Építők Lapja, 1984 (37. évfolyam, 1-24. szám)

1984-08-13 / 15. szám

1984. AUGUSZTUS 13. Egész évben nyitva 1979-ben elsőként írtam e lap hasábjain a 43. sz. Állami Építő­­ipari Vállalat siófoki üdülőjének megnyitásáról, a tudósítás címe pedig az volt: A legszebb. Való­ban annak tartották az előregyár­tott elemekből épült, lépcsőzete­sen tagolt homlokzatú, elegánsan berendezett, több csillagos szállo­dákkal vetekedő óriást. Mostani látogatásaimkor nem a beutaltakkal beszélgettem, élmé­nyeiket se jegyeztem, témám szá­raz: hogyan tudnak gazdálkodni a megemelkedett költségek kö­zött, mennyire terhelik ezekkel a vendégeket. Ádám Józsefnével, az üdülő helyettes vezetőjével a presszó­ban ülünk — új fotelekben. — Sajnos, a kárpitozott búto­rokat már le kellett cserélni. Bár a szép, az új sugallja a jó mo­dort, nálunk éppen a megnyitás után rongálták a berendezést. Ez az öncsonkítás megszűnt, ellen­ben a 12 hónapos üzemeltetés alaposan megviseli a bútorokat. (Ezzel már témánkhoz értünk, hiszen a nonstop működés az üdülő fenntartásának biztosíté­ka.) — Öná­llóan gazdálkodunk — folytatja Ádámné. — Nekünk kell előteremtenünk a költségeket. Ennek fő forrása a különféle in­tézmények tanfolyamainak befo­gadása, amiben mi voltunk a kezdeményezők. Ősztől májusig a tanfolyamok részvevőinek tel­jes ellátásáról gondoskodunk — megfelelő bérleti díj ellenében. Ebből mi tisztes haszonhoz ju­tunk, amit az üdülő állagának megóvására, a beutaltak által fi­zetett díj kiegészítésére fordí­tunk. Tehát az üdülés már nem terheli a vállalatot. — Mennyit fizetnek a beutal­tak? — Dolgozóink napi 80 forin­tot, a hozzátartozók 120-at, a gyerekek 38 forintot, megvallom, hogy ez az összeg a tavalyihoz képest körülbelül 30 százalékkal magasabb. — Ez bizony jelentős emelke­dés .. . — Megszoktuk, hogy szezon kezdetén az előírt napi normá­nál többet költünk, s ezt július közepétől kiegyenlíti az árcsök­kenés. Idei számításaink nem váltak be, egyrészt olyan meg­hökkentő volt a primőrök ára, másrészt július vége van, mégis hatvan forint a paradicsom, alig olcsóbb az őszibarack. — Akkor ezekből nem jut az asztalra?­­ — Dehogynem, csak kisebb adag. Gyümölcs helyett olykor befőttet adunk. Bár csak néhány lépés a Bala­ton, most alig látszik. Novemberi köd üli meg a tájat. A vendégek vastag ruhába öltözve mintha cél­talanul járnák az épületet. — Ilyenkor a kedélyek is ború­sak. Igyekszünk elűzni az unal­mat. Ma például már délután ve­títjük az estére tervezett fil­met . . . Tizenöt éve családiasan Amikor megérkeztem, a kecs­keméti gyár egyik asztalosa, fele­sége és lánya éppen csókkal bú­csúztak Brüll József gondnok­tól.. . Másfél évtizede vette meg a Szék- és Kárpitosipari Vállalat Balatonföldváron a mindössze 4 szobás családi házat. Az azóta el­telt években az alagsorban társal­gót képeztek ki, egy négy- és egy ötszobás épületet húztak fel. A legfontosabb adatok: a fel­nőttek 14 napra 950 forintot, a nyugdíjasok 600, a gyerekek 500 forintot fizetnek. 1981-ben ezek a számok még így festettek: 600, 500, és 300 forint. Ennek ellenére a vállalat évről évre többel támo­gatja az üdülőket, hiszen idén csak az étkezés a helyi „nagy” SZOT-üdülőben személyenként és naponta 100 forint 80 fillérbe kerül. — Én amellett ágálok — mondja Brüll József —, hogy sa­ját konyhánk legyen, mert anél­kül csak sokat fizetünk, az adag­normák mégis alacsonyak. — Az étkezést az „albérlettel” megoldották, de mit tesznek ha önökre is rátelepszik — mint most is — a rossz idő? — Akinek kevés a színes tévé, a sakk, az asztalitenisz, a kár­tya, a traccsolás, az