Előre, 1915. október (11. évfolyam, 1137-1162. szám)
1915-10-01 / 1137. szám
A MONARCHIA SEREGEI KIVERIK ki OROSZOKAT A VOLHYNIAI ERŐD HÁROMSZÖGBŐL LINSINGEN TÁBORNOK SEREGEI ROVNO ERŐD ALATT. BÉCS, szeptember 30. Höfer tábornok, az osztrákmagyar vezérkar főnökhelyettese, a következő jelentésben számol be a monarchia északkeleti harctéren operáló seregei hadműveleteiről: “Kelet-Galiciában és az Ikva folyó mentén változatlan a helyzet. Tarnopoltól nyugatra, tüzérségünk bombái szétszórtak egy ellenséges gyalogos csapatot, amely hadállásainak ellen kísérelt támadást. A volhvniai erődháromszögben operáló seregünk Putilovkától nyugatra, kiverte az orosz hátvédcsapatokat összes megerősített hadállásaikból. Valamivel északabbra, a magyar honvédcsapatok roham útján foglalták el az ellenséges csapatoktól kétségbeesett elszántsággal védelmezett Boguslav községet. Litvániában csupán helyi érdekli csatározás és tüzérpárbaj folyik. A német nagyvezérkar jelentése szerint Linsingen tábornok serege (amely főleg osztrák-magyar csapatokból áll) a Styr folyó átlépése után Korninon és Putilovkán át megközelítette Rovno erődöt.” Novo Aleximievnél teljesen összeomlott az ellenség offenzivája s a Styr keleti partját tegnapelőtt óta csapataink és szövetségesünk csapatai tartják megszállva. A cár vezérkara egyik legutolsó jelentésének azon része, amely szerint az orosz csapatok Lutzk erőd közelében megverték csapatainkat és számos hadifoglyot ejtettek, teljesen légből kapott.” HINDENBURG SEREGE FOLYTATJA AZ OROSZ HARCTÉRI OFFENZÍVÁT. LONDON, szeptember 30. A “Times” petrogradi tudósítója az északkeleti harctéri helyzet ismertetésekor megemlíti, hogy orosz katonai szakértők nézete szerint Hindenburg tábornagy hadserege — tekintet nélkül a szövetségesek nyugati harctéri offenzívájára — folytatja hadműveleteit. Ezt látszik igazolni azon körülmény is, hogy Osmnia (nyilván Osmjany, amely Vilnától délkeletre fekszik) közelében friss német sereg bukkant fel és szorongatott helyzetbe hozta az orosz jobbszárnyat. Angol katonai szakértők véleménye szerint az orosz balszárny ellen felvonultatott német sereg célja nyilván a délkeleti irányba vezető út megnyitása és a Baranovits körül operáló orosz hadserg visszavonulási útjának elvágása. DÜNEBURG ÁGYUTŰZ ALATT. PETROGRAD, szeptember 30. Az orosz vezérkar legutóbb a következő jelentést adta ki: “Friedrichstadttól északnyugatra, Liggernél, Teboulsnál és Pirsalentól északnyugatra, eredménytelenek voltak a német csapatok támadásai. Düneburg (Dvinsk) napok óta ágyutűzben van. A város környékén levő tó vidéken ütközet folyik. Koldhjanomi előtt tegnap járőrök között volt csatározás. Krewotól északra és Osmianytól keletre az ellenség erélyes támadások útján kisebb területen visszaszorította seregünket. Pripettől délre a németek napok óta nyugtalanították csapatainkat. Tegnap — miután erősítéseket kaptak — általános támadást intéztek hadállásaink ellen, mire csapataink visszahúzódtak a Styr keleti partjára.” FC!VT!T.