Előre, 1909. december (5. évfolyam, 49-52. szám)

1909-12-04 / 49. szám

ELŐRE (FORWARD) Organ of tht Hungarian Socialists' of America. ISSUED EVERY SATURDAY. Published by the HUNGARIAN SOCIALIST FEDERAT. of AMERICA Ifit Second Avenue, New York City. Telephone 1542 Lenox. Alex. Süssholz, National Secretary. Herman Koenigsknedht, National Treasurer TERMS TO SUBSCRIBERS: Six months .......................................... $0.50 Ons yeir ........................................................................................... 1.00 Foreign ............. 2.00 Katertd as second-class matter September nth, 1908, at the Post Office of New York, N. Y., under the Act of March 3rd, 1879. \ A Munkás Betegsegélyző és önképző Szerv. hív. közlönye. “Előre” hirdetési vállalat, 1347 First Ave., hová minden, a hirdetéseket illető le­velek küldendők. Minden levél, mely a lap szellemi részét illeti, szerkesztős­ségünkhöz címzendő, minden pénznemű a kiadóhivatalhoz. A GONDOLAT TERJESZTÉSÉNEK SZABADSÁGA. Irta: H. G. Wells. ( Befejezés.­) A szocialista állam egy pillanatig sem fogja tűrni az eféle veszedelmeket; ez állam bizonyára mindenütt jelenlévő újságárus és könyvárus lesz; a rendes újság és könyv­árus pártatlan állami hivatalnok lesz bizo­nyára, a­ki biztos és kényelmes fizetésért dolgozik bizonytalan haszon helyett. S a könyv- és újságpostának és a könyv és új­­ságkereskedelemnek ez a kibővítése szük­ségszerűen, nem csupán községi, hanem el­sőrangú állami szolgáltatássá lesz. De a forgalombahozatal kezdete csupán jó problémának. Sokkal nehezebb kérdés a könyv és újság nyomtatása és kiadása. S e ponton szembekerülünk azzal a bonyolult feladattal, miképpen lehet összeegyeztetni egyfelől az akadálytalan egyéni megnyilatkozás kétségbe nem vonható szükségét, másfelől a nyilvános tulajdont; szemben állunk továbbá azzal a nehéz problémával, mi módon támogathatók a szerzők szocialista életviszonyok között. Ennek a könyvnek az lehet csak célja, hogy ráutaljon egy elképzelhető megoldásra. Olyan problémák ezek, amelyekkel a szocialistáknak még csak ezentúl kell foglalkozn­iok. Manap­ság azok a szerzők, akikben van üzleti élel­messég és akik érdekesek tudnak lenni, köny­veik eladásából húznak jövedelmet. És lehet­ségesnek látszik, hogy hasonló módon jussa­nak pénzhez a szocializmus alatt is. A szak­munkákon kívül, amelyeket bármely szocia­lista rendszerben a kollégiumok és egyetemek arányában kell jutalmazni, bajos dolog bár­mi más igazságos módot találni arra, hogy különbséget tegyünk a között a sze­rző között akinek joga van hozzá, hogy az írásból éljen meg és a között a szerző között, akinek nincs jogos igénye erre. Ámde a szocializmus alatt, a magánkiadó mellett, vagy esetleg teljesen helyettesítve a magánkiadót, kell, hogy legyen valami fajta állami kiadó is. Ez újabb nehézségeket okoz Bajos dolog elképzelni, hogy ha csak egy ál­talános állami kiadó ügyosztály van, mi mó­don lehet elkerülni teljesen holmi cenzúrái é­­lét, és ha például ragaszkodnak is ahhoz, hogy joga van mindenkinek, aki megfizeti, arra, hogy­ nyomathasson, köttethessen és kiadhas­son az állami nyomdákban és könyvkötőknél, még akkor is zavarja az elmét az egyforma­ság kellemetlen lehetősége. De az adminisz­tratív szocializmus egész iránya nagy hely­hatóságok