Építők Lapja, 1994 (47. évfolyam, 9-12. szám)
1994-09-01 / 9. szám
Ismételt szereptévesztés!? Minden érintett fél — a kormányzat, további a munkaadókat, munkavállalókat képviselő szervezetek — egyetért abban, hogy rendezett módon úrrá lenni az immár évek óta tartó válságon, csak társadalmi békét ígérő gazdasági-szociális paktum megkötésével lehet. Az előkészületek — a határidők megjelölése, a munkabizottságok felállítása, a tárgyalások témaköreinek meghatározása — mind-mind arra utalnak, hogy érdemi munka kezdődött egy kölcsönös kompromisszumokkal elfogadható megállapodás kialakítására. Úgy tűnik (vagy csak látszólag!?), minden fél kemény és nehéz vitákra számít, hiszen a megállapodás várhatóan tartalmazza a következő három év kormányzati teendőit, a gazdaság, a szociálpolitika elsőbbséget élvező céljait, a bér-, jövedelem- és adópolitika szabályozását, az államháztartás reformjának programját, a társadalombiztosítás, a szociális ellátás problémáinak kezelését. A kormány szeretné októberre tető alá hozni a megállapodást, hiszen amíg ez nem történik meg, ígérete köti a kezét, egyeztetés, megállapodás hiányában nem tud lépni. Félelmeink azonban nem elsősorban a szűk határidőből adódhatnak. Még csak nem is abból, hogy a csomag „elolvadhat”, egyre több és több témát emelhetnek ki belőle. Mint hírlik, az ez évi pótköltségvetéssel is ez történik. Amit figyelemre méltónak és kissé aggasztónak tarthatunk, a szakszervezetek magatartásmódjában megindult, ma még ugyancsak árnyalatokban, egyes vezetőik nyilatkozataiban fellelhető változás. 1990-ben a politikai rendszerváltozás vértelen úton, de alapjaiban rázta meg a magyar társadalmat. A kijózanodást, a megtisztulást, az átalakulást hozta meg a magyar szakszervezetek számára is. Megszűntek korábbi, szinte rabságukat jelentő kötődéseik, megszabadultak a tevékenységüket, igazi szerepüket eltorzító ideológiától. Emlékezzünk csak, mit deklaráltak a kettős funkcióról: védik és képviselik a dolgozók érdekeit, és segítik a termelést, gazdálkodást. Hiszen, mint előszeretettel hivatkoztak rá pártállami vezetők, elosztani csak azt lehet, ami van. Ezért a szakszervezetek tevékenysége — mondták —nem merülhet ki az elosztásnál történő közreműködésben, a forrás megteremtésében is segíteniük kell. Éveken, évtizedeken át szerelték le ezzel az érvvel a szakszervezeteket, hivatkoztak rá alibiként az igényeik teljesítésének megtagadásánál. A politikai rendszerváltás a szakszervezeteknél szinte azonnal és elsőként azt a reakciót váltotta ki, hogy kimondták: „A szakszervezet szerepe, funkciója egy és oszthatatlan: a munkavállalói érdekek védelme”. Talán e tétel félreérthetetlen deklarálása és következetes képviselete miatt is kellett elviselniük mindazt a néha üldöztetéssel felérő mellőzöttséget, amelyben az Antallkormány idején részesültek. Zömük nem vállalta újra, hogy integrálódik a hatalomba, hogy kötődik politikai pártokhoz. Úgy tűnt, hogy a társadalmi viszonyok átrendeződése, a legújabb kori magyar demokráciának ez a néhány éve véglegesíti a világos szereposztást a társadalmi tényezők között. Nemcsak a szűken vett államhatalmi ágak, a törvényhozás, a végrehajtás, az igazságszolgáltatás különülnek el, hanem a civil szférában, a munka világában is felismerhetővé, markáns arcélűvé válnak a szereplők. E hitünkben okozott — remélhetőleg múló — zavart két, a sajtóban is