Építők Lapja, 1971 (66. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-04 / 1. szám

* Szakszervezetünk elnöksé­ge, központunk pártszervezete, szakszervezeti és KISZ-bizott­­sága december 21-én névadó ünnepséget rendezett a köz­ponti, valamint budapesti és Pest megyei bizottsági dol­gozók Erdei Sándor, Horváth István, Pelder Tímea, Prosser Péter és Zsigmond Gábor ne­vű gyermekei részére. A Vörösmarty téri általános iskola úttörőinek kedves kö­szöntője után a kerületi anya­könyvvezető mondta el ünnepi megemlékezését, majd a szü­lők és a névadó szülők foga­dalmat tettek, hogy a gyerme­keket becsületes állampolgár­rá nevelik, illetve nevelésüket figyelemmel kísérik. Az anya­könyv ünnepélyes aláírása után az anyakönyv-vezetőnő átadta a díszes emléklapokat, az úttörők pedig dallal, vers­sel és kék színű kisdobos nyakkendővel kedveskedtek a kicsiknek, a szülőket virággal köszöntötték. Ezután Gyön­gyösi István főtitkár méltatta az ünnepi alkalom jelentősé­gét és az elnökség nevében ajándékot adott át az édes­anyáknak. A szülőknek és a névadó szülőknek Nagy Alajos szb-titkár adta át a díszes emléklapokat. A névadó ünnepség részve­vőit a hivatalos rész befejezé­se után a KISZ-alapszervezet látta vendégül a klubszobá­ban. Betontovábbítás gépi úton A Dunai Vasmű öntőműve építésének minden mozzanata esemény. A gépalapok elkészí­tése komoly feladatot jelent a 26. sz. Állami Építőipari Vállalatnak. Hegedűs János szerelőcsoportja nagyszerű munkát végzett a betonacél­váz készítése során. De jut a munkából bőségesen a betono­­zóknak is — több ezer köbmé­ter betont kell bedol­gozniok. Ezért fogadták nagy érdeklő­déssel a múlt év december 11- én a Schwing típusú, nagy teljesítményű betonszivattyút. Az elektromos meghajtású be­rendezés óránként tizenhat köbméter betont továbbít 300 méterre, vagy 80 méter ma­gasra. Üzemeltetéséhez est­k öt ember szükséges. A platós járművekkel érkező betont ugyancsak gépi úton juttatják az állandóan „éhes” szivattyú tartályába. A földnedves vagy félplasztikus anyagot is a kí­vánt helyre juttatja a szivat­­­tyú hidraulikus úton. A gép üzemeltetése húsz ember munkáját pótolja. Hasznossá­ga többféleképpen mutatko­zik, különösen az ipari léte­sítményeknél gazdaságos — mondotta Horváth B. József művezető. Egy-egy nyolcórás műszak folyamán 100 köbmé­ter betont tudnak a géppel a kívánt helyre juttatni. — gubacsi — KÖSZÖNJJ­K A JÓKÍVÁNSÁGOKAT Ezúton mondunk köszönetet mindazon elvtársaknak, akik jókívánságaikat fejezték ki az új év alkalmából. Alapszervezeteink valamennyi tagjának — egyéni és csa­ládi életében — jó egészséget, sok boldogságot, a mozgalmi és gazdasági feladatok elvégzéséhez sok sikert kívánunk az 1971-es esztendőben. BUDAPESTI BIZOTTSÁG EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK minden kedves ügyfelünknek és az építőipari dolgozóknak! Villanyserelőipari Vállalat Budapest VII., Sip u. 23. Ipítők lapja Választások után, év végén Az év végének ünnepi han­gulatában kicsit közvetlen kérdéssel kezdtem a beszélge­tést Temesvári Zoltánnéval, a Budapesti Porcelángyár stb. titkárával: Hogy érzi magát most, ami­kor a tagság egyöntetűen és szeretettel ismét