koncepciója felé törekszik, hogy a föld, az elemi oktatás, az omnibuszközlekedés s más efféle mind oly nagy helyhatóságok keretébe jusson, mint a középkori fejedelem­ségek , és leh­etségesnek látszik, hogy­ ezektől a nagy testületektől és a helyhatósági patrio­tizmustól, meg a helyhatóságok között kifej­lődő versengéstől várjuk azt a lelkes és ver­sengő kiadói tevékenységet, amely kívánatos, csak úgy, mint ahogy manapság is azt látjuk, hogy versengésük mennyire előmozdítja a mű­vészetet és építészetet, a helyhatósági méltó­ságot és szereplést. "A dekoratív művészeteket ki kellett már­is szabadítani a magánvállalkozás elsilányító ha­tása alól; nincs, aki visszakivánná a korai Viktória-korabeli állapotokat ezen a téren és igy nem oktalan a remény, hogy a helyható­sági művészeti és technikai iskolákból, ame­lyekben tanítják a nyomtatást, könyvkötést és a többit, természetes és megfelelő módon ki­fejlődhetnek a községi nyomdák, községi könyvkötészetek és a könyvtermelés egész gépezete, így aztán a helyhatóságok végezhe­tik a könyvkiadást, vállalhatják az írók kisze­melését, támogatását s a honorálását s a köny­veket, amelyeket termelnek, eladhatják egy­másnak az egész világon. A még ismeretlen szerzőt büszkeséggel töltené el, hogy boríté­kán valamelyik nagy város címerével indul világgá, viszont bármely várost büszkévé ten­ne, hogy az ő címere van oly munkán, amely klasszikussá és hallhatatlanná vált. Eképp a versenynek legalább egy módja lehetséges ezen a téren. Ez azonban futó elképzelése csak egynek számos lehetősége közül. De az intellektuális­­ élet mindezen megnyilatkozásaiban föltétlenül­­ úgy kell és úgy lehet is a nyilvános tulajdont berendezni, hogy ne választás nélkül való köz­pontosítást és felügyeletet létesítsünk. Sőt inkább, bárminé lesz is az állami kiadói te­vékenység, meg kell engedni mindenkinek hogy független kiadói üzletet és nyomdát ren­dezhessen be s eladhasson és hirdethessen a páratlan állami könyv- és újságáruló szerve­zet útján. Kissé tovább időztem a könyvkiadás kérdé­sénél, mert figyelemre méltó és sajnálatos d­o­­lognak tartom, hogy a mai szocialista tel­ej­tésekben a legkisebb érzék sem nyilvánul meg aziránt a nagy közhátrány iránt, amely abból ered, hogy ez az életbevágó, fontos szolgál­tatás a magánnyerészkedésnek van kiszolgál­tatva. A szocialisták fölkészültek a községi szénre, a községi tejre, a községi lakásokra sőt a községi színházakra is, de a községi ki­adói tevékenységgel még egyáltalán nem fog­lalkoztak. Rábízzák a tőkére, hogy szabadon gondolkodjék közszükségletükről és szabadon gátolja vagy határozza meg értelmük minden táplálékát. A sajtó problémáját talán magánválalkozás , s az állami tényező párhuzamos kombináció jával kell megoldani. A mai újsággal minden megtörténhetik már a közel­jövőben, de any­­nyi bizonyos, hogy mai formájában rendkívül múlékony jelenség s nem testesíti meg és nem kormányozza többé a köz gondolatát oly mér­tékben, mint ahogy megtette ezt a közép és a kései Viktória-korban. Bizonyos, hogy folya­matban van máris a­ közérdekű fejtegetések kiválása az újság hasábjaiból. Nemcsak Ang­liában, hanem Amerikában is, úgy látszik, a népszerű folyóiratok veszik át mind nagyobb mértékben a közgondolkodás közvetítését. Az újságok­ máris gyökeres változás korszakának