Előre, 1909. augusztus (5. évfolyam, 32-35. szám)

1909-08-07 / 32. szám

BsciBRKAsrresjto ÉIÍÉéÉÉjI^ ■■ aflllji £ \ 9g|| |||* w. előfizetési ar: KlAJOdKTVATAL: ffjpl | ■■- • -j |ÉÉ­­ÉjÉk Mwate|| *'* ......................?L0° 1Q 28 SECOND AVENUE, KpTM #Tr*.......................... •** |pp ■ * ||||| Tjj||Ty^| EGYES SZÁM ARA 2 GSKT. AMERIKAI 520CIALi­STA &Z­ÖVETSEFT^^^^V^ \|P/ ” •*=========== HIVATAL­OS • KÖZLÖNYE ■== .........=| VOL. V. ÉVFOLYAM. NEW YORK, 1909 AUGUSZTUS 7. NO. 32. SZÁM. ----------------------------------------------------------------------------—--------------------------------------------------------------------- i ... ...­­.....'V, '•....................................................................... ....... .......____- MEGLEPETÉS. A szocializmus ellenségeinek talán kellemes, de elvtársainknak, olvasóink­nak kétségkívül kellemetlen meglepe­téssel szolgálunk jelen lapszámunk­kal és szolgálni fogunk, de az már többé nem is lesz meglepetés a követ­kező és meglehet még számos lapszá­munkkal. Ez ideig nem ilyen meglepetéseket tartogattunk olvasó elvtársainknak. Innen-onnan egy éve lesz annak, hogy kéthetenként megjelenő szerény “la­pocska” helyett egy terjedelmes és ol­vasóinknak igényeit minden tekintet­ben kielégítő hetilapot adtunk ki, a­nélkül, hogy az előfizetési árat fölemel­tük volna. Azt hittük, hogy a rossz gazdasági viszonyok közepett elég megterhel­ték és a munkásra az évi egy dollár s még inkább hittük, hogy az “Előre” ilyetén előhaladása küzdő ka­tonáinkat, elvtársainkat olyan lelke­sedéssel tölti el, hogy annak érdeké­ben emberfeletti agitációt fognak ki­ - fejteni s ettől az előfizetők számának olyan tetemes megnövekedését remél­tük, a­mely mellett lapunk n­agy kör­ben olcsó áron terjesztheti a felvilá­gosítás munkáját. Számításunkban csalódtunk! Nem panaszolhatjuk bár fel, hogy elvtár­saink nem agitáltak volna eléggé és nem tettek volna meg minden lehetőt az “Előre” érdekében. Csalódtunk azonban, midőn azt hittük, hogy en­nek a lelkesedésnek, ennek az agitá­­ciónak eredménye oly gyorsan jelent­kezik, hogy rövid időn belül az előfi­zetések száma eléri azt az összeget, mely szükséges a lap kiadásához. Csalódtunk, mikor ezt hittük. Fi­gyelmen kívül hagytuk azt az igazsá­got, hogy az eszme érdekében lehet so­kat, de sohasem “eleget” áldozni. És ebben nemcsak mi, de elvtársaink ösz­­szessége is hibás. Ez okozta a meglepetést! Olvasóink a­kik szokva vannak szombatonként az “Előré”-ben egy terjedelmes és tar­talmas lapot kapni, melyből megisme­rik az életet, a társadalmi rendszer visszásságait és a­melyből megtanul­ják a haladás feltételeit és megisme­rik az ahhoz vezető utat — az “Elő­­ré”-ben immár ismét egy szerény négy oldalas lapocskát kapnak és kapnak mindaddig, míg elvtársaink e lap cél­jának és feladatának megfelelő újabb, nagyobb méltó keretet nem biztosíta­nak. Minden lap az olvasó közönségének tükre, s az olvasóinktól függ, hogy ez a tükör milyen képet ad vissza, milyennek mutatja az amerikai ma­gyar szocialisták mozgalmát. Nem gondoljuk, hogy olvasóink be­­lenyugosznak ebbe a változásba. Nem gondoljuk, hogy meg lesznek elégedve ezzel a látszólag visszafejlődést jelen­tő lappal, s hisszük, hogy elvtársaink tudni fogják, mi a kötelességük és tesznek róla, hogy