Építők Lapja, 1972 (67. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-03 / 1. szám

2 Nyugdíjas útőröket búcsúztattak Tizenhat útőrrel ismét ke­vesebb lett a régi gárda száma Pest megyében. A napokban búcsúztatták el őket kis házi ünnepség keretében a KPM. Budapesti Igazgatósága gaz­dasági és tömegszervezeti ve­zetői az Igazgatóság központ­jában. Soroljuk fel a neveket: Su­lin András, Dombi Béla, Vitéz János, Svábinszky József, So­mogyi György, Hazafi József, Szíj János, Gálai János, Majo­ros Ádám, Küllő József, Ha­­lupka Mihály, Dénárt Pál, Koncz János, Kovács András, Baka Flórián és Klemencz Já­nos. Az útőrökön kívül nyugdíj­ba vonultak s ez alkalommal ugyancsak ünnepélyesen bú­csúztatták a következőket: Korom József éjjeliőr, Palásti Jánosné darus, Bató László kőműves, Lendvai Gyula festő és Kecskés József adminiszt­rátor. A nyugdíjba vonulók döntő többsége törzsgárdista volt az Igazgatóságnál. Sokan közülük szakszervezeti aktíva is, így Lendvai Gyula arany törzs­gárdista jelvényt és 25 éves szakszervezeti tagsága alkal­mával külön jutalmat, Halup­­ka Mihály, Koncz János, Lé­­nárt Pál és Baka Flórián ugyancsak arany törzsgárdista jelvényt és a jól végzett szak­­szervezeti munkájukért tárgy­­jutalmat is kaptak. A gazdasági vezetők nevé­ben Soltész Béla igazgató, az szb nevében Králik István szb-titkár búcsúzott a leendő nyugdíjasoktól. Mindketten köszönetet mondtak a távo­zóknak sok éves, áldozatos munkájukért. Dénárt Pál atőr kért szót, ahogy mondotta „az utolsó szó jogán”. Megkapta. — Mi öregek — kezdte Dé­nárt Pál — most meghatódot­­tan és bizony könnyes sze­mekkel veszünk tudomást ar­ról, hogy eljárt fölöttünk az idő és pár évtizedes munkánk után most csendesebb napok köszöntenek ránk. Nem kell már ezután esőben, hóban, vi­harban, taposnunk az utakat. Ezután majd családunk köré­ben, télen a meleg szobában csak gondolatban leszünk együtt azokkal, akik átveszik a helyünket és folytatják munkánkat...” De vajon lesz-e folytatója munkájuknak? ... J. J. A nagyberuházásokon sem mellőzhető:­­ Gondoskodás az emberekről A Százhalombattán épülő DHV és DKV nagyberuhá­zások I. üteme befejeződött. Megkezdődött a II. ütem építése. A városi pártszervezet és tanács vk, valamint a szak­­szervezeti szervek elérkezettnek látták az időt, hogy a két beruházáson dolgozó több ezer munkás szociális kö­rülményeinek a javítását erélyesebb eszközökkel rendez­zék, mivel a dolgozók 30%-a a beruházások területén levő szállások lakója. Másrészt pedig a beruházók és a kivitelező válalatok az elmúlt évek során ezt a kérdést a termelés mellett csak mellékes témaként kezelték. A szálláslakók életkörülményeivel 1971. márciusában foglalkozott első ízben ilyen értelemben a városi pártszer­vezet és a Tanács V. B. közös ülése. Ez alkalommal a té­mát szakmaközi szinten tárgyalták, mivel a két beruhá­záson több tucat kivitelező vállalat dolgozik. Ezek 2 mi­nisztériumhoz és három különböző szakszervezethez — építők, vegyészek, vasasok — tartoznak. A kivitelezői létszám zömét az építők adják. Jelen­leg kb. 2500, két év múlva már 3300 építőipari munkás (90%-ban fizikai) fog dolgozni Százhalombattán. (Ez csak generál-létszám. Ehhez