olvasható megnyilatkozás. Az egyiket az MSZOSZ, a legnagyobb magyar szakszervezeti szövetség alelnökétől hallhattuk. Lényege így foglalható össze: a szakszervezet nem kizárólag a munkavállalók bér- és jövedelempolitikájával, hanem többek között a gazdasági stabilitás megteremtésével is foglalkozik. Mintha hasonló értelemből beszélt volna az Érdekegyeztető Tanács soros elnöke is. Talán nem lenne érdemes felfigyelnünk minderre, ha a szakszervezetek a munkavállalók képviseletében nem mostanában készülnének megkötni a már említett — joggal minősíthető, óriási horderejű — megállapodást. Ostobaság lenne persze azt követelni, hogy elvakultan és mindenáron esetleg irreális követelményekhez ragaszkodjanak. A kormányzat által ígért helyzetelemzést figyelembe véve, mérlegeljék józanul a lehetőségeket, és ezekhez mérjék a munkavállalók igényeit. De ne ismétlődjék meg a szereptévesztés. A gazdasági stabilitás megteremtése nem a szakszervezetek feladata Ha ezt újra felvállalják, olyan zsákutcába kerülnek, amiből nincs kiút. A piacgazdaság, vagy más néven, kevésbé szemérmesen, a kapitalizmus kiépítését bízzák másra. Egységes fellépéssel, a tárgyalóasztalnál és másutt arra törekedjenek, hogy ami megvalósul, annak a szociális elemei se hiányozzanak. Úgy vélem, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének május 1-jei felhívása még most, az év vége felé is időszerű .Azokban az országokban, ahol a dolgozók a kommunista totalitáriánus rendszer igájában sínylődtek, a szabadjára engedett kapitalizmus által okozott katasztrofális helyzet megszüntetéséhez elengedhetetlenül szükséges erő a szabad és demokratikus szakszervezeti mozgalom.” — sz.v.f.-- (Folytatás a 2. oldalról) delmet a dolgozóknak. Ezekben — amikor még a Munka Törvénykönyve nem rögzítette — szabályoztuk a felmondási időt, a végkielégítést. Élő kapcsolatot alakítottunk ki az Ipari Minisztériummal, az Állami Vagyonügynökséggel, azért, hogy véleményt mondjunk az átalakulásról. Olyan igényeket fogalmaztunk meg, mint az inflációkövető béremelés, csak meghatározott határon belüli létszámcsökkentés. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy a vagyonpolitikai irányelvekben biztosított lehetőséget igénybe véve a dolgozók 50 %-os kedvezménnyel megvásárolhassák a vagyon 10 %-át. A felszámolóbiztosokkal történő közreműködésünkkel azt kívántuk elérni, hogy ne szűnjenek meg a cégek, hanem szakmai befektetők segítségével tovább működhessenek. Figyelembe vették véleményünket .A közvélemény nem mindig kísérte osztatlan elismeréssel a privatizációs folyamatot. Önöknek mi a tapasztalatuk? — Úgy látjuk, aránylag a mi véleményünket is figyelembe vevő privatizáció történt. De voltak olyan esetek is, amikor egyértelműen más érdekek érvényesültek, hiába tárgyaltunk. Sejtéseink nem helyettesítik a konkrétumot, a valódi indokok pedig homályban maradtak, nem bizonyíthatók. Most éppen a tapolcafői téglagyár privatizációja előtt állunk értetlenül. Mi az Állami Vagyonügynökségtől eltérően értelmezzük a jogszabályt. (A történtekről lapunk következő számában írunk. — A szerk.) — Beszéljünk a tulajdonosok és a szakszervezet viszonyáról is. — Szinte ahányan vannak, ez annyiféleképpen változik. Nem lehet azonban egyértelműen úgy differenciálni, hogy külföldiek vagy magyarok. Tokodon, Városnaményben tulajdonosváltás volt. „Eredményeképpen” megszűnt a