Építők Lapja, 1971 (66. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-04 / 1. szám
* Szakszervezetünk elnöksége, központunk pártszervezete, szakszervezeti és KISZ-bizottsága december 21-én névadó ünnepséget rendezett a központi, valamint budapesti és Pest megyei bizottsági dolgozók Erdei Sándor, Horváth István, Pelder Tímea, Prosser Péter és Zsigmond Gábor nevű gyermekei részére. A Vörösmarty téri általános iskola úttörőinek kedves köszöntője után a kerületi anyakönyvvezető mondta el ünnepi megemlékezését, majd a szülők és a névadó szülők fogadalmat tettek, hogy a gyermekeket becsületes állampolgárrá nevelik, illetve nevelésüket figyelemmel kísérik. Az anyakönyv ünnepélyes aláírása után az anyakönyv-vezetőnő átadta a díszes emléklapokat, az úttörők pedig dallal, verssel és kék színű kisdobos nyakkendővel kedveskedtek a kicsiknek, a szülőket virággal köszöntötték. Ezután Gyöngyösi István főtitkár méltatta az ünnepi alkalom jelentőségét és az elnökség nevében ajándékot adott át az édesanyáknak. A szülőknek és a névadó szülőknek Nagy Alajos szb-titkár adta át a díszes emléklapokat. A névadó ünnepség részvevőit a hivatalos rész befejezése után a KISZ-alapszervezet látta vendégül a klubszobában. Betontovábbítás gépi úton A Dunai Vasmű öntőműve építésének minden mozzanata esemény. A gépalapok elkészítése komoly feladatot jelent a 26. sz. Állami Építőipari Vállalatnak. Hegedűs János szerelőcsoportja nagyszerű munkát végzett a betonacélváz készítése során. De jut a munkából bőségesen a betonozóknak is — több ezer köbméter betont kell bedolgozniok. Ezért fogadták nagy érdeklődéssel a múlt év december 11- én a Schwing típusú, nagy teljesítményű betonszivattyút. Az elektromos meghajtású berendezés óránként tizenhat köbméter betont továbbít 300 méterre, vagy 80 méter magasra. Üzemeltetéséhez estk öt ember szükséges. A platós járművekkel érkező betont ugyancsak gépi úton juttatják az állandóan „éhes” szivattyú tartályába. A földnedves vagy félplasztikus anyagot is a kívánt helyre juttatja a szivattyú hidraulikus úton. A gép üzemeltetése húsz ember munkáját pótolja. Hasznossága többféleképpen mutatkozik, különösen az ipari létesítményeknél gazdaságos — mondotta Horváth B. József művezető. Egy-egy nyolcórás műszak folyamán 100 köbméter betont tudnak a géppel a kívánt helyre juttatni. — gubacsi — KÖSZÖNJJK A JÓKÍVÁNSÁGOKAT Ezúton mondunk köszönetet mindazon elvtársaknak, akik jókívánságaikat fejezték ki az új év alkalmából. Alapszervezeteink valamennyi tagjának — egyéni és családi életében — jó egészséget, sok boldogságot, a mozgalmi és gazdasági feladatok elvégzéséhez sok sikert kívánunk az 1971-es esztendőben. BUDAPESTI BIZOTTSÁG EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK minden kedves ügyfelünknek és az építőipari dolgozóknak! Villanyserelőipari Vállalat Budapest VII., Sip u. 23. Ipítők lapja Választások után, év végén Az év végének ünnepi hangulatában kicsit közvetlen kérdéssel kezdtem a beszélgetést Temesvári Zoltánnéval, a Budapesti Porcelángyár stb. titkárával: Hogy érzi magát most, amikor a tagság egyöntetűen és szeretettel ismét e funkcióba választotta? Bevallom, hasonló szép szavakat vártam: „Örülök a bizalomnak, igyekszem méltó lenni...” Ehelyett a nehéz valóságból jövő megfontolt és meggondolt következtetést hallottam: — Elsősorban a felelősséget érzem. Eleget tud-e tenni az szb a tagság várakozásának, a nagyobb igények kielégítésének? Nehéz helyzetben vagyunk, jogos bérpanaszokra, hiányos szociális körülményekre várják a szervezett dolgozók, de a szakszervezeten kívüliek is az szb orvoslását. Amit a váltotásokon panaszoltak — 75 éves a gyár — folytatta a szinte hangos gondolkodást Temesváriné —, a régi falak között működik ma is. A termelés megnőtt, modernizálódott, de az államosítás óta szinte mindig csak a porcelánról, csempéről beszéltünk, ez ország igényeiről kevesebbet