Erdélyi Helikon, 1930 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1930-04-01 / 4. szám
KÖNYVEK ÉS ÍRÓK a körülötte élő állatokat, egy vásár alkalmával a városban a cirkuszba téved. S a cirkusz ellenállhatatlanul magához vonzza. Meseszerű türelme, jósága, ereje, egyszerűségéből származó varázslatos leleménye viszi, emeli a körülötte tülekedő, furcsa, idegen élet fölé. Asszonyok hullanak útjára, és űzi, sodorja örömökhöz és bánatokhoz egy mélyen megfészkelődő szerelem. Végre artista pályája tüneményes útján, mint visszahulló gyümölcse a földnek, szerelmesével visszamegy falujába művelni a földet. A mesének erre az alapfonalára az élet és emberek sok színe fűződik. Groteszk alakok, megható figurák, megejtő tragédiák, különös melléktörténetek. A cirkusz körül zajló élet, amely szimbólumként hordozza az egész életet. A történetnek rejtett és legérdekesebb szépsége az, hogy a regény egész belső vonala a magyar népmese lényegét hordja magában. A nagy életbe kivágyó, nyugtalan, szerencsét próbáló legény, aki a távoli különös világ tüneményes csodálatát tapasztja magára, csupa erő, természetes lelemény, világhódító egyszerű jóság. És a végén mégis visszafut a falujába. Meghódítja a világot, anélkül, hogy szüksége volna rá. Talán csupán azért, hogy legyőzze magában. A magyar népmesék álmodják így végig az életet, ahogy a Bibó Lajos regénye. És az ilyen mesében azután különös színt, groteszk élességet nyernek a reális momentumok, a mesehős körül felbukó figurák. Kár, hogy az egy hősbe, a mese egyetlen központi vonalába kapcsolódó regény nem kínálja minden percében az új motívumokkal gazdag fordulatokat. Lényegében mindig ugyanazok a motívumok szövik a majdnem 500 oldalas regény jeleneteit és ez elnyújtottá, monotonná teszi a regényt. A regény pompás meseötletével felszökik, és ugyanabban a magasban halad tova. Az olvasó ugyanazt a hangulatot kapja végig, nincs képzeletének újabb és újabb izgalma és szédülete. A Bibó Lajos nyelve egyszerű, majdnem a színtelenségig cicomátlan. A mesélő egyszerű nyelve, amely kerüli a festői feladatokat, nincsenek külön művészi ambíciói, amelyek a mesén és történeten túl is hoznak örömet az olvasónak. De a meséje és alakjai nem is adnak komplikált feladatokat; mozdulataik egyvonalúak, a lélek mélyéről nem szakadnak fel összetett érzések, felszínre bukó mélységek és érthetetlenségek, amelyekhez a nyelvnek is szüksége volna összes zenekari lehetőségeire. Mesét ír, amelyben a sokrétű ember fel van bontva könnyen látható egyrétegű lelkekre. Kovács László BALÁZS FERENC: BEJÁROM A KEREK VILÁGOT Kolozsvár, 1929. „Utazásaimban egy cél vezetett: embervoltomra akartam ráeszmélni. De most gyökeret akarok ereszteni Erdély talajában. A nagy világ hírét nekem már ezentúl csak a nap fogja elhozni s én már a napot is csak arra fogom felhasználni, hogy Erdély levegőjét azonnal megtelítse. Az én sorsom ne legyen az ökörnyál sorsa, legyek napraforgó, aki járni sem tud, mégis a napot útján követi. Legyek kis földön munkás egész emberségemmel“ — írja könyve bevezetésében Balázs Ferenc, ez a csodálatos akaratú, testileg-lelkileg fegyelmezett erdélyi fiatal. A könyv címe után líra, melyben kiénekelhetné ezer benyomását, vidékek szépségét, országok színeit, fiatal szív ámuló elragadtatását. Ebből mind nem kapunk semmit. A lírának csak az első személyét halljuk, amint frissen, elfogulatlanul mondja el véleményét száz és száz dologról. A könyv értéke elsősorban ebben a frisseségben van. Az elfogulatlanság már hiba, mert az iram, amellyel bejárja a kerek világot, nem engedi meg, hogy elfogulttá legyen. Van olyan elfogultság is, mely úgy születik, hogy valami, ami új, szokatlan, nagy, megrendítő, meglepi, elfogja, a maga foglyává teszi az embert. Ez az elfogultság hiányzik Balázs Ferencnél. Annyira kereste önmagát, hogy nem a világot találta meg, nem a világ nőtt meg benne, hanem ő nyomta rá a maga képét arra a világra, amelyet bejárt. Anglia, Amerika, előtte futólag, Németország, Hollandia, Korea, Kína, Japán épúgy, mint Arábia és a Szentföld. Ennyi mindent friss szemmel látni, frissen, elevenen, fordulatosan, néha vidám humorral, megírni, különösen akkor, mikor változatos az út és élet, mert alig van miből utazni és élni, bizony ez óriási dolog, írói értéke is van, de a szín mégis csak egy: tudója vagyok annak, hogy egyedül az jó, az szolgál a világnak, amit én tudok. A könyvből nem is az derül ki, hogy hogyan talált erre a magára, hogyan vívta ki ma