Előre, 1915. október (11. évfolyam, 1137-1162. szám)

1915-10-01 / 1137. szám

A MONARCHIA SEREGEI KIVERIK ki OROSZOKAT A VOLHYNIAI ERŐD HÁROMSZÖGBŐL LINSINGEN TÁBORNOK SEREGEI ROVNO ERŐD ALATT. BÉCS, szeptember 30. Höfer tábornok, az osztrák­­magyar vezérkar főnökhelyettese, a következő jelentés­ben számol be a monarchia északkeleti harctéren operáló seregei hadműveleteiről: “Kelet-Galiciában és az Ikva folyó mentén vál­tozatlan a helyzet. Tarnopoltól nyugatra, tüzérségünk bombái szét­szórtak egy ellenséges gyalogos csapatot, amely had­állásainak ellen kísérelt támadást. A volhvniai erődháromszögben operáló seregünk Putilovkától nyugatra, kiverte az orosz hátvédcsapa­tokat összes megerősített hadállásaikból. Valamivel északabbra, a magyar honvédcsapatok roham útján foglalták el az ellenséges csapatoktól kétségbeesett elszántsággal védelmezett Boguslav községet. Litvániában csupán helyi érdekli csatározás és tüzérpárbaj folyik. A német nagyvezérkar jelentése szerint Linsin­­gen tábornok serege (amely főleg osztrák-magyar csapatokból áll) a Styr folyó átlépése után Korninon és Putilovkán át megközelítette Rovno erődöt.” Novo Aleximievnél teljesen összeomlott az ellen­ség offenzivája s a Styr keleti partját tegnapelőtt óta csapataink és szövetségesünk csapatai tartják meg­szállva. A cár vezérkara egyik legutolsó jelentésének azon része, amely szerint az orosz csapatok Lutzk erőd közelében megverték csapatainkat és számos hadifoglyot ejtettek, teljesen légből kapott.” HINDENBURG SEREGE FOLYTATJA AZ OROSZ HARCTÉRI OFFENZÍVÁT. LONDON, szeptember 30. A “Times” petrogradi tudósítója az északkeleti harctéri helyzet ismertetésekor megemlíti, hogy orosz katonai szakértők nézete szerint Hindenburg tábornagy hadserege — tekintet nélkül a szövetségesek nyugati harctéri offen­zívájára — folytat­ja hadműveleteit. Ezt látszik igazolni azon körülmény is, hogy Osm­nia (nyilván Osmjany, amely Vilnától dél­keletre fekszik) közelében friss német sereg bukkant fel és szorongatott helyzetbe hozta az orosz jobbszárnyat. Angol katonai szakértők véleménye szerint az orosz balszárny ellen felvonultatott német sereg célja nyilván a délkeleti irányba vezető út megnyitása és a Baranovits körül­ operáló orosz hadserg visszavonulási útjának elvá­gása. DÜNEBURG ÁGYUTŰZ ALATT. PETROGRAD, szeptember 30. Az orosz vezérkar legutóbb a következő jelentést adta ki: “Friedrichstadttól északnyugatra, Liggernél, Te­­boulsnál és Pirsalentól északnyugatra, eredménytelenek voltak a német csapatok támadásai. Düneburg (Dvinsk) napok óta ágyutűzben van. A város körn­yékén levő tó vidéken ütközet folyik. Koldh­­janomi előtt tegnap járőrök között volt csatározás. Krewotól északra és Osmianytól keletre az ellenség erélyes támadások útján kisebb területen visszaszorítot­ta seregünket. Pripettől délre a németek napok óta nyug­­talanították csapatainkat. Tegnap — miután erősítése­ket kaptak — általános támadást intéztek hadállásaink ellen, mire csapataink visszahúzódtak a Styr keleti part­­jára.” FC!VT!T.