Uj Előre, 1930. augusztus (26. évfolyam, 6485-6505. szám)
1930-08-01 / 6484. (6485.) szám
2. oldal FELHÍVÁS a YOUNGSTOWN, OHIO, ÉS VIDÉKE MAGYAR MUNKÁSAIHOZ! Tisztelt Munkástársak! A Youngstowni Egyletek és Egyházak Nagybizottsága a jövő vasárnapra, augusztus 3-ára hirdeti a “Magyar Nap” megtartását az Idora Parkban. Az előző években a Magyar Napok azzal a kimondott céllal voltak rendezve, hogy az esetleges anyagi haszon a “Youngstowni Magyar Ház” megvalósulását szolgálja. Körülbelül 3 évvel ezelőtt a Nagybizottság hozott is egy erre vonatkozó határozatot, mely a jegyzőkönyvben is benne van: “A Nagybizottság Youngstownon kívül semmiféle mozgalmat anyagilag nem támogat, amíg az építendő Magyar Ház ügye meg nem valósul, illetve a Magyar Ház fel nem épül.” Ezen határozatot a Nagybizottság egyhangúlag magáévá tette. És mi történt később? Jött a new yorki Kossuth-szobor ócskavaskereskedő társaság és a Nagybizottság a saját pénztárából és gyűjtésből befolyt több mint 100 dollárt elküldötte a fentjelzett társaságnak. Azután jött a fascisták buffaloi “korszakalkotó” “Nemzetgyűlése,” melyre szintén a sóhivatalunk, vagyis nagybizottságunk két “követet” küldött, kiknek az útiköltsége és napidíja szintén egy pár száz dollárral könnyítette a Magyar Ház-alapot. Később jött: “A Repülő ördög és Társai.” “Az Arany Kapcához” címzett zsaroló társaság, amely mindennemű jövedelmi forrásra egyszer és mindenkorra rá akarja tenni a kezét és úgy az egyletektől, mint a magános adakozóktól kicsalt összegeket saját kétes üzleti céljaira akarja biztosítani. A július 24-én megjelent “Amerikai Magyar Hírlap”-ban (youngstowni újság) azt írja Neményi úr, hogy “A Magyar Nap jövedelme a Nagybizottság kezelésébe megy át, ahol feltétlenül érdemes magyar célokat szolgál.” Így, Youngstown és vidéki munkástársak, nem a Magyar Ház ügyét szolgálták az eddigi Magyar Napok, hanem mindenféle féker üzleti társaság kezeli el és már az összegyűlt alap egy részét el is vitte a Repülő ördög és Co., és a még meglevőt és ezután begyűlendő öszszegeket is elviszik az ördögök. Ezen sorok írója is, sajnos, dolgozott és áldozott a Magyar Ház megvalósítása érdekében, de ezután már nem lehet arról álmodni sem, hogy az valaha meg is valósuljon. Tisztelt Munkástársak! A Sharon, Pa.-i 87-ik osztálya a Munkás Bets, és önk. Szervezetnek folyó hó 13-án pikniket rendezett a Sharon Line St. 28-on és az eső miatt akkor nem lehetett megtartani. A rendezőség akkor újból lefoglalta a fentjelzett helyet augusztus 3-ára, így a piknik folytatása a jövő vasárnap lesz a fent jelzett helyen és időben, azaz augusztus hó 3-án. A hely a Youngstown vidéki magyar munkások előtt ismerős arról, hogy ott mindig jól lehet mulatni. A Sharoni Munkás Műkedvelő Gárdát szintén ismeri a vidék magyar munkássága, hisz az utóbbi években sokszor szórakoztattak minket fellépéseikkel. Ennélfogva megérdemlik a magyar munkások legmesszebbmenő támogatását. Munkástársak! Tüntessetek a Repülő ördög és Co. által rendezett Magyar Napon a meg nem jelenéstekkel. Ehelyett pártoljátok megjelenéstekkel azokat, akik a ti és mindnyájunk érdekében a munkásság elhaladásáért és jobb jövőjéért eddig is oly sokat fáradtak és dolgoztak és remélhetőleg pl. :tolászok esetén ezután is még fokozottabb erővel fognak dolgozni. A sharoni műkedvelő gárda, mely a M. B. és Ö. Sz. tagjai-ból áll, megérdemli a támogatást és pártolást A jelszó: Le a féker társaság által rendezett Magyar Nappal! Éljen a sha-tróni Munkáspiknik. Youngstownból a villanyos átszálló jegyek bárhonnan érvényesek a piknikhelyig. . .Youngstowni Munkáslevelező, úgyis jó. Élmény. Amit loptam úgyse vehetitek vissza. Lehet, hogy a börtön meg fogja akadályozni egy kissé emlékiratainak megkezdésében Lehet azonban, hogy mert éppen ráérő ideje lesz, hozzákezd