Erdélyi Helikon, 1928 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1928-11-01 / 7. szám
IRODALMI SZEMLE felé szálló bölcseséget hordoz. Ezzel a tulajdonsággal nem lehet senki politikai kiáltozó. A tendenciát előlvivő író humor nélküli, színtelen vagy legjobb esetben a szatíra és szarkazmus méregzacskóját hordozza. A „Két zsoldos“ kedélyes, meleg emberek fölé hajlása ad tiszta jelentést az igazi mesélő Sipos Domokosról. De ezzel a tulajdonságával nagy ostrom alá vette őt az élet. Néha mintha teljesen elsöpörte volna meleg humorát. Lelkében két sík haladt: a kedélyes mesék és a tragikus látások síkja. Első novelláskötetének értékbeli és hangulati ellenmondásai innen származnak. És, úgy látszott, hogy a humor meleg csillogását elborítják az élet tragikus meglátásai. De az történt igazában, hogy a két sík egymáshoz érkezett. Az a nagy szociális erő, amely írásaiból kiárad, azért komoly, azért tud megdöbbenteni, mert ez a két nagy ellensúlyozó erő igazzá kényszeríti. A két sík egymás felé vigyáz. Az igazság nem szónoki, nem az ajkon kiáltoz, hanem a szemekben él. Képek hordozzák vagy mesefordulatok érik. Ahogy az egészet látja a mese keretében, az az igaz, és nem egyes felkövéredő részletek. Túllát a közhely-valóságon, összegez. Mert jó most már az, ha idealizál, amikor két ilyen ellentétes erő mintáz. Iskolás realizmussal megrajzolt képe alig van. Csak egy-egy részletvonás vagy mellékfigura felvillanó képe jelzi, hogy az irányokba széthaló realizmus őt is tanította. Az idealizálást jelzi novellái hangulatának egységes tónusa. A mese hangulatát átveszik a szavak, a mondatok, a képek és hasonlatok. A tragikomikum, a dolgok valóságos hangulata száműzve van ebből a költészetből. Viszont gyakran megy történeteivel a tiszta mese határáig; a képzelet ablaka legalább is mindig nyitva áll a tiszta mese felé. Legbeszédesebb példa erre a „Csoda“ című novella tiszta mesében való feloldódása. És ilyen tiszta ideális kép a „Hősi halál“ kezdő jelenete. Sipos Domokos megtalálta fejlődésében azt a férfi-hangot, amellyel valaki igazi novella- vagy regényíró lehet. Mert tulajdonképpen a regény felé nyúlnak novelláinak vonalai. A „Vajúdó idők küszöbén“ nagy regény-vázlat, amelyben kész jeleneteket kapcsolnak vázlatosan összekötő vonalak. A huszita pap prédikálása és úrvacsorája megragadó erővel van a múltból kiemelve. Az a szerelmi mag viszont, amely emberi szélességében kibontva regénnyé terjeszthetné ki a témát, csak pár vonással oda van dobva. Ilyen regény-energia lappang a „Két zsoldos“-ban is. A novella kezdő jelenete nagyszerű epikai hangjával szinte kívánja a széles regény-torkolatot, pedig így is harmonikus és egész . . . Vagy ilyen nagy regény-téma a „Diadal“, amely tárgyában Ligeti Ernő „Fel a bakra“ című regényével tart rokonságot. Igazi novella, kivésett egész, még az igazi novella pointjével is, a „Rettenetes angyal“ és a „Csoda“. A „Rettenetes angyal“ a novellaírás csúcsán áll a legjobb novellák között. Megrázó ereje, merész lendülete és áradó emberi melege fölényes írói képességeket mutat. A „Csoda“ friss, élettől meleg reális kép, amelyet szépen emel föl és vigasztal meg a mese-vég. Legkevesebb elhitető valóság a „Hősi halál“ nazarénus katonájában érzik, de a novella kezdő jelenete a falusi munka tündéri ragyogási képe. Külön figyelmet érdemel egyfelvonásosa, a „Zokog a porszem“. Az erdélyi magyarság impériumváltozás utáni életéhez szorosan hozzá van nőve a téma, de az alakok úgy nőnek ki ebből a szűk aktualitásból, mozgásuk annyira emberi és örök, hogy tartani fogják ezt a kis drámát akkor is, amikor a mából nőtt meséjét elsöpri az idő. Örök kis tragédia ez, amelyet kultúrháborúnk mostanság naponta eljátszik örök egyformán és örök változatban. Ez a kis dráma pompás életet álmodott a színpadra. Első novelláskötetében részletragyogások, kiemelkedő egészek váltakoznak gyengébb kísérletekkel. A „Vajúdó idődben zavartalan pompában áll előttünk a novellaíró Sipos Domokos. Ha halálbarohanó rövid élete mérlegét felállítjuk, néhány kitűnő novella, pár megragadó vers és egy jó egyfelvonásos őrzi emlékét hűségesen. Kovács László