Encian, 1940 (6. évfolyam, 1-8. szám)

1940-01-01 / 1. szám

2 akarata ides­te elő. A természetjárás mozgalma nem egy különálló társadalmi megmozdulás, h­anem egy eszmei mozgalom, melynek a maga elzártságában is végig kell élnie mindazokat a viharokat, melyek egy új társadalmi rendnek a kialakulását és ebbe az új rendbe való beilleszkedését nyomon kísérik. Né­h­án­y csepp a tenger vizéből a turistaság, de végig remeg rajta az apály és dagály nagy változása, mint kint a nagy vizeken, amionnan vézetett. Egy új tár­­sadalmi rend születik ezekben a mai viharokkal teljes, küzdelmes napokban, országhatárok és társadalmak olyan változásának va­gyunk tanúi, mely alapjában ingatja meg azt a régi felfogásokra alapozott rendet, amelyen a tegnap világa nyugodott. A régi társa­dalomnak, világbirodalmaknak ilyen megrendülését, a változott erők és életviszonyok okozta változását, ezt a romboló újjászületést érzi a természetjárás mozgalma is. A mi vitánk, a két helyi turistaegyesü­letnek eszmei harca tehát nem a mi különlegességünk, csupán a kinti nagy forrongások vetített képe. Új világrend kialakulása idején új eszmei irányok, új törek­vések, új hangok elkerülhetetlenek. A turistaság az életviszonyok alkotása és mi turisták a változást, az élet új eszményeihez való simulást természetesnek találjuk. De ebből nem következik, hogy régi, kétezeréves igazságok, a humanizmusnak alapelvei tartalmukat és tömegeket­ meggyőző erejüket elvesztették. Mi megmaradunk régi célkitűzéseink mellett, s ha ezek miatt harcolnunk kell, álljuk a har­cot. Erősségünk a mi tiszta meggyőződésünk. Újévi kívánságunk, hogy tagjaink és követőink közül minél többen lépjék át a hajszál­árkot a szótól a tettig, az érzéstől a cselekvésig. Csak így juthat a mi kicsi turistatársadalmunkban hamarább és példaadó módon vég­ső kialakulásához az új társadalmi rend képe: összhang az embe­riséget szétbontó ellentétek tömegében. F. -------------- © (S) - -------------­ Egy szánon feküdtem. Olyan kicsi, könnyű szánon, amilyennel az emberek játszani szoktak. A biharfüredi szerpentinen lejtettünk. A kicsi szán hozzá volt akasztva egy nagy szánhoz, amelyet lovak húztak és amely tetejesen meg volt rakva sítalpakkal, hátizsákokkal. Teherautóval jöttünk a hegyek aljáig. Itt szánokra raktuk a csomagok nehezebbjét. A társaság nagy része előresietett és mi néhá­­nyan visszamaradtunk „díszkiséretnek" a szánok mellé. Az utat kevés hó borította, a szántalpak súrolták a kiálló köveket. Szegény lovak ! Kegyetlenül megizzadtak. Meg-megálltak. Pihentek egyet. Aztán kötelességtudóan indítottak. Orrlikaikból meleg pára lövellt bele a sötétségbe. "Hus­zOMÁjJban­ voltunk...

Next