az “Előre” ismét méltó alakban terjeszthesse a szocia­lizmus eszméit. Csak addig marad az “Előre” négy oldalas kis lapocska, a­míg elvtársa­ink azt nyolc oldal terjedelmére föl nem emelik. És ehhez semmi más nem kell, csak agitáció. Minden előfizető szerzzen az "Elő­­re”-nek egy másik előfizetőt! Csak egyet! De mindegyik szerezzen, akkor­ ismét azonnal előre lesz az “Előre/­ Elvtársak! Gyű­jtsetek előfizetőket! Tőkések tervei. Az életbiztosító társaságok utóbb kezdik óriási tőkéiket olyan vállala­tokba fektetni, melyek alig hozhatók összhangzásba a társaságok alapsza­­bályszerű céljaival. A “Metropolitan Tale Insurance Company” vezetősége azzal a tervvel foglalkozik, hogy tüdő­beteg tagjai — “biztosítottjai” — szá­mára a modern technika minden vív­mányával fényesen felszerelt gyógyin­tézetet állít fel, avval a­ határozottan kifejezett céllal, hogy ezáltal betegei élettartamát meghossz­bbítsa és így a díjbevételt bizonytalan időre még ki­húzza. A terv maga — eltekintve az üzleti résztől — nagyon is dicséretre méltó. Eltekintve attól az elcsépelt és mégsem igaz frázistól, hogy “hosz­­szú betegségnél a halál is jobb”. Túl tesz ezen a terven azonban az “Equitable”. Ez még tovább megy, ő az élők számára kíván valami újat be­hozni. Márton Pál, a társaság elnö­ke, a legutóbb megtartott jubileumi ünnepségek folyamán oda nyilatko­zott, hogy a társaság rövidesen min­denféle munkásbiztosítást tervez üz­letkörébe felvenni. A terv még na­gyon kezdetleges formában van meg, mert a­mint látszik Morton elnök na­gyon ambiciózus úr lévén, ez egyszer túl akar tenni minden eddigin e té­ren és így még maga sem tudja, hogy mit akar, épp ezért nagy bölcsen hall­gat a részletekről , mivelhogy azo­kat ő se tudja még. Nagyjában per­sze benne van minden e téren elkép­zelhető, mint: aggkori nyugdíj, rok­kantsági és hasonló alapok, sőt egy neme a biztosításnak oda irányul, hogy munkaképtelenek számára — bi­zonyos koron felül — otthont nyújt­son. Itt az Egyesült Államokban sajnos, a törvények nagyon nehézkesek, a tömeg nem törődik saját érdekeivel, a tőke pedig amúgy is csak elnyomni segíti a munkást és ezért nem is kép­zelhető egyhamar, hogy az állam ilyen intézményt életbe léptethessen. És így nem csoda, hogy a tőke az ilyen “szükségleteket” a maga javára hasz­nálja ki és abból a bérmunkások bő­rére hatalmas “hasznot” húz. És éppen ez a pont az, a­hol a mi munkásbiztosításaink a többi civili­zált munkásbiztosítástól különbözik. Ra­gadjunk ki egyet az Equitable tervei közül, például az aggkori nyug­díj intézményt. Az egész világon a­hol már be van ez vezetve — a mun­kás, a munkaadó és az állam kölcsö­nösen körülbelül egyenlő részletekkel járul hozzá az alaphoz. Francia- és Angolországban pláne az egész alapot indirekt után — azaz adó útján — szerzik be. “Hasznot” azonban sehol sem húznak belőle. Az Equitable tervei szerint — egé­szen természetszerűen — az egész a­­lap megteremtése a biztosítottakat terheli és a társaság mégis csak “ha­szonra” — legyen az talán csak cse­kélyebb is — alapítja az egészet. El­tekintve attól, hogy az egész intéz­mény az abszolút biztos alapot — még a legnagyobb biztosító társaságnál is — nélkülözi. Nem fogunk még sem csodálkozni, ha az “Equitable” az ő nagyszerű, emberbaráti terveivel fé­nyes sikereket — és még fényesebb arányakat — fog elérni, no mert nem vagyunk még annyira felvilágosultak, hogy belássuk azt, miszerint az ilyen­féle általános szükséges berendezése­ket magunk csináljuk meg és ne dob­juk oda koncnak a profithajhászó tár­saságoknak. — Egyről-másról. Forradalom. — Pofon a kis pohár miatt.