az itteniek szükségleteiről... Amit elmond az szb-titkár, nem hallomásból tudja, hanem saját tapasztalatából. Fiatalasszonyként lépett be 1946- ban kerámiaöntőnek, és húsz éve tagja a szakszervezet helyi vezetőségének, de csak négy éve függetlenített funkcionárius. De hallgassuk őt tovább. — Pedig a dolgozók felének legalább 15—20 éve ez a munkahelye. Számukra a gyár nemcsak a megélhetést biztosítja, hanem közösség, ahol életük jelentős hányada telik el. Ezért a gyári ügyek közügyek, itt nem hallgatnak, vagy suttognak az emberek, ha bajuk van, hanem hangosan és minden fórumon kimondják. Ez történt a szakszervezeti választásokon is. Kritizálták a bérhelyzetet — vannak szakmunkásaink, akik 1500 forintot keresnek havonta — és ezt a bérelmaradást nem tudtuk 1968 óta még bepótolni. Kritizálták szociális körülményeinket — rossz a férfi fürdő, gyakran kimarad a meleg víz, nincs megfelelő öltöző —, mert építők hiányában abbamaradt a szociális létesítmények modernizálása. — Szóval ezekről esett szó, amikor megválasztották a negyven bizalmit, négy műhely és egy irodabizottságot, a 39 tagú szakszervezeti tanácsot és a 13 személyből álló szakszervezeti bizottságot szók. Legutóbbi példa erre a leszavazott télapó ünnepély, egyes tanácstagok azt tartották, hogy felesleges arra pénzt adni, van annak fontosabb helye. Mondanom sem kell, hogy a gyerekes szülők nem tetszéssel fogadták a határozatot — Növekedett a nők részvétele a funkciókban? — Csak kicsit. Egy munkásasszony, akit a napi feladata egy helyre, gépe mellé köt, tehát társadalmi tevékenységet csak munka után végezhet holott várja már a bevásárlás, a család, a főzés, a mosás — nem sorolom tovább — nem szívesen vesz magára többletet. Ez vonatkozik a tanulásra is, ami az előlépés lehetőségének előfeltétele. Nem a főzőkanál komplexum tartja viszsza az asszonyokat, hanem körülményeik, s ezért nehéz őket egyenrangúsítani. Ennyi nehézség után halljunk jó híreket. — Bőven mondhatok örömtelieket is. 15 milliós tervünket legalább 16 és fél millióra teljesítettük. 1971. első felében működni kezd az új csempegyártó üzem, ahol dolgozóink egyharmada talál majd jó munkakörülményeket, s az eddigi 400 ezer négyzetméter csempe helyett egymillió négyzetmétert gyártunk, de megszűnik ott a nők cipekedése és éjszakai műszakja. Remélhetőleg indulásig megépülnek a szociális létesítmények ie, mert anélkül — és ezt dolgozóink tudják, helyeslik is az állásfoglalást — nem ad a szakszervezet budapesti bizottsága üzemeltetési engedélyt. Örvendetes az is, hogy a legutóbbi orvosi vizsgálat szerint sincs újabb szilikózisos megbetegedés, ami pedig a korongosoknál mindig veszélyeztet A pártszervezet segítsége A beszélgetés egy részénél jelen volt Nagy László elvtárs, a gyári pártbizottság titkára is. Véleményét kértem a választásokról. — Vállalati esemény volt a szakszervezeti tisztségviselők újjá és újraválasztása, mert aktívak a mi embereink. Akit nem kerestek fel a jelölő bizottság tagjai, azok maguk mentek a bizottsághoz véleményt mondani. Itt nem lehet politikai munkát rosszul végezni, mert az emberek tudják, hogy saját ügyükről van szó, s nem hagynak semmit szó nélkül. Különösen azért ilyen érzékenyek, mert az elmúlt években számos iparági kedvezményből kimaradtak. Hiába dolgozunk az építőipar számára s veszünk részt a lakások berendezésében. Az építők több minisztériumi béremelésből kimaradtunk. De kimaradtunk akkor is, amikor az építőanyagipar kapott ilyen kedvezményt. Mégis azt mondom, hogy a szakszervezet jó munkája mellett néha hibázott, mert kiállt, egyes személyeket meg nem illető bérjavítás mellett. Holott a jogosulatlan nagyobb bér, a többit, a jobban dolgozóbbat sújtja. A béremelés önmagában nem érdekvédelem, azt kísérje a termelés megfelelő alakulása is, a nagyobb fegyelem, több figyelem. — A pártszervezet milyen támogatást tud ebben adni a szakszervezetnek ? — Nemcsak kritizálni akarunk, hanem segíteni is, mert a kommunistáknak legalább olyan kötelességük kiállni a feladatok mellett, mint a szakszervezeti aktíváknak. Túlzott várakozás van az új bérszabályozók életbelépésével kapcsolatban, úgy vélik minden bérprobléma megoldódik. Januári taggyűlésünk ezzel foglalkozik, minden párttaggal megismertetjük az év lehetőségeit és kötelességükké tesszük, hogy azt maguk is propagálják. Ha a taggyűlésen egyetértenek a várható intézkedésekkel, akkor álljanak ki mellette társaik között is, magyarázzanak, agitáljanak, legyenek a munkában, politikai aktivitásban élenjárók. A kommunisták öntudata, a szakszervezet szinte minden dolgozóhoz eljutó széles hálózata segít majd az új esztendőben legyőzni, de legalább csökkenteni a nehézségeket. V. E. Nehéz az asszonyokat „egyanragúsítani" Eljutottunk látogatásom eredeti céljához, a választások tapasztalataihoz, az új tisztségviselők megismeréséhez. — A bizalmiak között, a műhelybizottságokban alig történt változás. Kívülálló ezt passzivitásnak, esetleg a választások formálisságának tudhatná be, holott az előbb említett gyári aktivitás kizárja a közömbösséget. A stabilitás éppen azért van, mert már régen nem választunk olyan embert tisztségre, aki csak vállalja, viseli, de munkáját nem végzi. Annál nagyobb a változás a legfiatalabb szakszervezeti szervnél a tanácsnál, ahol még nem alakult ki a megfelelő gárda, ezért a tanács felét kicserélték a választások, és a 39 tag közé az eddigi 18 helyett 26 fizikai állományút választottak. A tanács munkájával kapcsolatban hadd említsem meg: határozatot hoztunk arra, hogy a tanácsülés után a tanács tagjai beszámolnak a tagságnak az ülésen szerepelt ügyekről és abban hozott állásfoglalásáról. Oka ennek részben az, hogy egyes határozatokért, ha az nemtetszéssel találkozott, nem vállalták a felelősséget a határozatot ho 1971. J4NU1T 4. AZ ÜZEMI LAP jó összekötő képess a vezetők és a dolgozók között A közelmúltban a KVM tájékoztatási önálló osztálya háromnapos tanfolyamot szervezett a vállalatoknál társadalmi munkában, kedvből, ügyszeretetből tevékenykedő üzemi híradó munkatársak, szerkesztő bizottsági vezetők, tagok és minden sajtópropagandával foglalkozó érdeklődő dolgozó számára. A vállalati híradók szerkesztői a — szakszervezettel közösen szervezett és az azt követő — csoportos beszélgetéseken, értekezleten kérték ezt a tanfolyamot, s osztályunk — a december eleji üresedést kihasználva a miskolci vezető továbbképző iskolán — örömmel és igyekezettel tett eleget e kérésnek. A tanfolyam egészében jól sikerült, a részvevők egyöntetű véleménye szerint is hasznos volt. A hibákból levontuk a megfelelő tanulságokat, legközelebb még jobb lesz a sajtótanfolyam. Milyen jellemző és általánosítható tapasztalattal, tanulsággal lettünk gazdagabbak? Utólag bevallhatjuk, hogy amikor a jelentkezésre felszólító körlevelet elküldtük a vállalatok igazgatóinak, azt mondtuk: ha tizenöten összejönnek, már megtartjuk a tanfolyamot. Nos, 43 jelentkezés érkezett be. Őszintén szólva ettől kissé meglepődtünk. Azóta ismét átgondoltuk a dolgot, s rájöttünk, hogy nem csoda történt. Erre számítani kellett volna, ha alaposabban szemügyre vesszük vállalataink és az üzemi sajtó egyre szorosabb, s nem túlzás — egyre meghittebb viszonyát. Elvégre az ÉVM vállalatoknál mintegy 40 különféle híradó jelenik meg, s ez ugyanannyi vállalatot jelent. A híradó fenntartása minden vállalatnál anyagi áldozat és munkaáldozat. S ha a híradók és üzemi lapok száma mégis emelkedik, ez arra mutat, hogy a vállalatok vezetőinek zöme szükségesnek tartja. Az isi A tanfolyam egyik előadója réc-7lot°k°t HolToft egy nyugatnémet szociológus prof°szs7or vaskos tanulmányából, amelyben az illető met»gvőző°n bizonyította be, hogy nem vétóteni, költenek pl. az Iniofoit Államokban dollármilliókat üzemi híradókra. Nanovégaint ma már nem lehet meg ilyen