Erdélyi Helikon, 1931 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1931-08-01 / 7. szám

KOVÁCS LÁSZLÓ: DADI fejtődött itt. Fázik ebben a didergető új világban. Mint fehérmellényes pingvin jelenik meg régi csendes uccasarkokon. Gáláns kalandok régi hőse, ma fony­­nyadt, ösztövér, törékeny, ragyogó múlt összeesett romja. — Mi újság, kedves bátyám?... Hogy vagy?... Gyermekesen vékony, rekedt hang válaszol a népszínművek hódító bon­­vivánjának mézes tenorja helyett, öreg panasz. Megható, bölcs, kedélyes. Nem is él már itt ebben a világban. Kis szenvedélyek kötik már csupán ide, különben ott van már künn a házsongárdi temetőben. Felemelték a dohány­árakat, drágább lett újra a szivar. — Bizony már csak két szivar ha jut egy napra, kedves öcsém... A jóságos gyermekes ugratás terve azonnal kész. — Biztosan nem jó helyről veszed, kedves bátyám, a szivart. A vár­megyeházzal szemben lévő kis trafikban most is a régi áron adják, két lejért... Az öreg színész örömmel köszön el, mindjárt megy is az olcsó szivar forrásához. Dadi pedig konflisba ugrik, hogy a trafiknál megelőzze. A trafi­­kosnak nagyobb összeget ad át, hogy az öreg színésznek régi áron adhassák tovább is a szivarokat... Sok ilyen kedves történet száll. Dadi ugratásai. Az emlékezet ezekben békül a sorssal. Ezekkel melegszik mosollyá a könny ... Beszélnek a szegény asszony szitájáról, amelyre éjjeli bolyongásain buk­kant egy szuterénlakás ablakában, s amelyet többször megvásárolt. Régóta keresett éppen egy olyan szitár... A Helikon kézbesítő emberének, amikor a hivatal vezetősége fizetésemelés iránti kérését visszautasította, titokban a saját­jából emelte fel a fizetését. Ezek csínyek voltak, játszott velük. Akikkel jót tett, titkolózó cinkosai voltak... Senki kezéből nem ömlött szét oly kedves, rokonszenves, jóságos bohémséggel a pénz, mint az övéből. Amennyire szük­sége volt minden mozdulatánál a pénzre, éppen úgy nem volt a pénznek polgári becsülete nála. Zárt, hideg, feszes lelkek, akikből kiölte az idő a gyermeket, vagy nem is volt gyermek bennük soha, fölényeskedésnek érezték játékát, ugratásait és heccelődéseit. Fölényes volt, igaz. S szeretett vadászni mások fukarul rejtett gyengeségeire. Szinte naponta voltak tréfái és ugratásai, amelyekkel hűvös álarcokat billentett félre. Mert a feloldódott, nyitott embert szerette. Rend­kívül érdekelték a magános titkok, amiket egyedül hordozott valaki. Gátlá­sok gyökerei, egy-egy megmaradt bús csökevény rejtve őrzött regényes szálai. Egyéni, furcsa gesztusok, a megelevenítő kü­lönbségek... A mások gyenge­ségeivel foglalkozva a maga gyöngeségeit is védte, amelyeket ha megláttak, szívesen és kedvesen hordott nyitva. Kedvesen és fölényesen „úr“ volt, ahogyan egy gyermek játszik a világ­gal. A szeme nem szürkült el, úgy maradt frissen, mintha mindig az első élményekre nézett volna ... Mindig magával hordta azt a csillagot, amely kedves játékos fényt vetett körére, és amely a baráti tűz meleg parazsa volt... Ezt a jóságos, játékos, kedves csillagot vitte el magával, de mielőtt örökre elvitte volna, megrajzolta nagy könyvében azt a földet, amelynek éjszakai egére ez a csillag feljött... KOVÁCS LÁSZLÓ

Next