Uj Előre, 1924. március (20. évfolyam, 4180-4210. szám)
1924-03-01 / 4180. szám
Válasz Himlernek Kik és hogyan győztek az országos bányászkonvención? Az Új Előre 23-iki számában olvastam azt a cikket, amelyben Himlernek az álma is benne volt. Himler cikkének legnagyobb része hazugság. Ez a 'lhimler mindenféle dolgot leírt a február 2-án lezárult bányász konvencióról, csak az igazat nem írta. Nem vagyok só ember, bányamunkás vagyok, de azért kérem önöket, adjanak helyet a levelemnek az Uj Előrében, mert amit én írok a konvenció lefolyásáról, azt nem tagadhatja le a hírhedt Lewis sem: minden állításomat bizonyítani tudom a hivatalosan kiadott jelentésekkel. Egyben levelem válasz is a végtelen vastagbőrű Himlernek. Mint a konvenció delegátusa, egy fél percet sem mulasztottam az egész konvención át, így tehát jobban tudom, mi történt ott, mint Himler. Himler azt állítja, hogy eleinte sokan voltak a vörösek, lehettek, szerinte, 2—300-an, de mire a konvenció véget ért, a vörösek nagyon kevesen voltak — Himler szerint talán ötvenen. Ez az állítás oly szemtelen hazugság, hogy ha még Himler mondja is, ilyen vakmerően még nem hazudott. Ennek éppen az ellenkezője az igaz. Eleinte háromszázan voltak a progresszívek — ebben igaza van Himlernek. Azonban a konvenció 8-ik napján már 900-an voltunk — amit én bizonyítani tudok. Ami a Lewis győzelmét illeti, bírom, hogyan “győzött”. Lewis a U. M. W. of Amerika alapszabálya 12. szakasz. 2. fejezete révén győzött és győzni is fog mindaddig, míg a bányászok ki nem dobják őt. A mint jelzett 2-ik fejezet a konvención való képviseltetéssel foglalkozik. Például, egy olyan lokál, ahol már a bányában kevés arzén és munkanélkülivé lesznek az emberek és más telepre mennek, de még mindig van a lokálnak 10 tagja, egy delegátust küldhet a konvencióra egy szavazattal. Ezzel szemben milyen jogai vannak a nagy lokáloknak? Ha egy lokálnak 549 tagja van, jogos 1 delegátus küldeni 5 szavazattal. így tehát, ha 22 lokálnak átlag 25 tagja van (összesen 550 tag) 22 delegátust küldhet a konvencióra 22 szavazattal. Aziért van ez ilyenképen beosztva, hogy egy kis lokál tíz tagjának olyan joga van a konvención, mint egy nagy lokál 110 tagjának? A dolog így áll: Egy 10—15 taggal biró lokál nem képes a delegátus 250 dollár költségeit fedezni és nem is küld delegátust. De a lokásokat képviselik. És a legtöbb esetben a tisztviselők képviselik és azok szavaznak. Így volt ez a konvención is, mikor az alapszabály 9-ik szakasz 5-ik fejezete került tárgyalásra. Ez a fejezet adja meg az elnöknek azt a jogot, hogy ő nevezze ki a szervezőket. Ennél a pontnál a delegátusok 75 százaléka a tisztviselők ellen szavazott. De mi történt? Lewis diktátor és társai nagyon megijedtek és azt mondták: nem gilt. Névszerinti szavazást követeltek, holott tudták, hogy ők kisebbségben vannak, de az nem volt baj, a névsort addig olvasgatták, míg a maguk részére eleget nem olvastak. Mit jelentett az ilyen név szerinti szavazás? Eredmény : 2263 a tisztviselők mellett, 2106 ellenük szavazott. Mennyi delegátus szavazott a vezérek mellett? A tisztviselők és szervezők meg egyéb fizetett emberek száma 300—400 volt; ezek mindegyike 3—4 szavazattal voltak fölfegyverkezve. Tehát ezeknek a szavazata kitett legkevesebb 1360-at