Előre, 1909. december (5. évfolyam, 49-52. szám)
1909-12-04 / 49. szám
ELŐRE (FORWARD) Organ of tht Hungarian Socialists' of America. ISSUED EVERY SATURDAY. Published by the HUNGARIAN SOCIALIST FEDERAT. of AMERICA Ifit Second Avenue, New York City. Telephone 1542 Lenox. Alex. Süssholz, National Secretary. Herman Koenigsknedht, National Treasurer TERMS TO SUBSCRIBERS: Six months .......................................... $0.50 Ons yeir ........................................................................................... 1.00 Foreign ............. 2.00 Katertd as second-class matter September nth, 1908, at the Post Office of New York, N. Y., under the Act of March 3rd, 1879. \ A Munkás Betegsegélyző és önképző Szerv. hív. közlönye. “Előre” hirdetési vállalat, 1347 First Ave., hová minden, a hirdetéseket illető levelek küldendők. Minden levél, mely a lap szellemi részét illeti, szerkesztősségünkhöz címzendő, minden pénznemű a kiadóhivatalhoz. A GONDOLAT TERJESZTÉSÉNEK SZABADSÁGA. Irta: H. G. Wells. ( Befejezés.) A szocialista állam egy pillanatig sem fogja tűrni az eféle veszedelmeket; ez állam bizonyára mindenütt jelenlévő újságárus és könyvárus lesz; a rendes újság és könyvárus pártatlan állami hivatalnok lesz bizonyára, aki biztos és kényelmes fizetésért dolgozik bizonytalan haszon helyett. S a könyv- és újságpostának és a könyv és újságkereskedelemnek ez a kibővítése szükségszerűen, nem csupán községi, hanem elsőrangú állami szolgáltatássá lesz. De a forgalombahozatal kezdete csupán jó problémának. Sokkal nehezebb kérdés a könyv és újság nyomtatása és kiadása. S e ponton szembekerülünk azzal a bonyolult feladattal, miképpen lehet összeegyeztetni egyfelől az akadálytalan egyéni megnyilatkozás kétségbe nem vonható szükségét, másfelől a nyilvános tulajdont; szemben állunk továbbá azzal a nehéz problémával, mi módon támogathatók a szerzők szocialista életviszonyok között. Ennek a könyvnek az lehet csak célja, hogy ráutaljon egy elképzelhető megoldásra. Olyan problémák ezek, amelyekkel a szocialistáknak még csak ezentúl kell foglalkozniok. Manapság azok a szerzők, akikben van üzleti élelmesség és akik érdekesek tudnak lenni, könyveik eladásából húznak jövedelmet. És lehetségesnek látszik, hogy hasonló módon jussanak pénzhez a szocializmus alatt is. A szakmunkákon kívül, amelyeket bármely szocialista rendszerben a kollégiumok és egyetemek arányában kell jutalmazni, bajos dolog bármi más igazságos módot találni arra, hogy különbséget tegyünk a között a szerző között akinek joga van hozzá, hogy az írásból éljen meg és a között a szerző között, akinek nincs jogos igénye erre. Ámde a szocializmus alatt, a magánkiadó mellett, vagy esetleg teljesen helyettesítve a magánkiadót, kell, hogy legyen valami fajta állami kiadó is. Ez újabb nehézségeket okoz Bajos dolog elképzelni, hogy ha csak egy általános állami kiadó ügyosztály van, mi módon lehet elkerülni teljesen holmi cenzúrái élét, és ha például ragaszkodnak is ahhoz, hogy joga van mindenkinek, aki megfizeti, arra, hogy nyomathasson, köttethessen és kiadhasson az állami nyomdákban és könyvkötőknél, még akkor is zavarja az elmét az egyformaság kellemetlen lehetősége. De az adminisztratív szocializmus egész iránya nagy