Uj Előre, 1924. június (20. évfolyam, 4255-4285. szám)

1924-06-01 / 4284. szám

ÜGY IS MINT DECORATION DAY — Egy, riporter följegyzései Ma van Decoration Day. A kinyúlt zászlók értelmetlenül integetnek, ahogy meglebben­­nek a szélben. Délután fél há­rom. Most indulunk le a lép­csőn, a vassárnapos hangulatú utcára. A Second Avenue sar­kához érünk, nagy lármával és tréfálkozva, mert a szabad és napos órákra félre kell rakni minden jókedvet. Ilyenkor szentbeszédek hangzanak el az elesettek sírjánál és ügyesen készített koszorúkban rögzítik meg az önfeláldozás dicsősé­gét. Csak egy forduló a Hous­ton Streetig, ahol ma is ünne­­pélytelenül hevernek az úttes­ten és gyalogjárón elszórt rongydarabok, egy szomorúan ellapított és bizonyára jobb sorsra érdemes zsemlye, bana­­na­héj és zöldségnemű. Az ar­­lingtoni temetőben magasztos beszédek most állítják fel a követendő példa szobrát. A Houston Street és First Ave­ sarkán egy megremegtető kép, amit nem vennél észre és nem lenne megremegtető, ha nem lenne történetesen Decoration Day. Egy ember, a lábai térdig leoperálva, a térd végződésé­nél gondosan odapántolt szíj­­talpakon, riadt mozgásai csú­szik át az autók elől az utca másik oldalára. Mint egy elta­posott vonagló hernyó. De a mellén érdemrend fityeg, bronzból öntött háborús érdem­jel. A hősök sírjánál most nem egy könnyet ejtenek érzékeny szivü hölgyek, dolgoznak a parfümös zsebkendők és a rá­­dió viszi szét a hősiesség, ön­­feláldozás, önzetlenség és jó­ság legszebb emberi tulajdon­ságainak példáját az arlingtoni temetőből. Állkapcsok vadul csikorognak, már fájnak az ökölbe emlevedett kezek és a szemek átkokat villámlanak. Kiérünk a Delancey Streetre. Rövid öröm a proletár öröm. Két óra ki a Prospect Parkba, két óra vissza a Prospect Park­ból. Ez összesen négy, azután­­ este. Itt fémfényesítőt, ott pa­tent gombot árulnak gyerekek egy embercsoport közepén. A felhők fenyegetően gyülekez­nek. Az idő is rövid már, éhe­­s­­ek is vagyunk. A Lunch Room zsúfolva van. Hiába, nincs ma szerencsénk, vissza­készülünk fordulni. A tulajdo­nos ijjedt tiltakozással ugrik föl a pénztárból. Látszik, meg­remeg arra a gondolatra, hogy a jó dollárok máshová vándo­roljanak. Sürög-forog, rendel­kezik, kiürít egy asztalt és ha­tan ifjúmunkások kárörven­­dően telepedünk le. Arra a mélységes csalódásra gondo­lunk, amit okozni fogunk, ami­kor kifizetjük a számlát,­­ egy-egy kávéért. Megváltozott a terv, Staten Islandra megyünk. Az út ösz­­szesen tíz percig tart és a vizen a levegő egészen friss. Elmu­latni meg mindenütt lehet. A down­towni ifjúmunkásnő rossz májúan nevet éppen, mert a megrágott chewing-gumot egy­­ jó sorsú és hitsorsú, száraz­kórban aligha szenvedő “gent­leman” Útjába helyezte. “Na most belelép.” Belelépett. Ezen­­ is nevettünk. A nevetést félre-­ tesszük vasár- és ünnepnapok-­ ra, az öt centes kirándulások­hoz. Előttünk a Szabadság szó-­­bor. Ahogy New York felől nézzük, a Statue of Liberty: igazolva van, mert előttünk a­ szélesülő víz van és kitágult tüdővel szívjuk magunkba a levegőt. A szobrot elhagyva, visszanézünk