kb. 1000 fő alvállalkozói létszám kombinálható még.) A PEST MEGYEI BIZOTT­SÁG helyszíni ülésen tárgyal­ta az építőipari dolgozók szo­ciális körülményeinek helyze­tét. Az ülésen, részt vettek a helyi tömegszervezetek képvi­selői, a generálkivitelező vál­lalatok vezetői és szb-titkárai, illetékességből a budapesti és Fejér megyei bizottságok tit­kárai. A részvevők az elmúlt 10 év tapasztalataiból kiindulva a IV. ötéves terv időszakát tár­gyalták meg, annak érdekében, hogy a két beruházás építő­­munkásai megfelelő élet- és munkakörülményeit erre az időszakra úgy biztosítsák, aho­gyan azt a 40/1968. sz. ÉVM- határozat mindenki számára előírja. Természetesen a téma nem zárul le 1975-tel. A DKV bő­vítése ugyanis ennél tovább tart. A szállásbővítések, szo­ciális létesítmények építésénél ezt is figyelembe kell venni. Más szóval nem ideiglenes szállásokat és egyéb létesítmé­nyeket kell építeni, hanem hosszabb időre szóló megoldá­sokat kell keresni. A megyebizottsági jelentés egyértelműen kiemelte, hogy a DHV és DKV kiemelt beruhá­zás. Ez egyben azt is megkö­veteli, hogy az itt dolgozókról időben és kiemelten kell gon­doskodni a törvényes rendele­tek keretei között. A megyebizottság — közel egész napos vita után — olyan határozatot fogadott el, hogy az összefoglaló jelentés írásban rögzített határidőt két héten belül egyeztetni kell a két he­lyi szakszervezeti intéző bizott­sággal s ezt követően a hatá­rozatot meg kell küldeni az il­letékes vállalatoknak, beruhá­zóknak és tömegszervezetek­nek. A következőkben kivonato­san közöljük a két határozat lényegesebb pontjait. Annál is inkább, mert a négy generál­kivitelező vállalat — 22. ÁÉV, 26. ÁÉV, Út-vasú­tépítő V. és Mélyépítő V. — szb-titkárai kötelesek ezeket dolgozóikkal a legszélesebb körben ismer­tetni, annak érdekében, hogy ők a tervezett intézkedések is­meretében — amelyek sorsuk és helyzetük javítása céljából készültek — ezeket folyama­tosan számonkérhessék gazda­sági és mozgalmi vezetőiktől. A DUNAI HŐERŐMŰ (DHV) építkezésen mindenek­előtt a lakóbarakkok szorul­nak sürgős korszerűsítésre. (Néhány, májusban felújított épület kivételével.) A határo­zat részletezi a legfontosabb hiányosságokat. A felújítási munkákat úgy kell kialakíta­ni, hogy a szükséges létszám részére a rendeletben (40/1968.) előírt férőhely biztosítható le­gyen. A munka elvégzésére a kivitelező vállalatok egy évet kaptak. Nem kevés idő ez, de a munka is nagyon sok. A barakkok rendkívül rossz ál­lapotban vannak. Meg kell javítani sürgősen — 3 hónapon belül! — a dol­gozó nők szálláskörülményeit. A rendelet szerint pótolni kell a hiányosságokat: mosási, va­salási, főzési lehetőségek meg­teremtése stb. Étkeztetés. A jelenlegi­­konyha-étterem (este mozi!) elavult. Zsúfoltsága miatt a higiéniai előírásokat nem le­het betartani. 