nemzet fiai sem erőltetik meg magukat ebben a munkában és bár igaz az állítás, hogy “csak az él, a­ki gondolkodik”, mégis az amerikai magyar­ságra különösen rá lehet mondani, hogy nem gondolkodik, no de nem is él. Az “amerikai magyarok”, “a mi vé­reink," dicső hazánk száműzöttjei stb stb” mint a­hogy azt a hazafias szólamok mond­ják, egyáltalán nem gondolkodnak. Az amerikai magyar csak húzza az igát, jaj­gat, kesereg,­­ ha fáj, káromkodik, ha bo­­szol és verekedik, bicskázik, ha dühös, és aztán ha már torkig van a fájdalommal, akkor but feledni — leissza magát. Ez az amerikai magyar. Nem akarom állítani, hogy ez általános szabály. Nem, az utóbbi tulajdonság alól van kivétel. Van olyan,­­a­melyik nem bujában, hanem jókedvében iszik; sőt van olyan is elég, a­melyik egyáltalában nem iszik. De olyan magyar, a­ki gondolko­dik, olyan nagyon kevés akad az “új kontriban”. No de nekünk nincsenek “hazafiyas” fájdalmaink. Nekünk nem fáj ez a do­log nemzeti szempontból; mi csak emberi­leg sajnáljuk, hogy ez így van. Elsoroltuk a “mi nemes magyar vé­reink” hibáit; nem szabad megfeledkez­nünk az erényeiről sem. Ugyan csak­­ egy erénye van, de ez sokat számít, tehát be­szélhetünk erényeiről is. Ez az egy erénye, akarom mondani sok erénye, a hazafi­ság”. “Haza, hazafiság”, ez a mai társadalmi rend egyik legnagyobb hazugsága. Ott is hazug fogalom, a­hol ez a fogalom egyéb­ként illetékes, de itt Amerikában magyar hazafiságró­l beszélni — képtelenség és ne­vetséges. Mert ha tényleg érzem ezt az eszményt, akkor nekem ma új hazám van, az ad kenyeret(!); azt kell szeretnem és visszaélek “uj hazám jóságával”; ha egy elmúlt, odahagyott ó-haza iránt érzek sze­­retetet s ha folyton haza vágyom s azzal büszkélkedem. A hazafiság, “mint olyan” nem kizáló­tos magyar “erény”. Minden nemzet fia­it ezzel bolonditják s minden nemzet fiá­ban meg is van ez az érzés. Hanem a magyar hazafiság az valami egészen más, az speciális magyar találmány, annak nincs mása a földön, az egyedül a mi “honfitársaink dicső erénye”. Magyarországon egy sereg embernek ad megélhetést a hazafiság kultusza, a­kik abból élnek, hogy “hazafiak”. A szájuk mindig tele van a hazával, mivelhogy a hazafiság úgyis csak a szájban van. Ezek bolonditják a népet s azok bolondulnak is érte s a “hazáért, a haza nevében” jám­borul kizsákmányoltatják magukat. A “haza nagyjainak” dolgozik a legsilá­nyabb éhbérért, a haza ingyenélőinek el­tartására fizet adót, annyit, a mennyit egy nemzet fia sem fizet, s fizet addig, a­mig végre összeroskad, vagy a­mig kény­telen odahagyni “apái földét, az édes ha­zát” és ide vándorol az új hazába, a mely­­azonban nem lesz hazája, nem vallja ma­gát annak, nem kell neki. Úgy jön ide, hogy csak addig marad, a­míg annyit sze­rez, hogy visszamehet s visszaszerezheti az elvesztett földet, hogy aztán újra kezd­je, a­mit félbehagyott — az adófizetést. És itt lehet éveken, sőt évtizedeken át,­­Amerika nem lesz hazája, itt nem akar meghalni. Hiába találja itt a megélheté­sét, hiába küldi haza a dollárokat, hiába él itt könnyebben, hiába látja, hogy itt magasabb kultúra, jobb munkafeltételek vannak — azért