Építők Lapja, 1955 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1955-01-03 / 1. szám

3 ANYUKA — Jóestét anyukat Csókolom anyukat — így köszöntik a 44. Vállalat Néphadsereg utcai szál­lásának gondnokát, Cseh Lajos­­né elvtársnőt a hazaérkező mun­­kásnők. S ő, mint jó anya, sze­rető, kedves mosollyal fogadja s megnézegeti őket. Éles szeme azonnal felfedezte, hogy a szép, fekete hajú. Annuska sírt. Faggat­ja miért? Annuska szégyenlősen, szipogva el is mondja, hogy le­velet kapott otthonról, édesapja beteg. „Anyuka” kész a vigasz­talásra, bátorításra. Megölelge­ti, biztatja: „No, majd együtt írunk levelet, s aztán haza is megy". Cseh elvtársnőnek négy ,"sa­­ját" kislánya van, de nemcsak róluk gondoskodik anyai módon, hanem a másik 40 és egynéhány lányáról, a szállás lakóiról is. Ennek a szállásnak igen jó híre van, nemcsak a vállalat munka­helyein, de az összes budapesti szállások közt is, hiszen már másodszor győzött a szállástisz­tasági versenyben —­ ami, bátran mondhatjuk, egyúttal nevelési verseny is. Itt a Néphadsereg utcai szálláson mindenhol pél­dás rend, tisztaság uralkodik s az egyes szobák között is tiszta­sági verseny folyik. Jelenleg a Za­na és a Szedrei Júlia szoba lakói vezetnek 30—30 jó ponttal. Vannak itt olyan régi lakók is, mint Nyári Istvánná, aki két éve élvezi Cseh elvtársnő anyai gon­doskodását. De akár öt, akár újabb lakót kérdez az ember, hogy miért is van itt ilyen rend, tisztaság, ilyen kellemes, barát­ságos légkör, mindegyik csak azt mondja: „Itt nem lehet más­képpen, anyuka így szereti is így jó nekünk is”. Az ittlakó szaktársnők sem a lakószobák­ban, sem a konyhában nem tű­rik a rendetlenséget. Ha egy kis víz lecsöppen, azonnal feltörülik. Ha egy kis morzsa, papír lehul­lik, azonnal felszedik. A szobái­kat csinosan díszítik, kis művi­­rágcsokrokat vesznek a vázákba s virágokat tűznek a függönyök­re is. Az asztalokon ragyogóan tiszta vizeskancsók, tálcák, ha­mutálcák, szép rendesen megve­tett ágyak. Ez mind a kollektíva rendszeretetét dicséri s azt pél­dázza, hogy az Ittlakó lányok is asszonyok valóban második ott­honuknak tekintik a szállást. Pedig Cseh elvtársnőnek nem volt könnyű dolga, amikor négy évvel ezelőtt átvette a szállás felügyeletét. Erről így beszél: „A jobbérzésű lányok segítettek nekem a többieket rendre szok­tatni. Most már annyira termé­szetes, hogy aki a szállásrendet nem tartja be, azt a kollektíva kiközösíti, mint amilyen termé­szetes, hogy itt mindenkinek meg kell becsülni lakótársait”. Ha új lakó érkezik, a szobatár­sai tanulják meg a házi szoká­sokra, figyelmeztetik, ha helyte­lenül viselkedik. Minden szobá­nak van szobafelelőse, azonkívül, hogy a szállásbizottság (elnök, két egészségügyi és három nép­nevelő) irányítja a szállás éle­tét. Az egészségügyiek például — az egyik Répásiné szaktársnő — minden héten csinálnak tisz­tasági vizsgálatot. Ilyenkor meg­vizsgálják a lakókat, a szobákat, fürdőszobákat, mindent. A nép­nevelők, köztük Cseh elvtársnő is, főleg a fiatalabb lányokkal foglalkoznak egyénileg. És azok sűrűn kérik tanácsaikat. Cseh elvtársnőt beavatják például még a szívügyeikbe is. Kikérik a tanácsát udvarlóik megválasz­tásához, ugyanúgy, mint a ruha vásárláshoz. Kedves