1972. június 30. a határideje az étkeztetési körülmények megjavításának. Egészségügyi ellátás. A je­lenlegi helyzet tarthatatlan. Szükség van egy új egészség­­ügyi létesítményre. (1972. márc. 31-ig.) Üzlethálózat. Nem megfele­lő a létszámhoz képest. Szük­séges egy új, korszerű ABC- áruház felépítése 1972. dec. 31-ig. Ennek tervei készen vannak. A kulturális lehetőségek sem megfelelőek, most létesí­tenek egy kultúrbarakkot, de a létszámhoz viszonyítva ez kicsi. Célszerű a lakóbarak­kokban kialakítani — még ha a férőhely rovására is — egy kultúrszobát, megfelelő fel­szereléssel (tv, rádió, köny­vek, újságok). Erre a kivitele­ző vállalatok fél év határidőt kaptak, 1972. június 30-ig. Szélesíteni kell a sportolási lehetőségeket is, kézilabda-, kispályás labdarúgópálya épí­tésével. (Határidő: 1972. dec. 31.) A DUNAI KŐOLAJIPARI VÁLLALAT (DKV) beruházá­son dolgozó építőipari munká­sok szociális és kulturális el­látottságának javítása érdeké­ben a megyebizottsági határo­zat a következő fontosabb pontokat tartalmazza. Itt is fel kell újítani 1972. december 31-ig az összes lakó­épületet. A határozat itt is ki­emeli a női szállások jelenle­gi tarthatatlan állapotát és ezek felszámolását a legsürgő­sebb tennivalók között említi meg. Jóllehet a DKV terüle­tén a lakóbarakkok pár évvel fiatalabbak a DHV-lakóba­rakkoknál, állapotuk — ha le­het — még rosszabb a mazóké­­nál. A felújítási munkákat a határozat itt is részletezi, de mindenekelőtt a 40/1968-as rendelet utasításait tartja szem előtt. Az étkeztetési körülmények megjavítása érdekében 1972 januárjában üzembe kell he­lyezni az új, 3000 férőhelyes konyhát. Sok probléma van a vízellátással. A 22. ÁÉV-t kötelezi a határozat, hogy a vízhálózat bővítését célzó munkákat fél éven belül fe­jezze be. Az orvosi rendelő és a fektető szűk, korszerűtlen. Ezek hiányosságait is fel kell számolni fél éven belül. (Pl. nincs a fektetőben fürdési le­hetőség stb.) Bővítendő az üzlethálózat (1972. jún. 30-ig), be kell fe­jezni a munkahelyi fürdő-öl­tözők, ebédlőhelyiségek építé­sét, és itt is ki kell alakítani fél éven belül a lakóbarakkok­ban a kultúrszobákat, megfe­lelő felszereléssel. Mind a DKV, mind a DHV területén a kivitelező válla­latok szakszervezeti bizottsá­gai kötelesek biztosítani, hogy 1972. jan. 1-től — a minden­kori létszámnak megfelelően — a vállalati szinten egy főre eső kultúr­sport keretet a két beruházáson dolgozók kapják. A határozat utolsó pontja mindkét beruházásra vonat­kozóan kimondja, hogy az ér­dekelt kivitelező építőipari vállalatok kötelesek a saját dolgozóik szociális ellátottsá­gát biztosító építési feladato­kat soron kívül megkezdeni, illetve a megadott határidők­re befejezni. Ezt a tevékeny­séget a vállalati szakszerveze­ti bizottságok ellenőrizzék és kérjék számon. A határozatot pedig a vállalatok aktívaérte­kezleteken ismertessék a dol­gozókkal. A DHV és DKV BERUHÁ­ZÁSOK népgazdasági szem­pontból igen fontos objektu­mok. Mindkettőnél lényeges követelmény, hogy a megépí­tendő egységek mielőbb ter­melni kezdjenek. Mégis helye­sen emeli ki a Pest megyei bizottság határozata, hogy a kivitelező vállalatok előbb te­remtsék meg a lehetőségét annak, hogy itteni dolgozóik a kor követelményeinek megfe­lelően tudjanak tisztálkodni, pihenni, étkezni, s szabad idejükben kulturáltan szóra­kozni. Mindez természetesen a két beruházóra — ERRE, DKV — nézve is kötelező jel­legű. Senki se felejtse el egyetlen percre sem: a kiemelt beruhá­zásokon az emberekről is ki­emelten kell gondoskodni. Jakab József Csőszerelőipari