és csak a többit kapta meg Lewis. A delegátusoktól a 2263-ból mindössze 963-at. Ezzel szemben a progresszívek 2106 szavazatot adtak le. Tehát mindenki láthatja, hogy az 1606 tényleges delegátus közül legalább 900 szavazott Lewis ellen. Himler hazudott, hogy a nagy többség Lewis mellett volt, mert csak a tisztviselők szavazataival (akik a meg nem jelent lokálok szavazatait is leadták) tudott győzelemre jutni. Azt is hazudja Himler, hogy a progresszívek azon mesterkéltek, hogy a szervezetet szétrobbantsák. Ezt tényleg Lewis is mondta. De mi odavágtuk Lewis úrnak, hogy nem a szervezetet akarjuk szétrobbantani, arra nekünk szükségünk van , hanem a szervezetet akarjuk az áruló söpredéktől megtisztítani . Lewist és társait kell kidobni a szervezetből és helyükre harcos bányászokat tenni. Mi nem robbantani, hanem tisztogatni akarunk. Lewisék nagyon szeretnék, ha a progresszívek otthagynák a szervezetet. Ezt azonban botorság volna megtenni. Mi ott maradunk bent és mindig többen leszünk és bizton hisszük, hogy rövidesen lesz annyi erőnk, hogy a sárgákat gyökerestül kiirtjuk a szervezetből. Azt mondja Himler, hogy mikor a kansasi vezér, Howat, beszélni akart, csak egyetlen delegátus követelte, hogy Howat beszéljen. Hazudik ez a Himler itt is. Lewis a konvenció ötödik napján azt ígérte, (tehát sokan követelték tőle), hogy Howat ügyét tárgyalás alá veszik. Mikor aztán február 2-án Howat ügye került volna tárgyalásra, Lewis hirtelen bezárta a konvenciót. Ebből láthatják, hogy Lewis fél tárgyalást adni Howatnak, mert tudja jól, hogy ha a bányászok meg tudják az igazat, Lewis mehet az egész bandájával együtt. A konvenció bezárása után hívei meghallgatták Howat-ot és ott elhatározták, hogy egy rendkívüli konvenciót hívnak össze a Howat és egyéb tárgyalására. Ezt a mozgalmat támogatni kell minden bányásznak akár progresszív, akár nem, mert ha nem sietünk, akkor nagyon gyorsan komoly veszélybe kerül a szervezet. K. M., bányász. * A magyar bányászok érdekeit csak egy lap védelmezi: az Új Előre. Csak egy lap van, amely az igazságot írja meg, amely neveli, tanítja a bányamunkásokat: az Uj Előre. Ma, gyár bányászok! Kisérjétek figyelemmel a szombati számokban megjelenő bányászrovatot és agitáljatok vele, szerezzetek új előfizetőket az Uj Előrének, harcos katonákat a munkásmozgalomnak, küldjétek tudó tAlglu Sürgönyi pénzátutalsa, Locker S. sürgönyúijja írjon érdekes tudnivalókért iigmMás 2105-istAve., New York 108 * ik utca sarok Felhívás! mindenkinek csak egy útja lehet .. • A Léovai Egylet tagjaihoz! A CENTRAL OPERAHÍZ FELÉ!! A magyar testületek versenyre keltek, hogy megtöltsék a nagytermet. Várjon melyik öntudatos munkás marad el erről a sajtótámogató mulatságról? Számon fogjuk tartani azokat, akik megjelentek és azokat akik hiányoztak arról a nagyszabású álarcosbálról, amelyet szombat este (ma) tart az Általános Munkás Dalárda az összes Nagybizottságba tömörült szervezetek, pártosztályok és testvérszervezetek segítségével és közreműködésével a Central Operaház összes termeiben. Nem kell külön kiemelnünk munkástársainknak azt a nagy jelentőséget, amely ennek a bálnak van. Nem annyira maga a mulatság fontos az elvtársak és munkástársak előtt, mint az a tény, hogy ebből a mulatságból fedezni kell azokat