Előre, 1909. augusztus (5. évfolyam, 32-35. szám)
1909-08-07 / 32. szám
BsciBRKAsrresjto ÉIÍÉéÉÉjI^ ■■ aflllji £ \ 9g|| |||* w. előfizetési ar: KlAJOdKTVATAL: ffjpl | ■■- • -j |ÉÉÉjÉk Mwate|| *'* ......................?L0° 1Q 28 SECOND AVENUE, KpTM #Tr*.......................... •** |pp ■ * ||||| Tjj||Ty^| EGYES SZÁM ARA 2 GSKT. AMERIKAI 520CIALiSTA &ZÖVETSEFT^^^^V^ \|P/ ” •*=========== HIVATALOS • KÖZLÖNYE ■== .........=| VOL. V. ÉVFOLYAM. NEW YORK, 1909 AUGUSZTUS 7. NO. 32. SZÁM. ----------------------------------------------------------------------------—--------------------------------------------------------------------- i ... ........'V, '•....................................................................... ....... .......____- MEGLEPETÉS. A szocializmus ellenségeinek talán kellemes, de elvtársainknak, olvasóinknak kétségkívül kellemetlen meglepetéssel szolgálunk jelen lapszámunkkal és szolgálni fogunk, de az már többé nem is lesz meglepetés a következő és meglehet még számos lapszámunkkal. Ez ideig nem ilyen meglepetéseket tartogattunk olvasó elvtársainknak. Innen-onnan egy éve lesz annak, hogy kéthetenként megjelenő szerény “lapocska” helyett egy terjedelmes és olvasóinknak igényeit minden tekintetben kielégítő hetilapot adtunk ki, anélkül, hogy az előfizetési árat fölemeltük volna. Azt hittük, hogy a rossz gazdasági viszonyok közepett elég megterhelték és a munkásra az évi egy dollár s még inkább hittük, hogy az “Előre” ilyetén előhaladása küzdő katonáinkat, elvtársainkat olyan lelkesedéssel tölti el, hogy annak érdekében emberfeletti agitációt fognak ki - fejteni s ettől az előfizetők számának olyan tetemes megnövekedését reméltük, amely mellett lapunk nagy körben olcsó áron terjesztheti a felvilágosítás munkáját. Számításunkban csalódtunk! Nem panaszolhatjuk bár fel, hogy elvtársaink nem agitáltak volna eléggé és nem tettek volna meg minden lehetőt az “Előre” érdekében. Csalódtunk azonban, midőn azt hittük, hogy ennek a lelkesedésnek, ennek az agitációnak eredménye oly gyorsan jelentkezik, hogy rövid időn belül az előfizetések száma eléri azt az összeget, mely szükséges a lap kiadásához. Csalódtunk, mikor ezt hittük. Figyelmen kívül hagytuk azt az igazságot, hogy az eszme érdekében lehet sokat, de sohasem “eleget” áldozni. És ebben nemcsak mi, de elvtársaink öszszessége is hibás. Ez okozta a meglepetést! Olvasóink akik szokva vannak szombatonként az “Előré”-ben egy terjedelmes és tartalmas lapot kapni, melyből megismerik az életet, a társadalmi rendszer visszásságait és amelyből megtanulják a haladás feltételeit és megismerik az ahhoz vezető utat — az “Előré”-ben immár ismét egy szerény négy oldalas lapocskát kapnak és kapnak mindaddig, míg elvtársaink e lap céljának és feladatának megfelelő újabb, nagyobb méltó keretet nem biztosítanak. Minden lap az olvasó közönségének tükre, s az olvasóinktól függ, hogy ez a tükör milyen képet ad vissza, milyennek mutatja az amerikai magyar szocialisták mozgalmát. Nem gondoljuk, hogy olvasóink belenyugosznak ebbe a változásba. Nem gondoljuk, hogy meg lesznek elégedve ezzel a látszólag visszafejlődést jelentő lappal, s hisszük, hogy elvtársaink tudni fogják, mi a kötelességük és tesznek róla, hogy az “Előre” ismét méltó alakban terjeszthesse a szocializmus eszméit. Csak addig marad az “Előre” négy oldalas kis lapocska, amíg elvtársaink azt nyolc oldal terjedelmére föl nem emelik. És ehhez semmi más nem kell, csak agitáció. Minden előfizető szerzzen az "Előre”-nek egy másik előfizetőt! Csak egyet! De mindegyik szerezzen, akkor ismét azonnal előre lesz az “Előre/ Elvtársak! Gyűjtsetek előfizetőket! Tőkések tervei. Az életbiztosító társaságok utóbb kezdik óriási tőkéiket olyan vállalatokba fektetni, melyek alig hozhatók összhangzásba a társaságok alapszabályszerű céljaival. A “Metropolitan Tale Insurance Company” vezetősége azzal a tervvel foglalkozik, hogy tüdőbeteg tagjai — “biztosítottjai” — számára a modern technika minden vívmányával fényesen felszerelt gyógyintézetet állít