Erdélyi Helikon, 1932 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1932-03-01 / 3. szám
IRODALMI KRÓNIKA vt LYTTON STRACHEY Angliában meghalt Giles Lytton Strachey, az új biográfiai irodalom megalapítója, aki Viktória királynőről írt gyönyörű életrajzával megindította a regényes életrajzok áradatát, melyben később Emil Ludwig, André Maurois és annyian mások nála jóval olcsóbb sikereket arattak. Lytton Strachey aránylag fiatalon, 17 éves korában halt meg. Irodalmi eseményszámba menő, híres könyve, a Queen Victoria 1921-ben jelent meg. Azóta megérdemelten az angol írók első sorába került. Pár évre rá megjelent másik híres életrajzi műve, az Essex and Elisabeth, „Essex és Erzsébet királynő“, melynek nyomán Ferdinand Bruchner német író az utóbbi idők egyik legsikerültebb drámáját írta meg. Nem is kellett nagyon sokat változtatnia a Lytton Strachey által adott életrajzon, mely magában is egyike a legcsodálatosabban megformált tragédiáknak. Mert Lytton Strachey elsősorban művész, mint historikus is művész. A történetírásban is a művészi intuíciót látja a legfontosabbnak. Könyveiben nyomát sem látjuk a dokumentáris adatoknak, csak az anyag mesterien biztos kezeléséből érzi meg az ember, hogy a források tökéletes ismerete rejlik a regényszerű érdekességgel adott élettörténetek mögött. Könyveiben a fejezeteket úgy építi föl, mint a drámaíró az egyes felvonásokat: folyton emelkedő feszültséggel éleződik minden a fejezetek végére tartogatott kifejlés felé. Élő embereket csinál a történelmi alakokból, olyan élő embereket, akiknek belső lénye a mi huszadik századbeli lelki életünk motívumaival is megmagyarázható. Ez a belletrista módszere, nem a történetíróé. De Lytton Strachey a lélektani igazság történetírója akar lenni, nem a korszerű igazságé és minden szövegkritikai bizonyítéknál többre becsüli a költői megérzés által szolgáltatott bizonyítékokat. Hogy történetírói szempontból helyes-e vagy helytelen ez a módszer, az kétségtelenül vitatható, hogy azonban a legjobb út a közönség érdeklődésének fölkeltésére történelmi alakok iránt, azt Lytton Stracheynek és követőinek óriási sikere bizonyítja. Az itt említett két híres művén kívül, még egész sor gyönyörűen megírt történelmi és irodalmi essay maradt Lytton Strachey után. A francia irodalomról írott egyik művét magyarra is lefordították. Lakatos Imre: A HUNOK ÉLETE Marcel Brion: „La vie des Huns“ című könyve. — Le roman des peuples No. 1. N. R. F. Paris, ipsi A Marcel Brion könyve nem történelem és nem regény: egy népnek legendás, kalandos életét, négyezer éven végigvonuló küzdelemnek sorozatát akarja bemutatni a nagyközönségnek. A Marcel Brion könyve dokumentum, de talán még inkább a mi időnknek, mint a népvándorlás korabelinek. A háború előtt ez a könyv nem jelenhetett volna meg, mert ha Marcel Brion gondolt volna is a megírására, hol lett volna az a közönség, amelyik elolvassa? A háború azonban problémák tömegét zúdította a francia közönségre is. Az újjáértékelés vágya mindenütt erős és a francia csak önmagához hű, amikor az embernek tisztább képét keresi időn és határokon túl, és felkeresi nemcsak az egyént, hanem a tömeget, társadalmat is. Marcel Brion ugyanolyan fölfedező utakra indult, mint Paul Morand, csak míg Paul Morandt távoli világrészek felé viszi hajója, Marcel Brion a múlt emberét akarja fölfedezni. Mint maga mondja sokirányú érdeklődése, történelmi kutatásai a népek közti megértést, közeledést akarják szolgálni és ebben a sorozatban az Attila és Alaric élete után jelentős állomás a Hunok élete. A nagy emberek életének sorozata, amelyben előző művei jelentek meg, míg az időket, embereket mozgató nagy embert mutatta meg, az egyént akarta kiemelni a korból, a „Húnok élete“ már a nemzetek életének lesz első köve, melyben a kollektivitás már magával rántja az egyént és egy nemzet hangját kell ki-