szakszervezet, pedig hazai kézben maradtak a gyárak. Érdekvédelem jogszabályi keretek között — Mit tehetnek? — Ma a szakszervezet egyetlen feladata, hogy a jogszabályok keretei között védje a munkavállalók érdekeit. Ehhez elengedhetetlenek a helyi kollektív szerződések. De arra törekszünk, hogy lehetőleg ágazati keretszerződések is legyenek. A cementiparban és a tégla- és cserépiparban már megkötöttük. További tárgyalások folynak arra, hogy az egész építőanyag-iparra érvényes keretszerződés megköthető legyen. — Nem hat ez ellen, hogy a privatizációval szétaprózódott az építőanyagipar? — A cégek száma valóban növekedett, és ez az Ön által említett ok következménye. Közben a létszám 50 %-kal csökkent. A nem átgondolt termékliberalizálás, az építőanyag-ipari tevékenység — elsősorban a lakásépítés — csökkenése, és más okok miatt patinás, nagy cégeket számoltak fel. A mi területünkön például Budapesten az Ampullagyárat, a Porcelángyárat. A külföldi befektetők piacokat szereztek, így kiszorították a hazai termékek jelentős részét. A jelenség ellen együttesen lépünk fel az Építőanyag-ipari Szövetséggel. Komoly támogatást nyújt az ICEF nemzetközi szövetség, amelynek tagjai vagyunk. Segítenek, hogy tájékozódjunk a külföldi cégeknél folyó érdekvédelmi munkáról, a szakszervezet tevékenységéről, az ottani kollektív szerződések, megállapodások tartalmáról. Az évtizedek óta kialakult gyakorlat megismerése mindenképpen hasznos. Lehet az is, hogy szükségünk lesz a kinti szakszervezetek szolidaritására. — Szakszervezeti szövetségük, a közeljövőben tartja kongresszusát. Szakszervezetük tervezi-e, hogy szervezeti, vagy más változtatásokat kezdeményez? — A jelenlegi struktúra elfogadható, jó. Változatlanul önálló jogi személyiségként működnénk tovább, szövetségben a többi szakmai szakszervezettel és az MSZOSZ- szel. Ez tűnik optimálisnak. Sem további szétaprózódás, sem újabb centralizáció nem szükséges. Se szétaprózódás, se centralizáció — Ezek szerint meg kívánják őrizni működési önállóságukat. De ennek „ára" van. — Ha a pénzügyekre gondol, valóban. A tagok által befizetett, keresetük bruttó 1 százalékának megfelelő tagdíj 35 százalékát utalják át nekünk az alapszervezetek. Ebből mi 25 százalékot továbbutalunk, és 10 százalékot tartunk meg. Elég nehéz belőle gazdálkodnunk, de nem lehetetlen. Egyedül csak én vagyok függetlenített. Van még egy nyugdíjas foglalkoztatottunk és egy tiszteletdíjas jogászunk. így, ebben a formában a szakszervezet működésére a jelenlegi pénzügyi konstrukció, ha szűkösen is, de lehetőséget nyújt. A nekünk helyet adó ingatlannal a Szövetség gazdálkodik Megjegyzem, nincsen könnyű helyzetben. Hiszen a tavalyi súlyos pénzügyi botrány következményeit még mindig viseljük, így a bevételből törleszteni kell az adósságot, és fedezni az irodaház működési költségeit. Summázva az elmondottakat, úgy gondolom, hogy mindazon nehézségek ellenére, amelyeket említettem, a szakszervezetünk elérte, amit a lehetőségek megengedtek. Ez a vállalatoknál, a különféle cégeknél, gazdasági társaságoknál működő szakszervezetek, különösképpen a tagság által választott tisztségviselők érdeme. Elismerés érte! Köszönjük a beszélgetést. — F.e. — Kongresszus előtt Jövőkép készül Várják az észrevételeket Egy szervezet nem létezhet csak önmagáért, hanem működésével szolgálnia kell azt a célt, amelyért létrehozták. Ez azonban csak