ünnepnapjai a szállás­nak a péntek esti filmvetítések. Ilyenkor a legtöbb szaktársnő úgy kicsinosítja magát, mintha Cseh Lajosné és négy kislánya. A többi — negyven és egynéhány — nem tért a képre. LITVÁN GYÖRGY: Bokányi Dezső ül. Miben különbözött a többi szociáldemokrata lezérta? A­l­égsem­ támadt új Magyarország az 1905—1907-es évek­ig-­ ben. A forradalmi helyzet pedig megvolt: „fent” az u­ralkod­óosztály kormányzati válsággal küszködött, „lent” a munkás- és szegényparaszti tömegek addig példátlan méretű gazdasági és politikai harcaikat vívták, forradalmi elszántság­gal, méltóan az orosz testvérekhez. Hogy a forradalom mégsem következett be, ez a munkásosztályt vezető párton, a szociál­demokrata párton múlott, amelynek áruló vezetői éppen ebben az időszakban a századfordulótól kezdve lépnek a burzsoáziá­val való nyílt együttműködés útjára s legfőbb feladatuknak azt tekintik, hogy leszereljék, lecsendesítsék a forrongó, de még az ő befolyásuk alatt álló munkástömegeket. Bokányi is ennek a vezetőségnek volt tagja, d ő sem men­tes a felelősség alól. Nemcsak, hogy nem lépett fel az oppor­tunista politika ellen, de szónoki képességeinél, hatalmas nép­szerűségénél fogva voltaképpen szócsöve volt ennek a párt­­vezetőségnek, eszköz, amely arra szolgált, hogy a forradalmi tettekre vágyó néptömegeket gyönyörű forradalmi szavakkal — de csak szavakkal — elégítsék ki. S ez a szerepe lényegében megmaradt a Magyar Tanácsköztársaság idejéig. Mégis, Bokányi nem állítható egy sorba a Garamiakkal, Weltnerekkel, a munkásosztály e tudatos árulóival. Igaz, éle­tének e korszakában letért a helyes útról. De nála ez kisiklás volt csupán — bár elég hosszú ideig tartó —, amit ellensúlyoz életének előbbi és főleg későbbi, valóban forradalmi korszaka. Ami azonban már ekkor is a leginkább megkülönbözteti őt a többi szociáldemokrata vezértől, az hűsége a néphez, össze­­forrottsága a munkásokkal, különösen az építőmunkásokkal. Ez a vonása soha, egyetlen percre sem hagyta el őt. Bokányi Dezsőből soha nem tudott a szociáldemokrata pártvezetőség magához hasonló szakszervezeti bürokratát, íróasztal-politikust faragni. 1907-től aligazgatója volt a budapesti kerületi munkásbizto­­sító pénztárnak, ez volt megélhetési forrása és egyben kedvenc munkaterülete is, mert a munkásérdekek védelmében kifejtett állandó harcot tette lehetővé számára. De ugyanakkor elnöke volt az 1902-ben megalakult építőmunkás-szövetségnek is, amelynek legerősebb szakosztálya éppen az ő közreműködésé­vel naggyá növelt kőfaragó-szakosztály lett. T­­ivatali munkája után minden délután bement a szövet­ségbe és irányította, segítette annak tevékenységét. S bejárt ide vasárnaponként is, ha nem volt vidéken, hogy talál­kozzék, elbeszélgessen szaktársaival. Éveken át „szemináriu­mot“ vezetett — mindig többszáz hallgatónak — a fások szak­­szervezetében is. Sokszor késő éjszakáig nem engedték el, sok­szor még az utcán is, miközben hazakísérték, órákig kérdezget­ték, vitatkoztak vele a tudásra szomjas munkások. Hivatalá­ban is naponta felkeresték orvoslásra váró panaszokkal, sérel­mekkel, de azért is, hogy tanuljanak tőle. S ő segített, tanácsot adott, tanította és nevelte őket. Mindezekért és az ezzel együtt­járó egyszerű, puritán életmódjáért szerette őt úgy sok építő­­mun­kás — akkor fiatalok, ma már idősek —, mintha édesaty­­juk lett volna. 