ÖRE GONDOT/nti gFM T.EHET BÉKtf-RE _ MONDJA A “NORDDEUTSCHE ALLGEMEINE” BERLIN, szeptember 30. A német kormányhoz közelálló “Norddeutsche Allgemeine Zeitung” írta: “Több oldalról halljuk, hogy ismét felbukkant a répa mosó, amely szerint, Németország Naero-Britanniával idő előtti békét szándékozik kötni. Ahogy hírlik, Bethmann-Hollwegg birodalmi kancellárnak vannak ilyen tervei. — Mi felhatalmazást nyertünk, hopv ezeket, a kósza híreket teljesen alaptalanoknak minősítsük.” TÖRÖK HIVATALOS JELENTÉS, KONSTANTINÁPOLY, szeptember 30. A padisah hadvezetősége jelenti: “Anafarta közelében harcoló csapataink a tegnap lefolyt kisebb csatározásokban sikereket arattak. Avi Burnu közelében levő ütegeink elhallgattattak egyet az ellenség balszárnyán álló ütegek közül. Aeroplánjaink hétfőn több bombát hajítottak a Lemnos-szigeten levő angol aerodromra.” MEZOPOTÁMIÁBAN MEGVERTÉK A TÖRÖKÖKET. LONDON, szeptember 30. Chamberlain, India államtitkára, közölte az angol alsóházzal, hogy a Mezopotámiában operáló angol sereg — Nixon generalissimus jelentése szerint — legújabban ismét jelentős győzelmet aratott a török csapatok felett. Két angol brigád, amely Kuttól keletre átlépte a Tigris folyót, roham útján elfoglalta a török hadállásokat, amikor is, a padisah csapatai súlyos emberanyagveszteséget szenvedtek. Az ozmán csapatoktól kétségbeesett elszántsággal védett sáncok majdnem színültig hullákkal voltak tele. Nixon tábornok jelentése szerint az angol csapatok vesztesége nem volt ötszáz ember. ELŐRE 100 koronát *1* dollár és 15Qc.-ért küld Magyarországba Jótállás mellett a TRANSATLANTIC TRUST COMPANY rrt *►»*... A MAGYAR KIRÁLYI POSTATAKARÉKPÉNZTÁR M*. y«Mbik Hivatalos Képviselete Ameritínan. BP.'■ ο< ' ' i Vidékiek írjanak pénzküldő ívekért és válaszborítékokért erre a címre: Transatlantic Trust Company 67 WILLIAM STREET, NEW YORK, New Yorkiak forduljanak személyesen a bank fióktelepéhez: 109 Avenue A, Corner 7th street, amely a rendes üzleti órákon kívül hétfőn, szerdán és pénteken este 3 óráig van nyitva. NÉPSZAVA A FRONTON Sorok a lövészárokból. Budapesti testvérlapunkból a Népszavából vesszük át az alábbi megkapó sorokat: Láttam örülni a gyermekem, amikor az első ajándékát kapta. Láttam örülni a feleségem, amikor a gyermekem első fogát észrevette, amikor a kis porontyom az első három-négy lépést szaladta és azután leült. Láttam örülni testvéreim, amikor hosszú távollét után véletlenül találkoztunk. Láttam örülni embereket, amikor elveszettnek hitt barátainkat megtalálták. Láttam már fiatalt, felnőttet, gyermeket, férfit, nőt örülni, örömükben gyermekes pajkossággal tapsolni, ugrálni, könnyezve, nevetve örülni. Örültem már én is — igaz,hogy 33$v LEGÚJABB hogy mi fogai kiesnének vagy meglazulnának. Hídmunka specialista. — 20 éves jótállás. — Fájdalomnélküli kezelés. Dr. WERNER MAGYAR FOGORVOS 244 E. 59th St.( New York (2nd Ave. közelében) nem sokszor, örültem, amikor az első hosszú nadrágot kaptam, amikor fölszabadultam, amikor a hosszú és keserves munkanélküliség után munkába léphettem, amikor sztrájkunk győzelemmel ért véget, amikor egy gyűlés után sokan és sokan beléptek a szervezetbe... örültem-Láttam örülni békében, de láto’ tam örülni a háborúban is. örül- tünk, amikor megérkezett az első rózsaszínű levelezőlap és hírt hozott hazulról. Nagyon örültünk, amikor az első újságot kaptuk, vagy találtuk. De úgy örülni még