­­— Elzsebelt millió. Akasz­tás. — Conan Doyle és támadói. — A társadalom jótékonysága. Valami pár héttel ezelőtt mondot­tam e helyen, hogy a munkásság for­radalom előtt áll. Lerázni készül azt a jármot, melyet a kapitalista társa­dalom lakott vállaira s a melynek sú­lya alatt görnyedez. Nemcsak Ame­rikában, de mindenütt széles e vilá­gon, a­hol bérrabszolgák vannak, elő­retör a lelkek mélyén szunnyadó s hosszú idő óta elfojtott keserűség, de­rengeni kezd a munkások öntudata s a tőke szuronyok által védelmezett ta­la­ja alatt vulkanikus erők dübörgése reszkette­ meg a földet. Háborog, forrong a nagy munkássereg s addig is, mig a nagy, az egész világot láng­ba borító katasztrófa bekövetkeznék, kisebb, helyi kitörései mindegyre erő­teljesebbé válnak s egyre félelmete­sebb erejében mutatják be a vulkán mélyén izzó tüzet. Amerika munkásainak nagy bérhar­cai itt játszódnak le szemeink előtt napról-napra. Svédországban július végén egy óra alatt 40.000 munkás lé­pett harcba s csatlakozni fognak hoz­zájuk a vas és acélgyári munkások ezrei, sőt — tekintve a svéd munká­sok között uralkodó összetartást — nem lehetetlen, hogy mire e sorok napvilágot látnak, kimondják az álta­lános sztrájkot. Ugyanebben az idő­ben a skót szénbányászok is bérmoz­galmat indítottak s angol munkástest­véreik 518,361 szavazattal kimondot­ták támogatásukra az általános sztráj­kot. Micsoda szédületes arányú harc lett volna ebből, ha ezek a szénbányá­szok, több, mint egymillió ember, ha­tározatukhoz híven egyszerre abba­hagyják a munkát! Anglia egész ha­talmas ipara pillanat alatt megbénult volna, mert hiszen szén nélkül megál­l­nak a gyárak. S a győzelmes mun­kástábor tetszés szerint diktálhatta volna feltételeit. Ám erre most még nem került sor, mert a határozatról értesült tőkések megrémülve, eszük nélkül teljesítették a skót munkások minden követelését. A­míg tehát Angliában békés elin­tézést nyert a kezdődő bérharc, addig Spanyolországban már teljes erejével dühöng a­ forradalom. A mór háború ellen való tiltakozással kezdődött, mert a spanyol nép nem akarta belát­ni, hogy miért kelljen neki a kormány hatalmi hóbortja miatt az afrikai vá­góhídra mennie. Barcelonában álta­lános sztrájk lett a tiltakozásból s a munkások bizonyára fényes győzelmet arattak volna rövid idő alatt, ha nem keverednek soraikba egyéb politikai elemek, a­melyek a munkásmozgalom felhasználásával a spanyol köztársa­ságot akarják kikiáltani, így azután csak természetes, hogy a halálfélelem­ben vonagló királyi hatalom teljes ere­jével vetette magát a forradalmárok­ra és vad kegyetlenséggel folyik a harc. Szünet nélkül dörög a nép ve­­rejtékes filléreiből vásárolt ágyú­t a nép ellen; a barrikádokon folyik a vér; s a katonaság kezei közé került forradalmárokat százával lövik agyon kihallgatás nélkül a parancsszónak vakon engedelmeskedő testvéreik. Mind hiába! A mozgalom egyre terjed helyről-helyre s ma már Bilbaó­ban is általános sztrájk van, a forra­dalmárok végső