1910-ben történt, hogy az akkor épülő Gresham-palotához kimenve, beszédet tartott az építőmunkásoknak. A rendőrök rajtaütöttek, letartóztatták és elvitték. A munkások erre — minden felszólítás nélkül — egy emberként tették le a szer­számot, a rendőrkapitányság elé vonultak és nem tágítottak ad­dig, amíg Bokányit szabadon nem bocsátották. Éppen ez a tulajdonsága, a munkástömegekkel való össze­­forrottsága tette lehetővé számára, hogy velük együtt felismerje a helyes utat az Októberi Forradalom nagy példaadása nyomán. Dokányit betegen éri a nagy esemény híre. De 1917 no­­­­vem­ber 25-én, a történelmi nevezetességű iparcsarnoki nagygyűlésen ismét ő a gyűlés szónoka. És ha betegen, ha küsz­ködve beszél is, — szavai soha egyetlen alkalommal sem arat­tak olyan tomboló sikert, mint éppen ezen a napon, amikor százezernél több munkás vonult fel, tilalom ellenére, a Város­ligetbe. „Ide zarándokoltunk — kezdi beszédét —, hogy odadörög­jük a háborúnak: félre az útból! Adjál helyet a milliók remé­nyének, akaratának, vágyának, a világbékének! — Olyan taps­orkán tört ki erre, hogy csak percek múlva folytathatja. — Ide zarándokoltunk ebben az ünnepélyes pillanatban, amikor mil­liók szívét, vágyát, reményét egy eszme fogja meg, amikor föl­emelkedünk az emberi szeretet mindent átfogó magaslatára — ebben a pillanatban kezünket nyújtjuk az orosz elvtársak felé, melegen megrázzuk az ő kezüket, mert visszaadták az emberi­ségnek a szocializmusba vetett hitet, bizodalmat és reményt”. Majd egy órás beszéde végén arra szólítja fel a munkáso­kat, hogy alakítsanak tanácsokat az orosz szovjetek példájára. Hallgatósága leírhatatlan lelkesedéssel fogadja ezt és határo­zatot hoz: „Budapestnek és környékének munkásai és velük együtt Budapest egész népe testvéri üdvözletét küld’ az orosz forradalmároknak, akik bátor szívvel, erős elmével és kemény kézzel vezetik ki az emberiséget a háború poklából”. Ez a beszéd és ez a nagygyűlés Magyarországon az első hatalmas megnyilvánulás volt az orosz proletárforradalom és a demokratikus béke ügye mellett. Félreérthetetlenül meg­mutatta, hogy a magyar munkásosztály akar tanulni az orosz példából. És alig egy év múltán kiderült, hogy tudott is belőle tanulni 1919 márciusa, a Magyar Tanácsköztársaság megszü­­letése, amely a legnagyobb fordulatot jelentette népünk addigi történetében, Bokányi Dezső számára is való­ságos újjászületést hozott. Életének új, a réginél sokkal tuda­tosabb, kommunista korszaka kezdődik ezzel, s ez a korszak haláláig tart. Bokányi azonnal magáévá tette a proletárdiktatúra eszmé­jét, habozás és fenntartás nélkül állt a Tanácsköztársaság mel­lé, mert érezte és tudta, hogy osztálya számára ez az egyedül helyes, felfelé vezető út. A gyorsan érlelődő, viharos forradalmi események százezernyi munkás, igen sok dolgozó paraszt és ér­telmiségi életében hoztak ilyen hirtelen fordulatot. Bokányinál előkészítette, megalapozta ezt több évtizedes összeforrottsága a munkásosztállyal, rendíthetetlen hűsége a néphez. Ezért volt magától értetődő számára, hogy amikor ez a nép hatalomra