Építők Lapja, 1975 (70. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-02 / 1. szám

1975. JANUÁR 2. ÉP­ÍTŐK LAPJA Megnövekedett feladatok — felelősség A fővárosi építő-, építő­anyag-ipari és faipari mun­kásság, a szakmához tartozó tervező- és kutatóintézetek dolgozóinak szervezeti, moz­galmi életét szakszervezetünk Budapesti Bizottsága szervezi irányítja. Ez a munka rend­kívül sokrétű. Nem csupán azért, mert körülbelül 130 ezer dolgozó közösségéről van szó, hanem azért is, mert figyelem­mel kell lenni a szakmák sok­féleségére, az adódó problé­mák differenciáltságára, az építőipari munkásság élet- és munkakörülményeinek eltérő voltára, és még sok más körül­ményre. Mindezek fényében arra kértük Takács László elv­­társat, Budapesti Bizottságunk titkárát, tájékoztasson ben­nünket, hogy: —­ Melyek voltak 1974-ben a legfontosabb szakszervezeti feladatok a Budapesti Bizott­ság területén és hogyan állt helyt az apparátus a teendők elvégzésében? Tevékenységünk irányvona­lát természetesen az elmúlt kongresszus és a központi ve­zetőség határozatai szabták meg — mondotta bevezetőben Budapesti Bizottságunk titká­ra. Több nagyszabású munka­­program megvalósításáról be­szélhetünk ezen belül. Gondo­lok itt például az év elején áttanulmányozott és észrevéte­lezett több mint száz kollektív szerződésre, a tavalyi beszá­molók értékelésére, az 1974. évi tervek kimunkálására. S ide sorolnám a pártkongresz­­szus és felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére indí­tott szocialista verseny poli­tikai előkészítésének, megszer­vezésének, irányításának fel­adatait. Mindezekkel párhuzamosan felméréseket, tanulmányokat készítettünk több, a szakszer­vezeti tagság helyzetét, a dol­gozók sorsának alakulását be­folyásoló területen. Hogy csak a leglényegesebbeket említ­sem: megvizsgáltuk az elmúlt ötéves terv bér- és jövedelem­politikai intézkedéseinek ered­ményeit és hatását, az anyag­ipar munkahelyi viszonyait és szociális ellátottságát és ta­nulmányoztuk a hozzánk tar­tozó alapszervezetekben a mű­helybizottságok munkáját. Te­vékenységünkben fontos helyet kapott továbbá a területpoli­tikai és aktuális feladatok fo­lyamatos végzése. Közülük ki­emelném a budapesti lakás­építés és a járulékos beruhá­zások állandó figyelemmel kí­sérését, annak szorgalmazását, hogy a tervezett lakásmennyi­ség és a járulékos beruházási programban szereplő létesít­mények 1975. végéig­­mara­dék nélkül megépüljenek. E cél felé törekedve sok problémával volt dolga az ap­parátusnak, hiszen még Bu­dapesten is példátlan nagy­ságrendű építőmunkáról van szó. Mi bízunk abban, hogy közreműködésünk érdemben is hozzájárul a meglevő nehézsé­gek leküzdéséhez. Jó alapot jelent e tekintetben, hogy ti­zenöt érdekelt vállalattal szo­cialista együttműködési szer­ződést kötöttünk. Emellett védnökséget, vállaltunk a Met­ro új vonalainak építése felett, s örömmel mondhatom, hogy a védnökség emlékére „Épí­­tő”-nek elnevezett fúrópajzs a Deák tér és a Felszabadulás tér között éppen az elmúlt hó­napokban ért el sorozatosan rekordteljesítményeket. Véd­nökei vagyunk továbbá — a Szakszervezetek Budapesti Ta­nácsával és a KISZ Ifjúmun­kás Tanácsával karöltve —­ a Skála Áruház építésének, s hisszük, hogy ez a védnökség kedvező befolyással lesz majd a megvalósításra. Mindehhez járul még­ a ten­gernyi operatív feladat, amely naponta próbára teszi az ap­parátust. Munkatársaink na­gyon sokat dolgoznak, s bár természetesen a központi aka­ratnak megfelelően, de önál­lóan tevékenykednek. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy fel­adatkörükben meg is felelnek a várakozásnak. Az állandó munkában, a különféle vizsgá­lódásokban és az ellenőrző te­vékenység folytatásában segít­ségünkre van a belső munka­társakon kívül mintegy 400 társadalmi aktíva, ők alkotják a különféle — közgazdasági, munkavédelmi, szociálpoliti­kai, stb — munkabizottságok gerincét. Köszönettel tarto­zunk áldozatos munkájukért, hiszen nélkülük nem is vol­nánk képesek elvégezni fel­adatainkat. Köszönet jár azok­nak a szakértőknek is, akik egy-egy speciális feladat el­végzésében közreműködtek a Budapesti Bizottsággal.­­ Egyik legalapvetőbb szakszervezeti feladat az ér­dekvédelem. Hogyan látja el a Budapesti Bizottság ezt a fel­adatát? Érdekvédelmi feladatainkat két irányból közelítjük meg, a dolgozók érdekvédelme köz­vetett és közvetlen úton való­sítható meg maradéktalanul. Ennek megfelelően ügyelünk arra, hogy az elnökségi és más testületi döntések érvény­re jussanak az alapszervezetek tevékenységében. Evégett részt veszünk az alapszervezeti testületi tanácskozásokon, s a Budapesti­ Bizottság tételesen is vizsgálja rendszeresen a vállalati szabályozókat (gondo­lok itt a kollektív szerződésre, törzsgárdaszabályzatra, mun­kavédelmi előírásokra, stb.) és észrevételeinket a vállalatok vezetőinek a tudomására hoz­zuk. Ezek az észrevételek ál­talában nagyon hasznosak, ahol visszásság fordul elő, azonnal mód van a helyesbí­tésre. S ezeket a jelzéseket a további szabályozásnál is fi­gyelembe vehetik, veszik is. A közvetett érdekvédelem kategóriájába sorolhatjuk to­vábbá azokat a vizsgálódáso­kat, amelyeket a Budapesti Bizottság rendszeresen folytat, amelyeket testületileg megtár­gyal, és amelyek tapasztala­tait, következtetéseinket az il­letékes hatósági szervek vagy társadalmi fórumok vezetői­hez továbbítjuk. Tehát lénye­gében kollektív érdekvéde­lemnek minősíthetjük a bér- és jövedelempolitika alakulá­sa, a baleseti kártérítési el­járások témakörben végzett vizsgálatainkat, s csaknem tel­jesen azt a széles körű előké­szítő munkát, amelyet a Buda­pesti Bizottság az alapszerve­zetek éves programjának a ki­alakítása során­ végzett. Sokat foglalkoztat bennün­ket a dolgozók közvetlen, egyéni érdekvédelme is. Ezen belül igen hasznos funkciót lát el a Budapesti Bizottság mellett működő tanácsadó cso­port, amely részint a heti fo­gadóórákon, részint a levél útján eljuttatott panaszok, észrevételek­ kivizsgálásával, úgy is mondhatnám, az „igaz­ság szolgáltatásával” szolgál­ja szervezetünk tagságát. Ér­keznek panaszok továbbá kü­lönféle állami, társadalmi szervezetek, közintézmények — pl. a sajtó — útján. Ezek megvizsgálásában, az intézke­dések meghozatalában appa­rátusunk megfelelő munkatár­sai tevékenykednek é s bát­ran állíthatom, hogy munká­jukat megnyugtató eredmé­nyek fémjelzik. A dolgozók érdekvédelmé­nek előtérbe állítását jelzi az a közös szakszervezeti-állami intézkedés, amelynek alapján — egyenlőre — négy budapes­ti vállalatunknál létrehoztuk a mostanában sokszor szóba kerülő jogsegélyszolgálatot. Mi természetesen úgy képzeljük el, hogy ez a szolgálat min­denekelőtt munkaviszonnyal kapcsolatos kérdésekben ad majd tanácsot, s jár el a dol­gozók érdekében a megfelelő fórumokon. Ez persze nem zárja ki, hogy bármely jogi vagy­­ szabályozási kérdésben ne álljon a dolgozó rendelke­zésére a szolgálat, kivéve az ügyfelet terhelő büntetőjogi ügyeket. A szakszervezeti jog­segélyszolgálat előnye ezen túlmenően az illetékmentes­ség és a soronkívüliség. — A budapesti építő, fa- és anyagipari munkások táborá­ban hagyományos a jó, eleven mozgalmi élet. Hogyan