ÖRE GONDOT/nti gFM T.EHET BÉKtf-RE _ MONDJA A “NORDDEUTSCHE ALLGEMEINE” BERLIN, szeptember 30. A német kormányhoz kö­zelálló “Norddeutsche Allgemeine Zeitung” írta: “Több oldalról halljuk, h­ogy ismét felbukkant a répa mosó, am­ely szerint, Németország Naero-Britan­­niával idő előtti békét szándékozik kötni. Ahogy hír­lik, Bethmann-Hollwegg birodalmi kancellárnak vannak ilyen tervei. — Mi felhatalmazást nyertü­nk, hop­v ezeket, a kósza híreket teljesen alaptalanoknak minősítsük.” TÖRÖK HIVATALOS JELENTÉS, KONSTANTINÁPOLY, szeptember 30. A padisah hadvezetősége jelenti: “Anafarta közelében harcoló csapataink a tegnap lefolyt kisebb csatározásokban sikereket arattak. Avi Burnu közelében levő ütegeink elhallgattattak egyet az ellenség balszárnyán álló ütegek közül. Aeroplánjaink hétfőn több bombát hajítottak a Lem­­nos-szigeten levő angol aerodromra.” MEZOPOTÁMIÁBAN MEGVERTÉK A TÖRÖKÖKET. LONDON, szeptember 30. Chamberlain, India ál­lamtitkára, közölte az angol alsóházzal, hogy a Mezopo­támiában operáló angol sereg — Nixon generalissimus jelentése szerint — legújabban ismét jelentős győzelmet aratott a török csapatok felett. Két angol brigád, amely Kuttól keletre átlépte a Tigris folyót, roham útján elfoglalta a török hadálláso­kat, amikor is, a padisah csapatai súlyos emberanyag­­veszteséget szenvedtek. Az ozmán csapatoktól kétség­­beesett elszántsággal védett sáncok majdnem színültig hullákkal voltak tele. Nixon tábornok jelentése szerint az angol csapatok vesztesége nem volt ötszáz ember. ELŐRE 100 koronát *1­­* dollár és 1­­5Qc.-ért küld Magyarországba Jótállás mellett a TRANSATLANTIC TRUST COMPANY rrt *­►»*... A MAGYAR KIRÁLYI POSTATAKARÉKPÉNZTÁR M*. y«Mb­ik­ Hivatalos Képviselete Ameritínan. BP.'■ ο< ' ' i Vidékiek írjanak pénzküldő ívekért és válaszborítékokért erre a címre: Transatlantic Trust Company 67 WILLIAM STREET, NEW YORK, New Yorkiak forduljanak személyesen a bank fióktelepéhez: 109 Avenue A, Corner 7th street, amely a rendes üzleti órákon kívül hétfőn, szerdán és pénteken este 3 óráig­ van nyitva. NÉPSZAVA A FRONTON Sorok a lövészárokból. Budapesti testvérlapunkból a Népszavából vesszük át az alábbi megkapó sorokat: Láttam örülni a gyermekem, amikor az első ajándékát kapta. Láttam örülni a feleségem, ami­kor a gyermekem első fogát ész­revette, amikor a kis porontyom az első három-négy lépést szaladta és azután leült. Láttam örülni testvéreim, amikor hosszú távol­lét után véletlenül találkoztunk. Láttam örülni embereket, amikor elveszettnek hitt barátainkat meg­találták. Láttam már fiatalt, fel­nőttet, gyermeket, férfit, nőt örül­ni, örömükben gyermekes pajkos­­sággal tapsolni, ugrálni, könnyez­ve, nevetve örülni. Örültem már én is — igaz,hogy 33$v LEGÚJABB hog­y m­i f­o­gai k­i­es­­­nének vagy meglazulnának. Hídmunka specialista. — 20 éves jót­állás. — Fájdalomnélküli kezelés. Dr. WERNER MAGYAR FOGORVOS 244 E. 59th St.( New York (2nd Ave. közelében) nem sokszor, örültem, amikor az első hosszú nadrágot kaptam, ami­kor fölszabadultam, amikor a hosszú és keserves munkanél­küliség után munkába lép­hettem, amikor sztrájkunk győze­lemmel ért véget, amikor egy gyű­lés után sokan és sokan beléptek a szervezetbe... örültem-Láttam örülni békében, de láto’ tam­ örülni a háborúban is. örül-­ tünk, amikor megérkezett az első rózsaszínű levelezőlap és hírt ho­zott hazulról. Nagyon örültünk, a­mikor az első újságot kaptuk, vagy találtuk. De úgy örülni