Előre, 1921. május (17. évfolyam, 3163-3193. szám)
1921-05-04 / 3166. szám
ELiBE HUNGARIAN DAILY NEWSPAPER Published DAILY' lncludln* SUNDAY. — Sunday __________Includes Sunday Magazine Section.____________ Published by the American Hungarian Worklngtnan’a Federation. — E. RiiNYL Secretary, __________HARRY H. KLEIN, Euslnesi Manager, ENTERED AS THIP-D CLASS MAU.~ THROUGH THH POST OFFICE AT NEW YORK. N. Y. ADMISSION FOK SECOND CLASH APPLIED FOR. 83 East let Street, New York. N. Y. Telephone#: ORCHARD 4917. *»**SUBSCRIPTION RATES: United Stal fie and Canada one year: $8.00. 6 months: $4.00, 3 month»: $2.00. Foreign Countries: one year $12.00. 8 montho <46.00, $ month $8.00. Előfizetési ÁRAK. as Egyesült Államokban 0. Kanada van egy évre: $8.00; félévre: $4.00; negyedévre: $2.00. Külföldre, 1 évre: $12.00; félévre: $8.00; negyedévre 88-00. .MINDEN CSEKK éa MONEY ORDER as "ELŐRE HUNGARIAN DAILY" NÉVRE ÁLLÍTANDÓ KL ® lap hasábjai KÖZÉRDEKŰ ügyekben mindenki hírokra nyitva illattak A CSEH-ROMÁN SZÖVETSÉG Egy prágai hír jelenti, hogy Románia és Csehoszlovákia szoros politikai és katonai szövetségre léptek egymással. A szövetség állítólag a Habsburgok viszatérése ellen szól, azonban a közelebbi célja inkább az a kötelezettség, amely közbelépésre utalja Romániát és Csehoszlovákiát, ha valamely középeurópai államban szovjet rendszer állíttatnék fel. A cseh-román kapitalizmus katonai és politikai szövetsége nem spontán eredet, hanem a francia imperializmus diplomáciai műve. Franciaország retteg attól az előrelátott következménytől, amely csak forradalom lehet arra a reakcióra, amely Közép-Európában felütötte a fejét. Tudott tény az, hogy a francia kapitalizmus vezeti a magyar reakciós irányt és ugyancsak a francia imperializmus nyűgözi le a roskadozó Ausztriát.* A cseh-román szerződés a Habsburg-ellenességet csak jó ürügynek használja fel, hiszen a kis antant már létezik és ez a szövetség már sikeresen közrehatott abban, hogy Károly exkirály ne foglalhassa el Héthyék trónját. Mire kellett tehát a kisantanton belül még egy szövetség? A célja ennek a cseh-román egyezménynek az, hogy nem Horthyt és a fehér terrort, hanem a magyar és osztrák forradalmi proletáriátust tartsa sakkban. A magyar és osztrák gazdasági viszonyok anarchiája, a Siorthy-banda gaz és véres uralma, a cseh-szlovák burzsoázia munkásellenes politikája, a román bojárok csendőruralma igenigen megérlelték már a talajt egy forradalmi újjáalakulásra. A cseh-román fiók-imperializmus tehát a kommunista forradalom lángralobbanását akarja elodázni. A francia érdekek ezen a téren találkoznak Csehoszlovákia és Románia érdekeivel és így jött létre az ellenforradalmi szovjet-ellenes cseh-román katonai szövetség. Az események gazdasági hátterének feltárása szempontjából figyelemreméltó Csehoszlovákia helyzete az osztályharc szempontjából. Hogy mennyire nem Horthy, hanem a munkásság ellen irányul az újabb szövetség, az a tény is bizonyítja, hogy a cseh uralom alatt álló Szlovákiában (Felsőmagyarország) most hatalmas földműves-sztrájk van folyamatban. Még április elején Nagyszöllösön sztrájkba mentek a földmunkások. A harc ma már Ugocsa, Bereg, Ung és Máramaros megyék területére is kiterjedt, mindegy 150—200 község van érintve és a sztrájkolók száma 20—25.000. Ez a tömegsztrájk, amelyet sem a csendőrök brutalitása, sem a földbirtokosok erőszaka és a kormány fenyegetése, sem pedig az