e funkcióba választotta? Bevallom, hasonló szép sza­vakat vártam: „Örülök a bi­zalomnak, igyekszem méltó lenni...” Ehelyett a nehéz va­lóságból jövő megfontolt és meggondolt következtetést hal­lottam: — Elsősorban a felelősséget érzem. Eleget tud-e tenni az szb a tagság várakozásának, a nagyobb igények kielégítésé­nek? Nehéz helyzetben va­gyunk, jogos bérpanaszokra, hiányos szociális körülmények­re várják a szervezett dolgo­zók, de a szakszervezeten kí­vüliek is az szb orvoslását. Amit a válto­tásokon panaszoltak — 75 éves a gyár — foly­tatta a szinte hangos gondol­kodást Temesváriné —, a régi falak között működik ma is. A termelés megnőtt, moderni­zálódott, de az államosítás óta szinte mindig csak a porcelán­ról, csempéről beszéltünk, ez ország igényeiről kevesebbet az itteniek szükségleteiről... Amit elmond az szb-titkár, nem hallomásból tudja, ha­nem saját tapasztalatából. Fia­talasszonyként lépett be 1946- ban kerámia­öntőnek, és húsz éve tagja a szakszervezet he­lyi vezetőségének, de csak négy éve függetlenített funk­cionárius. De hallgassuk őt tovább. — Pedig a dolgozók felének legalább 15—20 éve ez a mun­kahelye. Számukra a gyár nemcsak a megélhetést bizto­sítja, hanem közösség, ahol életük jelentős hányada telik el. Ezért a gyári ügyek köz­ügyek, itt nem hallgatnak, vagy suttognak az emberek, ha bajuk van, hanem hangosan és minden fórumon kimond­ják.­­ Ez történt a szakszerve­zeti választásokon is. Kriti­zálták a bérhelyzetet — van­nak szakmunkásaink, akik 1500 forintot keresnek ha­vonta — és ezt a bérelmara­dást nem tudtuk 1968 óta még bepótolni. Kritizálták szociá­lis körülményeinket — rossz a férfi fürdő, gyakran kimarad a meleg víz, nincs megfelelő öltöző —, mert építők hiányá­ban abbamaradt a szociális létesítmények modernizálása. — Szóval ezekről esett szó, amikor megválasztották a negyven bizalmit, négy mű­hely és egy irodabizottságot, a 39 tagú szakszervezeti ta­nácsot és a 13 személyből álló szakszervezeti bizottságot s­zók. Legutóbbi példa erre a leszavazott télapó ünnepély, egyes tanácstagok azt tartot­ták, hogy felesleges arra pénzt adni, van annak fontosabb he­lye. Mondanom sem kell, hogy a gyerekes szülők nem tet­széssel fogadták a határozatot — Növekedett a nők részvé­tele a funkciókban? — Csak kicsit. Egy munkás­­asszony, akit a napi feladata egy helyre, gépe mellé köt, te­hát társadalmi tevékenységet csak munka után végezhet holott várja már a bevásárlás, a család, a főzés, a mosás — nem sorolom tovább — nem szívesen vesz magára többle­tet. Ez vonatkozik a tanulásra is, ami az előlépés lehetőségé­nek előfeltétele. Nem a főző­kanál komplexum tartja visz­­sza az asszonyokat, hanem kö­rülményeik, s ezért nehéz őket egyenrangúsítani. Ennyi nehézség után hall­junk jó híreket. — Bőven mondhatok öröm­telieket is. 15 milliós tervün­ket legalább 16 és fél millióra teljesítettük. 