fel, avval a határozottan kifejezett céllal, hogy ezáltal betegei élettartamát meghosszbbítsa és így a díjbevételt bizonytalan időre még kihúzza. A terv maga — eltekintve az üzleti résztől — nagyon is dicséretre méltó. Eltekintve attól az elcsépelt és mégsem igaz frázistól, hogy “hoszszú betegségnél a halál is jobb”. Túl tesz ezen a terven azonban az “Equitable”. Ez még tovább megy, ő az élők számára kíván valami újat behozni. Márton Pál, a társaság elnöke, a legutóbb megtartott jubileumi ünnepségek folyamán oda nyilatkozott, hogy a társaság rövidesen mindenféle munkásbiztosítást tervez üzletkörébe felvenni. A terv még nagyon kezdetleges formában van meg, mert amint látszik Morton elnök nagyon ambiciózus úr lévén, ez egyszer túl akar tenni minden eddigin e téren és így még maga sem tudja, hogy mit akar, épp ezért nagy bölcsen hallgat a részletekről , mivelhogy azokat ő se tudja még. Nagyjában persze benne van minden e téren elképzelhető, mint: aggkori nyugdíj, rokkantsági és hasonló alapok, sőt egy neme a biztosításnak oda irányul, hogy munkaképtelenek számára — bizonyos koron felül — otthont nyújtson. Itt az Egyesült Államokban sajnos, a törvények nagyon nehézkesek, a tömeg nem törődik saját érdekeivel, a tőke pedig amúgy is csak elnyomni segíti a munkást és ezért nem is képzelhető egyhamar, hogy az állam ilyen intézményt életbe léptethessen. És így nem csoda, hogy a tőke az ilyen “szükségleteket” a maga javára használja ki és abból a bérmunkások bőrére hatalmas “hasznot” húz. És éppen ez a pont az, ahol a mi munkásbiztosításaink a többi civilizált munkásbiztosítástól különbözik. Ragadjunk ki egyet az Equitable tervei közül, például az aggkori nyugdíj intézményt. Az egész világon ahol már be van ez vezetve — a munkás, a munkaadó és az állam kölcsönösen körülbelül egyenlő részletekkel járul hozzá az alaphoz. Francia- és Angolországban pláne az egész alapot indirekt után — azaz adó útján — szerzik be. “Hasznot” azonban sehol sem húznak belőle. Az Equitable tervei szerint — egészen természetszerűen — az egész alap megteremtése a biztosítottakat terheli és a társaság mégis csak “haszonra” — legyen az talán csak csekélyebb is — alapítja az egészet. Eltekintve attól, hogy az egész intézmény az abszolút biztos alapot — még a legnagyobb biztosító társaságnál is — nélkülözi. Nem fogunk még sem csodálkozni, ha az “Equitable” az ő nagyszerű, emberbaráti terveivel fényes sikereket — és még fényesebb arányakat — fog elérni, no mert nem vagyunk még annyira felvilágosultak, hogy belássuk azt, miszerint az ilyenféle általános szükséges berendezéseket magunk csináljuk meg és ne dobjuk oda koncnak a profithajhászó társaságoknak. — Egyről-másról. Forradalom. — Pofon a kis pohár miatt.— Elzsebelt millió. Akasztás. — Conan Doyle és támadói. — A társadalom jótékonysága. Valami pár héttel ezelőtt mondottam e helyen, hogy a munkásság forradalom előtt áll. Lerázni készül azt a jármot, melyet a kapitalista társadalom lakott vállaira s a melynek súlya alatt görnyedez. Nemcsak Amerikában, de mindenütt széles e világon, ahol bérrabszolgák vannak, előretör a lelkek mélyén szunnyadó s hosszú idő óta elfojtott keserűség, derengeni kezd a munkások öntudata s a tőke szuronyok által védelmezett talaja alatt vulkanikus erők dübörgése reszkette meg a földet. Háborog, forrong a nagy munkássereg s addig is, mig a nagy, az egész világot lángba borító katasztrófa bekövetkeznék, kisebb, helyi kitörései mindegyre erőteljesebbé válnak s egyre félelmetesebb erejében mutatják be a vulkán mélyén izzó tüzet. Amerika munkásainak nagy bérharcai itt játszódnak le szemeink előtt napról-napra. Svédországban július végén egy óra alatt 40.000 munkás lépett harcba s csatlakozni fognak hozzájuk a vas és acélgyári munkások ezrei, sőt — tekintve a svéd munkások között uralkodó összetartást — nem lehetetlen, hogy mire e sorok napvilágot látnak, kimondják az általános sztrájkot. Ugyanebben az időben a skót szénbányászok is bérmozgalmat indítottak s angol munkástestvéreik 518,361 szavazattal