helyhatóságok koncepciója felé törekszik, hogy a föld, az elemi oktatás, az omnibuszközlekedés s más efféle mind oly nagy helyhatóságok keretébe jusson, mint a középkori fejedelemségek , és lehetségesnek látszik, hogy ezektől a nagy testületektől és a helyhatósági patriotizmustól, meg a helyhatóságok között kifejlődő versengéstől várjuk azt a lelkes és versengő kiadói tevékenységet, amely kívánatos, csak úgy, mint ahogy manapság is azt látjuk, hogy versengésük mennyire előmozdítja a művészetet és építészetet, a helyhatósági méltóságot és szereplést. "A dekoratív művészeteket ki kellett máris szabadítani a magánvállalkozás elsilányító hatása alól; nincs, aki visszakivánná a korai Viktória-korabeli állapotokat ezen a téren és igy nem oktalan a remény, hogy a helyhatósági művészeti és technikai iskolákból, amelyekben tanítják a nyomtatást, könyvkötést és a többit, természetes és megfelelő módon kifejlődhetnek a községi nyomdák, községi könyvkötészetek és a könyvtermelés egész gépezete, így aztán a helyhatóságok végezhetik a könyvkiadást, vállalhatják az írók kiszemelését, támogatását s a honorálását s a könyveket, amelyeket termelnek, eladhatják egymásnak az egész világon. A még ismeretlen szerzőt büszkeséggel töltené el, hogy borítékán valamelyik nagy város címerével indul világgá, viszont bármely várost büszkévé tenne, hogy az ő címere van oly munkán, amely klasszikussá és hallhatatlanná vált. Eképp a versenynek legalább egy módja lehetséges ezen a téren. Ez azonban futó elképzelése csak egynek számos lehetősége közül. De az intellektuális élet mindezen megnyilatkozásaiban föltétlenül úgy kell és úgy lehet is a nyilvános tulajdont berendezni, hogy ne választás nélkül való központosítást és felügyeletet létesítsünk. Sőt inkább, bárminé lesz is az állami kiadói tevékenység, meg kell engedni mindenkinek hogy független kiadói üzletet és nyomdát rendezhessen be s eladhasson és hirdethessen a páratlan állami könyv- és újságáruló szervezet útján. Kissé tovább időztem a könyvkiadás kérdésénél, mert figyelemre méltó és sajnálatos dolognak tartom, hogy a mai szocialista telejtésekben a legkisebb érzék sem nyilvánul meg aziránt a nagy közhátrány iránt, amely abból ered, hogy ez az életbevágó, fontos szolgáltatás a magánnyerészkedésnek van kiszolgáltatva. A szocialisták fölkészültek a községi szénre, a községi tejre, a községi lakásokra sőt a községi színházakra is, de a községi kiadói tevékenységgel még egyáltalán nem foglalkoztak. Rábízzák a tőkére, hogy szabadon gondolkodjék közszükségletükről és szabadon gátolja vagy határozza meg értelmük minden táplálékát. A sajtó problémáját talán magánválalkozás , s az állami tényező párhuzamos kombináció jával kell megoldani. A mai újsággal minden megtörténhetik már a közeljövőben, de anynyi bizonyos, hogy mai formájában rendkívül múlékony jelenség s nem testesíti meg és nem kormányozza többé a köz gondolatát oly mértékben, mint ahogy megtette ezt a közép és a kései Viktória-korban. Bizonyos, hogy folyamatban van máris a közérdekű fejtegetések kiválása az újság hasábjaiból. Nemcsak Angliában, hanem Amerikában is, úgy látszik, a népszerű folyóiratok veszik át mind nagyobb mértékben a közgondolkodás közvetítését. Az újságok máris gyökeres