1971. első felé­ben működni kezd az új csem­pegyártó üzem, ahol dolgozó­ink egyharmada talál majd jó munkakörülményeket, s az eddigi 400 ezer négyzetméter csempe helyett egymillió négyzetmétert gyártunk, de megszűnik ott a nők cipekedé­­se és éjszakai műszakja. Re­mélhetőleg indulásig megépül­nek a szociális létesítmények ie, mert anélkül — és ezt dol­gozóink tudják, helyeslik is az állásfoglalást — nem ad a szakszervezet budapesti bi­zottsága üzemeltetési enge­délyt. Örvendetes az is, hogy a legutóbbi orvosi vizsgálat szerint sincs újabb szilikózisos megbetegedés, ami pedig a korongosoknál mindig veszé­lyeztet A pártszervezet segítsége A beszélgetés egy részénél jelen volt Nagy László elvtárs, a gyári pártbizottság titkára is. Véleményét kértem a vá­lasztásokról. — Vállalati esemény volt a szakszervezeti tisztségviselők újjá és újraválasztása, mert aktívak a mi embereink. Akit nem kerestek fel a jelölő bi­zottság tagjai, azok maguk mentek a bizottsághoz véle­ményt mondani. Itt nem lehet politikai munkát rosszul vé­gezni, mert az emberek tud­ják, hogy saját ügyükről van szó, s nem hagynak semmit szó nélkül. Különösen azért ilyen érzékenyek, mert az el­múlt években számos iparági kedvezményből kimaradtak. Hiába dolgozunk az építőipar számára s veszünk részt a la­kások berendezésében. Az építők több minisztériumi béremelésből kimaradtunk. De kimaradtunk akkor is, amikor az építőanyagipar kapott ilyen kedvezményt.­­ Mégis azt mondom, hogy a szakszervezet jó munkája mellett néha hibázott, mert kiállt, egyes személyeket meg nem illető bérjavítás mellett. Holott a jogosulatlan nagy­obb bér, a többit, a jobban dolgo­­zóbbat sújtja. A béremelés önmagában nem érdekvéde­lem, azt kísérje a termelés megfelelő alakulása is, a na­gyobb fegyelem, több figye­lem. — A pártszervezet milyen támogatást tud ebben adni a szakszervezetnek ? — Nemcsak kritizálni aka­runk, hanem segíteni is, mert a kommunistáknak legalább olyan kötelességük kiállni a feladatok mellett, mint a szakszervezeti aktíváknak. Túlzott várakozás van az új bérszabályozók életbelépésé­vel kapcsolatban, úgy vélik minden bérprobléma megoldó­dik. Januári taggyűlésünk ez­zel foglalkozik, minden párt­taggal megismertetjük az év lehetőségeit és kötelességükké tesszük, hogy azt maguk is propagálják. Ha a taggyűlésen egyetértenek a várható intéz­kedésekkel, akkor álljanak ki mellette társaik között is, ma­gyarázzanak, agitáljanak, le­gyenek a munkában, politikai aktivitásban élenjárók. A kommunisták öntudata, a szakszervezet szinte minden dolgozóhoz eljutó széles háló­zata segít majd az új eszten­dőben legyőzni, de legalább csökkenteni a nehézségeket. V. E. Nehéz az asszonyokat „egyanragúsítani" Eljutottunk látogatásom eredeti céljához, a választások tapasztalataihoz, az új tiszt­ségviselők megismeréséhez. — A bizalmiak között, a műhelybizottságokban alig történt változás. Kívülálló ezt passzivitásnak, esetleg a vá­lasztások formálisságának tud­hatná be, holott az előbb em­lített gyári aktivitás kizárja a közömbösséget. A stabilitás éppen azért van, mert már régen nem választunk olyan embert tisztségre, aki csak vállalja, viseli, de munkáját nem végzi. Annál nagyobb a változás a legfiatalabb szak­­szervezeti szervnél a tanács­nál, ahol még nem alakult ki a megfelelő gárda, ezért a ta­nács felét kicserélték a vá­lasztások, és a 39 tag közé az eddigi 18 helyett 26 fizikai ál­lományút választottak.