ostromállapot letörni nem képes — fenyegető jel volt a cseh-szlovák kapitalizmusnak arra, hogy jó lesz felkészülni arra, ami biztosan következik. A munkásság tömegakciójának természetesen csak bukás vagy teljes győzelem lehet a vége. A győzelem azonban a burzsoá gazdálkodás bukását vonja maga után. És ettől remegnek a csehszlovák állam magyar, tót és német-cseh kapitalistái. Ugyancsak így áll a helyzet Romániában is. Csak tegnap kaptuk azt a hírt, hogy Románia elzárta Szovjetoroszország felől a határt. A besszarábiai vonalon nem engednek be embert, mert ugyancsak forradalmi mozgalomtól rettegnek. Románia uralkodó osztálya is látja, hogy a meg-megújuló lázongásoknak, a román munkásság végtelen elkeseredésének előbb-utóbb forradalom lehet a vége. A kommunista forradalom előrevetett árnyékától siettek az új szövetségben védelmet keresni. A cseh-román szövetség francia háttámasszal nem egyéb, mint a reakció, kizsákmányolás, terror és a plutokrácia uralmának a kommunista forradalommal szemben való védekezése. Közép-Európa proletariátusának az a feladata, hogy ennek az uralomnak megdöntésére forraszsza össze táborát, hogy egységes fronton támadhasson ellene. ■ ■ A NYOMOR, MINT: ERÉNY A kapitalista rendszer erkölcsére és humanizmusára jellemző, hogy amikor érdekei úgy kívánják, a bűnből erényt és az erényből bűnt csinál. Igaz, hogy sem a bűn, sem az erény a mai társadalomban nem tekinthető igazságos megállapításnak, mert hiszen nyilvánvaló, hogy ami a burzsoázia szemében halálos bűn, az talán egyedüli erénye az osztálytudatos munkásságnak. Viszonylagos, relatív értelemben azonban fogadjuk el a burzsoá megállapítást és mérjünk a kapitalizmus erkölcsi mérlegével. Ha ezt megtesszük, rájövünk, hogy éppen a kapitalizmus szempontjából abszurd — lehetetlen — némely helyzet erkölcsi elbírálása. Az osztályharcban a kapitalizmust nem is kell vádolni azzal, hogy célja a munkanélküli tartaléksereget növelni. A tőke beismeri, hogy erkölcsös és a köz érdekében hasznos dolog a munkanélküliség. Amit a munkásosztály a tőke bűnéül ró fel, azt a tőke erénynek tekinti. Az “Evening Mail” kapitalista lap pl. azt mondja, hogy az a 3—4 millió munkanélküli, aki jelenleg az Egyesült Államokban nyomorog, nagyon hasznos szerepet tölt be a köz szempontjából. Az “Evening Mail” logikája szerint Amerikában “nagyon kedvező” a helyzet, összehasonlítva az itteni állapotokat az európaiakkal. A munkanélküliség — úgymond — számba sem jöhet az európaihoz hasonlítva és aztán ez a munkanélküliség végeredményben az élelmisze- ívek, szükségleti cikkek olcsóbbodására vezet. Az ! olcsóság pedig a köz érdekét szolgálja. Ez az eszmemenet odavezet, hogy a munkás-újság legnagyobb boldogsága a munkanélküliség; ben van és éppen ezért szinte erkölcsi kötelesség a boldogítás szempontjából a munkanélküliséget és nyomort szaporítani. A nyomor tehát: erény, de csak, ha proletár a nyomorgó. A logika anarchizmusába tévedt “Evening! Mail” nem egyedülálló ezen a téren. A kapitalista gazdálkodás belső lényegében rejlő ellentétek sokszor váltják ki az ellentétes logikát, amikor a burzsoa erkölcs kénytelen bukfencet vetni. Itt van egy másik fontos burzsoa okoskodás. A nagy városokban általános a lakásnyomor. Az állapotok az egész országban válságosak és a népesség, a közegészség és a morál szempont-jából nagyon súlyosak. Az egyik kapitalista lap néhány héttel ezelőtt “szellemes” megoldást ajánl a