Uj Előre, 1922. március (18. évfolyam, 3456-3486. szám)
1922-03-02 / 3457. szám
Kivégeztek egy elítélt cserefoglyot Egerben A KIVÉGZÉST TITOKBAN HAJTOTTÁK VÉGRE. A Kommunisták Magyarországi Pártja tiltakozó jegyzéket küldött Moszkvába. A Rothe Fahne vasárnapi száma vezető cikkében számol be a Horthy-kormány egy újabb gazságáról. Az említett lap megírja, hogy az egri törvényszék által hónapokkal ezelőtt halálraítélt Nagy József nevű politikai foglyot, aki a politikai cserefoglyok listáján 269. szám alatt szerepelt s akinek a negyedik fogolyszállítmánnyal Szovjetoroszországba kellett volna mennie, a kormányzó beleegyezésével az egri börtön udvarán kivégezték. A halálra ítélt Nagy József, Nagy Józsefet még a román megszállás alatt tartóztatták le , Debrecenben, ahol vörös katona volt. Az volt a vád ellene, hogy egy dinnyésháti földbirtokost, aki ellenforradalmi csapatot toborzott és fegyverrel támadt rá egy élelmiszerszállítmányt kísérő különítményre, az ő tanúvallomása alapján ítéltek halálra. Nagyot már hónapokkal ezelőtt, Kóczián főügyésznek a vádbeséde alapján, halálra ítélek. Hogy Nagy József kivégzése mikor történt meg, arról a budapesti lapok egy szót sem írtak és az egri újságok is elhallgatták a börtön udvarán végbement akasztást. Csak annyit sikerült — Bécsben — Nagy Józsefről megtudnunk, hogy vizsgálati fogsága idején és az ítélet kihirdetésétől kezdve minden nap a legborzalmasabb módon megkínozták. Az egri börtön kínzókamrája. Az egri börtön vezetője, Magas József fogházigazgató gondoskodik arról, hogy a felügyelete alatt levő fogházba került politikai foglyok a legborzalmasabb testi és lelki szenvedéseken menjenek keresztül. A magyarországi politikai foglyok között köztudomású, hogy az egri börtönben a politikai foglyok élete nincsen biztonságban és olyan válogatott kínzásokkal gyötrik őket, mint sehol másutt. A börtönben naponként egy nyolc tagból álló tiszti különítmény jelenik meg és éjszakánként a börtön 84. számú szobájában sorba kínozzák az elítélt vagy vizsgálati fogságban levő foglyokat. A különítmény tagjai: Sólyom főhadnagy, Tamási főhadnagy, Hoffmann hadnagy, Ehrlich törzsőrmester és Gaál hadnagy. A tiszti különítmény mindennapi kínajzásainál Sümegi Béla járás-, bírósági gyakornok is jelen van, amennyiben az általa készített lista alapján történik a foglyok megkínzása. A beteg főügyész. Az egri börtönben folytatott kínzások, amelyek még a mai napig sem változtak meg, természetesen Kóczián főjügyész tudtával történnek. A főügyész, aki azt állítja magáról, hogy szívbajos és ezért egy székre ültetve két politikai fogoly viszi fel az emeleti szobájába, a 84. számú kínzókamrával szemben levő hivatalának ablakából nézte végig a politikai foglyok véresre kínzását. Ez a főügyész különben az, aki Nagy József kivégzését sürgette és aki el is érte, hogy a cserefoglyot felakasszák. Mi lesz a halálra ítélt cserefoglyokkal? A magyar kormány Nagy József kivégzésével most már másodszor szegte meg azt a megállapodást, amelyet a kicserélendő politikai foglyok ügyében Szovjetoroszország-gal kötött. Ez a tény a Kom- munisták Magyarországi Pártját, amely Bécsből ellenőrzi ennek a szerződésnek a be- tartását, egy mindenképpen radikális és elmaradhatatlan lépésre kényszerítette. Információnk szerint a Kommunisták Magyarországi Pártja még ma jegyzéket küldött Csicserin külügyi népbiztosnak, amelyben felszólítja, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel torolja meg a magyar kormány hitvány szerződésszegését és a még Magyarországba szállítandó tisztekkel szemben ne tanúsítson olyan lojális eljárást, mint aminet eddig tanúsított. Ez a jegyzék felsorolja mind-azokat a Magyarországon halálraítélt politikai foglyokat is, akik a kicserélendők listáján szerepelnek, vagy akiket egyéb oknál fogva a politikai foglyok listáját összeállító bizottság nem vett fel a kiszállítandók közé és figyelmezteti Szovjetoroszországot, hogy