Építők Lapja, 1984 (37. évfolyam, 1-24. szám)
1984-08-13 / 15. szám
1984. AUGUSZTUS 13. Egész évben nyitva 1979-ben elsőként írtam e lap hasábjain a 43. sz. Állami Építőipari Vállalat siófoki üdülőjének megnyitásáról, a tudósítás címe pedig az volt: A legszebb. Valóban annak tartották az előregyártott elemekből épült, lépcsőzetesen tagolt homlokzatú, elegánsan berendezett, több csillagos szállodákkal vetekedő óriást. Mostani látogatásaimkor nem a beutaltakkal beszélgettem, élményeiket se jegyeztem, témám száraz: hogyan tudnak gazdálkodni a megemelkedett költségek között, mennyire terhelik ezekkel a vendégeket. Ádám Józsefnével, az üdülő helyettes vezetőjével a presszóban ülünk — új fotelekben. — Sajnos, a kárpitozott bútorokat már le kellett cserélni. Bár a szép, az új sugallja a jó modort, nálunk éppen a megnyitás után rongálták a berendezést. Ez az öncsonkítás megszűnt, ellenben a 12 hónapos üzemeltetés alaposan megviseli a bútorokat. (Ezzel már témánkhoz értünk, hiszen a nonstop működés az üdülő fenntartásának biztosítéka.) — Önállóan gazdálkodunk — folytatja Ádámné. — Nekünk kell előteremtenünk a költségeket. Ennek fő forrása a különféle intézmények tanfolyamainak befogadása, amiben mi voltunk a kezdeményezők. Ősztől májusig a tanfolyamok részvevőinek teljes ellátásáról gondoskodunk — megfelelő bérleti díj ellenében. Ebből mi tisztes haszonhoz jutunk, amit az üdülő állagának megóvására, a beutaltak által fizetett díj kiegészítésére fordítunk. Tehát az üdülés már nem terheli a vállalatot. — Mennyit fizetnek a beutaltak? — Dolgozóink napi 80 forintot, a hozzátartozók 120-at, a gyerekek 38 forintot, megvallom, hogy ez az összeg a tavalyihoz képest körülbelül 30 százalékkal magasabb. — Ez bizony jelentős emelkedés .. . — Megszoktuk, hogy szezon kezdetén az előírt napi normánál többet költünk, s ezt július közepétől kiegyenlíti az árcsökkenés. Idei számításaink nem váltak be, egyrészt olyan meghökkentő volt a primőrök ára, másrészt július vége van, mégis hatvan forint a paradicsom, alig olcsóbb az őszibarack. — Akkor ezekből nem jut az asztalra? — Dehogynem, csak kisebb adag. Gyümölcs helyett olykor befőttet adunk. Bár csak néhány lépés a Balaton, most alig látszik. Novemberi köd üli meg a tájat. A vendégek vastag ruhába öltözve mintha céltalanul járnák az épületet. — Ilyenkor a kedélyek is borúsak. Igyekszünk elűzni az unalmat. Ma például már délután vetítjük az estére tervezett filmet . . . Tizenöt éve családiasan Amikor megérkeztem, a kecskeméti gyár egyik asztalosa, felesége és lánya éppen csókkal búcsúztak Brüll József gondnoktól.. . Másfél évtizede vette meg a Szék- és Kárpitosipari Vállalat Balatonföldváron a mindössze 4 szobás családi házat. Az azóta eltelt években az alagsorban társalgót képeztek ki, egy négy- és egy ötszobás épületet húztak fel. A legfontosabb adatok: a felnőttek 14 napra 950 forintot, a nyugdíjasok 600, a gyerekek 500 forintot fizetnek. 1981-ben ezek a számok még így festettek: 600, 500, és 300 forint. Ennek ellenére a vállalat évről évre többel támogatja az üdülőket, hiszen idén csak az étkezés a helyi „nagy” SZOT-üdülőben személyenként és naponta 100 forint 80 fillérbe kerül. — Én amellett ágálok — mondja Brüll József —, hogy saját konyhánk legyen, mert anélkül csak sokat fizetünk, az adagnormák mégis alacsonyak. — Az étkezést az „albérlettel” megoldották, de mit tesznek ha önökre is rátelepszik — mint most is — a rossz idő? — Akinek kevés a színes tévé, a sakk, az asztalitenisz, a kártya, a traccsolás, az