került, még szilárdabban álljon mellette. És ezért volt képes őszintén a proletárforradalom mellé állni, ellentétben a szociál­demokrata vezetők legtöbbjével. A Tanácsköztársaság négy és fél hónapja alatt — akár­csak a legtöbb vezető ebben a viharos, éles fordulatokkal telt időben — egyszerre és egymásután többféle tisztséget tölt be, de valamennyit egyforma becsülettel. Kezdetben munkaügyi népbiztos, a Forradalmi Kormányzó­tanács tagja. Nagy szükség van azonban szónoki tehetségére, tekintélyére, s így hétről hétre, sőt eleinte csaknem naponként beszédet tart, felszólal a Tanácsköztársaság megszilárdítása, majd védelme érdekében. Március 21-én záróbeszédet mond a budapesti munkás­­tanács ülésén és fegyelmezettségre, áldozatvállalásra, az osz­tályellenség elleni könyörtelen harcra hívja fel a munkások küldötteit. Beszél március 24-én az egyesült párt, a Magyaror­szági Szocialista Párt országházi és nagygyűlésén, a Vörös Had­sereg megszervezésének fontosságáról. Beszél március 29-én és ezt követően szinte hétről hétre, a színházakban szombat dél­utánonként rendezett vöröskatona-esteken. Április 20-án ő el­nököl a munkástanácsnak azon a történelmi nevezetességű ülé­sén, amely a belső árulók ellenére harcba szólította a népet az intervenciós csapatoktól megtámadott proletárhaza védelmére. Május 1-én természetesen ő is egyike volt az első szabad pro­letárünnep nagyszámú szónokainak. (Folytatjuk) ÉPÍTŐK lapja Egyszerűsítik az építőipari gépek nyilvántartásának és adatszolgáltatásának rendszerét Felvetik a kérdést innen-on­­nan: helyes-e jelenlegi formájá­ban az építőipari gépek nyilván­tartásának és adatszolgáltatá­sának rendszere? Még mielőtt a kérdésre vá­laszt adnánk, vizsgáljuk meg, hogy általában szükség van-e a­z építőgépekkel kapcsolatos nyilvántartásra és adatszolgál­tatásra? A válaszunk rövid: igen, szük­ség van! Az építőipari gépekkel kapcso­latos adatgyűjtés, a gépek disz­ponálása, a gépkihasználások el­lenőrzése és a TMK­ munka he­lyes végrehajtása, stb. mind­­mind a helyes adatszolgáltatás­ra épülnek. Jelen körülmények között szükség van arra, hogy tudjuk milyen mértékben hasz­nálják ki a gépeket, milyen az üzemanyagfelhasználás, s álta­lában milyen ráfordítással dol­goznak a gépek. Ez természetszerűleg nem je­lenti azt, hogy a vállalati főgé­pészek és a munkahelyi gépé­szek legfőbb feladata az admi­nisztráció, de egyben azt jelen­ti, hogy azzal is kell foglalkoz­ni. Miért volt szükség az „Építő­­ipari Gépek Nyilvántartási és Adatszolgáltatási Szabályzaté­nak" kiadásán­? Az új szabályzat ez év júniu­sában került kiadásra, hogy egységesen rendezze az építő­ipari gépekkel kapcsolatos nyil­vántartást és adatszolgáltatást, mivel ez a szabályzó megjele­­néséig ily összefüggően és kerek egységben rendezést nem nyert. Megjelenése annál is inkább szükséges volt, mivel az egyes trösztök és vállalatok jelentései­ket sem azonos elvek alapján készítették el, s így az összesí­tett adatok nem feleltek meg minden esetben a való életnek. Ezen természetszerűleg segíteni kellett. Meg kell azonban mondanunk, hogy a jelenlegi szervezet mel­lett — a racionalizálás után — az új adatszolgáltatási követel­ményeknek megfelelően bizony­os szabályzatnak