mégis csak más haza — az óhaza. Angolul nem tanul meg egy emberöltő alatt sem, csak élnek — azaz csak élősködnek — és nem gondolkodnak. Pedig vagyunk itt szép számban. Ma-­­­gyarország egész lakosságának egy húsza­­j­­a itt van. Egész kis Magyarország van ■ együtt egymillió­ magyarral; a­ki mind húzza az igát, termeli Amerika tőkéseinek a vagyonát. Az egy millió magyar Ame­rikában mind munkásoiért a kapitalis­tává lett magyarokat könnyen összeszám­olhatjuk. Az a néhány nem számít, már csak azért sem, mert az már nem magyar. Csak a munkás, az büszke arra, hogy a magyar. Pedig hát mi büszkélkedni való van vele. Elvégre is csak véletlen esély s nem érdem. S ha érdem lenne is, és ha már a hazával, a nemzettel lenne ok dicsekedni akkor még csak értenénk az­ angolt, a né-­­­metet, a franciát, a yankeet — de nekünk magyaroknak még nemzeti szempontból sincs okunk dicsekedni. Minden nemzetek közt talán a magyar az, a­mely kulturá­lis téren nem igen tud bármit is felmutat­ni. Hanem hát ez mind csak bizonyítéka annak, hogy a magyar nem gondolkodik. A magyar nem törődik semmivel; a ma­gyar dolgozik, dolgozik és nem gondolko­dik. A magyar nem tudja megérteni, hogy ő nemcsak magyar, hanem elsősorban em­ber s nem tudja, hogy mi az “ember”. A “honfitársak” dolgoznak, ha dolgoz­nak, de nem tudják miért, kinek és mit. Nem tudja, hogy a­mit tesz, az a munka, s hogy ő a munkával termel, árut termel, melynek értéke mind a tőkések kezébe ke­rül. A magyarnak nincs­ öntudata, nincs osztálytudata, nem látja a társadalomban elfoglalt helyzetét s esze ágában sincs, hogy azon változtatni lehet s hogy az módjában van. A magyar nem tudja, hogy ő ép olyan ember, mint minden más nemzetiségű munkástársa, hogy neki épen olyan ne­héz a sorsa, mint minden más munkásnak. S nem látja be, hogy neki nem szabad el­különítenie magát, hogy neki nem kell magyar hazafinak lenni, hanem csak em­bernek s hogy az egész föld egy haza­f­ia kapitalisták hazája, s minden munkás csak rabszolga benne. A magyar nem ér­zi a nemzetközi szervezkedés szükségessé­gét, a magyar nem tartozik a nemzetközi szervezetekbe; a magyar csak honfitársai­val szervezkedik — nem helyzete javítá­sára, hanem csak szórakozás kedvéért — egy kis hazafias maszlagért. Ezernyi egylete van az amerikai ma­gyarságnak. Mind megannyi pipa egylet, melyben sok szó esik a hazáról, talán a munkáról, no meg a túlvilági boldogság­ról. Minden egyletnek van egy papja, a­ki bolondítja a híveket. A mi “honfitársaink” nem tudják meg­érteni még a saját nyomorúságukból sem, hogy “minden nemzet munkásainak egye­sülni kell”, hogy már a földön megtanít­juk a “más világot”. Ellenkezőleg, a mi félrevezetett, elbolondított honfitársaink félnek a szocializmustól, a vörös rémtől. A “mi véreink“ idegenkednek attól az eszmétől, a­mely hivatva van őket meg­váltani a bérrabszolga sorstól, a­mely ha­zát, egy nagy közös, igazi hazát fog nekik szerezni, melyben emberekké lesznek, egyenlő, szabad emberek s a­melyben min­denki dolgozik — s mindenki megkapja munkája gyümölcsét. Ettől félnek a magyarok! De hát miért félnek, miért nem tudják belátni a szo­cializmus igazságait