lakásínség csökkentésére. Azt mondja, hogy a fiatalemberek és leányok, a házasulandó párok álljanak össze és szerezzenek közös lakást a Marriage license útján. Okos beszéd. A fiatalok házasodjanak és két szoba helyett menjenek egy szobába lakni. Ilyen “szellemesség” csak azoktól a burzsoá sajtóorgánumoktól telik ki, amelyek hasábszámra közölnek napnap után válási szenzációkat. Az Egyesült Államok válási statisztikája olyan magasra szökött, hogy nagy konokság kell ahhoz, hogy éppen a burzsoázia ajánlja a több házasságot azoknak, akik egymaguk is csak tengődve élnek. A burzsoázia azonban a “szellemesség” kedvéért is hajlandó erkölcstelenségre. Meg azért is, mert képtelen súlyos gazdasági alapokok miatt jó megoldást ajánlani z állandó válság megszüntetésére. A megélhetési viszonyok nehézségére utalva egy másik polgári lap azt igyekszik bizonyítani, hogy a nagy családi munkás, akinek felnőtt gyermekei vannak, nem él standardon alul, mert “úgyszólván az egsz felnőtt család keres”. Ez is egy olyan képtelen okoskodás, amely a kapitalista rendszer ellen fordítható. Ha tényleg úgy van, hogy a munkás “egész családja” dolgozik, akkor hol van az a szentnek tartott otthon, amelyet a burzsoázia oly féltve védelmez a “felforgatok” ellen? Hol van a “szent családi fészek” ott, ahol mindenki robotba jár, ahol nem jut idő az önművelődésre, a gyermekek ellenőrzésére, a benső megértésre? Íme a kapitalizmus erkölcse: szentnek mondja a családot és szétzülleszti, bajnak látja a rossz házasságot és mégis szorgalmazza, veszedelemnek mondja a gazdasági válságot és munkanélküliséget és erkölcsi “jót” akar levonni a nyomorból a köz javára. Ez a fejetlen logika és visszás erkölcs a kapitalista rendszer belső ellentmondásából fakad. Ettől nem tud szabadulni a tőkés társadalom, amely szorongatott helyzetében a bűnből erényt és fordítva csinál. Csak a munka társadalma szüntetheti meg a termelési és erkölcsi anarchiát. A munkásosztály harcának ennek a társadalomnak a megteremtésére kell irányulnia. ■ B HINDENBURG nyilatkozatot adott ki, melyben kijelenti azoknak, akik kérvényekkel zaklatják, hogy kitüntetéseket adományoztasson, hogy ilyesmit nem tehet meg. Nem ajánl senkit és nem adományoztathat senkinek hadi kitüntetést. A “demokrata” német köztársaságban a világ első militaristájának és hadvezérének kell példát mutatni arra, hogy ami elmúlt, arra nem jó “dicsőséggel” visszagondolni. Ebert and Co. többségi szocialisták leckét vehetnek Hindenburgtól az őszinteségből. Bál A FRISS HAJSZA A spicli-rendszer szükségességének bizonyítására az illetékes körök újra elhatározták, hogy “kommunista fogás”-t csinálnak. így történt valószínűleg az, hogy spiclik most szombaton három “veszedelmes kommunistát” letartóztattak. Edward Lidgren, Israel Amter és Abram Jackkra ügye a bíróság elé került és Rosenblatt bíró 25—50 ezer dolláros biztosítékokat szabott ki. A vád képviselete most ismét nagyszabású pert készít elő a “kriminális anarkia” vádjával illetett emberek ellen. A spiclik és ügynökök, akik képtelenek valamire való bankrablót kikutatni, az új “fogással” akarják reputációjukat megvédeni. Miután a scrantoni‘bombarobbantó” ügyéből nem lett semmi, kellett valaminek jönnie, hogy a spicli urak szerepelhessenek. A burzsoá sajtó természetesen ismét megragadja az alkalmat arra, hogy újdonsült rágalmakkal uszítson a munkásság szervezetei ellen. A forradalmi propagandát most megint