az anyagi hiányokat, amelyek fenyegették az Új Előre egyik napi számát. Ki kell emelnünk azt a buzgóságot, amelyet tapasztalunk annál a nagy munkánál, amelyet a daláda és a testvérszervezetek végeznek a siker biztosítására. Ahoz azonban, hogy ma este az anyagi siker biztosítva legyen, az kell, hogy senki sorainkból ne hiányozzék, és mindenki csak az általános Munkás Dalárda álarcos báljára jöjjön el! New York magyar munkássága láthatja, hogy az úgynevezett polgári testületek is felvonulnak a mulatság támogatására, mert valamenynyien lekötelezettjei úgy a rendező daltestületnek, mint annak a lapnak, amely önzetlenül küzd a munkásérdekekért, még azoknak az érdekeiért is, akik nincsenek az osztályharc küzdőinek a soraiban. Sikerre kell vinni ezt a mulatságot akkor, amikor tudjuk, hogy a new yorki magyarság ezrei minden alkalommal megtöltik a mulatság-termeket. Meg kell tenni mindent, hogy ma este csak a Central Operaházba jöjjön mindenki, ahol végtelenül érdekes jelenetekben, kellemes szórakozásban lesz része. Fölszólítom az összes tagtársakat és egyletünk támogatóit, hogy ma este jelenjenek meg az Általános Munkás Dalárda álarcos bálján a Central Operaházban. Min-denki vegye meg a jegyet Kaiser tagtársnőnél, hogy az átvett jegyeket eladhassuk. Egyletünknek oly tömegben kell képviselve lenni, hogy más egylet fölül ne múlhassa. Salgó Lajos, elnök. Gottlieb Miksa titkár. ------------------ A Kossuth F. Önk. és Bts. Egylet össztagságához! Fölszólítom a tagtársakat, hogy, ígéretünkhöz képest, valamennyien jelenjünk meg március elsején (ma este) az Általános Munkás Dalárda (Central Operaház) álarcos bálján. Jegyek Lendvay tagtársnál kaphatók. Spillinger Lajos elnök. ------------------ A Kiss József Egylet tagjaihoz! Felkérem egyletünk össztagságát, hogy ma, szombat este 8 órakor jelenjen meg a Central Operaházban, az Általános Munkás Dalárda álarcos bálján, amelyre megjelenni gyűlésünkön egyhangúlag elhatároztuk. Jegyek nálam az irodában (401 E. 80 St.) kaphatók. Lendvay Ernő, elnök. Tessék hozzászokó! A new yorki magyar betegesélyző és kulturegyesüsületek, n farkásszervezetek s testvérszervezetek tagságának megnyitjuk az “Amerikai Egyleti Élet” rovatot, amelyben helyt adunk a következő kérdésbre beküldött válaszoknak: 1. Van-e szükség amigyletre New Yorkban? Milyen kulturmunkát végezzenek az egyletek? 3. A tagság vagy a vezetőség kormátozzon-e? Mindenki hozzászólhat a maga szempontja szerintja szerint. Az Új Előre alkalmat ad az egyletek munkás- tagságának és vezetőinek, hogy, (.eket a közös kérdéseket tárgyalják meg egy napila, hasábjain, mely a munkástömegek érdekeiért harcol. A kérdéseket március 15-ig tartjuk nyitva. Új mesét találtak ki a francia royalista meggyilkolása körül Paris, febr. 29. — Léon Daulet francia royalista vezér Philippe nevű fiának meggyilkolása körül egyre újabb feltevések merülnek fel. Most azt híresztelik, hogy anarchisták beugrasztották a rendőröket azzal, hogy a fiatalember anarchista, aki parancsot kapott Poincare meggyilkolására. Erre állítólag a rendőrök lelőtték a fiatal Daudet-t és mikor rájöttek, hogy voltaképpen kit öltek meg, feltették a holttestet egy bérautóba és elmenekültek, Iltásokat a helyzetetekről, a munkaviszonyaitokról a bányászrovat részére. ÚJ ELŐRE MAGYARORSZÁGI HÍREK — Szerelemért lakás. Budapestről jelentik. A népjóléti minisztérium nemrégiben egy különös aktát tett át az ügyészséghez, amelyben indítványozta, hogy ejtsék meg a nyomozást annak a megállapítása végett, hogy mi is az igazság a felmerült panasz tárgyában? A tényállás szerint egy fiatal és szép asszonynak lakásra volt szüksége és egy bankhivatalnok apránként 700.000 koronát csalt ki tőle azzal az ígérettel, hogy a kívánt lakást megszerzi neki. Az ügy sokáig elhúzódott s amikor a fiatalasszony sürgetni kezdte a dolgot, a bankhivatalnok meghagyta neki, hogy menjen fel egy nyugalmazott államtitkárhoz, aki majd gyorsan el fogja intézni az ügyet. A szép asszony be is állított az idősebb úrhoz, aki, amikor végighallgatta az aszszony kérését, így szólott: — Rendelkezésére állok, megszerzem a lakást számára, — de... A magasállású öreg úr nem fejezte be a mondatot, de olyan mozdulatot tett, amelyet nem lehetett félreérteni. A fiatalasszony panaszára megindult a nyomozás. — Kiderítettek egy újabb bombamerényletet. Budapestről jelentik: A francia követség ellen megkísérelt bombamerénylet ügyében március 4- én lesz a főtárgyalás. A vizs-Az álarcosokat külün figyelmeztetjük, hogy ne felejtsék el a nagyszerű díjakat, amelyekre pályázhatnak. Az álarcosokat külön fi- Dalárda mintegy $ 150-t költött nagyszerű jutalom díjakra, amelyeket a 7 legjobb női és 7 legjobb férfi jelmez közt oszt szét. A jelmezesek tehát jöjjenek ambícióval, mert van rá csenszük, hogy egy szép díjat, remek tárgyat nyerhetnek. Figyelmeztetjük a közönséget, hogy váltsa meg jegyét előre a szokott helyeken, nehogy a pénztár előtt óriási tolongás legyen és hogy ne fizessen senki 25 centtel többet, amikor kis fáradsággal megveheti a jegyét előre is. Tekintettel arra, hogy New York környékéről, Staten Islandről is többen bejönnek, ajánlatos, hogy a távolabbról jövők, akik maszkot vesznek fel, idejében jelenjenek meg, hogy átöltözködésük után azonnal átadhassák ruhájukat és így a tolongást ott is kikerülhessék. A rendezőség és azt ij Előre mindenkire számít. Ma este mindenkinek csak egyfelé vezethet az útja, a Central Operaház felé!!! A tánczenét Lőwy Béla nagy union zenekara szolgáltatja. gálái során egy újabb, a Markó utcai fogház ellen megkísérelt bombamerénylet ügyében is sikerült teljes világosságot deríteni. Kiderítették ugyanis, hogy Varga Ferenc, Horváth- Halas József és Nász Károly ébredők követték el a bombamerényletet a fogház ellen azzal a célzattal, hogy azt higyyék, hogy kommunisták ki akarják szabadítani a foglyokat. Marossy Károly vámőrt, aki a Rassay és Miklós féle bombák körül szerepelt, szabadlábra helyezték. Meggyilkolt és a Dunába dobott csecsemő. A Dunaparti teherpályaudvar és az összekötő vasúti híd között a Duna szélén egy szénmunkás csecsemő holttestére akadt. A rendőri bizottság kivonult a helyszínre és megállapította, hogy a fiúcsecsemőt három késszúrással megölték és azután a Dunába dobták. A rendőrorvos véleménye szerint közvetlen a szülés után végezhettek a gyermekkel. A SZEM VÉG TÖKÉLETESÍTI A LÁTÁST Szemeket cseppek nélkül vizsgálunk Dr. J. J. SCHNEIDER SZEMHISZ 702 W. Girard Ave., Philadelphia, Pa. NÉHÁNY DOLGOT Mi figyelembe kel venni a tej kezelésénél, a készítés módjára és