Földváron számos szórakozásra talál. Részt vehetünk a SZOT üdülőjének és az Expressz szállónak rendezvényein, meghívnak minket más építőipari üdülők előadásaira. Nagyon népszerű a SZOTOUR klubja, bár ez már pénzbe kerül. Nem értek egyet azzal, hogy a szabadtéri előadásokat a rockegyüttesek és neves művészek haknijai uralják, nem beszélve arról, hogy ezekre a belépő 80—100 forint. Hiányolom a régi szervezett, valóban a környék természeti szépségeit és történelmi emlékeit bemutató kirándulásokat. Igaz, most is elviszik az üdülőket például Badacsonyba, de ott az első vendéglőnél befejeződik a túra. — Lehet ma benzingőzös utakon sétafikálni, a butikokkal telerakott tájban gyönyörködni? — Vissza kellene térnünk a Balaton valódi értékeihez, mert enélkül elveszti varázsát az itt töltött szabadság. Pallagi László Farkas Mihálylyal együtt Békéscsabán, a Bartók Béla úton épülő egyik lakóházban az elosztószekrény kábelvégeit készíti elő bekötésre. A két fiatalember harmadéves villanyszerelő tanuló. Senki nem ellenőrzi őket, mégis igen serények mind a ketten. Mondom is nekik, hogy ez derék dolog. Pallagi László azonban nem talál ebben semmi különöset. Csak megjegyzi, hogy itt dolgozni kell munkaidőben. Ez egy „hajtós” brigád. — Tetszik neked? — kérdezem tőle. — Igen. Meg is szoktam, mert már két éve a brigáddal veszek részt gyakorlati foglalkozásokon. Ha pedig majd szakmunkás leszek, jobban fogok keresni. — Tanultok is? — Főként Ofella Jani és Pásztor Jani bácsitól tanulunk sokat. Ők azt szokták mondani: ez ugyan fizikai munka, de a kereteket a fejetek irányítja. * A békéscsabai Állami Építőipari Vállalatnál jó híre van Ofella János 11 tagú villanyszerelő szocialista brigádjának, amely immár 19 éve működik. Azóta sokszor kiérdemelte az aranykoszorús jelvényt, a tavalyi eredménye alapján megkapta a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Ott volt az Orosházi Üveggyár, a Gyulai Húskombinát és megyeszerte sok-sok lakás építésénél. * Gyovai József 1978 óta a brigád tagja. Ő a Bartók Béla úti tízemeletes ház tv-antenna-, valamint a kaputelefon vezetékét szereli. — Holnap nagy nap lesz — mondja bemutatkozás után. — A feleségem megy a szülészetre. Az első gyereket várja. És holnap kapom meg az egyik közeli épület földszinti lakásának a kulcsát. Nagy öröm, de sok pénzbe is kerül. — Nehéz a munkája? — Gondolkodni kell, hogy lehet egyszerűbben, gyorsabban, kevesebb fáradsággal végrehajtani a feladatot. — Itt a példa — szól közbe Otella János. — Emeletről emeletre halad és egy-egy szinten folyamatosan mind a négy lakásban végrehajtja a szerelést. Egyösszegű utalványon kapja a brigád a pénzt, mindenkinek igyekeznie kell. — Most különösen. Igaz? — fordulok Gyovai Józsefhez. — Valóban. De nagy szerencse, hogy villanyszerelőkből vállalati munkaközösség is alakul, aminek a tagja leszek. Csak így mertem OTP-kölcsönt felvenni lakásvásárlásra. — Mi a feltétele annak, hogy valaki tag lehessen? Választ Ofella János ad. — Az lehet tag, aki ért a szakmához és akinek csak kifogástalan munka kerül ki a keze alól. Persze a rend, a fegyelem és a határidő betartása is alapkövetelmény. A három segédmunkás — Nagy Zsigmond, Kurucsó Károly és Opra József — már egyes feladatokat önállóan is végre tud hajtani. Persze, ellenőrzés mellett. Gyakorlati munkából talán már vizsgát tudnának tenni, csak elméletileg kellene továbbképezniük magukat. Nagy Zsigmond ki is jelenti: — Harmincnyolc éves vagyok, de vállakozom rá. Petrovszki Pál a szakszervezeti bizalmi helyettese. Az a