s miért nem sorakoz­nak annak zászlaja alá? Erre csak az le­het a felelet, mert nem gondolkodnak. Pedig a gondolat, az eszme az, a­mi az embert kiemeli a többi állatok sorából és emberré teszi. Magyarok, ezt gondoljátok meg és­­ gondolkodjatok ! Tisztogatás a rendőrségen. Gaynor bíró levelének volt eredménye. McClellan new yorki polgármester meg­szívlelte az abban rejlő vádakat, és alapos tisztogatást rendezett a rendőrségen. Binghamot, a rendőrség vezetőjét u­­gyan nem fosztotta meg állásától, de meg­fosztotta a hatalmától. A durva rendőr-u hasának ugyan­is nagyon nagy volt a ha­talma s alig hihető, hogy belenyugszik an­nak elvesztésébe. Valószínű, hogy inkább magától távozik, megszakítva karrierjét, mely a Rooseveltéhez nagyon hasonlóan indult. A polgármester határozata 60 nyomta­tott oldalra terjed s a következő intézkedé­seket foglalja magában: Greater New York rendőrségi vezetését megosztva, Brooklyn és Queens városré­szek vezetését Baker rendőrbiztosra bízza, miáltal e két városrész külön ren­dőri autonómiát kapott. A rendőrségi album vezetését , illetőleg a fényképezés ügyét és a Bertillon rend­szerű méretek ügyét Baker rendőrbiztos­ra és McCafferty felügyelőre bízta. Az igazságtalanul üldözött George B. Duffy arcképét a gonosztevők albumából eltávolítani rendeli el. Bingham főparancsnok utasíttatik, hogy két “főcinkosát” Hansen rendőrbiz­­ tost és Slattery titkárt a Duffy ügyben való szereplésük miatt állásuktól elbocsás­sa. Russel kerületi felügyelő hamis jelen­téstétel miatt — rendőrkapitánnyá degra­dálandó. A rendőrfőkapitánynak nem lesz joga a főtisztviselők kinevezése avagy lefoko­zása felett önhatalmúlag intézkedni. Kö­teles a polgármester elé terjeszteni azok­nak a névsorát, a­kiket a felügyelőkké kí­ván kinevezni. Minden, a rendőrfőparancsnoksághoz beadott panasz másolatát, valamint az el­intézések másolatát is mindenkor a pol­gármester elé kell terjeszteni.­­ Thomas J. Kelly be nem osztott rendőr­­­felügyelő kinevezendő, a­kinek hivatala a városházán lesz. És végül: A jelenlegi rendelet azonnal végrehajtandó és utána 12 ó­rán belül a polgármesternek jelentendő. Ezek lennének a polgármester rendele­tének főbb pontjai, melyek tényleg na­gyon üdvösek és szükségesek. Láthatjuk belőle, hogy a polgármester tulajdonkép­pen a maga részére foglalta le a főkapi­tány hatalmát, a­mi nem baj, csak tisz­­teségesen használja s ne legyen maga a polgármester, hatalma érzetében “Bing­ham ’ ’-mé. Sajnálatos a dologban, hogy épen csak Gaynor biró közbelépése s épen egy Duf­fy eset szolgáltatott okot a polgármester­nek e rendeletére, mikor a Duffy ügyön kívül is számtalan visszaélést és basásko­­dást követtek el a rendőrség főhasai. SING-SINGRE ÍTÉLT RENDŐR. James Dillon rendőrt, a­ki Louis Prob­­bert az atyja üzletében agyonlőtte, a bíró­ság 7-től 14 évig terjedhető börtönbünte­tésre ítélte. Az elítélt rendőr a Sing-Sing nevű börtönben fogja jól megérdemelt büntetését kitölteni. A KÍNAIAK KÖSZÖNETE. Chinából egy küldöttség ment Szent Pé­tervárra, köszönetet mondani a cárnak azért a nemes tettéért, hogy Kwangsu csá­szár sírjára emlékdíszt küldött. Csúf, csúf csakugyan a kínai tincs, de hát mit lehet várni a copfos atyafiaktól. ' 162» SECOND AVENUE, KgS BEI I ÉhÍ lÉfji ' Ml »vr* •••" —............. •** NEW YORK, N. ___ flMERÍK/-U SZOCÍé!LISTfl SZÖVÉT TMT ^ X-- ...