a pincétől a padlásig keresni fogják és az ingyenélő had ismét tevékenykedni fog. Aki elég naiv ahhoz, hogy politikai szabadságot és véleményszabadságot tételezzen fel ebben a demokráciában, az most kiábrándulhat, amikor újból embereket fogdosnak össze, hogy börtönbe hurcolják őket ártatlanul csak azért, hogy a satcli-rendszer isgazolást nyerhessen. A nap legérdekesebb híre Anthony Z. Ruyts 46 éves belga ember, 312—53 St., Brooklyn, két feleséggel lakott békés egyetértésben egy puha kis fészekben. Ruyts két asszonya törvényes feleségei voltak; az egyik nő belga és két szép gyermek anyja, a másik francia. A törvény burzsoá keze azonban belenyúlt ebbe a hármas és törvényes családi életbe. Ruyts-et letartóztatták és a Fifth Ave. rendőrbíróság elé vitték, ahol bigámia miatt vád alá helyezik, de előbb $1000 biztosíték mellett szabadon eresztik. Az asszonyok részvétteljesen ültek egymás mellett Steers bíró szobájában és kijelentették, hogy közös férjüket nagyért sajnálják, és hogy újra viszszamenek a közös lakásba, ahol boldogan éltek a belga gyermekekkel. Eddig szól az újsághír. Ez az eset már nem egyedülálló és a burzsoá társadalom tehetetlenül áll vele szemben. Ha a férfit, aki két nőt “törvényesen” boldogított , elítélik, ezzel még nincs megoldva a kérdés. A házasságot kell megsemmisíteni, ehhez azonban a feleségek akciója kellene. Ezek azonban nem akarnak semmit, csak a közös férjet szeretnék visszakapni. Hogyan oldja meg legálisan ezt a kérdést Steers bíró vagy a Grand Jury? Ismét egy belső ellentmondás a burzsoá társadalomban. Az anyagi okokon épülő házassági törvények szembehelyezik a férfit és nőt az érzelmi okokkal és fordítva. A törvény az anyagi jogelvet védi és nem törődik az érzelmivel, míg az érző embernek szentebb valami a boldogságnál aligha van. Boldog azonban gyakran — mint ebben az esetben is —— csak a törvény ellenére vagy törvényen kívül lehet. A törvény ma a tiszta szerelem legnagyobb gátja. KRÓNIKA Egy newarki olvasónk beküldött egy ottani lapból kivágott hírt és a kisérő sorokban ennyit mondott: “Miután a kislányomat naponkint azzal az utasítással küldik haza, hogy vigyen valamilyen összeget a kínai vagy más külföldi szegényeket kisegítő célra, bátorkodom l. figyelmüket a mellékelt cikkre felhívni, amely a helybeli Evening News-ban jelent meg. Ha nem tartják érdemesnek a közlésre, dobják a papírkosárba.” Nem dobtuk el, mert úgy hisszük, érdemes közölni.. . A múlt héten furcsa karaván állított be Newarkra. Az anya gyerekkocsit tologatott. A kocsiban egy hároméves fiúcska ült, az asszony szoknyájában pedig egy tízesztendős kisleány kapaszkodott. Honnan jöttek? Baltimore-ból. Hová mentek? Az indianai Wabash-ba. A gyerekkocsiban meleg takarók és élelmiszerek voltak, ezzel vágtak neki gyalogszerrel a nagy útnak. Későn este a rendőrségen jelentkezett a kis karaván és szállást kért. Az anya elmondta, hogy aznap Rutherfordról jöttek és a maga számára nem is kérne semmit, de az éjszaka hűvös, a gyerekek megtalálnának hülni. Elizabelh-nek tart, reggel indulnának, ha a rendőrkapitány úr megtűrné őket addig. Hogyne tűrte volna, a rendőrkapitányok nagyon derék emberek, ott maradtak reggel fél hétig. * Fél hétkor nekivágtak az útnak. Egy utcasarkon a gyerekkocsi kereke csak kifordult a kocsi alól és az asszonyt zavarából egy újságíró segítette ki Ennek mondotta el az esetét: Mrs. Allen, — ez volt a nő neve, — férjével