Uj Előre, 1922. május (18. évfolyam, 3517-3547. szám)

1922-05-14 / 3530. szám

MAGYAR-AMERIKA HÍREI Newark, N. J. GYÁRÉGÉS Newarkról jelentik. Al Sea­­bor Chemical Company telepén tűz ütött ki, a lángok közepet­te több tartály fölrobbant. Egy ember súlyos égési sebe­ket szenvedett, egynek nyoma­­veszett, úgy, hogy m­ég máig sem sikerült megtalálni őt. A tüzet sikerült idejében izolál­ni, úgy, hogy nem terjedt ki a robbanó­anyagokkal teli maga­zinig. -------------------­Detroit, Mich. HALÁLOS AUTÓBALESET Detroit magyarsága körében hosszabb ideig éltek Nagy Gyu­la és felesége született Tóth Ella heves megyei Sarad köz­ségbeli lakosok Nagy Gyula és felesége leg­utóbb Pinkneyben, Midi­, lak­tak, ahonnan a férfi a Ford­­gyárba járt dolgozni. A baleset előtt, mint rende­sen, szombaton hazament és a­-------------------­ A népszámlálás eredménye Budapestről jelentik. A központi statisztikai hivatal kiadta az 1920-ik évi nép­­számlálás eredményéről szó­ló munkálatot. Eszerint Ma­gyarország lakosainak szá­ma 1920 december 31-én 7.945.878. A statisztika külön beszá­mol a halálozás rendkívüli arányú emelkedéséről és a születések számának a csök­kenéséről is, mint a Horthy­­rezsim legfőbb eredményé­ről. Hatvan ember tűzhalála Madridból jelentik: Mala­gában (kikötőváros Délspa­­nyolországban) a vámépületet tűzvész pusztította el. A tűz olyan rohamosan terjedt tova, hogy az alkalmazottak nagy­része nem tudott már mene­külni és 60 ember a lángok kö­zött lelte a halálát. I Charles Brown Company Pénzküldö, Hajójegy és Köz­jegyző Irodájának a címe: 346 EAST 81st STREET NEW YORK, N. Y. American Union Bank NonieitJanoj Tióiizlét , ' Pink-H)Eost22 St IS^Xetoodávc V6?k f/ty+Z'*'0'st lábjához és a vasárnapot velük töltve, hétfőn visszaigyekezett Detroitba. An Arbor közelében, egy au­tószerencsétlenségben, Nagy Gyula lábszárcsont repedést kapott, felesége pedig halálát lelte. Nagy Gyuláné holttestét Pinkneyből Detroitba hozták s Detroit több magyar ismerő­sének kíséretében a Holy Cross temetőbe temették. -------------------* Cleveland, 0. A GYORS­HAJTÁSNAK ÁLDOZATA AZ Az automobil halottjainak a száma az idén harminchatra emelkedett már, amidőn meg­halt a hároméves Konyád György, akinek szülei a 2862 E. 91st Streeten laknak. A fi­úcskát Omar Strang, 3440 E. 139th Streeti lakos gázolta el autójával a Buckeye Road és E. 92nd Street sarkán. Azon­nal fölvette kocsijára és a St. Alexis kórházba robogott vele, de mire odaért vele, meghalt. Magyarországi Hírek AMIKOR UDMUUS ÚR AUTÓT VEZET Nem volt ellenzéki választó mégis elgázolta. A napokban a Kossuth Lajos­­utcából őrült irammal befordult­­ az Irányi­ utcába egy autó. Eb­­­­ben a pillanatban egy öreg asz-­­ sa­my a túlsó oldalra akart át­menni, azonban az autó elütötte és keresztülment rajta. A sze­­­­rencsétlenségnek sok tanúja volt. Az au­tó vez­etője pillanat­­­ra megállította a gépkocsit, át­­­adta a kormányt a soffőrnek és­ leszállt a­­kocsiról. Majd oda­szólt a soffőrnek, hogy a motort indítsa meg. Ebben a pillanat­ban kirohant a kapu alól egy ember és fölugrott a gépkocsira, amely indulóban volt. Névje­gyet nyújtott át a kocsiban ülő utasnak és így szólt: “Ha neta­lán el akarna menni, itt a név­jegyem, én tanúja voltam az esetnek.’’ A tömeg is indulato­­san kiáltozott és körülfogta az autót. Erre az autó utasa le­szállt, kocsiba emelte az elgázolt asszonyt és kórházba vitte. Csak utóbb tudta meg az utca közön­sége, hogy az autó kormányosa Gömbös Gyula volt. Szegény öreg asszony, nem is volt ellen­zéki választó. Mennyi ma egy munkás­család heti szükséglete Magyarországon Egy hónappal ezelőtt, az ak­kori árak szerint, egy öttagú munkáscsalád heti minimális szükséglete még a kurzuslapok megállapítása szerint is a bé­kebeli 41 korona 91 fillérrel szemben 2540 korona és 95 fillér volt, azaz ennyit kellett volna keresnie egy héten an­nak a munkásnak, hogy azt az életnívót biztosíthassa magá­nak, amelyet 1914 július 31-én birt. A mostani piaci árak alap­ján ezen minimális szükségle­tek beszerzéséhez heti három­­ezernegyvenkét korona 75 fil­lér szükséges. Eszerint csak egy hónap .. alatt — átlag — 20$r-al emel­kedtek a szükségleti cikkek árai, ezzel szemben a munkál­tatók még ma is azt igyeksze­nek a közvéleménnyel elhitet­­­­ni, hogy a munkásság, amikor­­ megélhetést követel, a drága­ságot növeli. Hol áll a magyar­­országi munkásság életszínvo­nala a fenti adatok szerint a békebelitől? Hol keresi a mun­kás a fenti heti bért? Horthy­­ék gondoskodnak róla, hogy se­hol se keresse meg azt, még ha napról-napra veszít is a mun­kás a munkaerejéből Ez a kur­­■ zás-gazdálkodás. -----------—-----­ Érdeklődés hiányában elhalasztották a gyűlést LAWRENCE, május 12. — Néhány üzletember kinevezte magát sztrájkbizottságnak, tárgyalt a gyárosokkal s vállal­kozott arra, hogy ajánlataikat a sztrájkolók elé terjeszti. Az egybehívott gyűlésen meg is jelent negyven sztrájko­ló. A “sztrájkbizottság” sajná­­lattal jelentette ki, hogy a gyű­lést érdeklődés hiányában „­kénytelen elhalasztani A szemtanúk szerint, Strang vagy húszmérföldes sebesség­gel hajtott, de kocsija, a féke­zés dacára, körülbelül negyven lábnyira csúszott. A rendőrsé­gen, ahol önként jelentkezett, letartóztatták Strangot ember­ölés vádja alatt. Easton, Pa: NINCS MÉG DÖNTÉS BÁNFI JÁNOS ÜGYÉBEN Április hó 8-án történt, hogy Bánfi Jánosnét ismeretlen tet­tesek meggyilkolták egy Beth­lehem közelében fekvő farmon. A gyanú a meggyilkolt férjé­re, Bánfi Jánosra hárult, akit a gyilkosság gyanúja miatt őri­zetbe is vettek. Mint eastoni elvtársaink írják, most a coro­­neri esküdtek tanácsa Easton­­ban kimondotta hivatalosan is, hogy a bűntényt ismeretlen tet­tesek követték el. Persze, ez nem viszi sokkal előbbre a nyo­mozás ügyét. Mivel azonban amúgyis csak egy proletárasz­­szony haláláról van szó, bizo­­nyos, hogy ezzel az ügy le is van zárva. SOK HALOTT ÉS KEVÉS ÚJSZÜLÖTT A Horthy-gazdálkodás egyik eredménye számokban A főváros statisztikai heti ki­mutatásai közlik az április 8-ig terjedő időre vonatkozó népese­dési adatokat. A mondott idő­­ponti­g a házasságkötések szá­ma 2676, a múlt év hasonló idő­szakában megkötött­­házasságok száma 2644, tehát némi emelke­dés (32) mutatkozik. A születé­­­sek száma 5566-ról 5547-re csök­kent. A csökkenés 10. A halálo­zások száma 4690-ről 5181-re emelkedett, az emelkedés 49. A természetes szaporodás 876- ról 366-ra csökkent, a csökkenés 510. Emelkedett a halvaszületé­sek száma 194-ről 224-re, az emelkedés 30. Csökkent a fertő­ző betegségeik száma 3770-ről 3240-re, a csökkenés 530. A fer­tőző betegségek közül emelke­dett a hasihagymáz 115 (114), a vörheny 878 ( 573), a hörghurut 176 (96), az influenza, 358 (22), a járványos fültő mirigyláb 183 (163), a vérhas 104 (91). Csök­kent a kanyaró 856 (1933), a krup­ diftéria 