Földváron számos szórakozásra talál. Részt vehetünk a SZOT üdülőjének és az Expressz szállónak rendezvé­nyein, meghívnak minket más építőipari üdülők előadásaira. Nagyon népszerű a SZOTOUR klubja, bár ez már pénzbe kerül. Nem értek egyet azzal, hogy a szabadtéri előadásokat a rock­együttesek és neves művészek haknijai uralják, nem beszélve arról, hogy ezekre a belépő 80—100 forint. Hiányolom a régi szervezett, valóban a környék természeti szépségeit és történel­mi emlékeit bemutató kirándulá­sokat. Igaz, most is elviszik az üdülőket például Badacsonyba, de ott az első vendéglőnél befeje­ződik a túra. — Lehet ma benzingőzös uta­kon sétafikálni, a butikokkal tele­rakott tájban gyönyörködni? — Vissza kellene térnünk a Balaton valódi értékeihez, mert enélkül elveszti varázsát az itt töltött szabadság. ­ Pallagi László Farkas Mihály­­lyal együtt Békéscsabán, a Bar­tók Béla úton épülő egyik lakó­házban az elosztószekrény kábel­végeit készíti elő bekötésre. A két fiatalember harmadéves villany­­szerelő tanuló. Senki nem ellenőrzi őket, még­is igen serények mind a ketten. Mondom is nekik, hogy ez derék dolog. Pallagi László azonban nem talál ebben semmi különö­set. Csak megjegyzi, hogy itt dol­gozni kell munkaidőben. Ez egy „hajtós” brigád. — Tetszik neked? — kérdezem tőle. — Igen. Meg is szoktam, mert már két éve a brigáddal veszek részt gyakorlati foglalkozásokon. Ha pedig majd szakmunkás le­szek, jobban fogok keresni. — Tanultok is? — Főként Ofella Jani és Pász­tor Jani bácsitól tanulunk sokat. Ők azt szokták mondani: ez ugyan fizikai munka, de a kerete­ket a fejetek irányítja. * A békéscsabai Állami Építő­ipari Vállalatnál jó híre van Ofel­la János 11 tagú villanyszerelő szocialista brigádjának, amely im­már 19 éve működik. Azóta sok­szor kiérdemelte az aranykoszo­rús jelvényt, a tavalyi eredménye alapján megkapta a Vállalat Ki­váló Brigádja címet. Ott volt az Orosházi Üveggyár, a Gyulai Húskombinát és megyeszerte sok-sok lakás építésénél. * Gyovai József 1978 óta a bri­gád tagja. Ő a Bartók Béla úti tíz­emeletes ház tv-antenna-, vala­mint a kaputelefon vezetékét sze­reli. — Holnap nagy nap lesz — mondja bemutatkozás után. — A feleségem megy a szülészetre. Az első gyereket várja. És holnap kapom meg az egyik közeli épület földszinti lakásának a kulcsát. Nagy öröm, de sok pénzbe is ke­rül. — Nehéz a munkája? — Gondolkodni kell, hogy le­het egyszerűbben, gyorsabban, kevesebb fáradsággal végrehajta­ni a feladatot. — Itt a példa — szól közbe Otella János. — Emeletről eme­letre halad és egy-egy szinten fo­lyamatosan mind a négy lakás­ban végrehajtja a szerelést. Egy­összegű utalványon kapja a bri­gád a pénzt, mindenkinek igye­keznie kell. — Most különösen. Igaz? — fordulok Gyovai Józsefhez. — Valóban. De nagy szeren­cse, hogy villanyszerelőkből vál­lalati munkaközösség is alakul, aminek a tagja leszek. Csak így mertem OTP-kölcsönt felvenni lakásvásárlásra. — Mi a feltétele annak, hogy valaki tag lehessen? Választ Ofella János ad. — Az lehet tag, aki ért a szak­mához és akinek csak kifogásta­lan munka kerül ki a keze alól. Persze a rend, a fegyelem és a ha­táridő betartása is alapkövetel­mény. A három segédmunkás — Nagy Zsigmond, Kurucsó Ká­roly és Opra József — már egyes feladatokat önállóan is végre tud hajtani. Persze, ellenőrzés mel­lett. Gyakorlati munkából talán már vizsgát tudnának tenni, csak elméletileg kellene továbbképez­niük magukat. Nagy Zsigmond ki is jelenti: — Harmincnyolc éves vagyok, de vállakozom rá. Petrovszki Pál a szakszervezeti bizalmi helyettese. Az a