New Yorkra, a cellaházakra, gyárakra és tem­plomokra, onnan ismét föl a Szabadság szoborra és meg­győződéssel mondjuk: A sza­badság ma azt jelenti, hogy minden prolinak szabad éhen­­halni. K. L. “AHA­­­ SEJT!" Hogyan denunciálnak a buda­pesti szocdemek Egyik munkás elvtársunk járt az elmúlt hetekben Buda­pesten és tapasztalatairól a következőket beszéli el: “A munkásság hangulata végtelenül elkeseredett. Olyan hihetetlen éhbérekért dolgoz­nak, hogy képtelenek életszük­ségleteik minimumát kielégíte­ni. Egyelőre azonban semmi kilátásuk sincsen arra, hogy segítsenek valamiképpen hely­zetükön. A munkások a szó legszorosabb értelmében gyű­lölik a szocdem vezetőket. Ez érthető, mert a szocdemek folytonosan eladják érdekei­ket. Nemcsak a politikai érde­ket adják fel, hanem a gazda­ságikat. Még arra sem haj­landók, hogy bérharcokat ve­zessenek tisztán munkásszem­­pontból. A Peidl-társaság tel­jesen Bethlen apparátusa. — Igen jellemzi a szocdem veze­tők és a munkásság viszonyát az a tény, hogy a munkások már nem mernek felszólalni semmilyen gyűlésen sem. Számtalan esetben előfor­dult, hogy a szocdemek gyűlé­sein egyes munkások kikeltek a vezetők árulásai ellen, vagy azt követelték, hogy valóban védjék meg a munkásérdeke­ket. Ilyenkor a szocdem elnök feláll és a kritizáló, vagy til­takozó munkásra ordítja: “Ahá, a sejt! Megszólaltak a kommunisták!” Nem bántaná a munkásokat ez a megjegyzés, de a megjegyzés nem marad puszta szó. A rendőrség ugyan­is lefogja a szocdemek által sejttagnak kijelentett munkást és a legkisebb baj ilyenkor az, hogy a munkások rendőri fel­ügyelet alá kerülnek. Meg lehet állapítani, hogy a munkásság nagy tömegei kom­munisták. Egy részük pedig inkább­ a polgári ellenzékkel, Rassayékkal szimpatizál, mint a szocdemekkel. Kétségtelen, vannak szocdem munkások is, ezek azonban undorodnak Peidléktől és a bécsi emigrá­ciót, Garamit, Kunfit tartják vezetőiknek. A m­unkásság titkos kedven­ce most is Bokányi elvtárs, akit azért szeretnek, mert a bör­tönben végig szenvedte a fe­hér terrort, a munkások sorai­ban maradt a fehér uralom kezdetén is. Kétségtelen, hogy a budapesti munkások agyá­ban a forradalom gondolata jár állandóan, de a mostani hallatlan elnyomás közepette még el van némítva a munkás­ság. A kurzussajtó minden erővel megpróbálta bemocskol­ni a kommunista vezetőket és magát a kommunizmus ideál­ját, ez a munkája azonban nem sikerült. A sokat szenvedett és nyo­­morgott munkásság a legelső alkalommal óriási tömegekben fog felsorakozni a kommunista pártba. És minél jobban el fog­ják a dolgozókat nyomni, mi­­nnél jobban árulnak a szocde-Tizenkilenc éves voltam, ki­csiny és szegény újságnál dol­goztam már akkor, hosszú a hajam és kopott a ruhám. Ám nagyszerű ábrándok égtek ben­nem és szememben a hivés naiv Fényessége, öten-hatan, akiknek, sorsa boldog nyomo­rúság, görnyedtünk megrok­kant íróasztalaink fölött. Vá­gyaink meg reményeink csupa légiesség, úgy hittük, nem élünk másért, csak az igazság­ért. Azért is volt talán sze­gény a mi lapunk, ki olvasta volna más, mint néhány száz