Erdélyi Helikon, 1930 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1930-08-01 / 7. szám
IRODALMI KRÓNIKA ÚJ FRANCIA ÍRÓK ELIE RICHARD Elie Richard délről jött, Montauban környékéről, Caortból. Messziről, népek sokat megjárt országútjáról, ahol a rómaiak, gallok, szaracénok északra húzódtukban néha-néha megpihentek. Azután kultúrák támadtak, vagy pedig felperzselt telepek kormos üszkei, elrabolt asszonyok, megbecstelenített szüzek sirámai jelezték a vendégségbejártak furcsa dáridóit. Majd megkötötte őket a föld. Megálltak. Múlni nem tudó tavaszi napok melegében csontos öklükből magot szórtak, földmívelők lettek. És egyszer a magvető ember keményvonású szájából kibuggyant a dal. A déli mezők bársonyáról lesöpört dalok szálltak. Messze szálltak. Hímporosak voltak. Ezer és ezer virágnak illatát, ismeretlen madarak lekottázhatatlan trilláit, hajnalok finom percenését, színeket, ízeket, szíveket meggyújtó melegségeket hordtak magukban. Mistral is innen indult. Cézanne palettájára innen kölcsönözte a színeket. Sokan indultak innen. A Keletről jövő arabeszt amely a góthika jóleső hidegségét hozta, ezen a nyitott kapun indult meg hódító útjára. És akik innen indultak, költők, írók, festők, szobrászok, muzsikusok különös útravalóval érkeznek, írásaikban, képeikben, szobraikban kitapogathatatlan források örök életnedvei buzognak fel. LIMA |i,, , , , * Elie Richard a háború előtt kezdte. Újságíró volt. Azután tizennégyben katonasorba szólították. Azt mondja, hogy lelkesedéssel ment. Miért ? Itt a zászlókra az utolsó, minden elnyomottat felszabadító háború hazug jelszavát írták. Akik pedig lelkesedéssel mentek el, azok számára nagyobb volt a kiábrándulás. A nagy hazugság ezeknek a számára a gyűlölettel átitatott kiábrándulást hozta. De a nagy lánc még nem pattant meg. Csak a lelkek mélyén pislogtak a lázadás apró szikrái. Elie Richárd lelkében a szikrák tűzbe pattantak, tizenötben ki merte mondani a nagy szót: nem. A második vonalba vezényelték, vértestvérei, a délvidéki parasztok közé. Itt találkozott nagy háborús regényének felejthetetlen figuráival. Az eke mellől elhurcolt népfelkelővel, a sokgyerekes apával. A fiát hiába váró anyával, a szeretővel. A háború borzalmas tüzében asszonnyá jókor érett lánnyal. Az állattá vedlett emberrel. Egy világgal, amelynek arcát, egész visszataszító bonyolulatát a háború pokla alkotta meg. Ennek a pokolnak kis darabját a Marceau la Rose-ban vetíti elénk Elie Richard. Ha a francia háborús irodalom ötszáz kötetet kitevő nagy rengetegjét végiglapozzuk, azok közül kiválasztjuk a lírizáló irodalomtól mentes, mindig emberi és történelmi dokumentumul szolgáló igaz írók írásait, ezek között is Elie Richard könyve a legelsők közé kerül. Mégpedig azért, mert mély; azért, mert rS3 ELIE RICHARD 621 3»