változás korszakának kezdődő vajúdásában vannak. De nem akarok bővebben rátérni e helyütt az újság jövendőjére. Mindezen gondolatokat kísérletképpen azért írtam csak le, hogy utaljak annak a stúdiumnak a természetére, amelynek művelése nyitva áll minden értelmes munkás számára, amelylyel a szocialistáknak ezen túl buzgalommal kell foglalkozniok, március elején hozzáfogtam az építéshez. Pénz dolgában szűken voltam és nem akartam idegen munkásokra költeni, azért két felnőtti gyermekemmel és Varró István nevezetű napszámossal teljes öt hónapig dolgoztam, míg a malom elkészült. A szükséges gépeket, malomkövet, szíjakat stb szintén a magam nevében vásároltam. Az építés közben alkalmilag találkoztam Marosgezse község jegyzőjével, Esztegár Gerő nevezetűvel, aki a beszélgetés során azt kérdezte tőlem, mennyire vagyok az építéssel. Azt feleltem: a malom több pénzembe kerül, mint amennyire számítottam. Erre ő kölcsönképpen négyszáz koronát ajánlott föl. Ezt elfogadtam tőle. Augusztus közepén,őrölni kezdtem a malomban. Esztegár akkoriban meglátogatott Mondtam neki, hogy a malom jól jövedelmez mert a gabonának jó ára van , igy hát rövid idő múlva kifizethetem adósságaimat. Augusztus 21-én egész nap őröltem embereimmel. Napszállta után, mikor besötétedett a malmot megállítottam és becsuktam. Haza mentünk, mert a faluban laktunk, a malom pedig a falun kívül áll, magánosan. Éppen vacsoráztam, mikor jött a napszámosom és azt mondta, menjek a malomba, mert emberek vannak ott. Kimentem, semmi roszra nem gondoltam. Ott állott Esztegár jegyző még tiz emberrel, többnyire falujabeli románokkal ; ezek vasvillákkal, fejszékkel, puskákkal és revolverekkel voltak felfegyverkezve. Esztegárnak egyik atyafia rámparancsolt hogy nyissam ki a malmot. Én megkérdeztem: van-e erre bírósági végzés? A gorombán azt felelte, hogy semmi közöm hozzá, csak nyissam ki, máskülönben embereivel feltöreti az ajtót. Az emberei készülődtek, hogy rám támadjanak. Én nem nyitotam föl, hanem azt mondtam, hogy a malom az én tulajdonom; ha piedig ő minden jognak ellenére rabló módjára reám tör és malmomat erőszakkal kinyitja, hát följelentem őt a bíróságnál. Esztegár erre nevetett és azt mondta, hát csak jelentsen föl, egy jegyző ellenében semmire sem fognak menni. Esztegár erre megparancsolta embereinek, hogy törjék föl a malmot; egyik részük oldalról betört, a többiek pedig leverték az ajtóról a lakatot és a malmot elfoglalták. Esztegár négy embert a malomba hagyott és megparancsolta nekik, hogy lőjjenek engem agyon, ha be merem tanti a lábamat. Attól a naptól fogva Esztegár garázdálkodik az én tulajdonomban, nekem pedig közel sem szabad mennem a malomhoz. Járok bíróságtól bírósághoz, följelentettem Esztegárt, mind hiába. Most azt kérdezem: Kultur államban vagyunk-e, vagy Ázsiában? És mmit csináljak én most. Sok hosszú esztendőn át összekuporgatott pénzemet beépítettem a malomba és most mindenemet elrabolták. Zörget az ajtómon a tél, miből éljek meg családommal? Ha ntarosgezsei jegyző volnék én, én is összeszednék egy bandát és elmennék rabolni, én azonban csak szegény iparűző vagyok és tudom, hogy nekem a rablás tilos. Jelen soraimmal rá akarom irányítani az illető hatóságok figyelmét ezekre az állapotokra és tisztelettel