kimondották támogatásukra az általános sztrájkot. Micsoda szédületes arányú harc lett volna ebből, ha ezek a szénbányászok, több, mint egymillió ember, határozatukhoz híven egyszerre abbahagyják a munkát! Anglia egész hatalmas ipara pillanat alatt megbénult volna, mert hiszen szén nélkül megállnak a gyárak. S a győzelmes munkástábor tetszés szerint diktálhatta volna feltételeit. Ám erre most még nem került sor, mert a határozatról értesült tőkések megrémülve, eszük nélkül teljesítették a skót munkások minden követelését. Amíg tehát Angliában békés elintézést nyert a kezdődő bérharc, addig Spanyolországban már teljes erejével dühöng a forradalom. A mór háború ellen való tiltakozással kezdődött, mert a spanyol nép nem akarta belátni, hogy miért kelljen neki a kormány hatalmi hóbortja miatt az afrikai vágóhídra mennie. Barcelonában általános sztrájk lett a tiltakozásból s a munkások bizonyára fényes győzelmet arattak volna rövid idő alatt, ha nem keverednek soraikba egyéb politikai elemek, amelyek a munkásmozgalom felhasználásával a spanyol köztársaságot akarják kikiáltani, így azután csak természetes, hogy a halálfélelemben vonagló királyi hatalom teljes erejével vetette magát a forradalmárokra és vad kegyetlenséggel folyik a harc. Szünet nélkül dörög a nép verejtékes filléreiből vásárolt ágyút a nép ellen; a barrikádokon folyik a vér; s a katonaság kezei közé került forradalmárokat százával lövik agyon kihallgatás nélkül a parancsszónak vakon engedelmeskedő testvéreik. Mind hiába! A mozgalom egyre terjed helyről-helyre s ma már Bilbaóban is általános sztrájk van, a forradalmárok végső elkeseredéssel küzdenek s egy újabb távirat szerint Barcelonában ki is kiáltották a köztársaságot. Az egész spanyol hadsereget mozgósították, a tartalékosokat behívták, szóval a harc olyan arányokat öltött, hogy csak az egyik fél teljes letiprásával érhet véget. És ha a most behívott újoncok és tartalékosok véletlenül megfordítják fegyvereiket, akkor a spanyol királyság sorsa meg van pecsételve. Érdekes a polgári sajtó magatartása a forradalommal szemben. Szerinte a felkelők serege csak “csőcselék, rablóbanda, gyilkos haramiák és kigyót-békát kiabál a spanyolokra, mert ezek dühe különösen a papok és apácák ellen fordult. Szó sincs róla, nem helyes a vad, ész nélkül való gyilkolás, de nem csodálkozunk rajta. Hiszen van-e még egy olyan ország, amely annyira nyögné a papság átkos uralmát, mint éppen a spanyol! Ahol jóformán minden a papság kezében van s ahol a történelem tanúsága szerint minden gazságot a papok követtek el az apró bűnöktől föl egészen az inkvizíció borzalmaiig! A spanyol nép a zsarnoki uralom megtestesülését látja a papokban s hogy dühe most kínzói ellen fordult, cseppet sem csodálatos. No de hát a forradalmárok, az emberi jogokért, szabadságért és megélhetésért küzdők serege a polgári sajtó szemében mindig csak “csőcselék” volt!... * Hurrah! Éljen a szabadság és egyenlőség hazája!... W. S. Stone, missourii szenátor ragyogó betűkkel irta be fényes nevét az Egyesült Államok történelmének márvány lapjaira. Ennek a nagy és dicső férfiúnak nevét tisztelettel fogják emlegetni a déli államokban s a késő utókor hálás szeretettel fog ráemlékezni mindenkor. Hogyisne! Képzeljétek csak el, munkástestvéreim: ez a nagy férfiú Philadelphiából Washingtonba utazott s a nagy hőségben egy kis gagyira szomjazott; megrendelte s az alávaló, nyomorult néger pincér, elfeledkezve arról, hogy egy valóságos, eleven IT. S. szenátort szolgál ki — nagy pohár helyett kis whiskeyt hozott, mire a hatalmas ur, példát adandó az utókornak, csattanó pofonnal tisztelte meg a szerencsétlen feketét. Ez a gazfickó azonban még tovább ment a szemtelenségben és letartóztatta a szenátor urat. Az ügy Gramin biró elé került s itt következik az ügy második csattanója, a bíró bocsánatkérő hajlongások között bocsátotta el a szenátort, mert igaz ugyan, hogy pofonüzni kegyeskedett a négert, de a provokáció olyan nagy volt, hogy nem tudott uralkodni magán. .. Mert ha még nagy poharat hozott