Építők Lapja, 1994 (47. évfolyam, 9-12. szám)

1994-09-01 / 9. szám

­ n­f ./ \ f\ , \Q • Q Az Építő-, Fa- és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének lapja * 47. évfolyam, 1994. szeptember ,,Munkát, kenyeret!” Áldozatot az áldozattól Kis országunk sok szempontból differenciálódott. Mint mondják, az évtizedek megszokott, igaz, csak valamiféle alacsony színvonalú megélhetését garantáló hamis biz­tonságérzete után ideje kijózanodnunk. Az árat ezért a létbiztonságért most meg kell fizetnünk. Most!? Ha más formában is, de ennek árát kérte már a Lázár-, majd a Grósz kormány. Németh Miklós sem volt kivétel. A rendszerváltással némileg változott a retorika. Antallék már áldozatot kértek, hiszen végeredményben az állampolgárok egészét nem lehetett vétkesnek tekinte­ni a rossz iparszerkezetért, az államadósságért, Bős-Nagy­marosért... Áldozatot kértek tehát ... az áldozattól. És az hozta, hozta rendületlenül. Először lemondott hétvégi ki­rándulásairól kis Trabantjával. Aztán lemondott az autó­járól is. Később visszavonta az újság előfizetését, leszo­kott először a színházról, majd a moziról. Nem vásárolt könyvet, ruhatárát egyre inkább a „Second hand” kínála­tából frissítette fel. A balatoni üdülés helyett megelége­dett azzal, hogy régebbi nyaralásainak képeit nézegette. Aztán kicserélte villanyégőit takarékosabbra, ősszel­ télen a fűtést gondosan elzárta ágyba bújáskor. Megmagyaráz­ta iskolás fiának, miért is nincs menza, kirándulás... És egyre csak várta, várta, hogy az országa felemelke­dése érdekében hozott áldozata meghozza gyümölcsét. Visszagondolt az elmúlt évekre, évtizedre, arra, mi min­dent helyezett el — ha nem is mindig önként azon az áldozati oltáron, amit patetikusan úgy emlegettek, a nem­zet, a haza. Kevésbé szemérmesen pedig, államkassza. Az is megfordult persze a fejében, hogy a milliók áldo­zatával vajon hogyan sáfárkodnak az önmagukat áldozati papnak felkentek. A milliók, milliárdok közül mennyi veszhetett el kézen-közön a nagymarosi gáton, az Expo­­üzleten, a nemzeti vagyon bazári adás-vételén? Valami­kori történelmi leckéi jutottak eszébe. Az újkor hajnala, a felvilágosodás, a francia forradalom. Hogyan is volt: „Szabadság, egyenlőség, testvériség!” Szabadok vagyunk, szabadok vagyunk — ezt sokszor hallja, fizetségképpen, ha béremelést akar. A testvériséget is emlegetik. Címlap­téma akkor, ha történelmi kényszerhelyzetek, a nagyha­talmak önkényes döntései miatt idegen földön élő magyar testvéreinkről írnak. Az egyenlőség azonban bűn lett, fel­forgatás, a fennálló, a szilárduló, szegényre-gazdagra osz­tott rend felforgatása. Hogy csak a lehetőségekben kér egyenlőséget!? Lehetőség, persze, az van, korlátlan, csak a lehetetlen alakok nem tudnak vele élni — hallja a Mer­cedesből a kioktatást. Az is foglalkoztatta, vajon miért azok kérik az áldoza­tot, akiknek befolyása, hatalma, jövedelme, vagyona messze meghaladja az övét? Az is megfordult a fejében, hogy neki valójában, szabad akaratából mi köze van az áldozathoz? Hiszen nem felajánlja, talán nincs is már mit, hanem elveszik tőle. Nincs persze dézsma, egyhá­zi tized... Csak fogyasztási adó, forgalmi adó, árrés, il­leték ... Arra is gondolt néha elkeseredésében, hogy ha ez az ő áldozata, akkor istenkáromló lesz, megtagadja. De józanabb pillanatában belátta, éhségsztrájk, polgári engedetlenség ... mind-mind hiába. A demokratikus állam — helyén­valóan — csak demokratikus tiltakozásokat tűr. És ha ez hatásta­lan!? Elkövetkezhet a pillanat amikor választhat, hiszen