kérem őket, hogy indítsanak az én dolgomba szigorú vizsgálatot és vessenek véget a derék Esztegár Gerő marosgezsei jegyző zsiványkodásának. Ózd, 1909 október 29. Sammerlock Alfonz: Nincs tovább. Meg akartam toldani az ózdi molnár históriáját a magam soraival, olyan írással, amitől vérhullám csapja meg az agyát az olvasónak s ökölbe szoruljon a keze minden igazságos embernek. Úgy látom azonban, hogy fölösleges. Ahogy az ózdi molnár elmondja az esetét, ezt a tősgyökeres magyar esetet: ez már magában véve is véres izgatás. És hiába írják bele az iskolakönyvekbe a sans-souci-i molnár történetét, az ózdi molnár esete meg a többi hasonló história üs meg és ezreket sorakoztat hadba a mai társadalmi rend és kiváltképpen a szép magyar-ázsiai rend ellen . KÉT TÖRTÉNET KÉT MOLNÁRRÓL.. . A sans-souci-i molnár története. A magyarországi Népszava írja: Ennek a történetnek a hitelességéért nem állok jót. Különböző iskolakönyvekben talál-koztam vele. Szól pedig eképpen: Nagy Frigyes porosz királynak’kedves nyaralója volt a hires Sans-Souci. Ott pihent világraszóló csatái után. De pihenését boszantó módon zavarta a szomszédos malom kelepelése. Kattogott a kis malom éjjel-nappal és a molnár vigan élt: ha volt vize, volt bora is. A király megsokalta a kellemetlen szomszédságot. Egyr gyalogsétája közben útba ejtette a malmot és szóba ereszkedett a molnárral. A beszélgetés vége oda lyukadt ki: — Szomszéd, adja el nekem a malmát Megveszem jó pénzért. — Nem adhatom, felséges uram — felelt a molnár. — Itt élt és halt meg a dédapám, a nagyapám, az édesapám. Itt serdültem én is üklömnyi porontyból embersorba. A malom minden szegéhez, a kert minden fájához oda-, forrott a lelkem. Ha el kellene tőlük szakadnom, belehalnék. Hasztalan volt minden rábeszélés. Végre a király haragosan fölfortyant: — No, hát ha nem adod, elveszem tőled. Van annyi, hatalmam. A molnár nyugodtan felelt: — Van, felséges uram. De törvény is van , ám Poroszországban. A királyt meglepte ez a válasz. Pár pillanatig tűnődött, azután nagyot parolázott a mol- nárral: — Isten áldja meg, molnár gazda! Maradjunk jó szomszédok! II. Az ózdi molnár története. Ez már egészen hiteles történet. Német nyelvű pártlapunkban, a “Volksstimme”-ben beszéli el maga az ózdi molnár eképpen: Sok évig molnár voltam és keresményemből szerény kis vagyonkát gyűjtöttem. Elhatároztam tehát, hogy a családomnak állandó egzisztenciát alapítok olyan módon, hogy Ózd községben (Alsófehér megyében) malmot építek. Az ózdiak, akiknek mostanáig a legközelebb eső malomig húsz kilométernyi útjük volt szívesen adtak nekem telket és ingyen szolgáltatták a szükséges fuvarokat. Megszereztem tehát nevemre az építési engedelmet és ez év ELŐRE A genfi kantonban a minap választották meg az uj kormánytanácsot. A választási küzdelem főként az államnak az egyháztól való elválasztása körül forgott. Génfben a protestáns vallás volt az államvallás. Két esztendővel ezelőtt a radikálisok, a szocialisták és a katolikusok segítségével kimondták, hogy az egyházat elválasztják az államtól. A demokrata konzervatívok most arra törekedtek, hogy a szétválasztás keresztülvitelénél előnyöket biztosítsanak a volt államvallásnak. Erre a célra azonban konzervatív államtanácsra lett volna