elkeseredéssel küzde­nek s egy újabb távirat szerint Barce­lonában ki is kiáltották a köztársasá­got. Az egész spanyol hadsereget mozgósították, a tartalékosokat behív­ták, szóval a harc olyan arányokat öl­tött, hogy csak az egyik fél teljes le­­tiprásával érhet véget. És ha a most behívott újoncok és tartalékosok vélet­lenül megfordítják fegyvereiket, ak­kor a spanyol királyság sorsa meg van pecsételve. Érdekes a polgári sajtó magatartá­sa a forradalommal szemben. Szerin­te a felkelők serege csak “csőcselék, rablóbanda, gyilkos haramiák é­s ki­­gyót-békát kiabál a spanyolokra, mert ezek dühe különösen a papok és apá­cák ellen fordult. Szó sincs róla, nem helyes a vad, ész nélkül való gyil­kolás, de nem csodálkozunk rajta. Hi­szen van-e még egy olyan ország, a­mely annyira nyögné a papság átkos uralmát, mint éppen a spanyol! Ahol jóformán minden a papság kezében van s a­hol a történelem tanúsága szerint minden gazságot a papok kö­vettek el az apró bűnöktől föl egészen az inkvizíció borzalmaiig! A spanyol nép a zsarnoki uralom megtestesülé­sét látja a papokban s hogy dühe most kínzói ellen fordult, cseppet sem csodálatos. No de hát a forradalmá­rok, az emberi jogokért, szabadságért és megélhetésért küzdők serege a pol­gári sajtó szemében mindig csak “cső­cselék” volt!... * Hurrah! Éljen a szabadság és egyenlőség hazája!... W. S. Stone, missourii szenátor ragyogó betűkkel irta be fényes nevét az Egyesült Álla­mok történelmének márvány lapjaira. Ennek a nagy és dicső férfiúnak nevét tisztelettel fogják emlegetni a déli ál­lamokban s a késő utókor hálás szere­tettel fog ráemlékezni mindenkor. Hogyisne! Képzeljétek csak el, mun­kástestvéreim: ez a nagy férfiú Phila­delphiából Washingtonba utazott s a nagy hőségben egy kis gagyira szom­jazott; megrendelte s az alávaló, nyo­morult néger pincér, elfeledkezve ar­ról, hogy egy valóságos, eleven IT. S. szenátort szolgál ki — nagy pohár he­lyett kis wh­iskeyt hozott, mire a ha­talmas ur, példát adandó az utókor­nak, csattanó pofonnal tisztelte meg a szerencsétlen feketét. Ez a gazfickó azonban még tovább ment a szemte­lenségben és letartóztatta a szenátor urat. Az ügy Gram­in biró elé került s itt következik az ügy második csat­tanója, a bíró bocsánatkérő hajlongá­­sok között bocsátotta el a szenátort, mert igaz ugyan, hogy pofonüzni ke­gyeskedett a négert, de a provokáció olyan nagy volt, hogy nem tudott uralkodni magán. .. Mert ha még nagy poharat hozott volna kicsi he­lyett, de kis pohár pálinkát hozni egy szomjazó szenátornak — akasztófát a gaz négernek!!. .. Dicső szabadság, dicső biró! * Azonban a­milyen az egyes, olyan az egész testület is. Most, hogy a vámtarifa tárgyalása olyan sürgős volt, Taft elnök a rendes és rendkívü­li ülésszak között nem engedett “pihe­nőt” a kongresszus “fáradt” tagjai­nak, tehát nem utazhattak haza. Da­cára annak, hogy ki sem mozdultak Washingtonból, a derék honatyák majdnem egy millió dollárt vettek fel az állampénztárból útiköltség címén, mely összeg nekik törvény szerint járt — volna, ha utaztak — volna! Mi az a bagatell millió, mikor a tőke urai milliárdokat zsebelnek el a proletár­­ság véres verejtékű munkája gyümöl­cséből ?! « Megöltek egy embert. Nyilvánosan, nagy nézőközönség előtt, hivatalos, ál­lami apparátussal. Szabó