Uj Előre, 1929. október (25. évfolyam, 6182-6211. szám)
1929-10-02 / 6182. szám
2. oldal Wassilius utolsó napja Alexander Wassilius elfogatásáról és kivégzéséről szól az alábbi értesítés. Wassilius merényletet követett el Waldemaras munkásgyilkos litván miniszterelnök ellen és azután elmenekült. Felfedték azonban rejtekhelyét. Koschedary erdejét rendőrök, faulisták (fascista lövészek) és katonák fogták körül. Wassilius minden menekülési kísérlete sikertelen maradt. Az üldözök gyűrűje mindég szűkebbé lett és minden oldalról fegyvercsövek meredtek rá. Wassilius elhatározta, hogy elevenen nem adja meg magát. Revolvere már nem volt, de egy bombája még igen és ezzel akarta kivégezni magát. A bomba azonban oldalt gurult és csak megsebesítette. Csak így sikerült aztán a fiscistáknak a félhalott embert elfogniuk. Mivel attól tartottak, hogy Vassilius még a kihallgatás előtt meg talál halni, nem várták be a vonatot, hanem a hajtányon vitték be őt Kownora. Itt aztán a rendőrpribékek rávetették magukat és mindenféle kínzásokkal ki akarták belőle préselni a merénylet részleteit. De nem kaptak tőle választ, mert kijelentette, hogy akármit is csinálnak vele, válaszolni nem fog. “Mi lehet rosszabb a halálnál?” — mondotta és nem válaszolt semmiféle kérdésre. A pribékek aztán kloroformmal kísérelték meg céljukat elérni. De ennek sem volt sikere. Csak a nevét tudták meg ilyen módon. Amikor újra ezt a fogást alkalmazták, megrémültek, mert úgy látszott, hogy a megkínzott ember örökre elaludt. Ekkor azt híresztelték, hogy Wassilius feltépte a sebeit, hogy így eméssze el magát. De Wassilius mégis magához tért kloroformos álmából, mert erős szervezete még a bódító mérget is legyőzte állandóan. Ekkor a pribékek újra nekiestek a kínvallatással. Védelemből éhségsztrájkba kezdett Vassilius. A vallató pribékek erőszakos után mesterségesen táplálták, hogy így életben tartva kipréseljék belőle a vallomást. De semmi sem volt képes akaraterejét megtörni. Azonban nagyon legyöngült. Amikor a pribékek a cellájába léptek, már nem volt annyi ereje, hogy az arcát elfordítsa, hát csak a kezével takarta el azt, a kezeivel, amelyekben volt még némi kis erő. Amikor látták, hogy semmire sem mennek vele, bírósági komédiát csináltak, mert Vassilius már halálán volt. Ez a bírósági komédia erős fedezet mellett a börtönben május 23-án és nem 22- én, amint híresztelték, folyt le. A korai dátumot azért hangoztatta a kormány, mert azt a benyomást akarta kelteni, hogy a halálra ítélt az ítélet kimondása után 48 órán belül kivégeztetett. Amikor a törvényes kihallgatás folyt, Wassilius kijelentette, hogy ő fáradalmár és tudatosan akarta Waldemaras litván miniszterelnököt a munkások hóhérát megölni. A bíróság bűnösnek találta Wassiliust abban, hogy része volt a Waldemaras elleni merényletben és a Smetona elleni merényletben is. Ez volt ugyanis Waldemaras kívánsága. Vassilius gúnyosan ki is jelentette, hogy ezúttal a lövések egyedül csak Waldemarsnak szóltak. A rögtönítélő bíróság erre azonnal kimondta a már előre elkészített halálos ítéletet, amelyet 1929 május 24-én hajtottak