szükség. A választásnál azonban a radikálisok győztek s igy a megkezdett haladó egyház-politikának semmi sem állja többé útját. iinwifrni innm SCHWABACH ÉS FIA BANKHÁZÁBAN UbYVEUi iflfJOA 1947 First Ave., a 72 ik utca sarkán. Dr. I. BÁLINT, hazai ügyvéd A. LIPTON, ESQ., amerikai ügyvéd FELVILÁGOSÍTÁS ÉS JOGI TANÁCS INGYEN. A jogügyi iroda vezetője: -< SCHWABACH K. ALFRÉD. Ml ÚJSÁG OTTHON? Megvadultak a lovak. Megrázó szerencsétlenség történt Szeged mellett a temetőnél, Szeged és Dorozsma között, a Kálvária-úti vasúti sorompónál. Kis Gyula földbirtokos délelőtt Csókász Ferenc építészszel kifelé hajtott a városból. A lovakat Nagy János kocsis hajtotta, a sorompó le volt eresztve, mert a 743. számú budapesti személyvonat érkezését jelezték már. De a lovakat nem lehetett megfékezni, megvadulva áttörték a sorompót és éppen akkor értek a sínekhez, amikor a vonat odaérkezett. A két utas idejekorán leugrott, a kocsist azonban a lovak mangkkal ragadták. A mozdonyvezető hiába fékezett, a lovakat a kerekek húscafatokká tépték. A kocsis a négyméteres töltésről lebukott és fejét összezúzta. Haldokolt, amikor a mentők bevitték a kórházba. A vonat száz méternyire a balesethelyétől megállt s miután a kerekeket letisztították a hústömegektől, a vonat folytatta az útját Budapest felé. Mert nem volt vacsora. A pestvidéki ügyészség értesítést kapott a csepeli csendőrségtől, hogy ott Csepelen, a hétfőre virradó éjjel véres családi dráma történt. Kirchner Ambrus gyári munkás vasárnap este 11 óra tájban ment haza. A felesége nem várta vacsorával, ezért Kirchner vivődni kezdett az asszonynyal, aki később drótkötéllel ütlegelt. A verekedésnek szemtanúja volt Kirchnernek 20 éves István nevű fia, aki kérlelte az atyját, hogy ne bántsa az anyját. Mivel Kirchner nem akarta abbahagyni az ütlegelést, a veszekedésbe beleártotta magát Kirchner István is. Most már hármasban folytatták a verekedést és eközben Kirchner Ambrus felkapva az asztalon fekvő konyhakést, azt markentig a hasába szúrta^A vére? e^fet4«*»..iyssellierné és fia elmenekültek a lakásból s csak három óra múlva tértek oda vissza, de ekkor már Krchner Ambrust óriási vértócsában holtan találták a szoba padlóján. A pestvidéki ügyészség elrendelte Kirchner Ambrus holttestének boncolását, annak kiderítése céljából: vájjon öngyilkosság vagy pedig bűneset forog-e fenn. A törvényszéki orvosi boncolás kedden délelőtt lesz. Rablótámadás a rendőrség tudtával. Derék budapesti rendőrségünk babérokra áhítozva, néha a szocialistaüldözés helyett a személy- és vagyonbiztonság iránti kötelességeire gondol. Minthogy azonban ez irányban legtöbbször a tettesek nyomának bottal való ütésében merül ki zsenialitása, segít magán,ahogy tud. Ez év februárjában például rablótámadást rendeztetett, hogy lesben állva, elfoghassa a rablót. Kalós Ferenc büntetett előéletű mázolómester Tamási Béla asztraloslegénynek azt ajánlotta, hogy legyen társa egy üzletnél, amellyel könnyen lehet vagy harmincezer koronát keresni. Kallós elmondotta, hogy a Teréz körúton lakik egy dúsgazdag háziúr. .Müller Vilmos hetvenkilenc éves kereskedelmi tanácsos, akit könnyen ki lehetne fosztani. Tamási szinteg beleegyezett, de azután elárulta a tervet a rendőrségnek. Amikor azután február 8-án