250 (270), a bá­­ránytimlő 260 (304) és a tracho­ma 44 (205.) -----------——— Munkászubbonyos, drótkö­téllel összekötözött holttes­tet fogtak ki a Dunából A rendőrség félhivatalos kőnyomatosa jelenti, hogy a ráckevei járásbíróság arról ér­tesítette a budapesti rendőrsé­get, hogy Makád község hatá­rában a Dunából ismeretlen férfi holttestét fogták ki. A holttest derekán többszörösen csavart drótkötélen súlyos kő van. A holttest ruháiban sem­miféle írást nem találtak, úgy, hogy személyazonosságát meg­állapítani nem lehetett, ötven év körüli, hosszas arcú, telje­­­sen feloszlásban levő, fogai hi­ányosak, kék munkászubbony, ballábán bőrbukkancs. Külsé­­relmi nyomokat az oszlásnak indult holttesten fellelni nem lehetett, öt-hat hete lehetett a vízben. Persze az ébredők ez eset­ben is ártatlanok, mint a ma született báránykák. Az “ön­gyilkos” bizonyára egy rossz­akaratú destruktív volt, aki drótkötéllel megkötözte magát és öngyilkos lett, hogy a gya­nút az ártatlan ébredőkre há­rítsa. ------------------­Pároljátok az Oi Elíró* Olvashatóan leírt nevet, dmek és­­­okkal biztosabbak, mint drót-­­ nélküli tftrrtrrt city&n kapott pontok és vonások, melyek ne- '­ ­ veket, elmeket és összegeket jelképesnek. Igen sokszor tör­ténik tévedés olyképpen, borry , pont helyett vonás s vonás be- , lyett poént csúszik be a sür- , gönybe. Karétt«­­a sürgöny ér-­r­telmettenné válik a pénzküld­­­elésnél, melynél a pontosság és biztonság a legfontosabb, az­­ ilyen pénzküldési módszert nem ajánlhatták. * 1­72 Street & 1st A­ve, ji New York ji Feloszlattak egy árvaházat TRENTON, május 12. — A Mary J. Ball Home árvaház igazgatósága átadta Marton ál­lamtitkárnak az intézet szaba­­dalomlevelét s az árvaház fel­oszlatása ezáltal hivatalosan is befejezett ténnyé vált. Az árvaház igazgatósága el­len Lewis vizsgálóbiztos emelt panaszt. A vizsgálóbiztos meg­állapította, hogy az intézet ve­zetői és alkalmazottai brutáli­san bántak az árvákkal s nem adtak nekik elegendő táplálé­kot. A vizsgálóbiztos Richardson Emma igazgatónő ellen bűnvá­di eljárást is indított s a tör­vényszék elitélte Richardsont. Rendőrterror New Yorkban A Pillow­ Union 76-os local­­ja feljelentést tett Hylan és Enright uraknál a rendőrség brutális terrorja ellen. A szer­vezet munkásai a Singer-féle vánkosgyárban egy hónapja sztrájkban állanak A gyáros kívánságára a remiőrség meg­akadályozta a pikermunkát, sőt a körletparancsnokság több munkásnőt és munkást­­ letartóztatott. Az őrszobán a­­ foglyokat a napos kapitány je­lenlétében és segítségével a­­ rendőrök véresre verték és­­ összerugdosták. Élve eltemetett bányászok A svájci Schurból jelentik, hogy a Kloster mellett levő kőszénbányában egyik tárna beomlott és több munkást te­metett be. A betemetett bá­nyászok közül három valószí­nűen meghalt, remélik azon­ban, hogy a többieket sikerül megmenteni. A mentési mun­kálatokat megindították. BUDAPESTRE TERVEZIK AZ OROSZ MONARCHISTÁK ÚJ KONGRESSZUSÁT Csak egy akadálya van a budapesti kongresszusnak Horthyék félnek a szovjet kormány megtorló lépésétől A Nemzeti Újság munkatársa beszélgetést folytatott a budapesti monarch Lista klub egyik vezetőjével, aki most érke­zett vissza Berlinből A beszélgetés az orosz-német szerződés várható hatásairól folyt. Az orosz monarchista a többek kö­zött a következőket mondotta: Mott a következőket mondotta: " Az orosz emigránsok egy része már el is hagyta Berlint, a többiek pedig útra készen állanak. A rapallói szerződés titkos részének (!) egyik pontja szerint ugyanis Németország kötelezi magát az összes, területén jelenleg működő orosz monarchista alakulatok feloszlatására. A kiutasított, vagy önként me­nekülő oroszok Bajorország fe­lé viszik utjukat, mert a bajo­rok minden körülmények kö­zött ki akarnak tartani nem­zeti politikájuk mellett és igy a kommunista (!) Rathenau­­politika legfőbb ellenségei.