ezek a halálraítélt foglyok is ép úgy ki vannak téve a kivégzés veszélyének, mint Nagy József, aki a kicserélendők listáján szerepel, akin az ítéletet a magyar kormány intézkedésére titokban végre is hajtották. A halálraítélt politikai foglyok között elsősorban ott vannak a népbiztosok, ott van Kéri Pál, akinek kiszállításáról még ma sem akar hallani a magyar kormány és ott van a halálraítéltek között számos olyan munkás, aki a magyarországi mozgalmakban intenzíven részt vett. Minthogy a Kommunisták Magyarországi Pártja ragaszkodik ma is ahhoz a kijelentéséhez, hogy Szovjetoroszországnak a magyar kormánnyal kötött megállapodása értelmében azokat a halálraítélt politikai foglyokat is magyar tisztekkel kell kicserélni, akiknek neve a kicserélendők listáján nem szerepel, nem nézheti közömbösen, hogy ezeket a foglyokat, úgy mint Engit, a megállapodás ellenére kivégeztessék. Az Oroszországba küldött jegyzék megemlíti, hogy többek között egy Klein Imre nevű politikai fogoly kivégzése van soron, akit a magyar kormány kizárólag azért akar meggyilkoltatni, mert az orgoványi tömegmészárlásról a francia kormánynak ponton és negbizkadő .FONTOS ÉRTESÍTÉS azoknak, kiknek hozzátartozóik vannak Szibériában. Szibériában levő szeretettért megtalálhatjuk, ha a moszkvai lakokban hirdet. Jöjjön személyesen, vagy Írjon: Foreign Press Publicity, DEPT. E. ■>**—5th ATe., Room COS, New Tori KERJEN— pétrzkfildfisi Árjegyzéket tőlünk és meggyőződik, hogy mi vagyunk a legolcsóbbak. KÜLDJÖN PÉNZT Általunk és meggyőzöük, hogy leggyorsabban és minden leronás nélkül kifizetjük a küldeményt. teajajosjék. Körfejtyzéi ügyek igentlen vonalra, pontos kifizetése. BETÉTEKET ELFOGADUNK, 4 SZÁZALÉK KAMATOT FIZETÜNK. AMERICAN UNION BANK NÉMETH JÁNOS, elnök ,í Főüzlet: Fióküzlet: P.C EAST »?. ST., 3. $97 SfKXMID A VE. pA bankpan I ill*an. Cov, 83rd St, KEW YORK, H. V. ÁRFOLYAMJEGYZÉSEK 1000 znahTar korona .... $1.65 1000 osztrák korona .... $8.30 1000 csehflisorák korona $17.50 1000 jugoszláv korona .. $3.30 1000 román lel ..... $8.20 Ezen árakba a költségek nincsenek beszámítva. Hajójegyek, körjegyzői, óhajai és kihozatali ügyek pontos és lelki* Ismeretes elintézés«, 5» 1. AVE. & 72-IK ST., II NEW YORK. i prágai orosz misszió megkapta a diplomáciai jogokat A “Tribuna” szerint a kormány az összes csehszlovákiai (orosz és ukrán) szovjetmisszióknak megadta az externtoriális (területenkívüliség) jogát, amelynek értelmében e missziók egyike sem tartóztatható le és nem esik a csehszlovák hatóságok ellenőrzése alá. Ezt a jogot csak a jog szerint elismert államok diplomáciai képviseletei élvezik, a kormánynak ez a döntése tehát a szovjet kormány elismerését vezeti be. MEGTORLÓ INTÉZKEDÉS Moszkvai távirat szerint a szovjet kormány Nagy József cserefogoly kivégeztetése miatt megtorló intézkedéseket fog eszközölni. Kinek isten hivatalt ad, észt is ad hozzá ? Lilian Russelt, az amerikai színpadok kiöregedett csillagát, bevándorlási felügyelővé nevezték k. A jeles hölgy most “felügyel”, s természetesen, a radikális munkásokra. Kijelenti, hogy elmúlt az idő, amikor az Egyesült Államok politikai menedékül szolgáltak. Úgy látszik, valóban elmúlt. Elég szégyen! ---------------- Minden csak a háborúra lyukad ki. LONDON, február 28. A király leányának esküvője alkalmából a hírhedt Foch marsall is Szerencseidvánatait fejezte ki, s megragadta az alkalmat, hogy VII. Edward király emlékéek adózzon, aki a német veszedelmet felfedezte. HAJÓJEGY AS PANZKÜUDASI ÜGYÉBEN JORD ÜLJÖN BIZALOMMAL E. SCHWARTZ Hajójegy, Pénzküldő és Közjegyző Irodájához melyet nemcsak a magyarság látogat, hanem az orosz munkásságnak is leglátogatottabb Irodája. E. SCHWARTZ 201 EAST 9th STREET A magyar mmgasság érdekeit kizsirzaiirosan raelvévő PÉNZKÜLDÉSI, KÖZJEGYZŐI és HAJÓJEGY IRODA e»a kis armankosok Jólétét é« érdekelt tartva esem előtt. FORDULJON HOZZÁNK BIZALOMMAL Charles Brown Company AZ ATulEBICAJÍ EXTBüSB COMPANY KJftPYISF.