diák meg innen-onnan a vidék különböző tájairól lelkes em­berek. Mégis vívtuk a verejté­­kes, hősi küzdelmeket, h­év vi­tákat zúgott mellettünk a sár­­galángú gázvilág és este, ami­kor összegyűltünk, izgatóan ragyogott be az utca reánk és közelből és a messzeségből az élet máglyatüzei árasztották be új színekkel és új csillagok­kal a mi egünket. Egyszer, októberi délután, a megszokott kis kávéházunk­ban így szólt hozzám a szer­kesztő : — Holnap el fog utazni Győr bányára. Azt hallom, rettene­tes dolgok történtek ott. Tí­fusz dühöng a bányászok kö­zött. Háromezren vanak, fele­ségeikkel és gyermekeikkel a legszörnyűbb modern rabszol­gaságban. A bányavállalkozó, valami Prokov nevű cseh szár­mazású milliomos, nem gon­doskodik a számukra tiszta ivóvízről, sem orvosokról. Le­gyekként pusztulnak el, napon­ta százan is, írni kell erről az iszonyatosságról. Másnap reggel hat órakor vonatra ültem ,és kilenckor ki­szálltam Győrbányán. A kis állomás körül terjedelmes sí­neken rengeteg teherkocsi. A legtöbb elszállításra készen, megtöltve fekete szénnel. A bányából itt még nem látszott más. De távolabb vagy ne­gyedórányira, piszkosbarna füst terjengett az ég alatt. S a mangsban, alacsony hegy mö­gül, kifeszített acélsodronyo­kon függő apró vaskocsik sza­ladtak szüntelenül az állomás­ felé. Félelmetes, szakadatlan,­ siró zörejjel ingtak az acélsod­­­ronyok és meghajuldoztak a­­ terhük alatt, mintha minden­­ pillanatban leszakadnának. Elindultam a szénportól fe­j­ketedő országúton a bányate­lep irányába. A fejem fölött dübörögtek a vaskocsik, a sod­rony sikoltozott, öreg, vézna, __________ I mek, annál nagyobbak lesznek a magyarországi proletárforra­dalom munkásérdekei. Az idő a mi számunkra dolgozik és­­ végül mienk lesz a győzelem! S rongyos ember ült az út men­tén és bambán fölfelé bámult. Megálltam mellette. — Mik ezek? — kérdeztem tőle és fölmutattam. — A “kutyák” — felelte, rám sem nézve. — A bányából viszik a szenet az állomásra. — Kutyának nevezik ?... — Igen. Kutyák — ismétel­te rekedten, elfojtott dühös­­séggel. Egy kicsit vigyorgóra torzult az arca, aztán vonta­tottan még egyszer utánam szólt: — A kutyák .­.. Attól a perctől kezdve ka­ján ugatást hallottam ki a vas­kocsik zuhogó zajából és most is, hogy ráemlékszem, e félel­metes zene kínzón riad a fü­lembe. Tovább mentem. Keresztül­haladtam a hegyen és a völgy­ben sárga, nagy épületek közé jutottam. Ezek, amint megál­lapítottam, a hivatalok. Egyik épületen tábla is hirdette, hogy ott az igazgatóság. Két­oldalt kőfallal körülvett kert látszott. Ide tehát, gondoltam, nem térek be. Újra fölfelé tar­tottam a következő hegynek s amikor annak a tetejére értem megpillantottam alatta a bá­nyatelepe. Sötét és félelmetes látvány, mint egy szurokkal festett megrázó kép. Ezer alacsony, vakolatlan ház meredt föl rám ordító sivárságban. Fölöttük homok, lomha füst, szinte moz­dulatlan. Itt csüggetebben ver a szív, olykor-olykor dermed­tem mintha meg is állna egy pillanatra. Szörnyű viskók között kőze­­tes, hasznavehetetlen szénből óriási halmot emeltek. A mocs­kos