Vállalat Budapest XI., Budafoki út 95/97., minden kedves megrendelőjének, és az építőipari szakma valamennyi dolgozójának eredményekben gazdag , BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN! A ÉPÍTŐK lapja Megelőlegezték a nyereséget Árbevételét 1971-ben a bá­zishoz képest 35 százalékkal tervezte növelni a Miskolci Mélyépítő Vállalat. Beváltak az új gépek, s a jól szervezett munka nyomán árbevétel nö­velési előirányzatukat is túl­teljesítették közel ötmillió fo­rinttal. A 19 millió forintra tervezett nyereségét telje­síti a vállalat, a dolgozók részesedése azonban kevesebb lesz, mert a várható nyeresé­get erősen megelőlegezték az elmúlt év folyamán. A terve­zett három százalék helyett hatszázalékos bérfejlesztéssel javították dolgozóik kereseti arányait. Kellemes meglepetést Az Építőipari szállítási Vál­lalat 2. sz. üzemegységének ve­zetői idén sem feledkeztek meg a többgyermekes családokról December 10-ig — a kétgyer­mekes családoktól kezdve — gyermekenként 200,— forintot küldtek a feleségek címére kel­lemes ünnepeket és boldog új­évet kívánva az egész család­nak. Az akció eltertében 282 dol­gozó részesült összesen 145 500 forint anyagi támogatásban. Tervük teljesítése tette lehe­tővé, hogy ilyen kellemes meglepetésben részesíthessék a többgyermekes dolgozókat. 1972. JANUÁR 3. Aranygyűrűsök Kedves és elismerésre méltó szertartás van elterjedőben vállalatainknál. A törzsgárda fokozottabb megbecsülésének keretében, az anyagi elismerés és a jelvény mellett a törzsö­­kös régi dolgozókat egy jele­sebb vállalati jubileum alkal­mából valamilyen kiemelt, ma­radandó emléktárggyal aján­dékozzák meg. Ilyen jelképes emléktárgyak azok az arany­gyűrűk is, amiket a Közmű és Mélyépítő Vállalat fennállásá­nak huszadik évfordulóján az első évtől a vállalathoz ragasz­kodó dolgozójának adott. Ezek a dolgozók nemcsak eljegyez­ték magukat a vállalattal, ha­nem hűséggel ki is tartottak mellette. Íme három arc a negyvenhét közül. 1950. június 1-én 650 forint kezdő fizetéssel lépett be a vállalat jogelődjéhez beosztott bérelszámolónak Toronyi András. Most nyugdíjbavonu­­lása alkalmából búcsúzni jött be a központba, ahol találkoz­tunk. — Akkor itt kiégett üzlet­­helyiségek voltak — emlékszik vissza. — A dolgozók hozták helyre őket társadalmi mun­kában. Abban az időben mint­egy két, két és félezer dolgo­zó bérét számoltuk el heten­ként. A munkánk lényegesen egyszerűbb volt: a munkaköri besorolás szerinti órabért meg­szoroztuk a munkában eltöl­tött órákkal, ehhez jött a terv­teljesítés utáni prémium, s egységesen 3 százalékot von­tunk le a nyugdíjra. Nem vol­tak még olyan béralapon kí­vüli juttatások, mint ma, nem volt lakbérhozzájárulás. Az utóbbi évtizedre terelődik a szó, amikor megnövekedett a munkaerővándorlás. Hogy lát­ja ezt az egykori bérelszámoló, aki bé­rosztá­lyvezetőként megy nyugdíjba? Két vonást emel ki. Az egyik: főleg egy réteg vándorolt, de annál gyakrab­ban. Ennek szélsőséges példá­ja egy bácsi, akinek most in­tézték a nyugdíjazását. Négy betelt munkakönyvet adott le — az ötödik bent volt az SZTK- ban: 110 munkahelyet le­hetett összeszámolni bennük! A másik sajátosság: úgy is mondhatnánk: a vándorlás mozgató ereje az volt, hogy az új munkahelyen valamivel több bérhez lehetett jutni, ilyenformán sokan vándorlás­sal és nem az egy helyen tar­tó jó munkával növelhették a jövedelmüket. 