csatorna a piszkos életének lefestéséhez. Hogy nem lesz nagy szenzáció, az bizonyos. Viselt dolgait túlságosan ismeri mindenki. Fehér, fascista Amosz szerepét a buffaloi nemzetgyűéssel kapcsolatban, ahol ugyanazoknak az amerikai munkásoknak próbálta a többi fascista gazemberrel együtt Horthyék propagandáját a nyakába varrni, akiknek pénzeit részvényeivel és csapnivaló előadásaival csalta ki. Endrey Jenő, ez a saját maga által bevallott utolsó csirkefogó, akihez képest egy szifilises utcasarki ringyó parnaszszusi magasságban áll tisztaság tekintetében, még mindig megjelenteti “lapját” az Érdekes Újságot. A gaz fascista vigécnek ehhez a szemétjéhez semmi közünk se volna, de egy utóbb megjelent értesítésére reflektálnunk kell. Bejelenti ez az emberi formában járó, lélegző és szélhámoskodó rohadék, hogy emlékiratokat fog írni. Hogy az ő saját, különbejáratú emlékiratait meg fogja írni. “A történelem számára”, így mondja. Ámbár múlt heti számában vészharangot kongat meg és bejelenti, hogy valószínűleg börtönbe kell vonulnia, mert lopott. így, ilyen egyszerűen, a tudatos pernahaj derek szemberöhögő pimaszságával kiáll pucéran az utcára és odaköpi: loptam, hát mit akartok, loptam. És ha börtönbe kerülök, ISMÉT ENDREY Azt sem hisszük, hogy el fogja mondani szenlékirataiban, hogy miként fosztotta ki, éheztette és galádul otthagyta színész-munkásait, akiknek keserves fizetéseit “letaposott ártatlanságú” barátnőjével pezsgőzte el. De kiváncsiak vagyunk arra, vájjon el fogja-e mondani, hogy minden egyes előadásai után, ott a függöny mögött, kiknek adott át kemény száz dollárokat a bevételből, melyből aztán a szinészeinek semmit sem juttatott. Kiváncsiak vagyunk, ki mer-e jönni cinkostársaival ez a hitvány alak. IJ ! ELŐRE HÍREK Magyarország és utódállormsiból SZEGED Nő a koldusok száma Horthy országában. Eddig az volt a rendszer Szegeden, hogy az egyes plébániák segítették a koldusokat, ugyahogy. Az utóbbi időben tömegesen jelentkeztek koldusok, akik a plébánián nem kaptak segélyt és a várostól kértek 1400 pengőt. A város hatósága a kérelem teljesítése helyett elhatározta, hogy a jövőben a koldusokat előzetes helyszíni megvizsgálás alá fogja vetni, mielőtt koldulási engedélyt adna. PALÁNKA Felrobbant a háborús emlék. Újvidéki jelentés szerint, a közeli Palánkán a főszolgabíróság épületében borzalmas robbanás történt. Az egyik irodahelyiség asztalin már tíz éve áll egy, a háborúból származó srapnell. A srapnell leesett az asztalról és hatalmas detonációval fölrobbant. A robbanás ereje kidöntötte az iroda falát és a légnyomás következtében az épület valamenyi ablaka betört. Két ember súlyosan megsebesült. Enyhébb, igaz—de több ennél, a Chesterfield bőséges aromát és kielégítő zamatot nyújt. JOBB IZ — a válasz, és ez az, amit a Chesterfield szívei a legteljesebb mértékben kapnak — az enyhe dohányok zamatját és aromáját, amelyeket alaposan és többszörösen egybekevertek. Jobb az ize és enyhébb is! 0 ___________________________________________ NAGYKANIZSA Családi dráma. — Nagykanizsáról jelentik, hogy Zselickisfalud községben véres családi dráma történt. Szőke János gazdálkodó összeszólalkozott feleségével és a szenvedélyes veszekedés hevében elővette a konyhakést és az asszony mellébe döfte. A férjet a csendőrök néhány óra múlva megtalálták. Letartóztatták és bor zalmas verésután átadták az ügyészségnek. KISKUNHALAS A megvadult bikák áldozatai Papp Mihály kiskunhalasi földművest a napokban egy megvadult bika felöklelte. A szerencsétlenül járt embert súlyos sérüléseivel a kiskunhalasi kórházba szállították, azonban már nem tudtak rajta segíteni, sérüléseibe másnap belehalt. Dévaványa község határában egy bika legeltetés közben megtámadta Kovács Sándor 76 éves gulyást. A bika az öregembert agyontaposta, majd a közelben