értékeli ezt most a Budapesti Bizottság titkára? Meggyőződésem, hogy egyre inkább hűek tudunk lenni a sok évtizedes hagyományok­hoz. Örömmel mondhatom, hogy taggyűléseink — különö­sen amióta decentralizáltan rendezzük — élénkek, valóban „a dolgozó nép okos gyüleke­zetei”. Az alapszervezetekben dolgozó tisztségviselők, az szb-titkárok, műhelybizottsági titkárok, a bizalmiak döntő többsége és a szakszervezeti bizottságok tagjai is emberileg és politikailag egyaránt jól megállják helyüket. Annak el­lenére, hogy a feladatok ma jóval bonyolultabbak, sokkal többet kívánnak e tisztségek viselőitől, mint korábban. Bu­dapesten ritká­r meg lehet nézni, hogy egy szakszervezeti bi­zottság hogyan készít elő és végez el egy testületi feladatot — szakértelemmel, színvona­lasan, magasfokú politikai érettséggel. Ezzel nem szándékom takar­gatni a még előadódó fogyaté­kosságokat. Tudjuk például, hogy a mű­helybizottságok­­ban nem ritkán csa­k a titkár tevékenykedik, még kialaku­latlan a testületi munka. Azt is érzékeljük, hogy az eddigi­nél sokkal hathatósabban kell segíteni a bizalmiak munkáját, sőt azt mondhanám, hogy ezt a feladatot avatjuk további munkánk egyik alapkövévé. Javasoltuk például az alap­szervezeteknek, hogy a bizal­miak oktatását a jövőben kon­centráltan szervezzék meg, s magunk is so­k műhelybizott­sági titkárt, bizalmit, szakszer­vezeti tisztségviselőt oktatunk, illetve küldünk szakszervezeti iskolára, például a most lezá­rult évben 900-at. Az eleven mozgalmi élet sok jelét vehetjük észre a szakszervezet budapesti bizott­ságához tartozó vállalatoknál. Utalhatok itt a különféle tár­sas összejövetelek — mozgal­mi események, nyugdíjas talál­kozók, kiállítások, közös bri­gádprogramok stb. — sokszí­nűségére, gyakoriságára. Nem véletlen, hogy most, a tag­­könyvcsere időszakában meg­ismert pontos adatok szerint a szervezettség igen nagy elő­rehaladását tapasztaljuk Bu­dapesten — mindenekelőtt a kivitelező építőiparban és a szerelőiparban, a korábbi idő­szakokhoz képest. — Hogyan tovább? Miben látja az új esztendő legtöbb munkát adó feladatait? Az apparátus tisztában van feladataival, s azzal is, hogy azokat csakis a legodaadóbb munkával végezheti el. Em­lékeztetnénk itt a IV. éiterves terv befejezésével összefüggés­ben adódó feladatokra, a kong­resszusi és felszabadulási munkaverseny új, a minőség, a hatékonyság, a takarékosság szempontjait előtérbe helyező orientációjával kapcsolatos po­litikai meggyőző munkára. Fontos teendőnk, hogy zavar­talanul bonyolítsuk le a tag­könyvek cseréjét. Aztán itt van az 1975. évi szak­szervezeti munka, valamint az ötödik öt­éves terv előkészítése, az új kollektív szerződések kimun­kálása, ahhoz megfelelő kon­cepció rendelkezésre bocsátá­sa az alapszervezeteknek. S mindezeket abban a tudat­ban kell elvégezni, hogy tu­lajdonképpen ez már érdemi felkészülés a XXXII. kong­resszusunkra. Szeretnénk úgy odaállni a kongresszus fóruma elé, hogy minden tőlünk telhe­tőt megtettünk Budapest épí­tő-, fa- és építőanyag-ipari munkástársadalma sorsának jobbulásért, politikai öntudatá­nak továbbfejlesztéséért. Az emberektől kaptam erőt, hitet... Kozma Dezsőt nyugdí­jaztatása alkalmából az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend ezüst fokozatá­val tüntette ki. A kitünte­tést a Pest megyei Bizott­ság múlt év december 12-i ülésén Somogyi Sán­­dorné, központi vezetősé­günk titkára adta át. A Pest megyei ÁÉV nyug­díjas stb.