Erdélyi Helikon, 1930 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1930-06-01 / 6. szám
444 arany tóból, a testemet ezüst tóból, a szívemet jóság-tóból s a szeretet szappanával szappanoztam, ne maradjak semmi rosszban. Fújtam szappanbuborékot, három kakas kukorékolt. Felszóltam a Napnak: ácsi, ne rohanj oly gyorsan bácsi, mondtam a pataknak: Pista, megfürdöm ha vized tiszta, fütyültem a szélnek: Jancsi, virágok közt tanci, tanci, leszent a kék ég-sátor: „mikor tiszta milyen bátor az az ici-pici ember a nagy-nagy Tengerrel szemben!*' A Tengerrel beszélgettem, így beszéltem: „most mi ketten!'* Az Istennel beszélgettem, nevetett egy jót felettem. Tenger partján lyukat ástam a homokban furcsa lázban, hogy a Tengert odatöltsem s ő mosolygott csoda bölcsen. Házat várat építettem, meseboltban ezt, azt vettem s a világot szépítettem. Aki játszik, az úgy látszik, Istent játszik. — Nénik, bácsik fent a dombon hosszú sorban meneteltek sárban, porban, gyönyör-kereszt egyik vállon, kenyérkereszt másik vállon, szenvedéstől szívük márvány, megszállottam, csodát várván, mint nagy fekete szivárvány. Néztem őket hosszan, fájón, átlépett a Nap a tájon, bezárom a játékboltot, rémek járnak és koboldok. Isten! áldd meg öcsikémet, ne zaklassák éji rémek, áldd meg öreg anyukámat, ne gyötörje gond és bánat, nénéimet, a hazámat, galambjaim s furulyámat. Most lefekszem ágyacskámba, MÉCS LÁSZLÓ: VERSEK