még nem örül­tem, nem örültünk, mint amikor az első Népszava megérkezett. Úgy örülni még nem láttam, még nem örültem. Népszava a harctéren, a fron­ton ! Mindenkinek valami különös ragaszkodó érzés fejlődött ki a betű iránt itt harctéren. Akik ott­hon a világért sem vettek volna a kezükbe újságot, azok itt valóság­gal habzsolják az öreg, régi, gyű­rött újságok sorait. Minden sor, minden hit, ami hazulról jött, örö­met vont a baka szurtos arcára. És ha az öröm bánattá változott is, mégis örült még a rossz hírnek is a baka. A n­agy visszavonulásnál, a­mikor napokon keresztül menetel­tünk. A nagy menetelésnek min­den szenvedéseit átéltük, számta­lanszor lehajolt a fáradt baka és fölemelte az eldobott, zsíros, pisz­kos újságpapírt és keresett rajta valamit, valami olvasnivalót. Olyan volt a f betű iránti vágy, mint még soha. De érthető. Oly régen volt, amikor elbúcsúztunk feleségeink, gyermekeink, szüle­ink, barátainktól, oly sok történ­hetett már azóta otthon és mi is oly sokszor álltunk szemközt a halállal. Ha csak valami hirt, ha nem is onnan, hanem a környék­ről, vagy a megyéből, országból, de valami hirt kaptunk, olyan jól esett, olyan megkönnyebülést je­lentett. Még azt is jól esett tudni, hogy megdöglött a disznó, elvit­ték a tehenet, a lovat, a kocsit, le­foglalták a búzát, a lisztet, nagy a drágaság, csak cédulára adnak lisztet, kenyeret, a Mari ura el­esett, Jóska megsebesült, új soro­zást doboltak, hirdettek — akár­mit is újságoltak, jól esett. Ha szomorúak is voltunk utánna, de örültünk, hogy nagyobb baj nem történt. Hogy élnek, hogy egész­ségesek s várnak — visszavárnak. Megálltunk valahol. Hol? — •mellékes A posta is megérkezett. Alig várjuk, hogy szétosszák. Két levél, három levelezőlap és... új­ság. Újság ... milyen? melyik? A köpönyegem zsebébe gyűröm a le­veleket, mert izgat a kíváncsiság, várjon, milyen újság? Bárcsak az volna!... Idegesen letéptem a foglalatot. És az... a Népszava! A Westungarische Volksstimme! És még egynéhány polgári lap. Oly örömet éreztem, úgy örül­tem, mint egy gyermek az juj ru­hának. Azonnal olvasni akartam. La­poztam. Kerestem, megnéztem a vezércikket... ejnye! Hiszen hiányzik egy fél hasáb. Üres. Per­sze, a cenzúra. Várjon, mi volt ben­ne? Tovább, a második cikk. A háború. .. ez nem nagyon érdekel. Hírek, pártügyek, szakmozgalom, stb. mind-mind egyszerre akartam olvasni. Szaladtam a társaimhoz. — Újságot is hoztál? — kiált­ják örömmel valamennyien egy­szerre. —Még­pedig Népszavát! Már senkit sem érdekelt a le­vél. Mindenki a Népszava után nyúlt. Úgy örültem! A Népszava itt a harctéren, a fronton. Itt van ve­lünk megint. .. Mikor elváltunk a családunktól, a mozgalomtól, a Népszavától, a barátainktól, azt gondoltam, hogy úgy sem talál­kozunk többé. A bucsúzás után még egyszer — úgy mint máskor ■— a zsebembe gyűrtem egy Nép­szavát és vonatra ültem. Azt gon­doltam, hogy az után majd olva­som. Tévedtem. Nem olvashattam, de ott szorongattam a zsebemben. Úgy becéztem, úgy vigyáztam reá, mint egy gyermek a kis porcellán babájára. Nagy csönd volt. Mindenki ol­vasott. Ki törődött most azzal, hogy ott túl az ellenség ágyúi bömbölnek, bőgnek reánk és kül­dik a megsemmisítő csomagjai­kat felénk. Egyikünk sem gon­dolt arra, hogy