Erdélyi Helikon, 1931 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1931-11-01 / 9. szám

KÖNYVEK ÉS ÍRÓK ILLYÉS GYULA: SARJ­ÚRENDEK (Verseskönyv. Nyugat kiadása. Budapest. Év nélkül.) Tr­aumgarten-díjas író könyve. Néhány évvel ezelőtt a Nehéz földdel mutat­­ko­­zott be, melyben a zselléréletet, a nép fiainak megrázó sorstragédiáját írta meg. A Sarjúrendekben is ezt csinálja. A téma maradt a régi, de a mondanivaló­nak a formához való simulása sokkal művésziesebb. Az ifjú kor ide-oda kapkodását megedződött, szilárd életszemlélet váltotta fel. * Végignézek a magyar költészeten s keresem azt az írói arcot, melyben Illyés Gyula elődjét, esetleg mesterét megláthatnám. Nincs sehol, így nem írt Balassa, Csokonai, Berzsenyi, Petőfi. Arany Jánosnál egy kicsit meg­torpanok. A Toldi költője is ilyen egyszerű képeket rajzolt fajtájáról, mint Illyés Gyula. De Arany képein valami felsőbbséges nagy nyugalom árad szét. Illyés­­nél ott van a tűz, sorait vad forradalmi erő viszi, hajtja előre, kutató tekintetével nem tud hosszasan, mélázva elmerengeni, mert körülötte folyton új alakok buk­kannak fel s ezeket látni akarja. Soraiba életének mindig friss, eleven mozzanatait viszi. íme: Átkeltem hegyeken, meg-megálltam néha Útmenti házaknál, — finom bablevessel kínált a beszédes háziasszony s néma Férje pohár borral vagy egy nyaklevessel, Ha vacsora után a konyhaajtóban Hajadon leányát vígan átkaroltam. Szerelemillatú széna között háltam Egyedül vagy mással... de hogy csipogással Háp-háppal s csengéssel a mély éjszakában Neszezett a hajnal s láttam, hogy szárnyal Fényes tollaival a kelő nap, keltem ittam a friss kútból, füttyentettem s mentem. Ady Endre, aki költészetének bélyegét végzetesen rányomta az utánna követ­kező generáció egyéniségére,­­ Illyés Gyulának nem jelentett semmit. Ady szimbólumokba bújtatott mondanivalóját ez a költő keresetlen, nyers, paraszt­ajkakról bugyogó szavakkal mondja el. Vallomása szerint a szimbólizmust ócska trükknek tartja. Kassák Lajos szavakon felépülő gép- és nyomorköltészetének nyomai a Sarjú­rendekben szintén nem találhatók meg. Mégis ismerős nekem Illyés Gyula. Rokonait a népdalok primitívlelkű költőiben látom. Azonban Illyés egyéni­sége olyan kidomborodó, hogy minden további formálóerő, hozzátoldó és nyirbáló kezek nélkül maga is képes művészi alkotásokra. A népdalok egy egyéniség jel­legzetes vonásait hordozzák, ahol az egy egyéniség, a nép, amely több elemből, népi költőkből tevődik össze. A Sarjúrendekben egy az egyéni­ség, egy az elem is és magával Illyés Gyulával azonos. Illyés azért nem maradhatott meg a nép ismeretlen nótaköltőjének, mert tehetséggel és őserővel átitatott egyénisége minden segítség nélkül versbe önti azt, amihez a népdalnál több primitív és csak együttvéve művészi lélek szükséges. Illyés azonban több, mint népi költő. 728

Next