úgy valósulhat meg, ha a napi munkavégzés mellett tudatosan törekszik a hosszú és rövid távú feladatai meghatározására, és ehhez megtervezi megvalósításuk módját és eszközeit. Ez a felismerés vezérelte az ÉFEDOSZSZ elnökségét, amikor a szakszervezet ez év novemberében esedékes kongresszusát megelőzően vázlatot készített a hosszú és rövid távú célmeghatározás érdekében, és közös munkára szólította fel a tagságot: segítsék szóban vagy írásban megtett észrevételeikkel a létrehozott két munkabizottság tevékenységét. (A névsort lapunkban is közöljük. — A szerk.) A munka igényességét talán az alábbiakban közölt rövid ismertetés is jelzi. A szakszervezet küldetése A szakszervezeti tagság többször és több fórumon szóvá tette az igényét, hogy az ÉFÉDOSZSZ fogalmazza meg: „miért — mit — hogyan akar tenni?” A „miért” alatt a stratégiai cél meghatározását értette. Annak kimondását, hogy az Építők-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének mi a rendeltetése ma és a jövőben, miből és mivé akar válni. Kissé fennköltebb, filozófikusabb kifejezéssel élve: mit tart küldetésének. Ha erre sikerül pontos, ha választ adni, akkor belőle már levezethető, hogy milyen területeken kívánja megvalósítani, milyen szolgáltatásokkal. Ha adott a cél, amely felé közelíteni kell, akkor időről-időre mérendő a teljesítmény. Ezért feleletet szükséges adni arra, hogy a szakszervezet hogyan tudja hitelesen megállapítani, mennyivel került közelebb stratégiai céljának megvalósításához. A külső környezet számbavétele cél sokféle lehet. Legfontosabb kritériuma talán, hogy elérhető, tehát reális legyen, ne szakadjon el az adott feltételektől. Ezért a célmeghatározás lényegi része a gazdasági, jogi, technikai, demográfiai tényezők számbavétele. Például, az iparág fejlődésére ható erőforrások, az állami költségvetés helyzete, a tőkeáramlás, a tulajdoni viszonyok, az infláció, a foglalkoztatottság. De ide tartoznak a jogi — munkaügyi, pénzügyi, munkavédelmi, adó és más — szabályozások. Nem elhanyagolható az iparág színvonala, szakemberszükséglete, infrastruktúrája, a versenyhelyzetetés célszerűségének, a tradíciók hasznosíthatóságának vizsgálata, a partnerkapcsolatok eredményességének felmérése. Nem jelenthet kivételt a vezetés hatékonyságának górcső alá vétele. Mindezeket is olyan összefüggésben kell elvégezni, hogy az erős és gyenge pontok, a veszélyek és lehetőségek egyaránt megállapíthatóak legyenek. A haladás irányainak meghatározása Az alapos, szinte tudományos igénnyel végzett helyzetfelmérést követheti a haladás irányainak meghatározása. Hol szükséges fejleszteni, visszafejleszteni? Kell-e folyamatokat leállítani, vagy egyes elemeket korszerűsíteni? A helyzetfelmérést követő fejlesztéshez erőforrásokat kell rendelni. Ez — tág értelemben — lehet munkaerő, pénz, infrastruktúra, technika. Nyilván úgy, hogy a ráfordítás arányban legyen a várható haszonnal. Kidolgozandó a kapcsolatépítési stratégia is. A szakszervezet kikkel és milyen együttműködést valósítson meg? Milyen hasznot remélhet, kiktől tanulhat? Külön fejezet lehet a kommunikációs kapcsolatok fejlesztése, a társszervek, a tagság tájékoztatása, a szakszervezeti image építése. A fentiek általános modellként a stratégiai elemzés és tervezés részei, amelyekből aztán az akciókat kell származtatni, hozzárendelni. Mindezek megvalósítása azonban még nem a folyamat