és két gyermekével boldogan élt Baltimoreban, amíg férje tüdővészt kapott. Szanatóriumba kellett mennie részint a betegsége miatt, részint azért, mert hallatlanul felemelték a házbért. Az asszony, meg a két gyerek egyedül maradt. Eladtak minden bútort, de miután ebből sem tett útiköltségre, elhatározták, hogy gyalogszerrel teszik meg az utat Wabash-ig, ahol az asszony bátyja lakik. * Ez az egész, ami a hitben volt. A többi nem fontos. Az, hogy közben már két napig aztakfáztak; hogy két napot valami útszéli kunyhóban töltöttek; hogy a kis leány fáradt és hogy a karavánnak még New Brunswick, Trenton, Philadelphián, Pennsylvánián keresztül kell vándorolni, — csak a karavánt érdekli, mást nem. Nincsen ebben semmi különös. * Két nap előtt azt olvastuk, hogy Stratfordon éhenhalás fenyegeti a munkanélkülieket és a gyerekek az iskolában az éhségtől ájulnak el. Abban sem volt semmi különös. Abban viszont amit newarki olvasónk is észrevesz, hogy ilyen körülmények között a kínai éhezők és az európai nyomorgók részére végeznek gyűjtéseket, de ezt is csak az találja furcsának, aki nem tudja a dolog magyarázatát. Az itteni nyomort nem enyhítik, mert erre a nyomorúságra egyelőre szükség van. A Tőkének mindig szüksége van egy bizonyos fokú nyomorúságra, amelyet vészfelhőként lógat a dolgozó tömegek fölött. Az európai nyomor, az más. Azt enyhíteni kell, mert ott a nyomorúság nagyobb, mint amilyent a Tőke kívánatosnak tart. Ott az éhségtől, a szenvedéstől megvadulnak az emberek és trónokat döntenek össze és minden trónnal egy-egy oszlop dől ki a kapitalizmus alól. Ezért fekszik Amerika szivén jobban az európai nyomor, mint az itteni, belföldi, elsőrangú amerikai nyomor. Ezt Mrs. Allen valószínűleg nem tudja és azért vígan méri a mértföldeket Baltimore-tól Wabashig. Ezt bizonyára a stratfordi munkások sem tudják, azért türelemmel éheznek és várják az égi csodát. Sajnos, ezt nem tudják a nagy dolgozó tömegek sem és ezért nyomorúságukat úgy veszik, mintha az az ő jogos osztályrészük lenne. Nem lázadnak ellene!! --------------- Mooney kihallgatását május 23-ikára halasztották SAN FRANCISCO, május 3. Tom Mooney három börtönőrtől kísérve, megvasalva jelent meg a bíróságon, ahol Landerback bíró rövid szavakkal értésére adta, hogy a kihallgatást május 23-ára halasztották. Mooney-t az értesítés után a legközelebbi vonattal visszaszállították a San Quentin börtönbe, ahová felesége kísérte. Mooney egyáltalán nem tett semmiféle nyilatkozatot, dacára annak, hogy nagyszámú újságíró vette őt körül. Mindössze annyit mondott, hogy az egészsége helyreállott, amiből meg lehet állapítani, hogy az utóbbi időkben betegeskedett. Mooney ügyvédeit nem lepte meg a kihallgatás elhalasztása, mert az ügyet Landerback bírónak váratlanul osztották ki és így nem volt elegendő ideje az anyag tanulmányozásához. Milton Ren kerületi ügyész az egész újból felvételi kísérlet ellen óvást emelt, azonban annak hangján meglátszik, hogy csupán a hivatalos szabályoknak tesz eleget. Általában olyan a benyomás, hogy a meghurcolt ember rövidesen vissza fogja nyerni szabadságát, amit a május 23-ára kitűzött kihallgatás nagyban elő fog segíteni. ‘Oroszország az egyetlen regységünk’ Már Közép-Európa kapitalistái is ezt hajtogatják. Wien, 1921 április 15. A tőke érdekeit szolgáló világsajtó addig-addig hirdeti a világ minden nyelvén, hogy Szovjetoroszország menthetetlenül belepusztul a tulajdon