Erdélyi Helikon, 1930 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1930-02-01 / 2. szám
séges csoportosítást, habár volna az alább tárgyalt könyvek között két olyan is, mely külön cikket is megérdemelne. BERDE BÉLA: ELSZÁLLOTT GONDOLATOK. (Kolozsvár, 1929) Berde Béla nevét veti fel elsőnek az alfabéta. A szerzőnek nyilván legtávolabbi fogalmi tájékozottsága sincs arról, hogy mi a költészet. Ilosvai Selymes Péter versezetei látnak jóvoltából kései napvilágot. Olcsó Arany- és Petőfi-utánzatok tárgyban és stílusban, fordulatokban és kiszólásokban, a költői tehetség leghalványabb felvillanása nélkül. Azok közé a könyvek közé tartozik ez a „Szőke kislány, barna kislány“ ideológiában fogantatott könyv, melyeket a jóízlés kötelességének érez egy-két évtizede elhallgatni. Mi sem foglalkoztunk volna vele, ha a bevezető vers címe alatt nem díszelegne szerény, apróbetűs szedéssel, hogy: „A Magyar Tud. Akadémia által megdicsért pályamunka.“ Ezt már mégis nehezen tudjuk elhinni s ha Berde Béla igazolni tudná ezt a dicséretet, nagyon fájdalmasan érintene bennünket. DEBRECZENYI ZSOLT: SZÁMADÁS. (Budapest, 1929) Nehéz eldönteni, hogy irodalmibb alkotás-e a Debreczenyi Zsolt könyve az előbbinél ? Felületes átlapozással is megállapíthatná minden olvasottabb ember, hogy százpercentes Ady-utánérzésekről van szó. Amit Debreczenyi elkövetett, jóval több, mint önkéntelen és itt-ott felvetődő reminiszcencia. Olyan mélyen teleszívta magát Ady szókincsével, gondolati és érzelmi levegőjével, hogy valósággal önti magából. Ezek a versek, egynéhány sikerültebb, életrevalóbb darab leszámításával, egytől-egyig úgy tűnnek fel, mintha csak Ady-paródiáknak készültek volna. Ha Debreczenyi Zsolt egészen fiatal ember lenne, aki előtt még korlátlan fejlődési lehetőségek állanak, örömmel mondanánk jót is, mert vannak olyan sorai, melyek kivezető utat mutatnak a reminiszcenciák és utánérzések sötét rengetegéből. De tudtunkkal nem így van. MOLLINÁRY GIZELLA: FÖLDET ÉRINT HOMLOKUNK. (Budapest, 1929. Szerző kiadása) Az M betűig kellett jutnunk az ábécében, mire olyan könyv került kezünkbe, melyet komolyan lehet és komolyan kell vennünk. Meleg, emberszívből fakadó líra a Mollináry Gizelláé. Asszonylíra. Gyöngéd, szerető, bánatos és alázatos. Legjellegzetesebb vonása a fohászszerű köntös, az Egyúrhoz, Máriához és a Férfihez szálló áhítatos imádságforma, amely azonban ritkán teszi patetikussá, vagy dagályossá verseit. A forma alig kötött, feloldott ritmusa és elrejtett, távoli, asszonáncos rímelése van. Mollináry Gizella nem túlságosan összetett, nem is differenciált lélek, de az átlagnő lelki finomságaival előnyösen, aprólékosan és művészien pepecsel. Meglepően jaj dul ki verseiből a robotmunkára született jobbágyasszonyok szimbólikus jelentőségű, tompa kiáltása, nyomorult alázata és befelé lázadó önmegadása. Ősi magyar ízeket érzünk a szánkban, régi történelmi idők lehellete in ebből a modern verskötetből s ez a sajátos, póralázattal átszőtt hang képezi a költő nehány versének legzamatosabb eredetiségét. Nem ad programmokat, nem feminista, csak nő. Nagy erénye, hogy nem is akar más lenni és nem esik bele a legtöbb női író hibájába, akik férfimaszkot tesznek arcukra és basszbaritonra erőltetik hangjukat. Sok verse meghal és sokáig megragad az emlékezetben. Mégis éreznünk kell elejétől végig, hogy hiányzik belőlük valami. Hiányzik a tömörség és sok helyt a nyelvi egyszerűség: a sorok bőbeszédűsége, komplikáltan logikus mondatfűzése bántóan széthúz, teátrálisan felcicomázott szavai között kihűl a lélek spontán melege s avval együtt fakul a versek művészi hatása is. Talán a költő női karakteréből, talán ebből a formai modorosságból ered, hogy nincs komor, vagy vidám, zsolozsmázó, vagy ujjongó lendület, nincs összefogó erő ezekben a versekben: csupa nippek, színek, vonalak és borongó hangulatfoszlányok. Mindent összevéve, nem volt kár, hogy megjelent a Mollináry Gizella verseskönyve. Még Erdős René (akitől egyébként tanult is sokat), Kaffka Margit, Lesznyai Anna, Török Sophie és Berde Mária mellett sem válik egészen láthatatlanná egyénisége. SZÁVAY ZOLTÁN: AZ ISMERETLEN ÚT. (Budapest, 1929) Szávay Zoltán költészete: a múlt költészete. Elkallódott emlékek keresése, régi fakult levelek böngészése. Erőtlen, halk, kedves melankólia. Ezt a hangulatot, ezt az állandósult lelki összetételt tükrözi vissza verseinek formai kifejeződése is. Állandó, kipróbált rímek egyenletes hullámverése, apály és dagály nélkül. E nyugodtan és bágyadtan hullámzó verszeny óceánján isme