1951-ben Nagyorosziban dol­gozott a vállalat egyik részle­ge. Beállt hozzájuk munkás­nak a helybeli Sivó Károly is. Aztán, amint befejeződött a helyi munka, tovább ment az építőkkel Pestre, Tatára, Lő­rincibe, Kazincbarcikára. . . Ma a budafoki átemelő építő­munkáin dolgozik kőműves­ként, és a Bartók Béla úti munkásszállóban lakik, mert a család továbbra is Nagyoroszi­ban él­t, a falujához sem lett hűtlen. — Elég körülményesen, ne­hezen dolgoztunk azokban a régi időkben — idézi az első éveket. — Járműveink a la­kosság fogatai voltak vagy ké­zikocsik. A termelés is jóval kisebb volt. Akikkel itt-ott együtt dolgoztam, ki erre, ki arra ment. Sokan mondták: gyere komám, jobb helyet tu­dok. De én azt­ vallottam, és be is igazolódott, hogy mindaz az idő, ami egy összegben van, hasznosabbá válik. Többször kitüntettek mint kiváló dolgo­zót, sztahanovistát, a szakma kiváló dolgozóját, szocialista brigádtagot. Ha minden elis­merést összeszámolok, előbbre vagyok, mint aki egy évben öt-hat helyen is megfordul. A gyerekeimnek is mondom: be­csületesebb és érdemesebb is kitartani egy hely mellett. Ugyancsak Nagyoroszi szü­lötte Hortobágyi János, ak­i 1951 júliusában művezetőként került a vállalathoz. Egy év múlva technikus lett, azután építésvezető. Az első évre úgy emlékszik, mint a kézi föld­munka időszakára. 1953-ról mondja: — Akkor már gépe­ket is kaptunk, például beton­keverőt. . . Az első időszakban a műve­zető, az építésvezető, mint a csiga magával vitte az irodá­ját, az aktatáskában. A gene­rálvállalkozók helyiségének valamelyik szögletében húzó­dott meg az adminisztrációs munkát elvégezni. — Az ötvenes évek közepé­től kezdve tudtunk normális öltözőket kiharcolni, még min­dig alvállalkozóként — emlé­kezik. — Akkor már mi is épí­tettünk, de a bódék még so­ká kísértek bennünket. 1958- ban már gépet kaptunk a föld­munkához is. Az első kotrót újabbak, majd dózerok követ­ték. Annyira fejlődtünk, hogy már milliós nagyságrendű munkákat is vállalhattunk. De már ez is a múlté. A rákospa­lotai főgyűjtő, egyike több éves munkáinknak, például 27 mil­liós volt Most pedig a mi épí­tésvezetőségünk a délpesti kert­g­ház élőközművesítésébe fogott. Mammutvállalat lettünk. Em­lékszem, kezdetben egy építés­­vezetőségnek több mint hetven munkahelye is volt szerte az országban, sok öt-tízezer forin­tos munkával. Ma már nincs ez a megosztottság, nagy fel­adatokra összpontosítjuk az erőnket, sok géppel dolgozunk. Sok géppel és — kevesebb emberrel. Hortobágyi János keze alá 1958-ban 250 fő tar­tozott — ma 80—90. S a har­madannyi ember nagyobb ér­téket épít a gépek segítségével. Sorsokban tükröződik a vál­lalat fejlődése. Egyéni munkák összegeződnek benne. S az eredményekért elsősorban azoknak jár köszönet, akik ki­tartóan végigküzdöttek, végig­járták a vállalat meredek út­ját. Németh Ferenc A FINOMKERÁMIAIPARI MŰVEK Budapest X., Tárna u. 4. minden kedves megrendelőjének és az építőipar valamennyi dolgozójának boldog mj évet kíván.

Next