gazdasági nyomorúságába, a tőke különböző rendű és rangú szakértői addig-addig húzzák a halálharangot az orosz szovjetköztársaságnak naponta újból és újból kiterített teteme felett, amíg az ügyesebb és ravaszabb tőkés csoportosulások rendre meg nem kötik Szovjetoroszországgal a maguk külön békeszerződéseit és a jó üzleteket sikeresen el nem halásszák azok elől a konkurrenseik elől, akik a lapok és a szakértők handabandázását készpénznek veszik. Mert hiszen tájékozottabb, a világtőke nagyvezérkaránál benfentesebb tőkések nagyon jól tudják, hogy a sok temetői sirám nem annyira a tőkéseknek szól, mint inkább a munkásoknak, s nem a tőkéseket akarja óvni attól, hogy a Szovjetoroszországgal való üzletkötéseken rajtaveszítsenek, hanem a munkásokat akarja visszariasztani attól, hogy a Szovjetoroszországgal való szövetkezésen nyerjenek... A tőkés sajtónak ez — a könynyebben hivő és naivabb kapitalistákra nézve végzetes — manőverezése ma már, amikor az angol-orosz kereskedelmi egyezményt megkötötték, s amikor Szovjetoroszország külkereskedelmi forgalma — kereskedelmi szerződéssel, avagy anélkül napról-napra élénkebb lesz, bajosan tévesztheti meg a józanabb gondolkodású újságolvasókat és legfeljebb csak arra jó, hogy a becsületes ember gyomra felforduljon azon a felháborító cinizmuson és még felháborítóbb együgyűségen, amivel az emberiség nagy részét máig is az orránál fogva lehet vezetni. Az eddig becsapott, de most észbekapó tőkéscsoportok, az eddigi üzletkötésekről lemaradt konkurrencia pedig felhördül s szeretné rohanvást jóvátenni a tulajdon rövidlátása mulasztásait. Közép-Európa polgári sajtója az utolsó hetekben jóformán tele van szenvedélyes vitacikkekkel, nyilatkozatokkal, felhívásokkal, amelyek lényege: föl kell venni azonnal a kereskedelmi összeköttetést Szovjetoroszországgal! Főleg Csehoszlovákia és Német-Ausztria tőkéseit foglalkoztatja ma ez a probléma. A prágai “Lidove Noviny” nemrég interview-t közölt egy ostraui ismert tőkésvezérrel, aki határozottan kijelentette a következőket: “Iparunknak nagy szüksége van arra, hogy a kormány okos gazdaságpolitikát folytasson, s így iparunk el ne veszítse a külföldi piacot. A német ipar kiszorított bennünket a magyar, olasz, román és jugoszláv piacról. Amerika nagyon kerülgeti Oroszországot. Oroszország a mi egyetlen reménységünk. A mostani Oroszországgal való kereskedelmi forgalomnak megvan a lehetősége, mert aranyban fizet, és biztosíthatom önt, hogy ha ilyen kereskedelmi összeköttetésünk volna, akkor továbbfejleszthetnék iparunkat. Oroszország az egyetlen segítség iparunk számára. Ha a gazdasági politikánk nem ebben az irányban bontakozik ki, akkor A KRÍZIS KÖNYNYEN KATASZTRÓFÁVÁ VÁLTOZHATIK.” Még jobban jellemzi Csehoszlovákia tőkéseinek nézeteit az az előadás, amelyet a szlovákiai kereskedelmi kamara titkára, Stodola képviselő, a kassai kapitalisták előtt tartott a szlovákiai gazdasági helyzetről, s amelyben — a Kassai Munkás tudósítása szerint — bevezetőül a következőket mondotta: “Az általános válság már magában is súlyosan nehezedik a szlovenszkói gazdasági életre, ezt a válságot azonban még egy válság súlyosbítja: Szlovenszkó ipari piacterületeinek elzárt volta. A legfontosabb piacterületnek Oroszországot kell tekintenünk és a SZLOVENSZKÓI VÁLSÁGOT CSAKIS AZ OROSZORSZÁGI PIAC MEGNYITÁSA, AZ OROSZORSZÁGGAL VALÓ KERESKEDELMI ÉS GAZDASÁGI KAPCSOLAT OLDHATJA MEG. Ugyanez áll