kezdődő vajúdásában vannak. De nem akarok bővebben rátérni e helyütt az újság jövendőjére. Mindezen gondolatokat kísérletképpen azért írtam­ csak le, hogy utal­jak annak a stúdiumnak a természetére, amely­nek művelése nyitva áll minden értelmes mun­kás számára, amelylyel a szocialistáknak ezen túl buzgalommal kell foglalkozniok, március elején hozzáfogtam az építéshez. Pénz­ dolgában szűken voltam és nem akartam ide­gen munkásokra költeni, azért két felnőtti gyermekemmel és Varró István nevezetű nap­számossal teljes öt hónapig dolgoztam, m­íg a malom elkészült. A szükséges gépeket, ma­lomkövet, szíjakat stb szintén a magam nevé­ben vásároltam. Az építés közben alkalmilag találkoztam Marosgez­se község jegyzőjével, Esztegár Gerő nevezetűvel, aki a beszélgetés során azt kérdezte tőlem, mennyire vagyok az építéssel. Azt feleltem: a malom több pénzem­be kerül, mint amennyire számítottam. Erre ő kölcsönképpen négyszáz koronát ajánlott föl. Ezt elfogadtam tőle. Augusztus közepén,őrölni kezdtem a ma­lomban. Esztegár akkoriban meglátogatott Mondtam neki, hogy a malom jól jövedelmez mert a gabonának jó ára van , igy hát rövid idő múlva kifizethetem adósságaimat. Augusztus 21-én egész nap őröltem embe­reimmel. Napszállta után, mikor besötétedett a malmot megállítottam és becsuktam. Haza mentünk, mert a faluban laktunk, a malom pedig a falun kívül áll, magánosan. Éppen vacsoráztam, mikor jött a napszámo­som és azt mondta, menjek a malomba, mert emberek vannak ott. Kimentem, semmi rosz­­ra nem gondoltam. Ott állott Esztegár jegyző még tiz emberrel, többnyire falujabeli romá­nokkal ; ezek vasvillákkal, fejszékkel, puskák­kal és revolverekkel voltak felfegyverkezve. Esztegárnak egyik atyafia rámparancsolt hogy nyissam ki a malmot. Én megkérdeztem: van-e erre bírósági végzés? A gorombán azt felelte, hogy semmi közöm hozzá, csak nyis­sam ki, máskülönben embereivel feltöreti az ajtót. Az emberei készülődtek, hogy rám tá­madjanak. Én nem nyitotam föl, hanem azt mondtam, hogy a malom az én tulajdonom; ha piedig ő minden jognak ellenére rabló mód­jára reám tör és malmomat erőszakkal kinyit­ja, hát följelentem őt a bíróságnál. Esztegár erre nevetett és azt mondta, hát csak jelent­sen föl, egy jegyző ellenében semmire sem fognak menni. Esztegár erre megparancsolta embereinek, hogy törjék föl a malmot; egyik részük oldalról betört, a többiek pedig lever­ték az ajtóról a lakatot és a malmot elfoglal­ták. Esztegár négy embert a malomba hagyott és megparancsolta nekik, hogy lőjjenek engem agyon, ha be merem tanti a lábamat. Attól a naptól fogva Esztegár garázdálko­dik az én tulajdonomban, nekem pedig közel sem szabad mennem a malomhoz. Járok bíró­ságtól bírósághoz, följelentettem Esztegárt, mind hiába. Most azt kérdezem: Kultur ál­lamban vagyunk-e, vagy Ázsiában? És mmit csináljak én most. Sok hosszú esztendőn át összekuporgatott pénzemet beépítettem­ a ma­lomba és most mindenemet elrabolták. Zörget az ajtómon a tél, miből éljek meg családom­mal? Ha ntarosgezsei jegyző volnék én, én is összeszednék egy bandát és elmennék rabolni, én azonban csak szegény ipar­űző vagyok és tudom, hogy nekem a rablás tilos. Jelen soraimmal rá akarom irányítani az illető hatóságok figyelmét ezekre az állapo­tokra és tisztelettel kérem őket, hogy indítsa­nak