végre. A fébelövetés előtt közvetlenül még két tiszt rontott a fogoly cellájába és kínzásokkal utoljára megkíséreltek kivenni belőle valamit. Az ajtó aztán kinyílt és a tisztek a halálra gyötört forradalmárt kivitték, mert az már a saját lábán menni nem tudott. Az udvar tele volt autókkal és tisztekkel. Egyetlen katonát sem lehetett látni. Mindent titokzatos csöndben hajtottak végre. Amikor Vassilius meglátta a tisztek nagy seregét, mosolyogva jegyezte meg: “Mire annyi ember az én életem kioltásához? Különben, ha önöknek úgy tetszik, hogy a temetőbe is ki akarnak kisérni, úgy csak tessék, meginvitálom az urakat. . . Miért ez a lassúság ... Várom a szolgálatukat!...” Az autók megindultak. A vesztőhelyre, ahol kivégezték Wassiliust, nem lehetett bejutni, mert ott mocsár volt. A feldühödött tisztek, akiket Wassilius gúnyos modora bőszített meg, úgy hurcolták a vesztőhelyre az áldozatot. Amikor Vassilius a mocsárban sárossá lett cipőket meglátta, kacagott a pribékek felett. Mondta is: “Micsoda piszkos cipők ezek ilyen ünnepélyes alkalomhoz! A reggel felséges és meghalni szép!.. .” Amikor a gödörhöz vonszolták, a pap melléje lépett, hogy feladja rá az utolsó kenetét. Erre Vassilius a reverendás szolgának odakiáltott: “Az én bűneimért én szokva vagyok a felelősséget magamra vállalni” Tiltakozott, hogy a fához kössék. Azt sem engedte, hogy a szemeit bekössék. “Én nem félek a haláltól... Nekem van bátorságom szembenézni vele!” A fascista tiszteknek azonban nem volt bátorságuk a forradalmárt szabad kézzel és nyílt szemmel kivégezni. Gyorsan a fához kötözték és a szemeit is bekötötték, mire őt sortűzzel meggyilkolták, így halt meg Vassilius, aki a litván munkások nevében és érdekében harcolt a fascizmus ellen és aki ebben a küzdelemben életét adta ■ oda. Philadelphia, okt. 6 án vasárnap este 7 órakor. Szónok Wechsler Antonia. Yonkers, okt. 12. szombat este. Szónok: Éber László. Pittsburgh, okt. 5. szombat este. Szónok: Csinát Pál. East Pittsburgh, okt. 6. vasárnap este. Szónok: Csinát Pál. Cornopolis, okt. 12. szombat. Szónok: Csinát Pál. Daisytown, okt. 13. vasárnap délután. Szónok: Csinát Pál. McKeesport, okt. 19. szombat. Szónok: Csinát Pál. Alliance, 0. okt. 12. szombat este. Youngstown, okt. 13. vasárnap délután. Niles, okt. 13. vasárnap d. u. Ind. Harbor, okt. 12. szombat este. Hammond, okt. 13. vasárnap délután. Elgin, okt. 12. szombat este. Harvey, okt.13. vasárnap délután. Racine, okt. 12. szombat este. Milwaukee, okt. 13. vasárnap délután. Tömegesen jelenjenek meg a munkástársak ezeken a fontos nyilvános sajtógyűléseken, vezetése mellett. Aztán lesz a szőlőlopás művészete, melyet Borsi uram a bírói pálcával fog dirigálni. A házasságkötés és bontás Koci primási kanonokra mint szakértőre lett bízva. Reméljük, hogy megfelel a várakozásnak. [ Minden olvasónk agitáljon szüretünk sikerének érdeké- i ben. MAGYARORSZÁGRA ▼AGY TISSZA HAMBURGON KERESZTÜL Jtt£p8*#rft hajóinkon. Kitön 5 dhelarefté« 6» eUAfés minden o#»tóiyl»an. BAJG1NDCLAS HETINKINT !— NEW YORKBÓL BUDAPESTRE és VISSZA (Kodéra ítk osztályon) SS.