vélemé­nye, hogy nincs különösebb gond. — Én Ofella Jánossal együtt alapító tag vagyok. Nálunk az el­ső időtől kezdve követelmény volt a tisztességes munka, amiből so­ha egy jottányit sem engedtünk. A tagok nagy része cserélődött, fiatalabbak jöttek, akik azonban hamar beilleszkedtek ebbe a kör­nyezetbe, így váltunk egyesek előtt irigyeltekké, de csak amikor bérfizetésről és elismerésről van szó. A brigád hazánk felszabadulá­sa 40. évfordulója és a XIII. párt­­kongresszus tiszteletére felaján­lást tett. Továbbra is egyéves ga­ranciát vállal minden munkáért. Mivel pedig főként a lakásépítke­zéseken vesz részt, különös gon­dot fordít a határidők betartására. Ezzel is elősegíti, hogy mielőbb lakáshoz jussanak az igénylők. Újításokkal, ésszerűsítésekkel tö­rekednek időt, anyagot megtaka­rítani. Az idén és a jövő évben is figyelemmel kísérik azokat az eseményeket, amelyek a felsza­badulással kapcsolatos történelmi emlékeket idézik vissza. Olyan könyveket is vásárolnak, ame­lyekből kellő ismeretekre tehet­nek szert. Pásztor Béla Találkozás a Szamosnál Szép hagyomány, hogy a Sza­bolcs megyei Állami Építőipari Vállalat középvezetői, szakoktatói és a Mátészalkán tanuló szak­munkástanulók évente találkozót rendeznek. A közelmúltban Tu­­nyogmatolcsnál a Szamos-parton „fehér asztalnál” került sor a ta­lálkozóra. Tanulásról, munkáról, a beilleszkedésről folyt itt a szó, közben hatalmas bográcsban főtt a halászlé. Balogh Barna szakok­tató elmondta, hogy ezek a talál­kozók oldják a légkört, és alkal­masak a későbbi jó kapcsolatok kialakítására. Kiállításra készülnek a Sza­bolcs megyei ÁÉV dolgozói. Au­gusztus 20-a tiszteletére a vállalat dolgozóinak alkotásaiból nyitják meg a kiállítást. ÉPÍTŐK LAPJA Üdülő, mint gazdasági Zamárdiban a tó feltöltéséből nyert földön áll a sárga kerámiá­val borított, Vasarely hasábjaival díszes üdülő. Számomra, aki évek óta nem jártam itt, a bejáratnál új és érthetetlen tábla: FIM COOP. Moldván Zoltán üdülővezető a szóképet magyarázza: a Finomke­rámiaipari Művek gyárainak ön­állósulásakor mi a ráckevei üdü­lővel és a számítástechnikai köz­ponttal közös vállalkozásba kezd­tünk, így hát üdülőnk se szociális intézmény már, amit a gyárak nyereségéből tartanak fenn, ha­nem gazdálkodó egység, termé­szetesen azzal a kötelezettséggel, hogy a volt Művek minden dolgo­zójának változatlanul biztosítjuk a kedvezményes üdülést, hiszen az ő pénzükből épült fel. A mai gazdasági viszonyok között más­ként, mint a rezsit megkeresve nem lehet fenntartani egy ilyen hatalmas komplexumot. Az önál­ló vállalkozás rugalmas működést biztosít, a közös vezetőség ötle­tekkel segít. — Az elmondottakra kérünk néhány példát. — Mi is „bértelelést” végzünk. Számos KGST-szakbizottság rendszeresen nálunk tanácskozik, a Külkereskedelmi Kamara tan­folyamai Zamárdiban folynak és így tovább. De ki gondolná, hogy évi másfél millió forint bevételt jelent számunkra gyáraink termé­keinek itteni árusítása — ez az egyik igazgatóhelyettes ötlete volt. Az üdülő minden dolgozójá­ra több munkát ró, olykor még a könyvelő is burgonyát tisztít, hogy konyhánk több környékbeli üdülőt ellát étkeztetéssel. Rugal­masság? Az igazgatóságtól kapott nagyobb szabadság lehetővé te­szi, hogy attól vásároljunk, akinél olcsóbb és szebb az áru. — Most mennyibe kerül az üdülés ? — Felnőtteknek 80, gyerekek­nek 60 forint, holott az önköltség személyenként 230 forint. Hadd említsem meg, hogy karácsony és újév között is „ellopunk” egy he­tet — kollégáink pihennek itt. vállalkozás — Harmadik napja esik az eső . . . — Kultúrásunk kibővítette a