nem örültem, nem örültünk, mint amikor az első Népszava megérkezett. Úgy örülni még nem láttam, még nem örültem. Népszava a harctéren, a fronton ! Mindenkinek valami különös ragaszkodó érzés fejlődött ki a betű iránt itt harctéren. Akik otthon a világért sem vettek volna a kezükbe újságot, azok itt valósággal habzsolják az öreg, régi, gyűrött újságok sorait. Minden sor, minden hit, ami hazulról jött, örömet vont a baka szurtos arcára. És ha az öröm bánattá változott is, mégis örült még a rossz hírnek is a baka. A nagy visszavonulásnál, amikor napokon keresztül meneteltünk. A nagy menetelésnek minden szenvedéseit átéltük, számtalanszor lehajolt a fáradt baka és fölemelte az eldobott, zsíros, piszkos újságpapírt és keresett rajta valamit, valami olvasnivalót. Olyan volt a f betű iránti vágy, mint még soha. De érthető. Oly régen volt, amikor elbúcsúztunk feleségeink, gyermekeink, szüleink, barátainktól, oly sok történhetett már azóta otthon és mi is oly sokszor álltunk szemközt a halállal. Ha csak valami hirt, ha nem is onnan, hanem a környékről, vagy a megyéből, országból, de valami hirt kaptunk, olyan jól esett, olyan megkönnyebülést jelentett. Még azt is jól esett tudni, hogy megdöglött a disznó, elvitték a tehenet, a lovat, a kocsit, lefoglalták a búzát, a lisztet, nagy a drágaság, csak cédulára adnak lisztet, kenyeret, a Mari ura elesett, Jóska megsebesült, új sorozást doboltak, hirdettek — akármit is újságoltak, jól esett. Ha szomorúak is voltunk utánna, de örültünk, hogy nagyobb baj nem történt. Hogy élnek, hogy egészségesek s várnak — visszavárnak. Megálltunk valahol. Hol? — •mellékes A posta is megérkezett. Alig várjuk, hogy szétosszák. Két levél, három levelezőlap és... újság. Újság ... milyen? melyik? A köpönyegem zsebébe gyűröm a leveleket, mert izgat a kíváncsiság, várjon, milyen újság? Bárcsak az volna!... Idegesen letéptem a foglalatot. És az... a Népszava! A Westungarische Volksstimme! És még egynéhány polgári lap. Oly örömet éreztem, úgy örültem, mint egy gyermek az juj ruhának. Azonnal olvasni akartam. Lapoztam. Kerestem, megnéztem a vezércikket... ejnye! Hiszen hiányzik egy fél hasáb. Üres. Persze, a cenzúra. Várjon, mi volt benne? Tovább, a második cikk. A háború. .. ez nem nagyon érdekel. Hírek, pártügyek, szakmozgalom, stb. mind-mind egyszerre akartam olvasni. Szaladtam a társaimhoz. — Újságot is hoztál? — kiáltják örömmel valamennyien egyszerre. —Mégpedig Népszavát! Már senkit sem érdekelt a levél. Mindenki a Népszava után nyúlt. Úgy örültem! A Népszava itt a harctéren, a fronton. Itt van velünk megint. .. Mikor elváltunk a családunktól, a mozgalomtól, a Népszavától, a barátainktól, azt gondoltam, hogy úgy sem találkozunk többé. A bucsúzás után még egyszer — úgy mint máskor ■— a zsebembe gyűrtem egy Népszavát és vonatra ültem. Azt gondoltam, hogy az után majd olvasom. Tévedtem. Nem olvashattam, de ott szorongattam a zsebemben. Úgy becéztem, úgy vigyáztam reá, mint egy gyermek a kis porcellán babájára. Nagy csönd volt. Mindenki olvasott. Ki törődött most azzal, hogy ott túl az ellenség ágyúi bömbölnek, bőgnek reánk és küldik a megsemmisítő csomagjaikat felénk. Egyikünk sem gondolt arra, hogy