meghalhatunk most... amikor a Népszava utá­nunk jött. Hiszen mindig megvé­dett, följajdult, kiabált, szidott, ha bántottak. Hiszen tanított, ve­zetett, utat mutatott, vigasztalt, bátorított­­— velünk volt mindig. És akkor sohasem félünk, senki­től sem féltünk. Most sem félünk semmitől, senkitől... Mint a jó anya — eljött hozzánk. Nekünk beszélt, úgy mint régen, most is vigasztalt, erőt öntött, bátorított. A lelkünkhöz, a szívünkhöz, az agyunkhoz, mindenünkhöz volt egynéhány szava. Itt a fronton, ahol mi emberei úgy gyűrjük egymást, itt van ? Népszava. Megsimogatja lelkün­ket. — újságot kaptak ! — Keren egy bécsi vasmunkás elvtárs.— néme­tet is? — Igen, itt van a Volksstimme — mondom és már nyújtottam is neki. Leült mellém és gyorsan lapoz­­ta, úgy mint én, amikor megkap­tam. Ő is örült, úgy mint én, meg a többi pajtásom. — Olvasd, ez érdekes — nyújtja felém az öreg, vörösbajuszú pin­cér az egyik példányt. — Minden érdekes — mondja egy famunkás, aki műhelybizalm­­­férfi volt­— Bizony! — bólint a nyom­dász, aki a legtüzesebb volt, ha vi­tatkoztunk. Bújtuk, olvastuk, ettük a soro­kat. Ugyan miért cenzúrázták? Mit írhatott, ami fájt a c­enzornak. Biztosan odadörgött valami vas­tag igazságot és ezt nem bírhatta el az “ország érdeke”. De miért? Hiszen mi itt vagyunk és kifogás­talanul, sőt bámulatosan teljesít­jük a kötelességünket. Hát miért, nem hagyják beszélni a mi újsá­gunkat?. .. Egy tiszti szolga levelet hozott. Egy kis papírlapon ennyi állt: “K. elvtárs! Kérem, küldjön egy példányt. Elvt. üdv. S. K. hadnagy.” Küldtem. Már sötétedett. Bementünk a sátorba és gyertyafény mellett ol­vastunk tovább. És ha lapozgatás közben véres nyomot hagyott lap­jain az ujjunk, elpirultunk és súg­va motyogtuk: — Ugy­e, nem haragszol? Mu­száj volt!... * Fehér Ferenc: ELVTÁRSAK! TERJESSZÉ­TEK AZ “ELŐRÉ”-T. ÁLLAMI TAKARÉKPÉNZTÁR és KERESKEDLMI BANK 1935 MILWAUKEE AVE. CHICAGO, ILL. KÉRJEN PÉNZKÜLDŐ IVET. 328_________________ZOLA EMIL___________________ visszatérhetett volna látományainak színhelyére, csodá­kat művelhetett volna. De a papok tudták, hogy nincs mitől tartaniok, ismerték őt, tudták, hogy szolid szerény­ségében tudomással se bír ama óriási gépezetről, melyet ő hozott mozgásba, és melynek kiaknázásától ő visszaret­tenne. És ha néha mosolyogva kérdezte tőle egy-egy hí­vő zarándok: “El akar velünk jönni?”, remegve válaszolt: “nem, de odarepülnék, ha kis madárka volnék!” Csak arról álmodozott, hogy ha ő az a kis sebes­szár­nyú madár volna, halk szárnyalással oda elkalandoznék. Ő maga nem ment oda, sem apja, sem anyja temetéséhez, pedig szerette a családját. Egyszer egy pap, kit arra kért, hogy imádkozzék helyette a barlang előtt, ragyogó színekben ecsetelte Lourdes fényét és pompáját. De nem ilyen ragyogó ünnepélyek alkalmával kelt a félénk kis madárka titkos útjára; a magány békés perceiben keres­te ő fel a barlang .