az én dolgomba szigorú vizsgálatot és vessenek véget a derék Esztegár Gerő ma­­rosgezsei jegyző zsiványkodásának. Ózd, 1909 október 29. Sammerlock Alfonz: Nincs tovább. Meg akartam toldani az ózdi molnár históriáját a magam soraival, olyan írással, amitől vérhullám csapja meg az agyát az olvasónak s ökölbe szoruljon a keze min­den igazságos embernek. Úgy látom azonban, hogy fölösleges. Ahogy az ózdi molnár el­mondja az esetét, ezt a tősgyökeres magyar esetet: ez már magában véve is véres izgatás. És hiába írják bele az iskolakönyvekbe a sans-souci-i molnár történetét, az ózdi molnár esete meg a többi hasonló história üs meg és ezreket sorakoztat hadba a mai társadalmi rend és kiváltképpen a szép magyar-ázsiai rend ellen . KÉT TÖRTÉNET KÉT MOLNÁRRÓL..­ ­. A sans-souci-i molnár története. A magyarországi Népszava írja: Ennek a történetnek a hitelességéért nem­ állok jót. Különböző iskolakönyvekben talál-­­koztam vele. Szól pedig eképpen: Nagy Frigyes porosz királynak’kedves nya­ralója volt a hires Sans-Souci. Ott pihent vi­lágraszóló csatái után. De pihenését boszantó­ módon zavarta a szomszédos malom kelepe­­­lése. Kattogott a kis malom éjjel-nappal és a molnár vigan élt: ha volt vize, volt bora is. A király megsokalta a kellemetlen szom­szédságot. Egyr gyalogsétája közben útba ej­tette a malmot és szóba ereszkedett a molnár­­ral. A beszélgetés vége oda lyukadt ki: — Szomszéd, adja el nekem a malmát Megveszem jó pénzért. — Nem adhatom, felséges uram — felelt a molnár. — Itt élt és halt meg a dédapám, a nagyapám, az édesapám. Itt serdültem én is üklömnyi porontyból embersorba. A malom minden szegéhez, a kert minden fájához oda-, forrott a lelkem. Ha el kellene tőlük szakad­nom, belehalnék. Hasztalan volt minden rábeszélés. Végre a király haragosan fölfortyant: — No, hát ha nem adod, elveszem tőled. Van annyi, hatalmam. A molnár nyugodtan felelt: — Van, felséges uram. De törvény is van , ám Poroszországban. A királyt meglepte ez a válasz. Pár pillana­­­tig tűnődött, azután nagyot parolázott a mol-­ nárral: — Isten áldja meg, molnár gazda! Marad­j­­unk jó szomszédok! II. Az ózdi molnár története. Ez már egészen hiteles történet. Német nyelvű pártlapunkban, a “Volksstimme”-ben beszéli el maga az ózdi molnár eképpen: Sok évig molnár voltam és keresményem­ből szerény­ kis vagyonkát gyűjtöttem. Elhatá­roztam tehát, hogy a családomnak állandó eg­zisztenciát alapítok olyan módon, hogy Ózd községben (Alsófehér megyében) malmot épí­tek. Az ózdiak, akiknek mostanáig a legköze­lebb eső malomig húsz kilométernyi útjük volt szívesen adtak nekem telket és ingyen szolgál­tatták a szükséges fuvarokat. Megszereztem tehát nevemre az építési engedelmet és ez év E­LŐRE A genfi kantonban a minap választották meg az uj kormánytanácsot. A választási küzdelem főként az államnak az egyháztól való elválasztása körül forgott. Génfben a protestáns vallás volt az államvallás. Két esztendővel ezelőtt a radikálisok, a szocia­listák és a katolikusok segítségével kimond­ták, hogy az egy­házat elválasztják az állam­tól. A demokrata konzervatívok most arra törekedtek, hogy a szétválasztás keresztül­vitelénél előnyöket biztosítsanak a volt ál­lamvallásnak. Erre a célra azonban kon­zervatív államtanácsra lett volna szükség. A választásnál azonban