-= HIVATAL 0,5 - KÖZLÖNYE .====» VOL. V. ÉVFOLYAM. V NEW YORK, 1909 JULIUS 3. ) NO. 27. SZÁM. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- BOMBAMERÉNYLET CHICAGÓBAN Chicagóban, a Madison és Clarck utcák sarkán június 27-én este 11 óra után, mi­kor az utca telve volt a vízinházból haza­térő emberekkel , hirtelen nagy dördü­­léssel egy bomba robbant fel, mely a köze­lében levő embereket a földhöz nyomta, s a­kik közül húsznál többen szenvedtek sú­lyos sérülést. Ennek a bombamerényletnek a háttere és következményei élénk világot vet a chicagói közrendészetre. A merénylet maga, mint mondják, a “gamblerek”, si­pisták műve, kik egész Chicagót eláraszt­ják s a kiket a rendőr hatóság pártol. A város polgármestere elbocsátotta állá­sából a rendőrfőparancsnokot és helyette az eddigi főparancsnok helyettest nevez­te ki. A bombamerénylet óta nagy a felhábo­rodás a “gamblerek” ellen s az új főpa­rancsnok teljesen ki akarja küszöbölni a játékbarlangokat. . A bombarobbanás 200.000 dollár anyagi kárt okozott s a városi tanács 8000 dollár jutalmat tűzött ki a merénylő kézrekerí­­tésére. ÖSSZEDŐLT LAKÓHÁZ. Nem ám valami falun, hanem itt New Yorkban történt, hogy egy négy emeletes lakóház, a West 26-ik utca 133 számú há­za összedőlt Szerencsére a lakók elő voltak készülve a szerencsétlenségre s igy emberéletben nagy kárt nem okozott. Összesen csak négy ember sebesült meg, ezek közül egy súlyosan. A ház lakói már egy hét óta várták a ház összeomlását. Jelentették is a közelgő katasztrófát az építés­ügyi ha­tóságnak, de az a lakók élete biztonságára a füle gombját sem mozgatta. A JÉG ÁRA. A jég nyáron egyike a legszüksége­sebb anyagoknak. A mostani kánikulában meg éppen erős a fogyasztása s ez alka­lomból említjük itt meg a következőket. Washingtonban a pénzügyi osztály na­ponta egy tonna jeget fogyaszt el s nem sokkal kevesebbet a többi hivatalok is. Néhány tisztviselő kiszámította, hogy ol­csóbban lehetne azt házi kezelésben elő­állítani, mint a­mennyiért a jégtrusttól veszik. A washingtoni postamester a postaépületben be is rendeztetett egy jég­gyártó telepet, mely dacára, hogy sokkal kissebb mértékben készíti a jeget mint a jégtrust, annak előállítása mindössze csak 65 centbe kerül tonnánként, míg eddig 7 dollár és 65 centet fizettek a jégtrustnak. Íme, maguk a kormány emberei bizo­nyítják be kicsiben a népnek, hogy minő szemérmetlenül rabolják ki valamennyi­ket a kapitalisták tulajdonát képező jég­trást. MUNKÁSSORS: New York. A Broadway alatt haladó földalatti villamos vasút egy vonata hibás váltóállítás következtében :a Dyckman St.