levő Lengyel János 63 éves kanászt, aki a gulyás segítségére sietett, ugyancsak felöklelte. Lengyel Jánost sérüléseivel a szolnoki kórházba szállították. —_—_-----— Az Új Előre Nagybizottság felhívása! Felkérjük mindazokat az elvtársakat és elvtársnőket, akik átvettek hajójegyet, hogy a megmaradt jegyekkel azonnal számoljanak el a Nagybizottság pénztárnokánál, Lőrinc elvtársnál. Lőrinc elvtárs mindennap a Munkás Otthonban található. A Nagybizottság legközelebbi gyűlése augusztus 7-én csütörtökön este 8 órakor lesz megtartva. A gyűlés napirendje: Beszámoló a hajókirándulásról és a szeptemberi szüreti mulatság szervezeti előkészítése. Ismételten felkérjük az elvtársakat, hogy a kint lévő hajójegyekkel számoljanak el. A tiszta hasznot csak akkor tudjuk megállapítani, ha a kintlévő jegyekért megkapjuk a pénzt. A Nagyizottság titkára. Rendkívüli számai az “Új Eöré”-nek Clevelandnak aug. 5-én Chicagónak aug. 6-án Akronnak aug. 7-én Detroitnak aug. 8-án Bridgeportnak, aug. 9-én készül el. Munkáslevelezők! Írjatok gyárak és uniók helyzetéről. Tegyétek tartalmassá e lapszámokat. Lapkezelők! Rendeljétek meg csomagszámra e lapot, gondoskodjatok elterjesztéséről. t “tu Olvasók! Segítsétek eljuttatni a lapot a munkástömegekhez. Használjuk fel e lapszámokat új olvasók szerzésére. Tegyük eredményessé 2200 új előfizető szöngésére irányuló kampányunkat. 20,000 munkás fez a TUUL picnicjén augusztus 3-án “Építsük a TUUL-t” picnic lesz augusztus 3-án a Pleasant Bay Parkban, melyet a Trade Union Unity Council of New York együttesen rendez a Food Workers Industrial Unió, a Marine Workers Industrial Unio, a Needle Trade Industrial Unio és a National Textile Workers foradalmi uniókkal.Ezen a picnken az elsőrendű programmon kívül hatalmas asitáció indul még, azzal a jelszóval, hogy tízezer tagot New Yorkban a TUUL-nak és tízezer új olvasót a Labor Unity-nek. Már most készüljön erre az eseményre minden munkás. 1: ---------------- Proletkult a Bronxban A Bronxi Magyar Munkás Klub augusztus elsejei proletár-kulturestéjén Gaál József elvtárs fog előadást tartani az elmúlt világháborúról, a közeledő imperialista háborúról és a Szovjet Unió ellen készülő háborúról, amelynek egyik előjátéka a “Fish Committee” komédiája. Belépti díj mindössze tíz cent. A Klub címe: 785 Westchester Ave. : TELEFON: REGENT 4659 ALAPÍTVA 1904 NICHOLAS T. BROWN TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓ 1275 First Ave. Közel a 69-ik utcához Gyönyörűen felszerelt modern kápolna. Felekezetre való tekintet nélkül. Nappali és éjjeli szolgálat bárhová. I. h lm _ ■'* k ,r New York füht :: AKRON! FIGYELEM! AKRQSI! Az Akroni Ifjúsági Munkás Testedző Egyesület | AUGUSZTUS 3-ÁN, VASÁRNAP \ \ EGÉSZ NAP -y NAGYSZABÁSÚ PIKNIKET rendez ’■ “ A YOUNG HOTELNÉL Felkérjük az Akron és környéki magyar munkásokat, Hogy tömegesen jöjjenek el az I. M. T. E. piknikjére. A frállóság gondoskodni fog arról, hogy mindenki jól érezzemagát. — Jó programról, ételekről és hűsítő italokról gondoskodva van. HATÁRSZÉLI MAGYAROK! FIGYELEM! A Kanadai Magyar Munkás vasárnap, aug. 3-án ünnepli fennállásának évi jubileumát ORSZÁGOS PIKNIKKEL .á'* . ‘ w \ r ":r: ,• Wellandon, a Mrs. Horváth és Végh József farmján. Mogyoródy hires zenekara muzsikál. Lesz ; zsiványpecsenye sütés, kitűnő friss hurka és kolbász, gulyás hazai mintára és elsőrendű ;; italok. — MESÉS SZÓRAKOZÁSOK, j. _ liatokfikHátok mét, kanadai barátaitokat, azok mind ott lesznek; Wn* fossátok meg, hogy a munkások összetartanak és gyertek át iswrégestöl. — ÚTIRÁNY: Wellandon a North Main Streeten Founthiss felé, onnan nyilak jelzik az utat. — Buffalo, Ntagfara Falls és a töl»latármenti városok! Mélyítek lesz a légtől»!» cáréval képviselve?» Ezt majd aug. 3-ánWellandon forgja megállapítani az országos pik'ink RENDEZŐSÉGE .