a radikálisok győz­tek s igy a megkezdett haladó egyház-poli­tikának semmi sem állja többé útját. iinwifrni innm SCHWABACH ÉS FIA BANKHÁZÁBAN UbYVEUi iflfJOA 1947 First Ave., a 72 ik utca sarkán. Dr. I. BÁLINT, hazai ügyvéd A. LIPTON, ESQ., amerikai ügyvéd FELVILÁGOSÍTÁS ÉS JOGI TANÁCS INGYEN. A jogügyi iroda vezetője: -< SCHWABACH K. ALFRÉD. Ml ÚJSÁG OTTHON? Megvadultak a lovak. Megrázó szeren­csétlenség történt Szeged mellett a teme­tőnél, Szeged és Dorozsma között, a Kálvá­­ria-úti vasúti sorompónál. Kis Gyula föld­­birto­kos délelőtt Csókász Ferenc építészszel kifelé hajtott a városból. A lovakat Nagy János kocsis hajtotta, a sorompó le volt eresztve, mert a 743. számú budapesti sze­mélyvonat érkezését jelezték már. De a lo­vakat nem le­hetett megfékezni, megvadul­va áttörték a sorompót és éppen akkor ér­tek a sínekhez, amikor a vonat odaérkezett. A két utas idejekorán leugrott, a kocsist azonban a lovak mangkkal ragadták. A mozdonyvezető hiába fékezett, a lovakat a kerekek húscafatokká tépték. A kocsis a négyméteres töltésről lebukott és fejét ös­szezúzta. Haldokolt, amikor a mentők be­vitték a kórházba. A vonat száz méternyire a baleset­­helyétől megállt s miután a kere­keket letisztították a hústömegektől, a vo­nat folytatta az útját Budapest felé. Mert nem volt vacsora. A pestvidéki ügyészség értesítést kapott a csepeli csen­­dőrségtől, hogy­ ott Csepelen, a hétfőre vir­radó éjjel véres családi dráma történt. Kirchner Ambrus gyári munkás vasárnap este 11 óra tájban ment haza. A felesége nem várta vacsorával, ezért Kirchner vivőd­ni kezdett az asszonynyal, ak­i később drót­kötéllel ütlegelt. A verekedésnek szemtanú­ja volt Kirchnernek 20 éves István nevű fia, aki kérlelte az atyját, hogy ne bántsa az anyját. Mivel Kirchner nem akarta abba­hagyni az ütlegelést, a veszekedésbe bele­ártotta magát Kirchner István is. Most már hármasban folytatták a verekedést és eköz­ben Kirchner Ambrus felkapva az asztalon fekvő konyhakést, azt markentig a hasába szúrta^A vére? e^fet4«*»..­iyssellier­né és­ fia elmenekültek a lakásból s csak három óra múlva tértek oda vissza, de ekkor már K­rchner Ambrust óriási vértócsában holtan találták a szoba padlóján. A pestvi­déki ügyészség elrendelte Kirchner Ambrus holt­testének boncolását, annak kiderítése céljá­ból: vájjon öngyilkosság vagy pedig bűn­eset forog-e fenn. A törvényszéki orvosi boncolás kedden délelőtt lesz. Rablótámadás a rendőrség tudtával. De­rék budapesti rendőrségünk babérokra áhí­tozva, néha a szocialistaüldözés hely­ett a személy- és vagyonbiztonság iránti köteles­ségeire gondol. Minthogy azonban ez irány­ban legtöbbször a tettesek nyomának bot­tal való ütésében merül ki zsenialitása, se­gít magán,­a­hogy tud. Ez év februárjában például rablótámadást rendeztetett, hogy lesben állva, elfoghassa a rablót. Kal­ós Ferenc büntetett előéletű mázoló­mester Tamási Béla asztraloslegénynek azt ajánlotta, hogy legyen társa egy üzletnél, a­mellyel könnyen lehet vagy harmincezer koronát keresni. Kallós elmondotta, hogy a Teréz­ körúton lakik egy dúsgazdag házi­úr. .Müller Vilmos hetvenkilenc éves keres­kedelmi tanácsos, a­kit könnyen ki lehetne fosztani. Tamási szinteg beleegyezett, de azután elárulta a tervet a rendőrségnek. A­mikor azután február 8-án hajnalban Kallós