hajnalban Kallós és Tamási az előre megállapított terv szerint becsöngettek Müller lakásába, az ajtó mögött detektívek várták és nyomban letartóztatták őket. Kallós Ferenc a budapesti esküdtbíróság előtt nagy nyomorával védekezett. Tamási azonban, akit mint korona tanút hallgattak ki, azt is szemébe mondotta, hogy Kallós azzal biztatta, hogy ha már a pénz a zsebükben lesz, a konyhakéssel megcsiklandozzák az öreg urat. Az esküdt bíróság két évi fegyházra ítélte rablás bűntettének kísérlete miatt. Halál a 100 koronás bankó miatt. Flekács János bükkzsérei (Borsod) parasztgazda 100 koronás bankóval fizetett a korcsmában Meglátta ezt Farkas Lakatos József cigánylegény s mikor hazafelé ment, fejszével agyonverte és a 100 koronából megmaradt 98 koronáját elrabolta. A miskolci esküdtbiróság életfogytiglani fegyházra ítélte. Vaddisznó helyett embert lőtt Érmei Gyula ó-falui földbirtokos Krämer János nevű mezőőre, az ó-falui erdőben a minap vaddisznó-lesen. Este volt már és éppen ekkor ment az erdőn keresztül Huth Jakab béres. Krämer az éjszaka homályában a zörgés hallatára elsütötte a fegyverét és keresz-ömtötte a bérest; ez szörnyet halt. A hivatása áldozata. Kezelés közben súlyos szerencsétlenség érte Markovinovics Viktor dr. szászvárosi orvost, akit egy tímárhoz hívtak, aki egy lépfenében elhullt állat bőrét dolgozta föl és e közben vérmérgezést kapott. Markovinovics megoperálta a tímárt, aki azonban meghalt. Operáció közben maga Markovinovics is vérmérgezést kapott. Másnap már az egész teste földagadt. Azonnal hívtak hozzá orvosokat Szegedről, Kolozsvárról és Segesvárról, akik kétszer is megoperálták, egész jobb karját fölvágták, de mindez igen keveset használt. Markovinovics dr. élet-halál közt lebeg és orvosai nem igen bíznak fölépülésében. , , ,Egry falu tűzkatasztrófája, A zalavármegyei Ördögbenye községben Elment János épp a lakodalmát ülte, amikor este nagy tűz űzte szét az ünneplőket.. Ismeretlen célból kigyulladt a pajta. Lángbaborul a terjedelmes lakóház is. Rövid percek múlta már lángokban állt minden és a lángnyelvek átcsaptak a szomszéd házakra is és mielőtt a vagy ÖtSzáz lakosú község “helyi tűzoltósága" megérkezhetett, már négy ház égett. A legnagyobb fölfordulásban ész nélkül rohant egy fiatal asszony, Bangó Vendelné, háromhónapos csecsemő gyermekéért a lángtengerbe. Néhány perc múlva összeroskadt a ház s eltemette a kétségbeesett anyát gyermekével együtt. A szomszéd Petőrbenye és Szentiván tűzoltósága is megérkezett, de a tüzet nem tudták elhatárolni. Csak mikor a zalaszentlőrinci tűzoltóság, továbbá az alibánfai és száspátki tűzoltóságok is megérkeztek, sikerült a tűz terjedését megakadályozni, elfojtani azonban csak másnap délelőtt sikerült. A kár hozzávetőleg is óriási. Leégett hat lakósház, 250 kereszt csépeletlen gabona, néhány száz szekér széna, sok szalma, sok vágatlan tűzifa. A padlásokon pedig gabona és nagymennyiségű csöves kukorica. Mikor a főispán részeg. A kolozsvári postaigazgatóból Zágráb megye főispánjává avanzsált Vucheticsméltósága minap reggel részegen térthaza egy átdorbézolt éjszaka után és kikezdett a szolgájával. A főispán ur ordított a szolgára, mint egy vad állat és a szegény szolga nem tudta, hogy miképp védekezzék urának alaptalan