programot, ilyen időben naponta kétszer van rendezvény, főleg ve­télkedő, szerény jutalmakkal. Mire elhagyom az üdülőt, osz­ladoznak a felhők, holnapra jó időt jelez a meteorológia. Felvételünkön Jerkő István és munkatársai a háló felszere­lése közben. Fotó: Szabó Sándor Az Egri Közúti Építő Vállalat, a KM Budapesti Közúti Igazgatóság megbízásából a 3-as számú főútvonalon a Szőlős­kerti csomóponton, mely az autópálya be- és levezető szakasza is egyben, közel egy kilométer hosszúságban 120 centiméter magas, közel egy kilométer hosszúságú műanyag fénytörő há­lót helyeznek el. A szembejövő gépjárművek reflektorfénye így nem zavarja a közlekedőket. 7 Hidat építettek Laoszban Szabadság Érdemrend a helytállásért Hatvanban, a kórház új rende­lőintézeténél dolgoznak, a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat munkahelyén. Molnár Imre és Garai György régóta barátok. Az egyikük Gyöngyössolymoson, a másikuk Gyöngyösön lakik a csa­ládjával. — Sam Bei Di! — viszonozzák köszönésemet a laosziak nyelvén. Jókedvűen teszik hozzá, így üd­­vözlik egymást a távoli ország­ban. Keménykötésű, szorgalmas emberek. Itt most liftaknát zsa­luznak az egyik aranykoszorús szocialista brigádban. Nemrég vi­szont még hidat építettek Laosz­ban. Munkájukat a testvéri or­szág kormánya a Szabadság Ér­demrenddel jutalmazta. A kint dolgozó tizenkét magyar szakem­ber közül csak ketten részesültek e rangos kitüntetésben. Mondják, hogy Laoszban az érdemrend tu­lajdonosai nem mindennapi ki­váltságban részesülhetnek, nem kell dolgozniuk, eltartja őket az állam. De az is igaz, hogy ezt az elismerést csak kimagasló telje­sítményért, nyugdíjazás előtt ado­mányozzák ... Azért vállalkoztak az utazásra, mert szenvedélyesen szeretik szakmájukat. A kíváncsiság mel­lett a jó kereseti lehetőség is sar­kallta őket. — A KGST-országok új hida­kat építenek a délkelet-ázsiai or­szágban. Mi nyolc hónap alatt készültünk el egy korszerű, száz tonna teherbírású vasbeton épít­ménnyel — újságolja Garai György. — Hol dolgoztak? — Az őserdőben, a Ho Si Minhről elnevezett ösvényen. Az általunk felépített híd az ország legfontosabb főútvonalát köti össze a vietnami kikötővel, Da- Nanggal. Trópusi körülmények között, ötvenfokos hőségben végezték a munkájukat. De úrrá lettek a megpróbáltatásokon. — Nem nyaraltunk, dolgoz­tunk Laoszban. Méghozzá ren­geteget — kapcsolódik a beszél­getésbe Molnár Imre. — Előfor­dult, hogy 32 órát szereltünk egy­folytában. Nagy volt a tét: az építkezést a monszunesők beáll­ta előtt kellett befejezni. Baráta­ink — összesen kétszázan — rik­sával hordták a betont. Alig bír­ták a gyors munkatempót. Nyolc hónap alatt egy csöpp eső sem esett az őserdőben. Az egészséges ivóvizet az építkezés­től száz kilométerre levő faluból szállították. De az ácsok, lakato­sok, villanyszerelők a trópusokon is helytálltak. Hídavatáskor a lao­szi kormány közlekedési minisz­tere méltatta munkájukat és adta át a kitüntetéseket. — Milyenek az ottani munkás­emberek? — Ügyesen átvették a munka­módszereinket. Eleinte tartózko­dóak voltak, de később megbarát­koztak velünk. Egyébként nyolc­tíz család él egy faluközösség­ben. A szabad idejüket is együtt töl­tötték a vendéglátókkal. Megün­nepelték az amerikaiak elleni fel­szabadító harc győzelmének év­fordulóját, csónakáztak a Mekong folyón, átnevelő táborokat láto­gattak meg. Élményekkel, kitüntetéssel tér­tek haza. A barátokon kívül csak az őserdő értékes fáit sajnálják. Jó lenne, ha idehaza is megmun­kálhatnák a tikfát, a mahagó­nit... M. I. Garai György és Molnár Imre munka közben

Next