­­nél kisiklott, mely alkalommal egy pálya­őr életét vesztette. A kocsikban ülők kö­zül senki sem sebesült meg, a forgalom helyreállítása három órát vett igénybe. New York: Frederick Schock, ácsmun­kás, a­ki a St. James Piacén épülő négy emeletes ház tetején dolgozott, onnan alá­zuhant s összetört tagokkal terült el a kö­vezeten. Beszállították a kórházba, álla­pota reménytelen. Newark, N. J. Georg Mannix, 23 éves gépápoló, a­ki a Feigenspan-féle sörgyár­ban volt alkalmazva, munka közben bal­kezét egy fogas kerék elkapta s annak há­rom ujját összemorzsolta. Beszállították a városi kórházba. A PITTSBURGI SZTRÁJKOLÓK GYŐZELME. Pittsburgban, június 28-án este 10 óra 30 perckor megszűnt a villamos vasúti al­kalmazottak sztrájkja. A sztrájkolók 29- én reggel 4 órakor ismét megkezdték a munkát. A megegyezés az alkalmazottak győzel­mét jelenti. Valamennyi követelésüket megadta a társaság, íme, mire képes az összetartás. Az al­kalmazottak egy csapásra, mint vezény­szóra letették a munkát és pedig ott, ahol éppen voltak s az egész sztrájkot teljes egyöntetűséggel küzdötték végig. A sztrájk tartama alatt egyetlen kocsi sem közlekedhetett s a sztrájkolók ébersége megakadályozta, hogy Farley szervezett sztrájktörői munkába léphessenek. Érdeme van a sztrájk sikerében a vá­ros polgármesterének, a­ki hivatkozott ar­ra, hogy ha a sztrájk sokáig tart, úgy a városnak joga van a villamos vasúti vál­lalatot saját kezelésbe venni. Ez hatott a kapitalistákra. A sztrájknak két halott­ja és több sebesültje van. A vízi sport áldozatai: Toronto, Canada. William Ward és 21 éves nővére egy csolnakon kirándulást tet­tek a Kaninchtiga folyón, a csolnak azon­ban felborult s mindketten a vízbe fúltak. Egy órával később két másik fiatal­ember tűnt el hasonló körülmények között a vö­rös folyó hullámaiban. Az elmúlt héten ehhez hasonlóan négy halálesetet jelentet­tek. ELÍTÉLT méregkeverők. New York. A bíróság A. B. Turnbullt, a Sheffield Farms Dairy Co. managerjét vízzel kevert tej forgalomba hozataláért 25 dollár pénzbüntetésre ítélte. Hasonló­ kihágás miatt William Goldbergert 100 dollárra büntették meg. AGYONSÚJTOTTA A WILIAM. Brooklynban az a rettenetes égiháború, mely hétfőn délután a város felett elvo­nult, töméntelen kárt okozva a lakosság­nak, emberáldozatot is követelt. Harry Freeman, a­ki a Weldon Streeten lakott, egy ledöntött s a villám által felgyújtott táviróoszlopot akart eloltani s egy veder­ből vizet öntött rá, de a következő pilla­natban holtan bukott a földre. A villa­mosság ugyanis a vizen keresztül testével érintkezésbe jutott s rögtön megölte. SZABÓMUNKÁSOK MOZGALMA. New York. Hasonlóan a Frankel Co. cégnél alkalmazott szabászok mozgalmá­hoz, kik, mint a legutóbbi számunkban is megírtuk, a nyolcórás munkanapot kivív­ták, a Mendelsohn Bros. cégnél 740 Broad­way, dolgozó szabómunkások is beszüntet­ték a munkát s egyben 25 százalék bérfel­emelést is kértek. A cég ugyanis a legu­­­tóbbi húsz hónap alatt a munkaidőt heti 54 órára felsrófolta, a béreket pedig több ízben megrövidítette. A hangulat a sztráj­kólók közt kitűnő. A sztrájkoló mellényszabók a tegnapi nap folyamán is kedvező eredményeket ér­­tek el, a mennyiben New Yorkban és Brooklynban több mint harminc mun­káltató kötött szerződést a munkások unió­jával s igy a sztrájkolóknak felerésze munkához jutott. Ez idő szerint még kö­rülbelül 2500 szabómunkás áll bérharcban de számuk a szerződések folytán állandó­an apad. A győzelem sikere biztos.

Next