és Tamási az előre megállapított terv sze­rint becsöngettek Müller lakásába, az ajtó mögött detektívek várták és nyomban letar­tóztatták őket. Kallós Ferenc a budapesti esküdt­bíróság előtt nagy nyomorával véde­kezett. Tamási azonban, a­kit mint korona tanút hallgattak ki, azt is szemébe mondot­ta, hogy Kallós azzal biztatta, hogy ha már a pénz a zsebükben lesz, a konyhakéssel megcsiklandozzák az öreg urat. Az esküdt bíróság két évi fegyházra ítélte rablás bűn­tettének kísérlete miatt. Halál a 100 koronás bankó miatt. Flekács János bükkzsérei (Borsod) parasztgazda 100 koronás bankóval fizetett a korcsmában Meglátta ezt Farkas Lakatos József cigány­legény s mikor hazafelé ment, fejszével agyonverte és a 100 koronából megmaradt 98 koronáját elrabolta. A miskolci esküdt­­biróság életfogytiglani fegyházra ítélte. Vaddisznó helyett embert lőtt Érmei Gyula ó-falui földbirtokos Krämer János ne­vű mezőőre, az ó-falui erdőben a minap vad­­disznó-lesen. Este volt már és éppen ekkor ment az erdőn keresztül Huth Jakab béres. Krämer az éjszaka homályában a zörgés hallatára elsütötte a fegyverét és ker­esz-öm­­tötte a bérest; ez szörnyet halt. A hivatása áldozata. Kezelés közben sú­lyos szerencsétlenség érte Markovinovics Viktor dr. szászvárosi orvost, a­kit egy tí­márhoz hívtak, a­ki egy lépfenében elhullt állat bőrét dolgozta föl és e közben vérmér­gezést kapott. Markov­inovics megoperálta a tímárt, a­ki azonban meghalt. Operáció közben maga Markovinovics is vérmérge­zést kapott. Másnap már az egész teste földagadt. Azonnal hívtak hozzá orvoso­kat Szegedről, Kolozsvárról és Segesvárról, a­kik kétszer is megoperálták, egész jobb karját fölvágták, de mindez igen keveset használt. Markovinovics dr. élet-halál közt lebeg és orvosai nem igen bíznak fölépülé­sében. , , ,­­Egry falu tűzkatasztrófája, A zalavárme­gyei Ördögbenye községben Elment János épp a lakodalmát ülte, a­m­ikor este nagy tűz űzte szét az ünneplőket.. Ismeretlen célból kigyulladt a pajta. Lángbaborul a terjedelmes lakóház is. Rövid percek múl­ta már lángokban állt minden és a láng­­nyelvek átcsaptak a szomszéd házakra is és mielőtt a vagy ÖtSzáz lakosú község “helyi tűzoltósága" megérkezhetett, már négy ház égett. A legnagyobb fölfordulásban ész nélkül rohant egy fiatal asszony, Bangó Vendelné, háromhónapos csecsemő gyerme­kéért a lángtengerbe. Néhány perc múlva összeroskadt a ház s eltemette a kétségbe­esett anyát gyermekével együtt. A szom­széd Petőrbenye és Szentiván tűzoltósága is megérkezett, de a tüzet nem tudták elhatá­rolni. Csak mikor a zalaszentlőrinci tűzol­tóság, továbbá az alibánfai és száspátki tűz­oltóságok is megérkeztek, sikerült a tűz ter­jedését megakadályozni, elfojtani azonban csak másnap délelőtt sikerült. A kár hoz­závetőleg is óriási. Leégett hat lakósház, 250 kereszt csépeletlen gabona, néhány száz szekér széna, sok szalma, sok vágatlan tűzi­fa. A padlásokon pedig gabona és nagy­mennyiségű csöves kukorica. Mikor a főispán részeg. A kolozsvári pos­taigazgatóból Zágráb megye főispánjává avanzsált Vuc­hetics­­méltósága minap reg­gel részegen tért­­haza egy átdorbézolt éj­szaka után és kikezdett a szolgájával.