vannak túlzásai, s színházba menne. Cseh elvtársnő — igazi anyukat — megengedte, hogy akinek rendes, komoly ud­varlója van, elhozhatja az elő­adásra, így aztán mindig van 10—15 vendég is. Szokássá vált, hogyha valaki eltávozik a szál­lásról, itthagyja emlékűt a fény­képét Cseh elvtársnőnek. Már egy nagy dobozravaló gyűlt össze az évek során. Van egy kis album is, ebbe írja Cseh elv­társnő a nevezetesebb dolgokat. Hogy például a szállás kétszer lett első a vállalati szállások, s kétszer a budapesti szállások átfedései és hiányosságai, ami bizonyos esetekben adminisztrá­ciós többletmunkát is okoz. A Gépesítési Igazgatóság fel­ismerve a hiányosságokat — az illetékes szervek bevonásával — már azon dolgozik, hogy az adatszolgáltatási munkát egy­szerűbbé tegye. A szabályzat átdolgozása so­rán fő elvként azt tartjuk szem előtt, hogy az­­egyes irányító szervek csak azokat az adatokat kapják, amelyre az irányításhoz és ellenőrzéshez szükségük van, de viszont a beérkező adatok jók legyenek és abból az egyes szer­vek a gazdasági következtetést le tudják vonni és le is vonják. Az adatszolgáltatással kapcso­latban felülvizsgáljuk még az egyes építőipari gépek teljesít­­ménynormatíváit is és így az ezen a téren mutatkozó hiányos­ságokat is felszámoljuk. A Gépesítési Igazgatóság mindenképpen egyszerűbbé kí­vánja tenni az építőipari gépek­kel kapcsolatos adatszolgálta­tást és nyilvántartást azért, hogy csökkentse a vállalatok ezirányú adminisztrációs munkáját. De ezzel egyidőben elvárja a válla­lati főgépészektől és munkahe­lyi gépészektől, általában az adatszolgáltatásban résztvevők­től, hogy az általuk készített és az Irányító szerveknek megkül­dött adatok igazak legyenek, az építőipari gépeket jobban hasz­nálják ki, ami lényegében az ön­költségcsökkentést eredményezi. NAGY ISTVÁN, É. M. Gépesítési Igaz­gatóság főmérnöke. ■———m———" » Mi újság az építők szegedi műszaki klubjában? Az építők szegedi műszaki klubja közel két év óta fontos tényező a szegedi építőipari műszaki dolgozók életében. Kul­turális nevelésen kívül szórakozási lehetőséget is nyújt és segíti a műszakiak továbbképzését is. Az elmúlt hónap eseményei közül a következő előadások emelkednek ki: „Télapó-est", előadás: „Szeged város története az 1879. évi árvízig’, és „Szeged város újjáépítése az 1879-es árvíz után’’ ,címmel, előadás: „Bazsenov építészetéről’’, egy másik előadás: „Az orosz klasszikus irodalom, mint a szov­jet irodalom elődje” címmel. Esténként klubunkban gyakran alakulnak ki viták a ter­vezés és kivitelezés kapcsolatairól. E tapasztalat nyomán a klub vezetősége megrendezte a szegedi tervezők és kivitele­zők közötti nyilvános vitát. Vitavezetők voltak: Balogh Péter, a Szegedi Tervező Iroda mérnök-igazgatója és Csánk Elemér, a 65. Építőipari Vállalat műszaki vezetője. 1955. januárjában a következő előadásokat rendezzük meg: „Hanglemezes operett-est“, irodalmi felolvasás: „Maja­kovszkij költészetéről’’. Ugyancsak a közeljövőben megindul a mérnök továbbképző tanfolyam is. Pálos Jenő építők szegedi műszaki klubja — .....——— ■ * ■ ..........