-titkára, mindenki „Dezső bácsi”-ja­­, Kozma Dezső. Pár hete ment csak nyug­díjba. Ez az idő rövid még az átálláshoz a si­rikás hét­köznapoktól a teljes pihené­sig. Mégis van már egy tüs­ke benne. Arról­­ panaszkodik, hogy amióta nyugdíjas, naponta tizen is megkérdezik, hogy érzi magát, hogy szolgál az egészsége, egyszóval: „sze­memre hányják az életkoro­mat, szinte minden órában az orrom alá dörgölik, hogy el­szállt az én ifjúságom is...” No, nem mérges ő komo­lyan. Csak azért neheztel, mert korábban nem sokat tö­rődött — a családján kívül — senki az egészségével, most meg ez az első kérdése min­denkinek. Világéletében egy szakmá­ban dolgozott —, az építőipar­ban. De hogyan is kezdődött? Mondja el ő maga. — Nagyon régen volt. A húszas évek elején. Kellett a pénz a roppant szerényen­­ élő nyíregyházi kis családban, ahol a sors különös véletlen­je egy igen jó nevelőanyát rendelt számomra. Azért let­tem kőműves-inas, mert ez volt az egyetlen szakma akkor a városban, ahol a tanulók fél napszám fizetést kaptak­­, napi nyolcvan fillért. Boldo­gan vittem haza hetenként a keresetemet. — A háború kitöréséig for­gattam a vakolókanalat, amíg engem is be nem hívtak. Az utászokhoz kerültem. 1944. karácsonyakor Rákoskeresz­túron estem szovjet hadifog­ságba. Propagandista lettem, s a Vörös Hadsereggel tartot­tam egészen a nyugati határ­ig. Súlyosan megbetegedtem, s felgyógyulásom után Jász­berényben kezdtem el újból a munkát 1946-ban. — Mindig érdeklődő ember voltam. Érdekelt a munkám, az emberek, a politika. Ha­marosan párttag lettem, s szakszervezeti bizalmi. Majd a helyi építőmunkások szak­­szervezeti csoportjának veze­tőségi tagja. Iskolára küldtek a fővárosba. Egy Róbert Ká­roly körúti laktanyában volt a négyhetes tanfolyam. Csak úgy habzsoltam a számomra új ismereteket. — Jászberénybe visszatérve, jugoszláviai építőmunkára jelentkeztem. Kíváncsi vol­tam, mi történik az országon kívül. Két évig dolgoztam Belgrádban és Szarajevó kör­nyékén. Itt is végig csoport­­bizalmi voltam. Nagyon sok élményben volt részem. Sokat tanultam a szakmából is. — Hazatérve, a Vasbeton Gyárépítő Vállalat csepeli részlegéhez kerültem, 1950- ben Csepeli Építési N. V.-re változott a neve, s ez a mos­tani Pest megyei ÁÉV jog­elődje. Tehát tulajdonképpen 1949-től vagyok ennél a vál­lalatnál. Voltam bizalmi itt is, pártvezetőségi tag, párttit­kár, pár évig hivatásos kato­natiszt, majd ismét kőműves brigádvezető. 1961-ben az szb függetlenített termelési felelőse. 1962-től pedig szb­­titkár — a nyugdíjazásomig. — Ennyi dióhéjban az éle­tem. Változatos, élmények­ben gazdag, felejthetetlenül szép napokat töltöttem el Csepelen. Itt lakom ma is. A legjobban az emberek között éreztem mindig magam. Ez volt az én igazi „közegem”. Tőlük kaptam erőt, hitet a korántsem problémamentes mozgalmi munkához, amit legjobb tudásom szerint vé­geztem az utolsó napig.. Mindent megtettem, ami sze­rény erőmből tellett. Ha még egyszer születnék, újra ezt a hivatást vállalnám. Dicsekedni soha sem­ szere­tett Kozma Dezső. Még ha lett volna is mivel.­­ Most mégis elmondott bú­csúzóként egy „sztorit”, ami­ről eddig senkinek sem be­szélt. 1944. őszén utas­­szakaszuk Kecskemét alatt, a szegedi or­szágút hidait őrizte. Vala­mennyi alá volt aknázva, s csak a parancs hiányzott, hogy a tucatnyi műtárgy a levegőbe repüljön. Délről gyorsan közeledtek a szovjet csapatok. Kozma Dezső — néhány baj­társával — ezek közül egyről tud ma is, egy iskola igazgatója — hatástalanította a robbanótölteteket az utolsó percekben. Valamennyi híd épségben maradt. Az év utolsó vszi­ ülésén búcsúzott tőle a vezető testü­let. Nagyon sok értékes aján­dékot kapott. Egy szovjet ven­dég — évek óta hazánkban