véleménye, hogy nincs különösebb gond. — Én Ofella Jánossal együtt alapító tag vagyok. Nálunk az első időtől kezdve követelmény volt a tisztességes munka, amiből soha egy jottányit sem engedtünk. A tagok nagy része cserélődött, fiatalabbak jöttek, akik azonban hamar beilleszkedtek ebbe a környezetbe, így váltunk egyesek előtt irigyeltekké, de csak amikor bérfizetésről és elismerésről van szó. A brigád hazánk felszabadulása 40. évfordulója és a XIII. pártkongresszus tiszteletére felajánlást tett. Továbbra is egyéves garanciát vállal minden munkáért. Mivel pedig főként a lakásépítkezéseken vesz részt, különös gondot fordít a határidők betartására. Ezzel is elősegíti, hogy mielőbb lakáshoz jussanak az igénylők. Újításokkal, ésszerűsítésekkel törekednek időt, anyagot megtakarítani. Az idén és a jövő évben is figyelemmel kísérik azokat az eseményeket, amelyek a felszabadulással kapcsolatos történelmi emlékeket idézik vissza. Olyan könyveket is vásárolnak, amelyekből kellő ismeretekre tehetnek szert. Pásztor Béla Találkozás a Szamosnál Szép hagyomány, hogy a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat középvezetői, szakoktatói és a Mátészalkán tanuló szakmunkástanulók évente találkozót rendeznek. A közelmúltban Tunyogmatolcsnál a Szamos-parton „fehér asztalnál” került sor a találkozóra. Tanulásról, munkáról, a beilleszkedésről folyt itt a szó, közben hatalmas bográcsban főtt a halászlé. Balogh Barna szakoktató elmondta, hogy ezek a találkozók oldják a légkört, és alkalmasak a későbbi jó kapcsolatok kialakítására. Kiállításra készülnek a Szabolcs megyei ÁÉV dolgozói. Augusztus 20-a tiszteletére a vállalat dolgozóinak alkotásaiból nyitják meg a kiállítást. ÉPÍTŐK LAPJA Üdülő, mint gazdasági Zamárdiban a tó feltöltéséből nyert földön áll a sárga kerámiával borított, Vasarely hasábjaival díszes üdülő. Számomra, aki évek óta nem jártam itt, a bejáratnál új és érthetetlen tábla: FIM COOP. Moldván Zoltán üdülővezető a szóképet magyarázza: a Finomkerámiaipari Művek gyárainak önállósulásakor mi a ráckevei üdülővel és a számítástechnikai központtal közös vállalkozásba kezdtünk, így hát üdülőnk se szociális intézmény már, amit a gyárak nyereségéből tartanak fenn, hanem gazdálkodó egység, természetesen azzal a kötelezettséggel, hogy a volt Művek minden dolgozójának változatlanul biztosítjuk a kedvezményes üdülést, hiszen az ő pénzükből épült fel. A mai gazdasági viszonyok között másként, mint a rezsit megkeresve nem lehet fenntartani egy ilyen hatalmas komplexumot. Az önálló vállalkozás rugalmas működést biztosít, a közös vezetőség ötletekkel segít. — Az elmondottakra kérünk néhány példát. — Mi is „bértelelést” végzünk. Számos KGST-szakbizottság rendszeresen nálunk tanácskozik, a Külkereskedelmi Kamara tanfolyamai Zamárdiban folynak és így tovább. De ki gondolná, hogy évi másfél millió forint bevételt jelent számunkra gyáraink termékeinek itteni árusítása — ez az egyik igazgatóhelyettes ötlete volt. Az üdülő minden dolgozójára több munkát ró, olykor még a könyvelő is burgonyát tisztít, hogy konyhánk több környékbeli üdülőt ellát étkeztetéssel. Rugalmasság? Az igazgatóságtól kapott nagyobb szabadság lehetővé teszi, hogy attól vásároljunk, akinél olcsóbb és szebb az áru. — Most mennyibe kerül az üdülés ? — Felnőtteknek 80, gyerekeknek 60 forint, holott az önköltség személyenként 230 forint. Hadd említsem meg, hogy karácsony és újév között is „ellopunk” egy hetet — kollégáink pihennek itt. vállalkozás — Harmadik napja esik az eső . . . — Kultúrásunk