­­ A külföldön élő orosz monarchistákat és ellenforra­dalmi alakulatokat a dolgok gyökeres változása új helyzet elé állította, amiért is elhatá­rozták, hogy a tavaly Reichen­­hallban megtartott kongresz­­szushoz hasonlóan az idén má­jusban monstre összejövetelt tartanak, amelyen a különbö­ző európai államokban élő orosz emigránsok együttesen határoznának a jövőben köve­tendő politikájukról. Ezt a kongresszust eredetileg Né­metországban akarták az idén is megtartani — az említett események közbejöttével azon­ban vagy Grácban vagy pedig Budapesten lesz az orosz mo­­narchisták összejövetele. E beszélgetéshez a Nemzeti Újság azt a megjegyzést fűzi, hogy a magyar kormány a Bu­dapesten tartandó gyűlés gon­­­dolatától idegenkedik, ikert attól tart, hogy a szovjet erre a lépésre a még Oroszország területén maradt magyar ha­difoglyok visszatartásával fe­lelne, akiknek a megkötött egyezmény szerint éppen má­jusban kellene hazatérniök. A magyar kormány azért nem látná szívesen az orosz monarchista kongresszust, mert a magyarországi orosz monarchista mozgalom támo­gatása esetén az orosz kor­mány megfelelő intézkedése­ket foganatosítana az oroszor­szági magyar túszok ellen. Megerősítést kapott Csiang-Tso-lin fiada MEGÁLLOTT WU PEI-FU DEFENZÍVÁJA. _ DÉLKÍNA MOZGOLÓDIK PEKING, május 13. Tien­­tsintől 80 mérföldre északra Kaipingnél, kritikus helyzetbe került az előnyomuló Wu­ Pei-fu hadserege. Kaiping, a Peking— Mukden-i vasútvonalon van és Chang minden erejével azon van, hogy az amerikai ellenőr­zés alatt levő vasútvonal ne jusson Wu kezébe. Chang újabb 20.000 embert vetett a harcba és Kaipingnél ellenoffenzivába lépett. TIENTSIN, május 13. — Chang tábornok Luanchouba érkezett, hogy az ellenoffenzí­­vát Kaiping ellen megkezdje. AMOY, május 13. Dr. Sun Yat Sen kormánya elrendelte a határzárlatot.. Délkína gazda­sági krízise hallatlan méreteket öltött. Az állampapírok értéke 50 százalékkal esett. Kanton­ban a teamunkások bérharc előtt­ állanak. ---------------------­ ----------0——— HÁROM EMBER EGY CSÓNAKBAN sem kell és változás, akkor nincs jobb egy tenge­ri utazásnál. Erősen tiltakoztam a tengeri utazás ellen. A tengeri utazás használ ha úgy indul neki az em­ber, hogy egy pár hónapja van reá, de egy hétre nekimenni, az átkozott dolog. E indulsz hétfőn, telkedben azzal az erő meg­győződéssel, hogy most élvezni fogsz. Vidáman intesz búcsút a fiuknak a partra, rágyújtasz a leghasasabb pipádra és úgy kevélykedel ott a fe­délzeten, mintha beléd bújt volna egy személy­ben Cook kapitány, Sir Francis Drake és Colum­bus Kristóf. Kedden azt kívánod, bár ne jöttél volna. Szerdán, csütörtökön és pénteken azt kí­vánod: bár volnál halott. Szombaton, már képes vagy lenyelni egy korty húslevest és üldögélni a fedélzeten és gyengéd, édes mosollyal válaszol­ni, amikor jószívű emberek megkérdezik tőled: jobban vagy-e már. Vasárnap újra hozzáfogsz a m­ászkáláshoz és kézzelfogható