volna kicsi helyett, de kis pohár pálinkát hozni egy szomjazó szenátornak — akasztófát a gaz négernek!!. .. Dicső szabadság, dicső biró! * Azonban amilyen az egyes, olyan az egész testület is. Most, hogy a vámtarifa tárgyalása olyan sürgős volt, Taft elnök a rendes és rendkívüli ülésszak között nem engedett “pihenőt” a kongresszus “fáradt” tagjainak, tehát nem utazhattak haza. Dacára annak, hogy ki sem mozdultak Washingtonból, a derék honatyák majdnem egy millió dollárt vettek fel az állampénztárból útiköltség címén, mely összeg nekik törvény szerint járt — volna, ha utaztak — volna! Mi az a bagatell millió, mikor a tőke urai milliárdokat zsebelnek el a proletárság véres verejtékű munkája gyümölcséből ?! « Megöltek egy embert. Nyilvánosan, nagy nézőközönség előtt, hivatalos, állami apparátussal. Szabó Istvánnak folyták a szerencsétlent, aki belebolondult egy embertársa feleségébe s az asszony biztatására kicsalta a férjet egy félreeső farmra és ott agyonlőtte. Gyilkolni kétségtelenül a legnagyobb bűn s Szabó felett is nyomban ítélkezést tartott a bíróság, halálra ítélve őt. Tme, a szemforgató, farizeus állam igazságszolgáltatása, amely a gyilkosság undorító és üldözendő voltáról prédikál, azután pedig a legnagyobb hidegvérrel odaáll ő is szintén gyilkolni, még sokkal nagyobb kegyetlenséget fejtve ki, mint az első gyilkos, aki gyorsan végzett áldozatával, a “törvényesen” legyilkolt pedig teljes 22 percig rángatódzott a kötélen s azzal a keserű tudattal halt meg, hogy tettének értelmi szerzője, a csábító asszony büntetlenül jár-kel. Ilyen az osztályállam igazságszolgáltatása !... Conan Doyle angol író neve nagyon jó hangzású az olvasó közönség előtt. “Sherlock Holmes” történeteivel nem egy vidám érát szerzett az izgató olvasmányok kedvelőinek. Újabb időben jeles tolla egész erejével küzd az angol törvények amaz ósdi felfogása ellen, hogy a házasság egész életre szóló szent és sérthetetlen intézmény. Az “erkölcsös” világrend álszenteskedő lovagjai ugyancsak nekirontanak ezért és tépázgatják irodalmi babérait. Mert az esetek 90 százalékában érdekházasságok ellen írni súlyos vétek, de két véletlenül összekerült ellentétes természetű embernek egy egész életen át gyötörni, kínozni egymást, vagy szemben a lakoskodni, hazudni, titokban pedig lépten-nyomon megcsalni egymást: ezt megengedi és helyesli a farizeusok “erkölcse”! Az igaz, hogy’ a házasság az ember életének legfontosabb eseménye, de hogy miért kelljen két embernek akarata ellen összeláncolva lennie, egy józan gondolkodású ember sem tudja elképzelni. Felbontható lesz az és ez sokkal becsületesebb eljárás, mint a mai “erényes” polgári társadalom világrendje, amely csupa hazugságokból van összelőve s a tetszetős külszínnel a házas élet legocsmányabb kinövéseit takarja be.Ez ellen küzd Conan Doyle és sokkal jobb szolgálatot tesz a köznek, mint azok az álszentek, akik ezért nekirontanak. A szocialista sajtó számtalanszor kimutatta már, hogy a mai társadalom “jótékonysági” intézményei nem egyebek szemfényvesztő csalásnál. Most az az általunk régen hirdetett igazságot megerősíti E. A. Brown, denveri milliomos is, aki rongyos ruhába öltözve tanulmányozza a jótékony intézményeket. Philadelphiában azonban alaposan elvették a kedvét. Este felvették ugyanis a Wayfarers Lodgeba, amely a philadelphiaiak büszkesége. Vacsorát nem kapott s egy szűk, piszkos ágyban nyomorgott hajnali 4 óráig, amikor felkötötték, adtak neki reggelit, de három óra hosszáig kellett érte dolgoznia egy szivattyúnál, ahol, saját állítása szerint “majd eltört a háta”. Ilyen a polgári társadalom jótékonysága! Szép, hogy erről Mr. Brown lerántja a leplet, de ha neki 3 óra alatt majd betört a háta, mit szóljanak a munkások milliói, akik nem 3, de 9—10—11 óráig végeznek baromi munkát naponkint a gyárak és bányák gyilkos levegőjében, csak azért, hogy munkájuk gyümölcsét elrabolja a tőkések henyélő sáskahada?! Erről sem ártana beszélnie, mert ha nem csalódom, ilyen úton-módon harácsolódott össze a Mr. Brown milliója is. Cs. K.