hegyet meggy­újtották minden oldalán. Folytonosan ég, tömörszürke füstje között lila lángok emésztik és nyal­dossák. Néhol a tetején a bel­sejéből is fölcsap a tűz. De ez a máglya még­sem fogy el so­ha, mert új és új halálra szánt anyagot hordanak reá. A szén tűzoltárának tetején emberi alakok mászkáltak. Fe­kete bogaraknak látszottak onnan messziről. A bányászok félmeztelen gyermekei, akik naphosszat túrják a sorvadó, kénszagú hegyet és apró szén­darabokat kaparnak ki belőle. Otthon ezzel főznek és sűte­­nek. — Valamelyik bányásszal szeretnék beszélni — szólítot­tam meg két öregebb asszonyt. —­ Most nem lehet — vála­szolt az egyik kelletlenül. — Odalenn vannak azok mind. Aki meg nincs akkordba, az döglik. — Döglik? Ugyan már, hogy lehet mondani ilyet? AZ ÉLET MÁGLYÁI Irta: FEHÉR ÁRPÁD IS ELŐRE Elverték az amerikaiakat a párisi olympiádon A párisi olympiai játékokon az amerikaik fütyülték az amerikaiakat és letépték az Rugby csapat megverte a franciákat 17—3 amerikai zászlót. Az amerikai rugby csapat arányban. Erre a franciák megverték és ki-­a sértés után elhagyta az olympiádot. — Döglik hát. Döglődés ez az egész. — És a kórházat hol talá­lom? — Kórházat ? Az ugyan nincs. De kórház ez az egész. Majdnem minden putriban ta­lál kórházat az úr, ha éppen akar. — Ugy­e, a betegek tifu­­szosak? — Tiusznak mondják, de tudja az ördög, milyen nyava­lya. Ragadós ez, mint a kolera. E vontatott beszélgetés so­rán lassan kicít megszaporod­tak a körülöttünk állók. A bar­na, rongyos házak homályai­ból szánalmas alakok bújtak elő és hozzánk somfordáltak. Már férfiak is akadtak köztük. Dél elmúlt s a völgyek rejtelmes, borzalmas öléből fölvonultak a bánya szerencsétlenek Egyes sorokban jöttek, némán, meg­­roskadtan, szomorú férfiak. És ugyanakkor vonult lefelé helyettük mindenünnen a má­sik csapat, a most még boldog­talanabb. A körülöttem növekedő cso­portban megszólalt valaki: — Miféle céllal kérdezőskö­dik az úr? — Azért, mert az újságba akarom tenni a panaszaikat. — Az újságba. Nohát akkor nyomtasson mértföldes újsá­got. A tömeg keserűségei fölfa­kadtak és lázongó lángfolyam­ként vontak be engem. A go­nosz bánásmód, a levonások, a romlott élelmiszerek, a bete­gek elhagyatottsága és hozzá még az igazságtalan elbocsátá­sok. Mind szörnyűség, szörnyű­ség. Fölforrt szívvel és fölzakla­tott idegekkel távoztam onnan. Mit fogok írni! Az út éles kö­vén a cipőm ócska talpa fölha­sadt. Éreztem, hogy fáradt lá­bam tövén kivirágzik a vér. Mindegy. Oly jól esik együtt ezekkel a szenvedés. Visszatértem zsibbadt aggyal és kiszáradt, éhes torokkal az­ igazgatósági épület elé. Ekkor délután három óra lehetett, s Borongóra fordult az idő. A völgyekben földgomolyok sza­­­kadtak föl, mint a természet­ nedves sóhajai. Abban a percben, amikor odaértem, ragyogó szürke au­tomobil állt meg a kapu előtt. Negyven-negyvenöt évesnek látszó egészséges arcú, erős férfi szállt ki belőle, meg egy sudártermetű szőke leány. A bejáratnál egymásba ütköz­tünk. Abban a pillanatban a kopott libériájú portás is előke­rült és alázatosan köszönt, így: — Kezét