­ A főispán ur ordított a szolgára, mint egy vad állat és a szegény szolga nem tudta, hogy miképp védekezzék urának alaptalan vádjai ellen. A szolga dadogása még jobban neki­­bőszítette nemes Vuchetics urat és a szolga semmiképpen sem volt képes meggyőzni őt arról, hogy valóban magasra becsüli a főis­pán­ urat. A főispáni ur nem "elégedett meg a szolga magyarázatával, hanem revolvert rántott a szolgára. Veszett futkosás és se­gélykiáltások verték föl a szomszédságot. A szolga segítségért kiabált, míg a részeg főispán mindenhová követte őt revolverrel a kezében. Ekkor mentőötlete támadt az üldözött szolgának. Fölrobant a padlásra. A főispán az érthető tikokból ide már nem követhette őt, mert a bor ereje amúgy is a föld felé vonzotta. A háziberiek is megér­keztek ekkor és lefogták a főispán urat. Agyonvert földbirtokos. Szatmármegyé­­ben Kányaházán Burta Alexa birtokost, mi­kor éjjel hazafelé tartott, többen megtámad­ták, fejszecsapásokkal és bottal megölték. Holttestét reggel találták meg. A lóverseny rabolta el Papp István kép­viselőházi irodaliszttől azt a 7900 koronát, a­mit ez a szerencsétlen ember h­uszonötévi tisztességes szolgálat után elsikkasztott. A vádtanács közönséges sikkasztás miatt vád alá helyezte. A szabadkai botrány. Szegedről jelentik hogy az igazságügyminiszter megbízásából Kray István tábla­­elnök Szabadkára uta­zott a Haverda-per tárgyalását vezető es­­kü­dtbíróság működésének megvizsgálására. Kray külön vizsgálatot indít még Winch­­­kler ügyész és Balogh Bála szavazóbíró ügyében is. Meggyilkolta a más gyerekét. A syomádi (Bihar) község mellett elterülő urasági ta­nyán rémes bűntettnek jött nyomára a csendőrség. Balogh Tegyemné hateszten­dős Erzsi nevű kislánya a minap este kínos vergődés közben meghalt. A vizsgálat meg­állapította, hogy a kis­gyerek halálát lugkö­­mérgezés okozta. A nyomozás folyamán Baloglmé lakásán a lugkönek nyomát sem­ találták. A Baloglmé lakása mellett volt Minácsik Anna szobája, a­mely közös kony­hába nyílott. Itt is leutaltak és megtaláltak egy poharat, a­melyről megállapították, hogy abban nemrégiben lugkaoldat volt. Minácsik Anna erre bevallotta, hogy a kis­lányt ő mérgezte meg: nemrégiben valami féltékenys­égi jelenettel kapcsolatban a két asszony között heves összeszólalkozás tá­madt. Minácsik Anna e­miatt ellenségévé lett Baloghnénak és elhatározta, hogy bosz­­szut áll az asszonyon. Pokoli módon főzte ki bosszutervét. Elhatározta, hogy megöli a kis Erzsit és igy az a gyanú hárul az anyá­ra, hogy ő mérgezte meg leányát. És úgy is tett, a­mint előre tervezte a dolgot. Mind­ezt bevallotta a vizsgálat folyamán Miná­csik Annát letartóztatták. Rablóbanda. Nyolc fiatal suhanc áll a tör­vényszék előtt. A legidősebb 22 éves, a legfiatalabb 15, de már ez is kétszer volt lo­pás miatt büntetve. Egészen bizonyos, hogy egyikük sem élvezte a családi otthont, egyikük sem hallott jót már kisgyerek korá­ban sem. Csak az ilyen elhagyott, züllött gyerekek verődnek bandába, a­mely koro­nákért, sőt fillérekért is leüti a sötét éjben védtelenül járókat. Ez a banda a tavasz elején a Terézváros külső részének állandó réme volt. Tizenhárom esettel vádolja most őket az ügyészség. A társadalmat, az államot, a­mely züllésbe, pusztulásba hajtja engedi őket — nem vádolja senki. A vád­lottak nagy része beismerésben van, sőt egyik-másik kétkedve mondja el a véghez­vitt rablásokat, és istenállásokat. 1909 december 4.

Next