Erdélyi Helikon, 1928 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1928-07-01 / 3. szám

MARKAI SÁNDOR: ÁGNES A doktor kapujából még láttuk a fickót, amint az ott beforduló hosszú, szűk utca szennyes torkából ordítozott vissza, az ökleit rázva. Aztán elnyelte a sötétség, vagy a pokol. Sokáig nézve utána, a doktor arrafelé mutatott: — Ez az utca, meg a belőle nyíló tömkeleg több aljasságot és bűnt lát egy éjszaka, mint amennyiről mi egy életen át hallunk és olvasunk. Egyszer már tanulmányozni fogom ... No, de jó éjszakát, fiúk ... Maga pedig, lelkem, vigyázzon s ne járjon éjjel egyedül. — Köszönöm, doktor úr, — rebegte a leány hálásan. — Ismer? — kérdezte Tamás. — Ki ne ismerné errefelé a doktor urat? Az Isten fizesse meg a jóságát, kezét csókolom! A doktor búcsút intve bezörgetett s csakhamar eltűnt. Mi közrevéve a lányt, átvágtunk a tér túlsó oldalára, a patikához. Közben a leány megszólalt: — Ismerem ám én azt a gazembert, nagyságos urak! Itt lakik egy zsák­utcában. Tudom a háza számát, meg a nevét is. Ruber. Meglepetten és egyszerre kiáltottunk fel: — A sikkasztó? — Az a. Börtönben ült. Azelőtt úr volt. Azóta meg itt lappang s minden­féle gazságot követ el. Vad, erős, szemtelen, kegyetlen. Mi cselédlányok nagyon félünk tőle. Sok lépre ment neki és szerencsétlen lett. Isten őrizzen! Hogy is lehet egy ilyen után bolondulni? Volt a szomszédságban egy barátnőm, aki azt mondta, hogy hatalma van a lányokon. Ez a szegény lány aztán tolvaj lett s a vízből fogták ki. Mi azt hisszük, hogy Rubernek lopott s talán nem is maga ölte meg magát ... De hát ezt nem tudták ki. Ki hisz nekünk? A rendőrség pletykának tartja. A leány beszéde amúgy is rossz hangulatunkat egészen elrontotta. A doktorra gondoltunk s félteni kezdtük. Nem jó, hogy itt lakik. Szeren­csére nagyon erős és bátor. Azt hiszem, ezeket a gondolatokat ki is cseréltük. A patikában, meg a leány hazakísérésében elég sok időt vesztegettünk, úgy, hogy Pálhoz, aki a nagykörúton lakott, éjféltájban érkeztünk. Útközben folyton arról a vad fickóról beszéltünk, akit a lány Rubernek nevezett. Ha csakugyan az, akiről régen sokat hallottunk, úgy volt okunk félni tőle. Valamikor híres ügyvéd viselte ezt a nevet, de furfangos és jellemtelen. Aztán lezüllött s agyafúrt zugügyvéd lett. Elvesztette a diplomáját. Később egy nagy bank kárára sikkasztott s évekig ült börtönben. A világosság és nyil­vános közélet számára meghalt. S íme, most itt bukkan föl a rengeteg város fekete zugaiban, mint éjjeli fenevad. Az életünkben való megjelenése undorral és szorongással töltött el. Ilyen érzések közt jutottunk el Pálhoz. V. Pál ébren heverészett a díványon, rengeteg füstben, folyton cigarettázva. Elmondtuk neki a doktor föltevéseit az ő valószínű lelkiállapotára nézve, a múlt éjszakán. — Teljesen igaz, — bólintott. Ha le tudtam volna írni, amit képzeletben átéltem, halhatatlant alkottam volna. De én nem vettem észre, hogy hiányosan

Next