csókolom, nagysá­gos kisasszony. Alázatos szol­i­gája, igazgató úr. — Ah, az igazgató — gon­­­­dotam magamban és már előt­te is álltam. — Jó napot kívá­nok! — dacosan és büszkén csengett a húgom — Balázs József újságíró. SPORT Rovatvezető: John Szentesi. Svájc—Magyar válogatott 5 : 1 (2 : 0) Pénteken délután a brooklyni Hawthorne Field-en megérde­­metlenü­l nagy vereséget szen­vedett a magyar csapat a sváj­­ciaktól, akiknek játéka semmi­vel sem volt jobb a magyaroké­nál. A vereség oka legnagyobb­részt a rendkívül kedvetlenül védő kapusnak tudható be, aki a gólok legnagyobb részét köny­­nyen védhette volna. Már az ötödik percben kapják a magyarok az első gólt a svájci jobb­összekötő húszméteres sza­badrúgásából. A 30-ik percben a balösszekötő lövi a másodikat. A második félidő 7-ik percé­ben már újra magyar hálóban van a labda. Két percre rá a bal­szélsőjük rúgja a mintegy 36 méterről a 4-ik gólt. A 28-ik percben balösszekötőjük ötre szaporítja a gólok számát Az utolsó percben lövi, nehéz hely­zetből, Paulini a magyarok egy gólját.­­ A nagy vereség dacára is, a magyar csapat kielégített. Köz­vetlen védelme (kapust kivéve) elsőrangú volt. Fedezetsora rendkívül agilis. Csatársora a mezőnyben szépen játszott, de teljesen gól­géptelen. Megtörő tényt, hogy a kau előtt öt lé­pésre ők még mindig egymás­nak tologatva a labdát, a végén vagy leszerelték őket, vagy pe­dig gyönge lövéseiket — a kü­lönben rendkívül jó formában levő svájci kapus teszi ártal­matlanná. — Van szerencsém, alázatos szolgája — és örvendezett az igazgató — Prokov vagyok és a leányom, Alice ... Még mindig ridegen, majd­nem dermedten köszöntem, mert akkor megsajgott a lá­bam. — Jó napot, kisasszony. A leány tágra nyílt, világos szeme hosszan rajtam maradt. Összeborzadtam szinte. A ko­pottságom kinzott és félig le­sütöttem a szemem. De Alice kisasszony kedvesen mosoly­gott s ugyanúgy az ur. — Legyen szerencsém — mondta még nyájasabban Pro­­koy — parancsoljon beljebb, ön nyilván tanulmányozni jött, személyesen szolgálok fölvilá­­gosításokkal. Tiltakozni akartam. Kinyi­tottam a számat, de hang nem jött belőle. Már besodródtam a finoman öltözött emberek, az irodaszobák hosszú folyosóira. — Talán a kertbe — indít­ványozta egyre udvariasabban az igazgató. — Elég enyhe az idő. — Csakhamar kijutottunk a kertbe. Gyönyörű és enyhe rév volt ez. Késői virágok, bár illattalanul, nyíltak meg a rö­vid, kanyargó utak szélén. Az ősz sárga románca élénken vi­rult itt és szőkén és ragyogó­an suhant közte a megriadt, a kiváncsi leány. — Azonnal, azonnal, bocsá­nat, amíg az irodába körülné­zek — mondta Prokov sürögve, élénken és visszatért a folyosó felé. Mi leültünk a kert bő padjá­ra. Alice kisasszony zavart fé­lénkséggel nézett reám. Elfo­gultságát csak növelte, hogy mellette kínosan feszengve és röstelkedve ültem. Most vala­mi nagy árulást követek el, ez volt az érzésem, de már meg­szólalt halkan, az ismeretlen iránt való érdeklődés hangján: — Újságíró? — Az vagyok. — De szép dolog, istenem... — Igen és tudja, miért jöt­tem ide? Mert hírt hallottam (Folytatás a 4-ik oldalon) 3. oldal AZ ÚJ BEVÁNDORLÁSI TÖRVÉNY főbb rendelkezéseit füzetbe foglaltuk és DÍJTALANUL adjuk át, vagy küldjük meg mindenkinek, aki személye­sen jelentkezik, vagy levél­ben ír érte. KISS EMIL Bankháza 133 Second Ave., New York, IV. Y. (8. utca sarkán) A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Magyar Kir. Államvas­utak Menetjegyirodájának kizá­rólagos képviselője Amerikában. HAJÓJEGYEK AZ ÖSSZES VONALAKRA EREDETI ÁRBAN PÉNZKÜLDÉS AZ AMERICAN EXPRESS COMPANY ÚTJÁN KÖZJEGYZŐI Munkák Gyors Elintézése HERRMAN ARTHUR FIRST AVENUE Corner Street, New Yor NYITVA MINDEN ESTE O-I Dr. L. BRAUN MAGYAR FOGORVOS MODERN FOGÁSZAT Mérsékelt árak. Vizsgálat díjmen­tes. X-Ray kezelés. 171 East 86th Street, N. W. cor. 3ű Ave. Tel. Lenox 1919 Németh, a kapuban, teljesen rossz volt. A svájci csatárok, a kitűnő hátvédeken nem tudván­ áttörni, messziről küldözgették lövéseiket kapujára, amelyek feltartóztatás nélkül értek há­lót. Auer jobb­hátvéd, a mezőny legjobb embere volt. Elsőrangú­an szerelt, hatalmas felszabadí­­tó rúgásai saját csapatját sok ízben hozták frontba. Partnere, Goldstein, úgy látszik, most van formája tetőpontján. Egy-két hibát csinált ugyan, de azt azon­nal ki is javította. Gyagyovszky ezúttal, mint jobb-halt játszott, itt is a régi jó, kipróbált játé­kost láttuk benne viszont. Drach II., mint center half, ki­elégített, sőt látván a csatársor tehetetlenségét, Gyagyovszkival egyetemben több szép lövést küldött a kapura, azonban azo­kat sem kisérte siker. Gárdonyi bal-half, személyében új játékos mutatkozott be, aki szintén be­vált. A Madarász, Stark, Ko­­vács, Vécsey, Paulini csatárkor szép mezőnyjátékát teljesen el­rontotta a kapu előtti tehetet­lenségük. Madarász, aki mérkő­­zésről-mérkőzésre más és más poszton játszik, most nem tu­dott a jobbszélen jó munkát vé­gezni. Stark, aki talán legjob­ban tetszett a mezőnyben, ő is teljesen vádképtelen. Kovács center, ez ősszel még a legfélel­­metesebb góllövő csatár, csak gyenge labdákat gurított a ka­pus kezébe. Vécsey hosszú időn hátvédet játszva, mint balössze­kötő, nem vált be. Paulini — ta­lán szokatlan lévén az összekö­tőjével — sem játszott úgy, mint máskor. Lyk. ------------------­ Hármas mérkőzés a Steinway Ovalon Ma délután 1 órai kezdettel a Munkás T. E. játszik az első osztályú Hakoah-val. — 2.30 kezdettel a Victoria S. C. játszik a United F. C.-vel bajnoki mér­kőzést. 1­4.15-kor a Victoria Red játszik a Kolozsváriak foot­ball csapatával, melynek ez lesz az első bemutató mérkőzése. | Útirány a pályához: Az 59-ik­­ utcánál a Steinway felirásu­kar veendő a végállomásig. ------------------­Az M. T. E. második csapata, saját pályáján játszik délután 3 órai kezdettel a Passaics Mun­kás T. E. ellen. Útirány a pá­lyához: Astoria Train veendő a végállomásig. Onnan két blokk északra, kettő nyugatra a pálya. MA Nacrv Kirám­b­láci fr**** V JLJL 111­­. y JL 3LJLjL CXA JLVJL L/ Ételek és hűsítő italok. - Társasjátékok. - Szepségverseny, stb. • • "ÚTIRÁNY: 7th Avenue Subway. Van Cortland Park felirattal a végállomási el.

Next