táplálékot szedsz magadba. Hétfőn reggel pedig, amikor a tás­káddal meg az esernyőddel a kezedben ott állsz a farában és várod, hogy léphess a partra, akkor kezdesz megbékülni a helyzettel Emlékszem rá, hogy a sógorom egyszer egy rövid kis tengeri útra indult, mert az egészségé­nek szüksége volt reá. Menettérti jegyet váltott Londontól Liverpoolig, és amikor megérkezett Liverpoolba, az volt a legsürgősebb dolga, hogy eladja a férti jegyét ijesztően olcsó áron kínálgatta körbe a város­ban — így beszélte el nekem, és csak egészen véletlenül vette meg, tizennyolc percéért egy epebajosnak látszó fiatalember, akinek éppen a­­­HÁROM EMBER EGY CSÓNAKBAN A jelen pillanatban azonban — hogy visszatér­jek a máj­pirulás hirdetésre — minden kétség­ kizárásával, megint jelentkeztek a szimptómáim, s a legnevezetesebb köztük: “általános irtózás­, mindenféle fajta tevékenységről” Nincs szó, ami elmondhatná, mit szenvedek én, ebben a tekintetben. Lekoraibb gyermekkorom, óta mártírja voltam ennek a kínnak. Ifjú korom­ban aligha volt nap, amelyen ez a kórság megkí­mélt volna. Akkor még nem tudták, hogy ez az egész dolog: a májam­ volt. Az orvosi tudomány akkor még sokkal fejletlenebb volt, mint manap­ság s akkoriban az egész, ügyet a lustaság szám­lájára írták. — ördögadta alamuszi kölyke, — szokták volt nekem mondani, — kelj fel és csinálj valamit, a miért élsz, nem érted?! — persze nem tudták, hogy beteg vagyok, és akkoriban nem adtak nekem pilulákat, ad­tak egyet-egyet a fejemre. És, akármilyen saját­ságosnak is látszik, ezek a nyaklevesek gyakran kikuráltak — legalább is egy időre. És jól em­lékszem, egy-egy ilyen pofon sokkal nagyobb ha­tással volt a májamra és sokkal pontosabban el­érte azt, hogy akkor és oda menjek, ahová mond­ják és azt tegyem, amit akartak tőlem, még­pe­dig tüstént, halogatás nélkül — semmint ma egy egész doboz pilula. Hiszen tudják, gyakran van ez így: az ilyen egyszerű, régimódi háziszerek igen gyakran sok­kal hatásosabbak, mint egy egész patikának min­den holmija együttvéve. Ott ültünk még egy félóriág és kölcsönösen le­írtuk egymásnak a betegségeinket, éh, azt fette­— 12 — Változatlanul forrong India BOMBAY, május 13. Az an­golokkal szövetkezett indiai burzsoázia kíméletlen harcot folytat a munkássággal. Dewadas Gandhit, a nagy­­nemzeti vezér fiát, bolsevik­ agitáció címén elfogták és bör­tönbe vetették. Az ifjú Gan­­dhy a nem kooperáló hadsereg­ben teljesített szolgálatot. 3. Oldal 50 centért sürgönyileg küldök Magyarország­­ra és Csehoszlovákiába minden 1000 koronán felüli kerek összeget, így feladott pénzkül­demények már 3—4 nap alatt kifizetést nyertek. Készpénzdollárok küldési díja: 3 dollár minden 100 dollár után. — Sürgönydij­­ra külön 2 dollár külden­dődbe.___________________________ KISS EMIL BANKHÁZA 133 SECOND AVENUE NEW YORK A PESTI MAGYAR KERES­­E1­.1IKC..MI BANK KIZÁRÓ­LAGOS KÉPVISELŐJE. A MAGY. KAR. ÁLLAMVAS­UTAK MENETJEGY IRO­­DAJÁNAK KIZÁRÓLAGOS KÉPVISELŐJE. A BERLINI burzsoázia dísz­vacsorát rendezett az amerikai burzsoák részére. A cécén B. A. Houghton amerikai követ is részt vett. Előleges Jelentés A N. Y. Gróf Széchenyi István Társas Kör és B. S. Egy­let 1922. ÉVI JUNIUS 4-ÉN VASÁRNAP a Worm Parkban 463 Flushing Avenue, Astoria, L. I. Nagy Nyári Mulatságot és Gyermek-Majálist rendez, melyre a New York és vidéke magyar­ságát már előre is tisz­telettel meghívja A Ren­dezőség.

Next