— adó külön. rtDZKIIDÜSI RENDSZERCSÍK OLCSÓ, GYORSAS BIZTOS Tlanautasárt engedélyért és más ítírillgositásért forduljon bármely ügynökünkhöz, vagy e címre: Hamburg-American line M 0BOAD WAY, JTEW YORK in AZ IDO MOST VAGY SOHA! A magyar és világirodalom remekműveit féláron szerezheti be, azaz $1.00-os KÖNYVET 50 CENTÉRT! OLCSÓ KÖNYVVÁSÁR! ENGEDMÉNY ENGEDMÉNY Surányi: Floridhe .......................$1.00 Umbreit: 25 év a német sasok Surányi: Kantate ........................$1.00 szervezeti mozgalomban . .91.00 Szabó: Cigrányvilás ...............91.00 Vadnay: Elbeszélések ......91.00 Szekfű: A magyar állam élet- Vándor: Balassa Bálint saerasia ............................................ 91.00 Jolnnéi ..............................................91.00 SzekfŰ: Mit vétettem én?-----91-00 Várj: Éva leányai ..................91.00 Siemere: Doktor Mefisztofe- Vantel: önagysága nem akar lí*. .................................................91.00 gyermeket .....................................91.00 Siemere: Ritkaságok ..............91.00 Vautel: A plébános úr, meg az Szenes: Pest ....................................91.00 új gazdagok ............ .$1.00 Szenes: Vidám Írások.................$1.00 Vas Gereben: Egy alispán..91.00 Szép Ernő: Egy kis színház.. 91.00 Vas Gereben: Életunt ember. 91.00 Szép Ernő: Október ..............91-00 Váy Péter: Pestvármegyei Kisl Szívós: Az eltűnt ........... 91.00 témák ............. 91.00 Szivós: Nansen utazása a láb Vészi Margit: Égő Európa... 91.00 szánba .................. 91.00 Vészi Margit: Éjféli mise .... 91.00 Szomaházy: Lila test, sárga Vincent Jaunes: A hercegkissapka ........... 91.00 asszony férjhez megy .... .91.00 Szőllősy: Palma di Palma ..91.00 Wells: Emberek a holdban. .91.00 Szőllősy: Párbaj a körzőn....91.00 Wells: A tengeri tündér.........91.00 Tábory Kornél: Pesti special!- Wilde: Dorian Gray arcképe 91.00*tások ...............................................91*00 Williamson: Egy pomban tör-Tersánszky: Viszontlátásra, tént .................................................ellen drága •• ••••••• .......................el*Ivíí Williamson: Miss Randolph Theurfetl A vad 111.«... ...........*1.00 ........................... . . . .*1.00 Tinaeaut A barjobb rész ....*1.00 . . . * Tinaeaut Rosie hugom ..........*1.00 "»Ison: A* nj saalndsa^. .. .91.00 mar Cecil: Emberek a kis- Wohlbroek: Hill nap ................*1.00 ek között .................................*1.00 Wohlzogen: A kegyelmen nazlag Cecil: A rémi ház ..*1.00 *lony gyermekei ......................*1.00 yi: A szivek világa. . . .*1.00 Zapolska: A rendőrfőnök. . . .91.00 F ényi: Jegenyék alatt.91.00 Zigány: Három asszony ....91.00 ényi: Napos tájak... 91.00 Zola: Jó polgári koszt .............91.00 halszemű 3 fiú ..91.00 Zola: A konc .................... 91.00 Ürelmes szivünk... .91.00 Zola: Paris nyomra .................91.00 a francia királyok Zola: Plassins meghódítása. .$1.00 ...................................91.00 Zola: Rougonék szerencséje..91.00 sek és festések $1.00 Zsoldos: Három királyok ....$1.00 Azuálló isten...$1.00 Zsoldos: Vicza regénye ............