—•— A gyorsfalazás eredménye A Fővárosi Építő Vállalat üze­mi bizottsága az Eötvös Utcai bölcsőde építkezésen sztahano­vista nyorsfalazási versenyt szer­vezett. A kétnapos versenyt a Pauer-briszád nyerte meg, máso­között folyó tisztasági verseny­ben. Sorra feljegyezte minden szaktársnő nevét, aki itt lakott s minden névről eszébe jut az il­lető története is. Számontartja a „lányait", a régieket és az újakat egyaránt. De a szaktárs­nők is számontartják őt, segí­tettek a nagytakarításnál, neve­­napjára virágot s apró ajándé­kokat hoztak s mondták: „Erről megemleget minket anyuka”. Kérdeztük, de nem tudta meg­mondani Cseh elvtársnő, miért is szeretik, becsülik őt a szállás lakói. „Ezen nem is gondolkoz­­ik a Papp-brigád. Vetélkedésük eredményeképpen a bölcsőde fő falai két nap alatt a faleptgenisf elkészültek. (Kovics Pál terme­lési felelős leveléből.)­tam, hiszen nem teszek semmi különöset” — töprengett. Pedig a magyarázat kézenfekvő. Azért becsülik és hallgatnak rá, mert érzik a munkásnők, hogy Cseh elvtársnő úgy szereti őket s úgy gondoskodik róluk, mint saját kislányairól — de ugyanúgy meg is követeli tőlük a rendet, fe­gyelmet, egymás megbecsülését. No és nyitott könyvként előttük áll Cseh Lajosné és férje békés, harmonikus családi élete, példa­­mutatása és ez olyan dolog, aminek minden jóérzésű nőre hatása van. SURÁNYI MÁRIA 1935 Január 1. Kivágott fes­vőcsonkok a szállás körül... Kedves Tégla Bercsi Bizonyára jól emlékszik még a 31/3. Mélyépítő Vál­lalat, Maros utca 34. sz. alatti munkásszállására abból az időből, amikor az még igen csúnya, vigaszta­lan képet nyújtott. Emlé­keznie kell arra is, hogy vállalatunk központi dol­gozói társadalmi munká­val a romhalmazból egy, a szó igazi értelmében való virágoskertet varázsoltak a romok helyére... Nem elégedtünk meg a virágoskerttel, fásítottunk is, árnyékot és jó levegőt akartunk biztosítani dol­gozóinknak. 1954 novemberében a Ma­ros utca 34. sz. alatti szál­lásunk egy részét felsőbb utasításra át kellett adnunk az ÉM 29/2. út- és Vasút­építő Vállalat dolgozóinak. Nekünk csak női szállásunk maradt ott. A 29/2. Vállalat dolgozói sajnos nem tudták értékel­ni a mi fenyőinket. A fe­nyőfa ünnepre nem a KÖZÉRT elárusító helyein vásárolták meg fenyőfáikat, hanem kivágták és elvitték a mi szeretett fenyőfáinkat. A kis fenyők helyei — a levágott csonkok — szomorú emlékeztetői annak, hogy még sok olyan dolgozó van, aki nem elég öntudatos, aki elfeledkezik arról, hogy a szállás, a berendezés, a fa, a virág nem egyedül az ő tulajdona, hanem a szállás összes lakóié. Kérem soraimat lekö­zölni az Építők Lapjában, hogy azok, akik kivágták a fenyőfákat, ezúton is tud­ják meg, hogy cselekedetük mennyire visszataszító. Siklósi íjászló tíjetel­jesítették A TERVET örömmel jelenjük, hogy válla­latunk ezévi termelési tervét no­vember 30-ra 101.3, termelékenye­ségi tervét pedig 101.3 százalékra túlteljesítette. Simon Sándor igazgató, Fővárosi XI. ker. Tatarozó Vállalat —————— A MEZŐGAZDASÁG MEGSEGÍ­TÉSE érdekében az I. sz. Föld­munkát Gépesítő V. elvállalta a soroksári Állami Tangazdaság patronálását. Főleg műszaki, ad­minisztratív és gép­javítási terü­leten segítik a Tangazdaságot. KÉPZŐM­Ű­VÉSZETI KIÁLLÍTÁ­SON mutatkoztak be az Ipari és Mezőgazdasági Épülettervező Vál­lalat képzőművészeti körének hallgatói legújabb alkotásaikkal.

Next