vádjai ellen. A szolga dadogása még jobban nekibőszítette nemes Vuchetics urat és a szolga semmiképpen sem volt képes meggyőzni őt arról, hogy valóban magasra becsüli a főispán urat. A főispáni ur nem "elégedett meg a szolga magyarázatával, hanem revolvert rántott a szolgára. Veszett futkosás és segélykiáltások verték föl a szomszédságot. A szolga segítségért kiabált, míg a részeg főispán mindenhová követte őt revolverrel a kezében. Ekkor mentőötlete támadt az üldözött szolgának. Fölrobant a padlásra. A főispán az érthető tikokból ide már nem követhette őt, mert a bor ereje amúgy is a föld felé vonzotta. A háziberiek is megérkeztek ekkor és lefogták a főispán urat. Agyonvert földbirtokos. Szatmármegyében Kányaházán Burta Alexa birtokost, mikor éjjel hazafelé tartott, többen megtámadták, fejszecsapásokkal és bottal megölték. Holttestét reggel találták meg. A lóverseny rabolta el Papp István képviselőházi irodaliszttől azt a 7900 koronát, amit ez a szerencsétlen ember huszonötévi tisztességes szolgálat után elsikkasztott. A vádtanács közönséges sikkasztás miatt vád alá helyezte. A szabadkai botrány. Szegedről jelentik hogy az igazságügyminiszter megbízásából Kray István táblaelnök Szabadkára utazott a Haverda-per tárgyalását vezető esküdtbíróság működésének megvizsgálására. Kray külön vizsgálatot indít még Winchkler ügyész és Balogh Bála szavazóbíró ügyében is. Meggyilkolta a más gyerekét. A syomádi (Bihar) község mellett elterülő urasági tanyán rémes bűntettnek jött nyomára a csendőrség. Balogh Tegyemné hatesztendős Erzsi nevű kislánya a minap este kínos vergődés közben meghalt. A vizsgálat megállapította, hogy a kisgyerek halálát lugkömérgezés okozta. A nyomozás folyamán Baloglmé lakásán a lugkönek nyomát sem találták. A Baloglmé lakása mellett volt Minácsik Anna szobája, amely közös konyhába nyílott. Itt is leutaltak és megtaláltak egy poharat, amelyről megállapították, hogy abban nemrégiben lugkaoldat volt. Minácsik Anna erre bevallotta, hogy a kislányt ő mérgezte meg: nemrégiben valami féltékenységi jelenettel kapcsolatban a két asszony között heves összeszólalkozás támadt. Minácsik Anna emiatt ellenségévé lett Baloghnénak és elhatározta, hogy boszszut áll az asszonyon. Pokoli módon főzte ki bosszutervét. Elhatározta, hogy megöli a kis Erzsit és igy az a gyanú hárul az anyára, hogy ő mérgezte meg leányát. És úgy is tett, amint előre tervezte a dolgot. Mindezt bevallotta a vizsgálat folyamán Minácsik Annát letartóztatták. Rablóbanda. Nyolc fiatal suhanc áll a törvényszék előtt. A legidősebb 22 éves, a legfiatalabb 15, de már ez is kétszer volt lopás miatt büntetve. Egészen bizonyos, hogy egyikük sem élvezte a családi otthont, egyikük sem hallott jót már kisgyerek korában sem. Csak az ilyen elhagyott, züllött gyerekek verődnek bandába, amely koronákért, sőt fillérekért is leüti a sötét éjben védtelenül járókat. Ez a banda a tavasz elején a Terézváros külső részének állandó réme volt. Tizenhárom esettel vádolja most őket az ügyészség. A társadalmat, az államot, amely züllésbe, pusztulásba hajtja engedi őket — nem vádolja senki. A vádlottak nagy része beismerésben van, sőt egyik-másik kétkedve mondja el a véghezvitt rablásokat, és istenállásokat. 1909 december 4.