$1.00 -e, csomagolásra és biztosításra 25 cent melléklendő, vy csak az itt felsorolt könyvekre vonatkozik* Itt felsrolt könyveket árjegyzékárban árusítunk. Rendeléseket utánvéttel is küldünk. EREKES TESTVÉREK nagyobb magyar könyv-, zenemű-, hanglemez és zongorahenger kereskedése k STREET, NEW YORK CITY jwISÜíáH Francia vasúti mérnökök kiszámították, hogy a vágányt minden egyes rajta átfutó vonat 0.001 mm.-rel koptatja le. Egy londoni külvárosban újfajta autóutat adtak át a forgalomnak. Az úttest széleit erős acélszalagok alkotják, melyeket átlós irányban acélpántok tartanak össze. Az így keletkezett hálózat közbenső részeit aszfalttal öntötték ki. Japán két legújabb repülőgép-anyahajója, a “Kaga” és az “Akagi” bízvást megérdemlik a “tengeri elefánt” elnevezést. Hogy magasba nyúló kéményeik a fel- és leszálló repülőgépeket ne akadályozzák, ormányszerűen hátrahajtották őket, úgyhogy azok a füstöt a hátsó hajórész mentén vezetik végig s a hajófarnál bocsátják a szabadba. Az Egyesült Államok öszszes működésben levő stabil és mobil erőgépeinek — erőtelepeinek, gyárainak, mozdonyainak, automobiljainak és motoros járműveinek — együttes teljesítményét ezidőszerint 850 millió lóerőre becsülik. A villamos áramról, korunk e mozgató szelleméről való tudásunk még nem is olyan régi. Száz esztendeje, hogy Stephan Gray felfedezte a villamos vezetők és szigetelők közti különbséget. Egy Pittsburgh elektrotechnikai kiállításon S. N. Kintner mérnök érdekes találmányt mutatott be: a “Telleur”-t, a “Televox” ellenlábasát. Ez az automata gépember ugyanis nem hangok iránt érzékeny, mint híres elődje, hanem a fény hozza mozgásba. Sajtó népgyűlések Az alábbi városokban lesznek sajtógyülések az Új Előre politikájának ismertetésére, a lap megkritizálására és megvitatni a lap megerősítésének kérdését: New York, Yorkville, okt. з. csüt. este. Szónokok Péter József és Tóth Lajos. Bronx, okt. 4. péntek este. Szónok: Meyer Gusztáv. 1 Newark, okt. 5. szombat este. Szónok: Péter József. Perth Amboy, okt. 5. szombat este. Szónok: Bebrits Lajos New Brunswick, okt. 6. vas. d. u. 2 órakor. Szónok: Kovács János.1 Trenton, okt. 6. vasárnap este. Szónok: Lustig Imre. Fairfield, okt. 5. szombat nap este. Szónok: Tóth Lajos. Bridgeport, okt. 6. vasárnap délelőtt 10 órakor. Szónok: Tóth Lajos. Passaic, okt. 6. vasárnap d. h. 2 órakor. Szónok: Sas Lajos. Fairfield! Figyelem! Körmenetes szüret lesz a Munkás Otthonban október 6-án, vasárnap délután, melyet Borsi József biró és Kocs Pál kanonok urak fognak vezetni. A termés leszentelése után magyar ruhába öltözött cseszlányok és legények mutatják be a körmagyart és magyar keringőt a Kancsal PÁRTFRAKCIÓ GYŰLÉSEK KÖVESS ELVTÁRS KÖRÚTJA ALKALMÁVAL Kövess elvtárs középnyugati útja alkalmával a következő pártértekezletek lesznek: DETROIT, Mich. Okt. 4-én, pénteken. SOUTH BEND, Ind. Okt. 5- én, szombat d. u. 4 órakor. GARY, Ind. Okt. 6-án, va-sárnap d. e. frakció gyűlés. D. u. Ker. Szervező Bizottság. CHICAGO, Bt. Okt. 7-én, hétfő este frakció. CLEVELAND, 0. Okt. 9-én, szerda este Kér. Báró. Okt. 