Istvánnak folyták a szerencsétlent, a­ki belebo­londult egy embertársa feleségébe s az asszony biztatására kicsalta a fér­jet egy félreeső farmra és ott agyon­lőtte. Gyilkolni kétségtelenül a leg­nagyobb bűn s Szabó felett is nyom­ban ítélkezést tartott a bíróság, halál­ra ítélve őt. Tme, a szemforgató, fa­rizeus állam igazságszolgáltatása, a­mely a gyilkosság undorító és üldö­zendő voltáról prédikál, azután pedig a legnagyobb hidegvérrel odaáll ő is szintén gyilkolni, még sokkal nagyobb kegyetlenséget fejtve ki, mint az első gyilkos, a­ki gyorsan végzett áldoza­tával, a “törvényesen” legyilkolt pe­dig teljes 22 percig rángatódzott a kö­télen s azzal a keserű tudattal halt meg, hogy tettének értelmi szerzője, a csábító asszony büntetlenül jár-kel. Ilyen az osztályállam igazságszolgál­tatása !... Conan Doyle angol író neve na­gyon jó hangzású az olvasó közönség előtt. “Sherlock Holmes” történetei­vel nem egy vidám érát szerzett az izgató olvasmányok kedvelőinek. Újabb időben jeles tolla egész erejével küzd az angol törvények amaz ósdi felfogása ellen, hogy a házasság egész életre szóló szent és sérthetetlen intéz­mény. Az “erkölcsös” világrend ál­­szenteskedő lovagjai ugyancsak neki­rontanak ezért és tépázgatják irodal­mi babérait. Mert az esetek 90 száza­lékában érdekházasságok ellen írni sú­lyos vétek, de két véletlenül összeke­rült ellentétes természetű embernek egy egész életen át gyötörni, kínozni egymást, vagy szemben a lakoskod­ni, hazudni, titokban pedig lépten-nyo­­mon megcsalni egymást: ezt megenge­di és helyesli a farizeusok “erkölcse”! Az igaz, hogy’ a házasság az ember életének legfontosabb eseménye, de hogy miért kelljen két embernek aka­rata ellen összeláncolva lennie, egy józan­ gondolkodású ember sem tudja elképzelni. Felbontható lesz az és ez sokkal becsületesebb eljárás, mint a­ mai “erényes” polgári társadalom vi­lágrendje, a­mely csupa hazugságok­ból van összelőve s a tetszetős kül­színnel a házas élet legocsmányabb ki­növéseit takarja be.­­Ez ellen küzd Conan Doyle és sokkal jobb szolgála­tot tesz a köznek, mint azok az ál­szentek, a­kik ezért nekirontanak. A szocialista sajtó számtalanszor kimutatta már, hogy a mai társada­lom “jótékonysági” intézményei nem egyebek szemfényvesztő csalásnál. Most az az általunk régen hirdetett igazságot megerősíti E. A. Brown, denveri milliomos is, a­ki rongyos ru­hába öltözve tanulmányozza a jóté­kony intézményeket. Philadelphiában azonban alaposan elvették a kedvét. Este felvették ugyanis a Wayfarers Lodgeba, a­mely a philadelphiaiak büszkesége. Vacsorát nem kapott s egy szű­k, piszkos ágyban nyomorgott hajnali 4 óráig, a­mikor felkötötték, adtak neki reggelit, de három óra hosszáig kellett érte dolgoznia egy szi­vattyúnál, a­hol, saját állítása szerint “majd eltört a háta”. Ilyen a pol­gári társadalom jótékonysága! Szép, hogy erről Mr. Brown lerántja a lep­let, de ha neki 3 óra alatt majd betört a háta, mit szóljanak a munkások milliói, a­kik nem 3, de 9—10—11 óráig végeznek baromi munkát napon­kint a gyárak és bányák gyilkos leve­gőjében, csak azért, hogy munkájuk gyümölcsét elrabolja a tőkések henyé­lő sáskahada?! Erről sem ártana be­szélnie, mert ha nem csalódom, ilyen úton-módon harácsolódott össze a Mr. Brown milliója is. Cs. K.

Next