ÜflJB 346 E. «1st STREET NEW YORK, IE Y. A X’silii Ottttwa mellett. formációkat adott. Ez a fogoly sincs rajta a kicserélendők listáján és a kommunista párt tudomása szerint kivégzése a közeli napokban .mentitetéuífc. . . . .___# VJ £lÖR€ Módosítják a magyar véderő-törvényt Az antant követeli. — A hadsereg csak harmincötezer emberből állhat. — Meg kell szüntetni a leplezett alakulatokat. Budapesti jelentés alapján már közöltük, hogy a nagyhatalmak budapesti képviselői jegyzéket intéztek a magyar kormányhoz, amelyben állást foglalnak az új véderőtörvény egyes határozmányai ellen és felhívják a magyar kormányt, hogy záros határidő alatt módosítsa azokat. A kormány — ennek a jegyzéknek a hatása alatt — törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé a múlt évben hozott katonai jellegű intézkedések módosítására. Ez a törvényjavaslat lényegében az alábbiakat tartalmazza: A magyar honvédség legmagasabb létszáma 35 ezer fő lehet, és pedig 1750 tiszt, 2334 altiszt és 30,916 legénységi személy. Ez a létszám semmi körülmények között nem emelhető fel. A katonaság önkéntes jelentkezések útján egészítődik ki. A tisztikar kizáróan hivatásos tisztekből fog állani. A szabadságolt személyek a tényleges állományba számítandók, létszámukat — az elbocsátás elhalasztásával — nem lehet fölemelni. A közigazgatásiközegek polgári hivatalok alá vannak rendelve. Sem fegyvert, sem egyenruhát nem viselhetnek és fegyvergyakorlatokon sem vehetnek részt. Az állami erdőőrök létszámát 624 főben állapítja meg a törvényjavaslat. Ez az állomány is önkéntes jelentkezések útján egészítődik ki. Az erdészeti alkalmazottak nem vehetnek részt katonai gyakorlatokon. A rendőrség és a csendőrség tényleges állományának legmagasabb létszámát 12.000 főben állapítja meg a törvényjavaslat. A csendőrségnek csak 600 tisztje lehet, a rendőrség fogalmazói és felügyelői kara pedig legfeljebb 1500 főből állhat. Ez utóbbiaknak fegyverviselési joguk lesz. A csendőrség és rendőrség kiegészítése félfogadás útján történik. A csendőrség fegyverzete a karabély lesz. Pisztolyokkal és revolverekkel is el lehet látni őket, ezek a fegyverek azonban nem lehetnek hadifegyverek. A csendőrség és a rendőrség a belügyminisztériumnak lesz alárendelve. A katonatisztek és államhivatalnokok gyermekeinek számára szolgáló nevelő intézetek a kultuszminisztérium fenhatósága alá fognak tartozni. ----------------_----------— Magyarország ezidén háromszázezer fontot fizet Angliának. Budapestről jelentiki Magyarország a háború előtti időkről tetemes öszszeggel tartozik Angliának. A fizetési módozatokra vonatkozólag hetekig tartó tárgyalás után úgy állapodtak meg Londonban, hogy Magyarország ez idén két részletben öszszesen 300,000 font sterlinget fog fizetni. Ez körülbelül egymilliárd magyar korona. Legközelebb tárgyalások indulnak meg Franciaország javára teljesítendő fizetésekről, melyeknek összege szintén egymilliárd korona körül mozog. -----------——--- “UJ ELŐRE’VALAP NYUGTÁZÁSA Előzőleg nyugtázva 97.76 Clevelandi Műkedvelő Kör 156.— Long Islandi osztály a Dollárpapa előadásából utólag 5.10 A. Ternesz ................. 2.— Mrs. Papp.............................. 2.— F. Kardos ...............— 1.— Tellerman............................... 1.— John Varga, Trenton . 1.— John Vajda, Trenton.....40 Kutanies Péter ................... .25 Antal Pesty __.... ...... .50 Bunitay János........... 2.— E Eisen................... .50 Mészáros Sándor ...........—. 2.— $271.51 A kiadónak átutalva Február hóban .......... $241.^— Az alap pénztári maradványa ............ $30.51 Minden adomány a következő dmre küldendő: Workers Party of America, Hungarian Section, 33 E. First Street, New York. VÖRÖS É SF EHÉR tások, merész ívek és magasba röppenő oszlopok virulnak ki.” A vizsgálóbíró: Már eleget beszéltetek, befejezni.” Meleg kézszorítás: “Azt nem lehet tudni, várjon eljutunk-e még a templomodhoz, az élet oly rövid, . de az uj apostolok jönnek és a lelkek szomjuhozzák az uj Igazságot!” (VÉGE) 84 Oldal ] HELYEZZE EL BETÉTJÉT Bankházam betéti osztályában, ahol pénze a legteljesebb biztonságban van és 4 százalékot kamatoz. Pénzküldés Postán és Táviratilag KISS EMIL BANKHÁZA 133 Second Age., New York ▲ PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK KIZÁRÓLAGOS KAPVISELOJE. Kínozzák a Bukaresti pir vádlottjait A tárgyalás ötödik napján is a vádiratot olvasták. A vádlottak éhségsztrájkra készülnek. A román bojáruralom még ma is százait és százait tartja bebörtönözve és internálva a radikális munkásoknak. A bukaresti monstre-per előzményeivel már több ízben foglalkoztunk az Új Előre hasábjain; megírtuk, hogy a múlt nyár elején a román reakció, sztrájkok, bombavetések és más ürügyek alatt több ezer munkást fogott össze. Ezek közül most 270 ember áll a bukaresti osztálybíróság előtt. Itt közöljük a tárgyalás ötödik napjáról beérkezett jelentés kivonatát. BUKAREST. — A kommunisták pere tárgyalásának ötödik napján nagyobb érdeklődés mutatkozik, a karzatok megélénkülnek, a sziguranca egyik női tisztviselője végigmotozta a karzat női közönségét. Az egész ülést a vádhatározat további olvasása töltötte be. Remélik, hogy a felolvasás szombaton vagy hétfőn véget ér. Ez esetben kedden a határozat rendelkező részeit magyar és orosz nyelven fogják felolvasni. A védelem kedden vagy szerdán kérni fogja, hogy a kongresszistákra, vagyis azokra a vádlottakra nézve, akiknek a titkos, azaz terrorisztikus tevékenységben semmi részük sem, volt, válasszák külön a pert. A bukaresti lapok újabb konkrét eseteket hoznak fel arra a kegyetlen bánásmódra, amely miatt több vádlottat a katonák karjaikon hoznak be a tárgyalásra. Ezek verés és kínzás következtében vesztették el jártányi erejüket is. Újabban olyan cellákban, amelyekben egyetlen ember is alig fér el, két embert is beszorítanak. Legutóbb Fipovics Lenica vádlottnőt szorították be ilyen módon egy másik vádlottal, akinek az volt a bűne, hogy naponta elmondottaz előző nap szenvedett kegyetlenségeket. A védelem arról is értesült, hogy Sandulescu kapitány rendeli el a vént a vádlottak verését és Bratu szakaszvezető hajtja végig azokat. A vádlottak, kérik, hogy láthassák el magukat fekvőhelyekkel és bocsássák rendelkezésükre a fogságban eddig használt holmijukat, hogy legyen szabad saját költségükön gondoskodnak élelmezésükről: a’cellákba való szigorított elzárást mellőzök: szüntessék meg a verést; részesítsék orvosi látogatásban és a betegeket ápolják; érintkezhessenek két órától ötig családtagjaikkal és háromtól ötig védőikkel; legyen megengedve, hogy kimoshassák fehérneműiket, adjanak megfelelő tüzelőanyagot; egymással érintkezhessenek, olvashassanak és írhassanak. Amennyiben szombatig kedvezően nem intézik el kéréseiket, valamennyien éhségsztrájkot kezdenek. Pártoljátok az Új Előrét VÖRÖS fiúFEHÉR szint, lángot és értelmet kapott. A saját életükön, át nyerte meg őket. Ahogy a csillogó szemeket nézte, a koraérett arcok grónás mosolyát, úgy érezte, hogy ezek, akik most itt ülnek, egyszer majd elfognak vele menni, ha arról lesz szó, hogy az új hitért harcoló,ni is kell. Nagy és megnyugtató érzés fogta el Mert a nagy csodálkozó és hitet kereső arcokban megtalálta a választ az ő kérdésére is: “Bűnös? — Nem.” Ezek itt mind beletespednek a mindennapi élet zuhatagába. S el kell jönni az embereknek, akik a jóért a rosszat is magukra vállalják. Neki nem szabad petyhüdtnek lenni. Dacosan vinni kell a harcot. Az első hó. De nem érzett semmit a novemberi szélből. Vidám volt. Szabad. És forradalmi dalt fütyörészett a foga között. Iván Pál nagyon meg volt hatva, mikor az újságokból arról értesült, hogy Kisbér Vilmos magára vállalta a gyilkosságot. Először arra gondolt, hogy jelentkezik az ügyészségnél. De aztán megelégedett egy levéllel, melyet a határról küldött el. Oroszországba ment. Harcolni akart. * 81