kibővítette a programot, ilyen időben naponta kétszer van rendezvény, főleg vetélkedő, szerény jutalmakkal. Mire elhagyom az üdülőt, oszladoznak a felhők, holnapra jó időt jelez a meteorológia. Felvételünkön Jerkő István és munkatársai a háló felszerelése közben. Fotó: Szabó Sándor Az Egri Közúti Építő Vállalat, a KM Budapesti Közúti Igazgatóság megbízásából a 3-as számú főútvonalon a Szőlőskerti csomóponton, mely az autópálya be- és levezető szakasza is egyben, közel egy kilométer hosszúságban 120 centiméter magas, közel egy kilométer hosszúságú műanyag fénytörő hálót helyeznek el. A szembejövő gépjárművek reflektorfénye így nem zavarja a közlekedőket. 7 Hidat építettek Laoszban Szabadság Érdemrend a helytállásért Hatvanban, a kórház új rendelőintézeténél dolgoznak, a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat munkahelyén. Molnár Imre és Garai György régóta barátok. Az egyikük Gyöngyössolymoson, a másikuk Gyöngyösön lakik a családjával. — Sam Bei Di! — viszonozzák köszönésemet a laosziak nyelvén. Jókedvűen teszik hozzá, így üdvözlik egymást a távoli országban. Keménykötésű, szorgalmas emberek. Itt most liftaknát zsaluznak az egyik aranykoszorús szocialista brigádban. Nemrég viszont még hidat építettek Laoszban. Munkájukat a testvéri ország kormánya a Szabadság Érdemrenddel jutalmazta. A kint dolgozó tizenkét magyar szakember közül csak ketten részesültek e rangos kitüntetésben. Mondják, hogy Laoszban az érdemrend tulajdonosai nem mindennapi kiváltságban részesülhetnek, nem kell dolgozniuk, eltartja őket az állam. De az is igaz, hogy ezt az elismerést csak kimagasló teljesítményért, nyugdíjazás előtt adományozzák ... Azért vállalkoztak az utazásra, mert szenvedélyesen szeretik szakmájukat. A kíváncsiság mellett a jó kereseti lehetőség is sarkallta őket. — A KGST-országok új hidakat építenek a délkelet-ázsiai országban. Mi nyolc hónap alatt készültünk el egy korszerű, száz tonna teherbírású vasbeton építménnyel — újságolja Garai György. — Hol dolgoztak? — Az őserdőben, a Ho Si Minhről elnevezett ösvényen. Az általunk felépített híd az ország legfontosabb főútvonalát köti össze a vietnami kikötővel, Da- Nanggal. Trópusi körülmények között, ötvenfokos hőségben végezték a munkájukat. De úrrá lettek a megpróbáltatásokon. — Nem nyaraltunk, dolgoztunk Laoszban. Méghozzá rengeteget — kapcsolódik a beszélgetésbe Molnár Imre. — Előfordult, hogy 32 órát szereltünk egyfolytában. Nagy volt a tét: az építkezést a monszunesők beállta előtt kellett befejezni. Barátaink — összesen kétszázan — riksával hordták a betont. Alig bírták a gyors munkatempót. Nyolc hónap alatt egy csöpp eső sem esett az őserdőben. Az egészséges ivóvizet az építkezéstől száz kilométerre levő faluból szállították. De az ácsok, lakatosok, villanyszerelők a trópusokon is helytálltak. Hídavatáskor a laoszi kormány közlekedési minisztere méltatta munkájukat és adta át a kitüntetéseket. — Milyenek az ottani munkásemberek? — Ügyesen átvették a munkamódszereinket. Eleinte tartózkodóak voltak, de később megbarátkoztak velünk. Egyébként nyolctíz család él egy faluközösségben. A szabad idejüket is együtt töltötték a vendéglátókkal. Megünnepelték az amerikaiak elleni felszabadító harc győzelmének évfordulóját, csónakáztak a Mekong folyón, átnevelő táborokat látogattak meg. Élményekkel, kitüntetéssel tértek haza. A barátokon kívül csak az őserdő értékes fáit sajnálják. Jó lenne, ha idehaza is megmunkálhatnák a tikfát, a mahagónit... M. I. Garai György és Molnár Imre munka közben