­­ A tanács munkájával kapcsolatban hadd említsem meg: határozatot hoztunk ar­ra, hogy a tanácsülés után a tanács tagjai beszámolnak a tagságnak az ülésen szerepelt ügyekről és abban hozott ál­lásfoglalásáról. Oka ennek részben az, hogy egyes határo­zatokért, ha az nemtetszéssel találkozott, nem vállalták a­­ felelősséget a határozatot ho­ 1­971. J4NU­1T­ 4. AZ ÜZEMI LAP jó összekötő képess a vezetők és a dolgozók között A közelmúltban a KVM tájékoztatási önálló osztálya háromnapos tanfolyamot szer­vezett a vállalatoknál társa­dalmi munkában, kedvből, ügyszeretetből tevékenykedő üzemi híradó munkatársak, szerkesztő bizottsági vezetők, tagok és minden sajtópropa­gandával foglalkozó érdeklődő dolgozó számára. A vállalati híradók szer­kesztői a — szakszervezettel közösen szervezett és az azt követő — csoportos beszélge­téseken, értekezleten kérték ezt a tanfolyamot, s osztályunk — a december eleji üresedést ki­használva a miskolci vezető továbbképző iskolán — öröm­mel és igyekezettel tett eleget e kérésnek. A tanfolyam egé­szében jól sikerült, a részve­vők egyöntetű véleménye sze­rint is hasznos volt. A hibák­ból levontuk a megfelelő ta­nulságokat, legközelebb még jobb lesz a sajtótanfolyam. Milyen jellemző és általá­nosítható tapasztalattal, tanul­sággal lettünk gazdagabbak? Utólag bevallhatjuk, hogy amikor a jelentkezésre felszó­lító körlevelet elküldtük a vállalatok igazgatóinak, azt mondtuk: ha tizenöten össze­jönnek, már megtartjuk a tan­folyamot. Nos, 43 jelentkezés érkezett be. Őszintén szólva ettől kissé meglepődtünk. Az­óta ismét átgondoltuk a dol­got, s rájöttünk, hogy nem csoda történt. Erre számítani kellett volna, ha alaposabban szemügyre vesszük vállala­taink és az üzemi sajtó egyre szorosabb, s nem túlzás — egyre meghittebb viszonyát. Elvégre az ÉVM vállalatoknál mintegy 40 különféle híradó jelenik meg, s ez ugyanannyi vállalatot jelent. A híradó fenntartása minden vállalat­­nál anyagi áldozat és munka­áldozat. S ha a híradók és üzemi lapok száma mégis emelkedik, ez arra mutat, hogy a vállalatok vezetőinek zöme szükségesnek tartja. Az isi A tanfolyam egyik előadó­ja réc-7lot°k°t HolToft egy nyu­­gatnémet szociológus prof°sz­­s7or vaskos tanulmányából, amelyben az illető met»gvőző­­°n bizonyította be, hogy nem­ vétót­­eni, költenek pl. az In­iofoit Államokban dollár­­milliókat üzemi híradókra. Nanovégaint ma már nem le­het meg ilyen agitációs eszköz nélkül. Érvei más előjellel ugyan, de nálunk is érvénye­sek. Nálunk is szükség van az értékes törzsgárda-állomány megtartására, vállalati öntu­datának erősítésére, a vállalat­hoz való tartozás érzéséneit erősítésére. Nálunk is arra kell nevelni a dolgozókat, hogy ismerve hagyományaikat, legyenek büszkék gyárukra, s a híradó hasábjain megismer­hessék maguk, vagy a szer­kesztőn keresztül hallassák véleményüket. A híradó kitű­nő összekötő kapocs a vállalati vezetők és a dolgozók között. Fórum a pártbizottság és a szakszervezeti bizottság közle­ményeinek, része a pártellen­­őrzés apparátusának, agitációs eszköz, a demokratizmus ki­szélesítésének eszköze. Persze csak akkor, ha hozzáértő em­berek alkotják hónapról hó­napra. Mert nem mindenhol tud­ják, mit kezdjenek