Kerékgyártó Árpád: Magyarország történetének kézikönyve. 6. II. József császár halálától a reformi és nemzetiségi harczokig, 1790-1840 (Pest, 1870)
16. A hazai nyelv és irodalom ápolói. A rettegtető kormányrendszer megszünteti a szellemi mozgalmat, mely az uj század elején ismét föléled
miután az uj század a költészeti irodalomra is új korszakot nyitott. Kisfaludi Sándor 1801-ben lépett föl „Himfyje“ I. kötetével „A kesergő szerelemmel“. Ezt követték 1807-ben „A boldog szerelem“, a „Regék a magyar előidőkből“ stb. Kisfaludi S. költészetének hatása oly nagy, oly általános lett, hogy őt méltán az első nemzeti költőnek nevezhetjük. Dalait a magyar közönség könyv nélkül szavalá és éneklé, melyek hatásának titka nemcsak a mű belső becsében, hanem abban is rejlett, hogy múzsájának egyik főtényezője a nemzetiség volt. Történelmi reminiscentiái oly bánatos húrokat érintenek a keblekben, hogy hangjukra köny fakadozott a honfi és honleány szemében. — E fényes siker felbátorítá az elnémult régibb írókat is. Felszólalt újra Virág Benedek, ,,a hazaszeretet és erény éneklője,a ki a valódi érdemet, szabadságot dicsőítette s a honfiatlanságot korbácsolta. Felszólalt Révai Miklós is, ki 1802-ben a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanári székén e szavakkal köszöntött be: „Uraim, nem tudunk magyarul“. A következő évben kiadta „A magyar irodalom régiségeit“ és nehány év múlva magyar nyelvtanát, mely műveivel örökre megalapította nyelvünk rendszerét. Felszólalt ismét a gazdag költői érű Csokonai ,Vitéz Mihály és Kis János, ki 1805-ben „A magyar nyelv állapotjáról, kiművelhetése módjairól és eszközeiről“ írt munkájával nyerte el a Kulcsár által kitűzött díjat. A fogságából 1801. júniusban kiszabadult Kazinczi Ferencz rendíthetlenül meg volt győződve, hogy ha irodalmunkat valaha más nemzetekével egy színvonalra óhajtjuk emelni, mindenekelőtt nyelvünket kell megújítanunk. Belátta ő, hogy e czért, az újítástóli általános idegenség mellett, lassú javításokkal nem lehet elérni, hogy tehát itt merészen keresztül kell törni a félénkség és megrögzött avatatlanság korlátain. A nyelvújítási harczot 1811-ben a „Vitkovics Mihály barátjához írt poétái Epistolával“ és a „Tövisek és Virágok“ czímű verses könyvével kezdé meg a nagy közönség előtt. Ezen izgató iratok, melyek által a népies ónyelvezet pártolóit éles gúnynyal támadta meg, rendkívüli izgalmat okoztak ezek táborában, melynek középpontját egyrészről Keszthely, a derék Fesztetics György gróf köre.