helyére, a tehén és istálló tisztaságára és az egészségügyi intézkedésekre. A Borden’s Grade “A” tej készítésénél ezt mind szem előtt tartják. Rendeljen H MA BOP DEN’S I GRADE ‘A’ £ TEJET. BORDENS Farm Products Go lna Walker 7300 PENZKIILDEST POSTÁN VAGY SÜRGÖNYILEG Haxautzikánt, kihozatali, közjegyzői ügyeket a leggyorsabban ,a legolcsóbban Intézünk el. ------ Forduljon hozzánk személyesen vagy levélleg Ruttkay Jenő Bankháza 106 AVENUE B, NEW YORK, N. Y. Telephone. Rhinelander 4115. NICHOLAS T. BROWN a legelőnyösebb magyar new yorki egyleti TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ Elvállal és legpon- A, ,» a a a «. Bárhol a városban ^ tosabban végez vagy a környéken , minden felekezet- NYITVA - beli temetkezést. ÉJJEL—NAPPAL ~ 1276 First Ave., a 68. utcánál, New York ' *** alb «fl» „«•« ,aft› ,›rf›p t«—tOw ■». ,f%› «ft» nfa «›■ ^ MAGYAR ÍRÓK REMEKEI KAPHATÓ A PROLETÁR KÖNYVKERESKEDÉSBEN 33 E. FIRST ST., NEW YORK, N. Y. BÍRÓ LAJOS: A bazini zsidók ........................................ 45c A zsidók útja ...................................... 30c BRÓDY SÁNDOR: Erzsébet dajka................................ 25c HATVANY LAJOS: A vén korcsmáros és fia, a Kontár 20c Kaczér Illés: Zsuzsanna és a vének................................ 35c SZÉP ERNŐ: Két felől angyal........................................ 20c GÁBOR ANDOR: Az én hazám...................................... 30c Ezt izenem ........................................ 30c A halottak arcai ......................... 30c Zalaegerszeg....................... 35c ” ” Mert szégyen élni s nem kiáltani .. 25c KARINTHY FRIGYES: Két mosoly ..................... 35c Vitéz László színháza .............20c BARTA LAJOS: Múlt .................................................... 35c NAGY ANDOR: a fergeteg......................................... 30c KASSÁK: Misilló királysága............................................ 30c Küldjön be egy dollárt és mi küldünk önnek 12 jó regényt. TANULJON ANGOLUL! VEGYE MEG A LEGJOBB GREEN-FÉLE AMERIKAI NYELVMESTERT . ÁRA $1.50 fVyyyyyyytV Victor és Columbia Beszélőgépek KÖNNYŰ RÉSZLETFIZETÉSRE Több mint 10,000 lemez állandóan raktáron HERRMAN ARTHUR ZENECSARNOKA First Ave. és 67-ik utca sarok, New York Nyitva minden este 10-ig. — Vasárnap is, a KKruuueou u MAGYARORSZÁGRA. Indulás hetenként a luxus liajökon “RESOLUTE,” RELIANCE:,” “ALBERT BALLIN” és “DE UTSCHLAND” I., II., XII. osztályú utasokkal; a népszerű és közkedvelt hajókon: Cleveland, Mount Clay, Hansa Thuringia és Westphalia kabin s harmadosztályú utasokkal. — Figyelmes kiszolgálás. — Kitűnő konyha. WESTPHALIA indul mArc. 8-An. déli 12 órakor United American Lines 89 Broadway, New York v Joint service with ^v) HAMBURG AMERICAN LINE A magyar kor , ^ mftny által enge- f -délyezett hajóvo- / \ i ) 4 ti new YortK-i '.T _ ■■ . . . • Tisztelettel értesítem az összmagyarságot és jóbarátaimat, hogy a NAGY JÁNOS-féle mulatóhelyiséget megvettem és azt újonnan átalakítva MA, SZOMBATON ESTE és holnap VASÁRNAP ESTE disznótorral egybekötve ÜNNEPÉLYESEN MEGNYITOM A zenét Kapossy Károly művészi zenekara fogja szolgáltatni KITŰNŐ KABARÉ HA EGY KELLEMES ESTÉT AKAR ELTÖLTENI, NE MULASSZA EL MEGJELENNI. 1567 SECOND AVENUE 81—82. utcák között Mrs. KATALIN VÍRC tulajdonos