10- én, csütörtök, városi taggyűlés. AKRON, 0. Okt. 13-án, d. u. 2 órakor frakció. Előzetes jelentés Az “Előre Műkedvelő Kör vezetősége ezúton tudatja az összes szervezetekkel, hogy minden hónap utolsó szombatján tánccal egybekötött műsoros estélyt rendez. Felkéretnek az összes testvérszervezetek, hogy e napon ne tartsanak semmiféle mulatságot, got. Az Előre Műkedvelő Kör vezetősége. ÓDA A ‘SZOVJETEK FÖLDJÉ’-HEZ Írta: WILLIAM WEINBERG Az áttekinthetetlen légkör rejtelmes mélyéből megjelentél Üdv Neked, Amerika földjén Vörös Gépmadár “Szovjetek Földje” Forradalmi hitünk legbensőbb tüzével ölelünk magunkhoz s énekeljük a Szolidaritás indulóját Onnan jössz, Ahová mi vágyunk Vagy amit elérni kívánunk " S amiért küzdünk, harcolunk, csatázunk. “Ott” a tiétek már Minden A föld, a tenger, a gyár, a palota S most, ime, a levegőt is meghódítottátok! Acélszárnyatok csillogó fénykévéjébe A Vörös Csillagos Sarló-Kalapács büszkén szipori S a motorotok berregése Olajotok égése Gépcsavarjaitok menete Már a kommunizmus alkotó erejét hirdeti Menjetek, repüljetek, szánjatok végig a föld kerekén, ahol a Proletariátus még elnyomás alatt nyög Vigyetek nekik osztálytudatot, forradalmi lendületet Hintsétek széjjel a “Szovjetek Földjé’’-nek csiráját, hogy megfogadzon, hogy termékenyüljön, hogy szaporodjon. Míg az egész világ nem válik A Szovjetek Földjévé! A mosoly, mely azt mondja: “Gyors, áldásos segítség. Éveken át vesebajban szenvedtem Derékfájás, hátfájás, szédülés, dagadt lábak, hólyaggyengeség kínzott “Éveken át hátfájásban és derékfájásban szenvedtem. Azután jöttek a többi tünetek — dagadt bokák, reumás fájdalmak, fejfájás, szédülések stb. Majd vizeleti nehézségeim támadtak — most már bizonyos volt, hogy a veséim meg vannak támadva. Éjjelenként többször fel kellett kelnem, a vizelés égő fájdalommal járt, a vizelet zavaros és sötét színű volt. “Nemrég hallottam a YEN-DIK tea csodálatos hatásáról. Elhatároztam, hogy én is megpróbálom. Rendeltem egy dobozzal és annak elhasználása után a veszedelmes tünetek csökkenni kezdtek. Újra megrendeltem a YEN-DIK-et, minden reggel és este ittam belőle egy csészét jó forrón és egy hónap múlva teljesen egészséges lettem.” YEN-DIK tea ritka gyógyfüvek tudományos összetétele, mely segíti a veséket a rendes működésre, a vér átszűrésére és a szervezetnek a mérges anyagoktól való megtisztítására. Egy nagy doboz YEN-DIK X dollár, 6 doboz 5 dollár. I__A YENDIK kizárólag a Cornel-patikákban kapható. EGY MÁSIK NAGY INTÉZMÉNY PÁRTOS I. MIKLÓS ELNÖKLÉSE ALATT. 9 EAST 45th STREET, NEW YORK, N. Y. 2°2a nhSive^eHmSeTleUT’ LEVÉLBENI MEGRENDELÉSIEK. 112 WEST 42ND STREET,NÉL TÖLTSE KI ÉS KÜLDJE KB a 6th Avenue mellett; A SZELVÉNYT 66a—4TH AVENUE, ----------------------- -----a 42nd Street sarkán; szelvény. i 423—4TH AVENUE, _ ^ 1 a 29th Street sarkán; Cornel Drug Stores 9 EAST 45TH STREET, dept. in. y. a. a 5th Avenue mellett; g Baut «sth st., New vor« 2292—3RD AVENUE, H a 125th Street mellett; Kerek--------dobog YENEDIK teát 496—8TH AVENUE, a 35th Street sarkán; Név................................................ PARK AVE. és 125TH ST., NEW YORK CENTRAL állomás 170—2ND AVENUE, Utca és saálm ............................... a 11th St. sarkán; 12 EAST 52ND STREET, a 5th Avenue közelében: v 8X0’ ............................................. BROADWAY és 57TH STREET, I 7th Ave. és 25th St. sarkán. Állam ........................................... 1 20 STREET és 6TR AVE. sarok. ------------------------------------Tóth István vezetése akit álló New Yorki Színtársasulat vidéki körútjának állomáshelyei: Október 1. Kedden, Bridgeport, Szent István Hall. Október 2. Szerdán, Wallingford, Magyar Ház. ■ Október 3. Csütörtök, Schenectady, Slovak Hall. Október 5. Szombaton, Lackawanna, Magyar Ház. Október 6. Vasárnap, Buffalo, Polish Cadet Hall. Délután és este. Október 7. Hétfő, Velland, Magyar Ház. Október 8. Kedd, Hamilton, Magyar Club. Október 9. Szerda, Callborn, Ont., Slavish Hall. Október 10. Csütörtök, Fairport, Harbor Finn Itall. Október 11. Péntek: Akron, Magyar Ház. Október 12. Szombat: Canton, Bandry Hall. Október 13. Vasárnap, Cleveland, Engemeer Hall. Október 14. Hétfő: Lorain, Andorka Hall. FIGYELEM! BAZÁR!! FIGYELEM! A DAILY WORKER és MORNING FREIHEIT ÜT NAGY BAZÁRJA Csütörtök: Október 3. Péntek: Október 4. Szombat: Október 5, Vasárnap: Október 6 A MADISON SQUARE GARDENBEN, 8th Ave. és 50 St. Hájer szükségrleteit okvetlenül a bazáron szerezze be. — Olcsó Arak. Kitűnő minőség. — Jó programról gondoskodva van RESTAURANT MEGNYITÁS! Tisztelettel értesítjük a nagyérdemű közönséget, hogy 782-8-ik AVENUE (közel a 48-ik utcához) BLUE DANUBE című HUNGARIAN RESTAURANTOT nyitottunk. Évtizedes gyakorlatunk biztosíték arra, hogy tisztelt vendégeinket megelégedésükre kiszolgáljuk. CSILLAG ÉS STERN, Inc. NEW YORK! FIGYELEM! Az Új Előre vasárnapi szüreti mulatságán a Bohemian Hallban elveszett 25 darab belépési jegy az “Arany Kakas” előadására. Ha valaki tud az elveszett jegyekről, jelentse a kiadóhivatalban. ---------------— NYUGTÁZÁS Az alábbi adományok érkeztek be: Emma 5 dollár a gastoniaiak védelmére, Géza 2 dollár a gastoniai védelemre, Dávid 50 cent az Uj Előré- re, Emanuel 50 cent az Uj Előrére, Paula 2 dollár az Uj Előrére. Az összegek rendeltetési helyükre lettek juttatva. Emma értékes ruhadarabokat is adományozott a gastoniaiaknak, amelyeket a Munkás Otthonban adott át. AZ UJ ELŐRE SZÜRETI MULATSÁGÁN FELÜLFIZETTEK: Varga Dezső ?1, őze Géza 15.20. Olcsó Férfiruhákat mindenhol vehet , de BF* Jó RUHÁKAT 13. OLCSÓ B ÁRBAN csak is JACK THE TAILOR MAGYAR ÜZLETÉBEN VEHET. Minta férfi ruhák és téli kabátok 910.— és feljebb Viselt $5.— és feljebb. MINDEN NAP NYITVA. Nagyban 6-ig este. Kicsinyben 9-ig este. Vasárnap 2 óráig? 312 E. 6th St., N. Y. City 1. és 2. A vek között________ Terjesszétek az Uj Előrét! A MUNKÁS BETEGSEGÉLYZŐ ÉS ÖNK. SZERVEZET 2-IK OSZTÁLYA 1929. Október Hó 5-én. Szombaton Este 8 órakor tartja 25 ÉVES JUBILEUMÁT a Webster Hallban, 11 St., 3. és 4. éve. közt A York villéi Előre Műkedvelő Kör előadja AZ ARANY KAKAS vígjátékot 3 felvonásban Előadás után tánc reggelig! Belépőjegy elővételben $1. A pénztárnál $1.25 Jegyek kaphatók a szokott helyeken.