tartózkodó alezredes — mind­ezt látva levette zubbonyá­ról a sztálingrádi emlékér­met, s Kozma Dezső mellé­re tűzte. „Én nem tudok ne­ked most mást adni, csak ezt az érmet — mondotta tört magyarsággal — amely az én legkedvesebb kitüntetésem volt!” A szovjet tiszt nem is tud­ta: ez az érem méltó helyre került, igaz kissé későn — 30 év múlva. J. J. 3 Konténer az építőiparban A 43-as számú Állami Építőipari Vállalat az építőipar­ban elsőként vezette be a konténeres szállítást. A nagyméretű alumínium szállítótartályokban elsősorban azokat a félkész és késztermékeket szállítják, amelyek sérülékenyek, az idő­járás is kárt okozhat bennük. Ilyenek például a szőnyegpad­ló, konyhabútor, parketta. (MTI Fotó: Csikós Gábor felv.) Minisztériumi és szakszervezeti vezetők tanácskozása A KPM építőiparágának és az építők szakszervezetének vezetői Kiss Dezső miniszter­­helyettes és Gyöngyösi István főtitkár vezetésével december 19-én áttekintették az idei kö­zös feladatok végrehajtását és meghatározták az 1975. évi együttműködés fontosabb ten­nivalóit. Megvitatták azokat a feladatokat, amelyek az MSZMP Központi Bizottságá­nak december 5-i állásfogla­lásából a közúti építőipar dol­gozóira hárulnak a IV. ötéves terv utolsó évében. Kiemelt feladatnak tekintik a metró építését, a közutak korszerűsítését és biztonságos fenntartását, a munka- és üzemszervezés korszerűsítését, az alapanyagok és az energia takarékosabb felhasználását, a gazdasági eredmények növe­lését szocialista munkaver­seny keretében. A minisztérium és a szak­­szervezet vezetői elhatározták, hogy az együttműködés legfon­tosabb kérdéseiben részletes programot dolgoznak ki. A kongresszus jegyében A fővárosi lakosság lakás­­helyzetének kedvezőbbé tétele a IV. ötéves tervidőszak végén éppen olyan fontos célkitűzés, min­t az első évben volt. Ennek érdekében a vállala­tok gazdasági és társadalmi vezetői a XI. kongresszus tisz­teletére ún. „együttműködési szerződés’’^; kötöttek, melyben vállalják — a lakásprogram maradék­talan teljesítését, — a közös munkaterülete­ken összehangolt együttműkö­dést. A szerződő vállalatok szo­cialista kollektívái, szocialista brigádjai a vezetők vállalását megerősítették az alábbiak­kal: — a munkákat rövidebb át­futási idő alatt, — jó minőségben, garancia­­levél kiadásával készítik el, — más szakmák által vég­zett munkákat megóvják. Az Országos Szakipari Vál­lalat szocialista brigádjai (fes­­tő-mázoló, tapétás, hideg-me­leg burkoló stb.) azon tevé­kenykednek, hogy a tervtelje­sítésen túl széppé, kellemessé varázsolják a lakások belsejét. Az új tulajdonosoknak sze­retnének örömet szerezni. Örömet az új esztendőben a kongresszus jegyében. Bálint Józsefné Intézményközpont épül Miskolcon, a diósgyőri vá­rosközpontban új szolgáltató központot építenek. A négy és fél ezer négyzetméter alapte­rületű létesítményben helyet kap a GELKA-szervíz, a Pa­tyolat-fiók, fodrászat, szabó­ság, ABC-áruház és iparcikk­bolt, virágüzlet, édességbolt, étterem és eszpresszó, vala­mint egy borozó. Az új, nagy kiterjedésű lakótelep szolgál­tatóközpontja előreláthatólag 1976-ban készül el. A dolgozók munkavédelméért Az ukrajnai üzemekben és építkezéseken fokozódik a munkavédelem. Idén a mun­kabiztonság növelésére a köz­társaságban 280 millió rubelt fordítanak. Szovjetunió-szerte szigorú munkavédelmi rend­szer őrködik a biztonság fe­lett. Minden vállalatnál meg­szervezték a munkavédelmi szolgálatot. A nyugati orszá­goktól eltérően a szocialista egészség- és munkavédelmi normák nem ajánlások, ha­nem törvényerejű rendeletek. (APN)

Next