vele. Akad igazgató, aki csak épphogy megtűri. Van, aki tekintélyes honorárium-alapot bocsát a szerkesztő rendelkezésére és a sajtó napján megjutal­mazza, okklevéllel tünteti ki a cikkírókat, mint például a Hőtechnikánál, a Középület­építőnél, vagy a Vas megyei ÁÉV-nál. Vannak olyan vál­lalataink, ahol egyenesen fő­foglalkozású szerkesztő van, így a 31-es ÁÉV-nél, az ÉPGÉP-nél, s néhány vállalat már valódi kis szerkesztőséget létesített a Hírlapkiadó Válla­lat kebelében, mint például a FIM, a BVM, a BULAK, s legújabban a 43-as RÉV. Persze nem egy olyan akad, amelyik nem kap elég támo­gatást. Olyan is, ahol problé­ma, hogy miért ragaszkodunk a pártbizottság kiadóként va­ló feltüntetéséhez, mert hisz „a híradó nem a PB, hanem a vállalat dolgozóinak a lap­ja ...” Ehhez kommentár se kell. Szomorú, hogy vannak pb- és szb-titkárok, akik valami idegen szervezetnek és nem politikai eszköznek tekin­tik a híradót. Ez nagyfokú politikai rövidlátásra vall, ami elég komoly hivatásbéli be­tegsége egy mozgalmi vezető­nek. Arról nem is szólva, hogy vannak mammutvállalataink, amelyek mág nem érezték szükségét egy ilyen belső, po­litikai agitációs fegyvernek, egy ilyen informáló megszer­­vezése lett. Egyes vanalati igazgatott sajttál­ják erre a pénzt, amikor a kapitalista vanalatok igazgatói már régen rájöttek, hogy a termelésben „bejön” ez a költség, ha az UjaaeiUt Jói íu­lük UcUjtui K­i. a furcsa, hogy a vállalatoknál politikai, még hozzá fugyellen­­­zett politikai munkások is vannak, akik nem követelik meg a vállalati sajtót. Nem szeretnék megsérteni senkit igaztalanul, de hadd soroljam fel a vállalatok közül a leg­nagyobbakat, ahol nem tudom mi okból, de nincs hozzájuk méltó híradó. A tégla- és cse­répipar meg semmiféle ko­moly orgánumot nem hozott létre, holott az egyesülés gyá­raiban sok-sok ezren dolgoz­nak az ország területén szét­szórtan elhelyezett telepeken. Itt aztán szükség lenne össze­fogó erőre, egy jó üzemi lap­ra! A 21. ÁFV nemrég hozott létre „kis rábeszélésre” egy üzemi híradót, de nem jelen­tetik meg rendszeresen. A ce­mentipar dolgozóit sem lelke­síti a rájuk váró nagy fel­adatokra komoly üzemi hír­adó, pedig az országban min­denfelé nagy gyárai vannak. S e lapnak volna mit segítenie. A tendencia azonban a fej­lődés felé mutat. Ezt bizonyí­totta a sajtótanfolyamra je­lentkezők nagy száma is. Jó lenne végre rendezni a hír­adók helyzetét, lelkes mun­kásaik jogvédelmét, jogaikat és kötelességeiket, technikai minimumukat, s minimum egy nyomdát, ahol időre kinyom­ják a lapokat. Tehát itt lenne az ideje, hogy központilag szabályoz­nák a híradó helyét a vállalat szervezetében. A helyzet érik erre, s a célhoz közelebb vitte a vállalati sajtó ügyét kis tanfolyamunk is, ahol illeté­kesek hallották a problémákat. Mert például igaz, hogy az üzemi híradó szerkesztőinek sok főnöke van. S ezért kell a párt- és szakszervezeti bizott­ság felügyelete is, hogy fel­adatot adjanak, s ha kell és igaza van, megvédjék a nen­ hivatásos, de lelkes helyi szerkesztőt. És persze, először is a vál­lalatoknál akarják, hogy le­gyen híradó, megértsék, hogy ez kell. És ha már van, szeres­sék, segítsék. Búzás Endre

Next