agitációs eszköz nélkül. Érvei más előjellel ugyan, de nálunk is érvényesek. Nálunk is szükség van az értékes törzsgárda-állomány megtartására, vállalati öntudatának erősítésére, a vállalathoz való tartozás érzéséneit erősítésére. Nálunk is arra kell nevelni a dolgozókat, hogy ismerve hagyományaikat, legyenek büszkék gyárukra, s a híradó hasábjain megismerhessék maguk, vagy a szerkesztőn keresztül hallassák véleményüket. A híradó kitűnő összekötő kapocs a vállalati vezetők és a dolgozók között. Fórum a pártbizottság és a szakszervezeti bizottság közleményeinek, része a pártellenőrzés apparátusának, agitációs eszköz, a demokratizmus kiszélesítésének eszköze. Persze csak akkor, ha hozzáértő emberek alkotják hónapról hónapra. Mert nem mindenhol tudják, mit kezdjenek vele. Akad igazgató, aki csak épphogy megtűri. Van, aki tekintélyes honorárium-alapot bocsát a szerkesztő rendelkezésére és a sajtó napján megjutalmazza, okklevéllel tünteti ki a cikkírókat, mint például a Hőtechnikánál, a Középületépítőnél, vagy a Vas megyei ÁÉV-nál. Vannak olyan vállalataink, ahol egyenesen főfoglalkozású szerkesztő van, így a 31-es ÁÉV-nél, az ÉPGÉP-nél, s néhány vállalat már valódi kis szerkesztőséget létesített a Hírlapkiadó Vállalat kebelében, mint például a FIM, a BVM, a BULAK, s legújabban a 43-as RÉV. Persze nem egy olyan akad, amelyik nem kap elég támogatást. Olyan is, ahol probléma, hogy miért ragaszkodunk a pártbizottság kiadóként való feltüntetéséhez, mert hisz „a híradó nem a PB, hanem a vállalat dolgozóinak a lapja ...” Ehhez kommentár se kell. Szomorú, hogy vannak pb- és szb-titkárok, akik valami idegen szervezetnek és nem politikai eszköznek tekintik a híradót. Ez nagyfokú politikai rövidlátásra vall, ami elég komoly hivatásbéli betegsége egy mozgalmi vezetőnek. Arról nem is szólva, hogy vannak mammutvállalataink, amelyek mág nem érezték szükségét egy ilyen belső, politikai agitációs fegyvernek, egy ilyen informáló megszervezése lett. Egyes vanalati igazgatott sajttálják erre a pénzt, amikor a kapitalista vanalatok igazgatói már régen rájöttek, hogy a termelésben „bejön” ez a költség, ha az UjaaeiUt Jói íulük UcUjtui Ki. a furcsa, hogy a vállalatoknál politikai, még hozzá fugyellenzett politikai munkások is vannak, akik nem követelik meg a vállalati sajtót. Nem szeretnék megsérteni senkit igaztalanul, de hadd soroljam fel a vállalatok közül a legnagyobbakat, ahol nem tudom mi okból, de nincs hozzájuk méltó híradó. A tégla- és cserépipar meg semmiféle komoly orgánumot nem hozott létre, holott az egyesülés gyáraiban sok-sok ezren dolgoznak az ország területén szétszórtan elhelyezett telepeken. Itt aztán szükség lenne összefogó erőre, egy jó üzemi lapra! A 21. ÁFV nemrég hozott létre „kis rábeszélésre” egy üzemi híradót, de nem jelentetik meg rendszeresen. A cementipar dolgozóit sem lelkesíti a rájuk váró nagy feladatokra komoly üzemi híradó, pedig az országban mindenfelé nagy gyárai vannak. S e lapnak volna mit segítenie. A tendencia azonban a fejlődés felé mutat. Ezt bizonyította a sajtótanfolyamra jelentkezők nagy száma is. Jó lenne végre rendezni a híradók helyzetét, lelkes munkásaik jogvédelmét, jogaikat és kötelességeiket, technikai minimumukat, s minimum egy nyomdát, ahol időre kinyomják a lapokat. Tehát itt lenne az ideje, hogy központilag szabályoznák a híradó helyét a vállalat szervezetében. A helyzet érik erre, s a célhoz közelebb vitte a vállalati sajtó ügyét kis tanfolyamunk is, ahol illetékesek hallották a problémákat. Mert például igaz, hogy az üzemi híradó szerkesztőinek sok főnöke van. S ezért kell a párt- és szakszervezeti bizottság felügyelete is, hogy feladatot adjanak, s ha kell és igaza van, megvédjék a nen hivatásos, de lelkes helyi szerkesztőt. És persze, először is a vállalatoknál akarják, hogy legyen híradó, megértsék, hogy ez kell. És ha már van, szeressék, segítsék. Búzás Endre