egyébként egész Csehoszovákiára nézve is.” Előadásának bevégeztével Stodola, kassai testvérlapunk tudósítójának kijelentette még, hogy “az Oroszországgal való összeköttetésre az előkészületek folyamatban vannak, a Dél-Oroszországban levő csehoszlovák kolóniák és árugyűjtőhelyek alapján gondolnak a kereskedelmi összeköttetés felvételére, a külkereskedelmi minisztériumban már megalakult egy külön bizottság erre a célra.” De a német-ausztriai tőke sem akar lemaradni a Szovjetoroszországgal való üzletkötésekről. Wienben egy börzei orgánum igen erőteljesen propagálja a Szovjetoroszországgal való kereskedelmi összeköttetés felvételét. A tőkés körök nyomása alatt, a külügyminisztérium felvilágosítása szerint, már beható előkészítő tárgyalások folynak ebben az irányban “az illetékes osztrák tényezők között”. Minthogy pedig Német-Ausztriának jelenleg keresztény-szociális kormánya van, amely a Horthyékkal való barátságra szerette volna alapozni a külső politikáját, a Szovjetoroszországgal létesítendő kereskedelmi összeköttetés kérdése miatt persze nagy a ribillió a keresztényszociális berkekben. A “Reichspost” április 3-iki száma hosszú cikkben foglalkozik a kérdéssel s bár a csillagokat is lehazudja az égről, csakhogy Szovjetoroszországot még jobban befeketítse, végeredményképpen mégis csak oda lyukad ki: “A legokosabb politika ez idő szerint a várakozás és annak a figyelése, milyen tapasztalatokat szereznek Svédország, Németország és Anglia az Oroszországgal való kereskedelmi kapcsolataikkal.” Bármenynyire is szeretne tehát nyíltan Oroszország ellen fordulni, érzi a tőkés körök nyomását s nem mer szint vallani, csupán halogatni próbál. De, ami késik, nem múlik. A tőkét tőkevolta kényszeríti minden országban az Oroszországgal való megegyezésre. S amíg a tőkés világsajtó továbbfolytatja gyalázkodó s hazudozó hadjáratát Szovjetoroszország ellen, a töke a maga részéről megköti mindenfelé a kereskedelmi békét orosz ellenfelével, ha az áruforgalom egész erejével megindul Szovjetoroszország felé és onnét viszont a többi országokba, és ha a gazdasági blokád nyomásától felszabadulva, Szovjetoroszország ma még béna gazdasági élete délcegen és győzedelmesen felegyenesedik, akkor a világ munkásságának a ma még szociálpatrióta frázisokkal félrevezethető csoportjai is belátják majd (ha a kifejezésen mást is értenek!), hogy igaza volt annak a cseh tőkésnek, aki — a maga érdekei szempontjából, — kijelentette: “Oroszország a mi egyetlen reménységünk”. George Mesenski: Az angol orosz kereskedelmi szerződés és a bíróság LONDON, május 3. Az angol-orosz kereskedelmi szerződés ellenzői azzal érveltek még a szerződés megkötése után is, hogy az nem érvényes, mert ellenkezik az angol bíróság elvi felfogásával, amely azt tartja, hogy az orosz értékek Angliában lefoglalhatók, ami azt jelenti, hogy az orosz kormány nem jogszerű tulajdonosa azoknak. A kérdésben a felsőbb bíróság ma tárgyal és határozatát rendkívüli érdeklődései várják. Általában azt hiszik, hogy a bíróság határozata nem fog ellentmondani a kormány által kötött szerződésnek és el fogja ismerni az orosz kormányt, mint az orosz állam legfőbb jogi és gazdasági képviselőjét, amelyből önként folyik, hogy szabadon rendelkezhet az orosz javakkal — a rendelkezést pedig Angliában tisztelni kell. ------------------MA, HOLNAP, HOLNAPUTÁN ÉS MINDENNAP olvassa az Előrét, az osztálytudatos magyar munkások újságját.