meghalhatunk most... amikor a Népszava utánunk jött. Hiszen mindig megvédett, följajdult, kiabált, szidott, ha bántottak. Hiszen tanított, vezetett, utat mutatott, vigasztalt, bátorított— velünk volt mindig. És akkor sohasem félünk, senkitől sem féltünk. Most sem félünk semmitől, senkitől... Mint a jó anya — eljött hozzánk. Nekünk beszélt, úgy mint régen, most is vigasztalt, erőt öntött, bátorított. A lelkünkhöz, a szívünkhöz, az agyunkhoz, mindenünkhöz volt egynéhány szava. Itt a fronton, ahol mi emberei úgy gyűrjük egymást, itt van ? Népszava. Megsimogatja lelkünket. — újságot kaptak ! — Keren egy bécsi vasmunkás elvtárs.— németet is? — Igen, itt van a Volksstimme — mondom és már nyújtottam is neki. Leült mellém és gyorsan lapozta, úgy mint én, amikor megkaptam. Ő is örült, úgy mint én, meg a többi pajtásom. — Olvasd, ez érdekes — nyújtja felém az öreg, vörösbajuszú pincér az egyik példányt. — Minden érdekes — mondja egy famunkás, aki műhelybizalmférfi volt— Bizony! — bólint a nyomdász, aki a legtüzesebb volt, ha vitatkoztunk. Bújtuk, olvastuk, ettük a sorokat. Ugyan miért cenzúrázták? Mit írhatott, ami fájt a cenzornak. Biztosan odadörgött valami vastag igazságot és ezt nem bírhatta el az “ország érdeke”. De miért? Hiszen mi itt vagyunk és kifogástalanul, sőt bámulatosan teljesítjük a kötelességünket. Hát miért, nem hagyják beszélni a mi újságunkat?. .. Egy tiszti szolga levelet hozott. Egy kis papírlapon ennyi állt: “K. elvtárs! Kérem, küldjön egy példányt. Elvt. üdv. S. K. hadnagy.” Küldtem. Már sötétedett. Bementünk a sátorba és gyertyafény mellett olvastunk tovább. És ha lapozgatás közben véres nyomot hagyott lapjain az ujjunk, elpirultunk és súgva motyogtuk: — Ugye, nem haragszol? Muszáj volt!... * Fehér Ferenc: ELVTÁRSAK! TERJESSZÉTEK AZ “ELŐRÉ”-T. ÁLLAMI TAKARÉKPÉNZTÁR és KERESKEDLMI BANK 1935 MILWAUKEE AVE. CHICAGO, ILL. KÉRJEN PÉNZKÜLDŐ IVET. 328_________________ZOLA EMIL___________________ visszatérhetett volna látományainak színhelyére, csodákat művelhetett volna. De a papok tudták, hogy nincs mitől tartaniok, ismerték őt, tudták, hogy szolid szerénységében tudomással se bír ama óriási gépezetről, melyet ő hozott mozgásba, és melynek kiaknázásától ő visszarettenne. És ha néha mosolyogva kérdezte tőle egy-egy hívő zarándok: “El akar velünk jönni?”, remegve válaszolt: “nem, de odarepülnék, ha kis madárka volnék!” Csak arról álmodozott, hogy ha ő az a kis sebesszárnyú madár volna, halk szárnyalással oda elkalandoznék. Ő maga nem ment oda, sem apja, sem anyja temetéséhez, pedig szerette a családját. Egyszer egy pap, kit arra kért, hogy imádkozzék helyette a barlang előtt, ragyogó színekben ecsetelte Lourdes fényét és pompáját. De nem ilyen ragyogó ünnepélyek alkalmával kelt a félénk kis madárka titkos útjára; a magány békés perceiben kereste ő fel a barlang .