végét jelenti, hiszen az utolsó mozzanatok az értékelés és ennek visszacsatolása. Úgy, hogy az újabb szükséges korrekció elvégezhető legyen. Nem maradhat el az önvizsgálat Mindezek feltérképezése a szakszervezeti tevékenység külső környezetének számbavételét jelenti. De nem maradhat el az önvizsgálat sem. A tevékenység elemzése, a rendelkezésre álló — humán, anyagi, pénzügyi — erőforrások, a lehetséges tartalékok számbavétele. A szervezeti felépítemélyük, sem az elnökség levele, sem az ezek alapján készült összefoglalás kissé talán tudományos igénye nem tartja vissza a megszólítottakat, az ÉFEDOSZSZ tisztségviselőit és tagságát, hogy az általános elveket lefordítva saját tapasztalataikra, azokról tájékoztassák a felmérést végzőket. Az észrevételeknek lapunkban is szívesen helyt adunk. — V — 3 A stratégiai elemzéssel és tervezéssel megbízott munkabizottságok névsora 1. sz. bizottság: Vezető: Nagymihály János ÉFÉDOSZSZ titkár, Tagjai: Bánó István megyei titkár, SZB titkár Építők Kecskeméti Szakszervezete 6000 Kecskemét, Kurucz krt 16. Telefon: 06 76 485 595 Fülöp Imre a Tervező-, Kutató-, Beruházó Tagozat titkára ÉFÉDOSZSZ Székház Telefon: 1425-760 Kapás Ferenc, Fa- és Bútoripari Szakszervezet, SZB titkár Kecskeméti Parkettagyártó Kft 6000 Kecskemét, Halasi u. 10. Telefon: 06 76 484-511 Petneházi Mihályné az ÉFÉDOSZSZ munkatársa ÉFÉDOSZSZ Székház Telefon: 1 229-426 1 425-760 Puskás Béláné a Fa- és Bútoripari Szakszervezet titkárhelyettese ÉFÉDOSZSZ Székház Telefon: 2 425-760 1 429-515 Rózsavölgyi Károly, Tervező, Kutató, Beruházó Tagozat, SZB titkár Városépítési Tudományos és Tervező Intézet 1016 Bp. Gellérthegy u. 30-32. Telefon: Szatmári Zoltán ÉFEDOSZSZ vezetőségi tag, Építők Borsod megyei Tagozatának titkára 3501 Miskolc, Mindszent tér 3. Telefon: 06 46 342-447 Vályi László nyugdíjas, UVATERV Telefon: 182 - 176 2. sz. bizottság Vezető: Nagy Lászlóné, Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete, elnök ÉFÉDOSZSZ Székház Telefon: 1 425-760 1-229-426 Tagjai: Geiszt Csabáné, Közlekedésépítő és Mélyépítő Dolgozók Szakszervezete, elnök ÉFÉDOSZSZ Székház Telefon: 1 425-760 Horváth László ÉFÉDOSZSZ vezetőségi tag, Közlekedésépítő és Mélyépítő Dolgozók Szakszervezete, SZB titkár Magyar Aszfalt Dolgozók Szakszervezete Bp. 1027 Csalogány u. 47-49. Telefon: 2020-166 Mihalász Antal ÉFÉDOSZSZ alelnök, Vas- és Szerelőipari Tagozat titkára ÉFÉDOSZSZ Székház Telefon: 1 425-760 Nagy György nyugdíjas, Szekszárd Nardai Miklós megyei titkár, SZB titkár Kristály Üvegipari Kft. 8400 Ajka, Alkotmány u. 4. Telefon: 06 88 311-400 Szeifert József ÉFÉDOSZSZ munkatárs ÉFÉDOSZSZ Székház Telefon: 1 425-760 Szűcs Ferenc ÉFÉDOSZSZ munkatárs ÉFÉDOSZSZ Székház Telefon: 1 425-760 1 229-426 Újvári Károly ÉFÉDOSZSZ Zala megyei Szakszervezet elnöke 8900 Zalaegerszeg, Jókai u. 9. Telefon: 06 92 313-283 Varga Imre ÉFÉDOSZSZ vezetőségi tag, Fa- és Bútoripari Dolgozók Szakszervezete titkára, SZB titkár BUBIV Lakberendezési Kft. 1043 Bp. Lorántffy Zs. u. 15 b. Kis mese a nagyoknak A létra Büszke öntudattal nézett le a létra legfelső foka az alatta levőkre. Amazok félő tisztelettel, titkolt irigységgel néztek fel rá a magasba. Hogyne, hiszen felette nem volt több fok. Jött azonban a gazda és biztosabbnak vélte, az alsó fele van felül a létrának, tekintve, hogy amaz már repedezett volt. És... megfordította a létrát. ...