sza­bad állampolgár. Vagy a jogállam, a modern világ „adósok börtöne”, vagy a „nyomor börtöne”. Lemondóan legyint és elhelyezi — millió társával együtt — újabb — benzin, ház­tartási energia, hús, és még ki tudja milyen ár és adó — formájában újabb áldozatát. Sz. Várnai Ferenc A megszorító intézkedések elkerülhetetlenek, kérdés, hogyan lehet ezeket elviselhetővé tenni, mennyire lehet érvényesíteni a társadalmi igazságosság elvét, a közteherviselést. Ezért harcolnak a szakszervezetek, különösen bérügyekben, a foglalkoztatásban, a nyugdíjban,­­ a szakszervezeti jogosultságok biztosításában. 4. oldal Erős, ütőképes szakszervezeti szövetséget Fülöp Imre: ...„A tagozat tagjai sokat vár­nak az Építő-, Fa- és Építő­anyag-ipari Dolgozók szakszer­vezetei kongresszusától. Ki kell alakítani, illetve megszilárdíta­ni a szövetség működésének szervezeti hátterét és feltétele­it. Ehhez tartozik, hogy a szét­aprózódás folyamata megáll­jon, ne legyenek újabb kiválá­sok, sőt, a szövetséget eddig el­hagyó szakszervezetek csatlakozására lenne szükség. Ezért fél­re kell tenni az egyéni érdekeket.”... 5. oldal A szakszervezeti tagság többször és több fórumon szóvá tette igényét, hogy az ÉFEDOSZSZ fogalmazza meg: „miért — mit — hogyan akar tenni?” 3. oldal (A témához kapcsolódó — életszínvonallal, árakkal, bérekkel, jövedelmekkel, a politikusok és állami vezetők vonatkozó nyilatkozataival, kormányzati döntésekkel foglalkozó —* cikkeinket lapunk 7. oldalán közöljük.) Reflektorfényben a társadalmi­gazdasági megállapodás Jövőkép készül Magasak-e a bérek? A Magyar Nemzeti Bank elnöke nem is olyan régen szóvá tette, hogy az indokoltnál magasabbak a bérek. Nem árt talán, ha számszerűségében is vizsgáljuk az állítás valóságtartalm­át 7. oldal A szakszervezeti tisztségviselők két malomkő között őrlődnek „Nekem nem tetszik, de az új dolgozók is kifejezték elégedetlenségüket a jövő évre tervezett bérstoppal összefüggésben. Ilyen elvtelen alkuba nem mehetünk bele. Helyünkben, a nevünkben úgy nyilatkozzanak, hogy ismerik a véleményünket.” (Kőszegi Ottóné, a Zsolnay Porcelángyár SZT titkára) oldal Lehetőségeinken felül élünk? Miközben a piacgazdaságot — a sikereset — a korlátlan lehetőségek birodalmaként aposztrofálják és az egyént teszik felelőssé boldogulásáért,boldogtalanságáért, valójá­ban rá kellett döbbenni arra, hogy a lehető­ségek rendkívül korlátozottak 7. oldal André Bellessort: EST Est je. A nappal ellebeg. A tengersík ezüstben áll. Rózsásan ringó fellegek Halk füstje száll. Hálót von egymagában itt Halász a partnak szélénél. Száműzötteknek álmait Hordja a szél. Országúton vándor vonul. Bot kopog s hozzá facipő. Dalol a vándor bretonul... Vajon ki ő? Nem értem azt, amit dalol, S mégis a szív fáj. Benne mély Húrt üt meg e dal valahol, Mert jő az éj. A szó a csöndbe szerteszáll, Föntről az égnek lángja int. S ott, hol kéklik a szemhatár, Egy bárka ing. Fakoporsó, gyolcs szemfedő!... A messzeségben elhalad A bárka és a szenvedő Rab itt maradt. Franciából fordította Galdi László Egyetlen feladat a munkavállalói érdek védelme Nagy Lászlóné. ..„Olyan igényeket fogalmaztunk meg, mint az inflációkövető béremelés, csak meghatáro­zott határon belüli létszám­­csökkentés. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a vagyonpolitikai irányelvekben biztosított lehetőséget igénybe véve a dolgozók 50 százalékos kedvezménnyel vásárolhassák meg a vagyon 10 százalékát.” 2. oldal — Tudom, hogy az én 8 százalékomra fáj a foga, maga hozományvadász! Megemelték a nyugdíjakat

Next