ősi vadonját, a csipkerózsa bokrokat, a bartrési ódon román stílusban épült templomot, lourdesi kis otthonát, hol a tűzhely körül gubbaszkodva, hosszú t­ési estéken hallgatta a csodaszép meséket, a végtelen mezőket, az óriási gesztenyefákat, az elhagyatott dombo­kat, honnan a Pic du Midi, a Pie du Viscos távoli rózsa­színben úszó ormai, mint rejtelmes álomlátományok pi­­roslottak. És ilyenkor aztán maga előtt látta tán boldog gyermekkorát, midőn forró júliusi napokon a csipkebok­­rok alatt, a magas, puha fűben heverve álmodozott; tán látta magát hajadonná felserdülve, egy vele egyidős sze­relmes oldalánál, kit ifjú szivének egész ártatlan ragasz­kodásával szeretett? Oh, ha újra ifjú, szabad, boldog le­hetne és szerethetne újra, másképp. És zavaros látom­á­­nyok cikkeztak el lelke előtt: a férj, aki imádja, körülte felcseperedő gyermekek és aztán minden szétfoszlott és újra betegágyán látta magát, szobája hideg négy fala kö­­zepett és egyre sóvárogta a halált, minthogy számára nem jutott ki a föld gyarlandó boldogságaiból. Baja évről-évre rosszabbra fordult, csak nagy nehe­­zen vonszolta magát egyik széktől a másikig. Rettenetes fojtó köhögés fullasztotta, azonkívül csontszu rágódott jobb lábán, úgy hogy kínszenvedésének szemtanúi kije­lentették, hogy nem lehet többet és nagyobb béketűrést szenvedni. A lourdesi vízhez folyamodott, de hiába. Uram, mindenható királyom, mért adod meg a gyógyu­lást másnak, és mért nem neki? Hogy megmentsed a fel-­ ­ PÉNZKÜLDEMÉNYEKET AZ ÓHAZÁBA — PONTOSAN, JUTÁNYOSAN — és teljes felelősség mellett általunk küldhet. 325 LOURDES végig Péter arcán és illata édes álomba ringatta lelkét. Isteni üdv álmait álmodták mind aketten, mert arcuk mo­solyra derült és égi üdv ragyogott fel arcukon. Ez a szű­zies, szenvedélyes odaadás, ez édes, ártatlan álom, mely őket egymás karjaiba vezette, melyben lélegzetük össze­olvadt, ajkaik egymáshoz értek, mint az egy bölcső pihéi közt szunnyadó kisdedek. És ez volt nászuk éjjele, lelki egyesülésük, melyben ezentúl összeforrnak; a misztikus egybeolvadás futó álomsejtelme e nyomor- és szenvedés­telt kocsiban, mely zakatolva robogott végig a sötét éj­szakában. Óra múlt óra után, néma, álmatag csendben, míg végre öt óra felé a vonat egy pályaudvarba robogott, ajtók nyíltak és csukódtak. Poitiersbe értek és a kis Couteau Zsófia itt kiszállt, miután mindenkitől elbúcsú­zott. — Viszontlátásra, kedves testvér, viszontlátásra, nagyság. Köszönöm a jóságukat! — És visszajöjjön ám jövőre, gyermekem. — Oh, hogyne, kedves nővér, kötelességemnek tar­tom. — És viselje magát jól, édes gyermekem, hogy a Szent Szűz büszke lehessen magára. — Viszontlátásra, viszontlátásra! Aztán a vonat tovább robogott a beáramló friss reg­geli szellő üdeségében. Guersaint ur kijelentette, hogy bár a pad kemény volt, remekül aludt. A nők kicsinosí­tották magukat, amennyire lehetett, és Rouquet Eliza gyönyörittasan szívta magába a tükörből feléje integető emberivé változó arcának látványát. Sabathier úr vidám arccal ébredt fel és elmondta, hogy álmában a Szent Szűz jelent meg neki és édes mo­sollyal üdvözölte, és ő nyugodt bizalommal ismételte: — Nyugodtan térek most haza... Jövőre meggyó­gyulok. .. igen, igen, jövőre... jövőre. A vonat szüntelen száguldott előre, minden új állo­másnál új zsolozsmák csendültek meg, de a vallásos hivő buzgalom lassan-lassan megcsökkent és Hyacinthe nővér jónak látta e szegény betegeknek valami szórakozást nyújtani, és megígérte, hogy az abbé úr fel fogja nekik olvasni Bernadette történetének a végét, mihelyt Au­­brais állomásához érnek.

Next