ősi vadonját, a csipkerózsa bokrokat, a bartrési ódon román stílusban épült templomot, lourdesi kis otthonát, hol a tűzhely körül gubbaszkodva, hosszú tési estéken hallgatta a csodaszép meséket, a végtelen mezőket, az óriási gesztenyefákat, az elhagyatott dombokat, honnan a Pic du Midi, a Pie du Viscos távoli rózsaszínben úszó ormai, mint rejtelmes álomlátományok piroslottak. És ilyenkor aztán maga előtt látta tán boldog gyermekkorát, midőn forró júliusi napokon a csipkebokrok alatt, a magas, puha fűben heverve álmodozott; tán látta magát hajadonná felserdülve, egy vele egyidős szerelmes oldalánál, kit ifjú szivének egész ártatlan ragaszkodásával szeretett? Oh, ha újra ifjú, szabad, boldog lehetne és szerethetne újra, másképp. És zavaros látományok cikkeztak el lelke előtt: a férj, aki imádja, körülte felcseperedő gyermekek és aztán minden szétfoszlott és újra betegágyán látta magát, szobája hideg négy fala közepett és egyre sóvárogta a halált, minthogy számára nem jutott ki a föld gyarlandó boldogságaiból. Baja évről-évre rosszabbra fordult, csak nagy nehezen vonszolta magát egyik széktől a másikig. Rettenetes fojtó köhögés fullasztotta, azonkívül csontszu rágódott jobb lábán, úgy hogy kínszenvedésének szemtanúi kijelentették, hogy nem lehet többet és nagyobb béketűrést szenvedni. A lourdesi vízhez folyamodott, de hiába. Uram, mindenható királyom, mért adod meg a gyógyulást másnak, és mért nem neki? Hogy megmentsed a fel- PÉNZKÜLDEMÉNYEKET AZ ÓHAZÁBA — PONTOSAN, JUTÁNYOSAN — és teljes felelősség mellett általunk küldhet. 325 LOURDES végig Péter arcán és illata édes álomba ringatta lelkét. Isteni üdv álmait álmodták mind aketten, mert arcuk mosolyra derült és égi üdv ragyogott fel arcukon. Ez a szűzies, szenvedélyes odaadás, ez édes, ártatlan álom, mely őket egymás karjaiba vezette, melyben lélegzetük összeolvadt, ajkaik egymáshoz értek, mint az egy bölcső pihéi közt szunnyadó kisdedek. És ez volt nászuk éjjele, lelki egyesülésük, melyben ezentúl összeforrnak; a misztikus egybeolvadás futó álomsejtelme e nyomor- és szenvedéstelt kocsiban, mely zakatolva robogott végig a sötét éjszakában. Óra múlt óra után, néma, álmatag csendben, míg végre öt óra felé a vonat egy pályaudvarba robogott, ajtók nyíltak és csukódtak. Poitiersbe értek és a kis Couteau Zsófia itt kiszállt, miután mindenkitől elbúcsúzott. — Viszontlátásra, kedves testvér, viszontlátásra, nagyság. Köszönöm a jóságukat! — És visszajöjjön ám jövőre, gyermekem. — Oh, hogyne, kedves nővér, kötelességemnek tartom. — És viselje magát jól, édes gyermekem, hogy a Szent Szűz büszke lehessen magára. — Viszontlátásra, viszontlátásra! Aztán a vonat tovább robogott a beáramló friss reggeli szellő üdeségében. Guersaint ur kijelentette, hogy bár a pad kemény volt, remekül aludt. A nők kicsinosították magukat, amennyire lehetett, és Rouquet Eliza gyönyörittasan szívta magába a tükörből feléje integető emberivé változó arcának látványát. Sabathier úr vidám arccal ébredt fel és elmondta, hogy álmában a Szent Szűz jelent meg neki és édes mosollyal üdvözölte, és ő nyugodt bizalommal ismételte: — Nyugodtan térek most haza... Jövőre meggyógyulok. .. igen, igen, jövőre... jövőre. A vonat szüntelen száguldott előre, minden új állomásnál új zsolozsmák csendültek meg, de a vallásos hivő buzgalom lassan-lassan megcsökkent és Hyacinthe nővér jónak látta e szegény betegeknek valami szórakozást nyújtani, és megígérte, hogy az abbé úr fel fogja nekik olvasni Bernadette történetének a végét, mihelyt Aubrais állomásához érnek.