Erdélyi Helikon, 1932 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1932-12-01 / 10. szám
LÓFÜRÖSZTÉS (Részlet egy tervezett nagyobb vers-ciklusból.) Vasalt paták csattognak a kavicsos parton . .. Két székely lovas lő két pár lóval a vízre------Rögtön le harisnyát, inget, és már benne csubognak. A víz hamar az állatok szügyéig ér föl, Sodorná is őket, de szorulnak a térdek, S működnek a sarkak, fordulást követelve — A lovak nyúlt nyakkal engednek a parancsnak, így fordulnak, megúszva, föl és le néhányszor, Míg egyik legény rikkant, s hetykén veti hátra: Szorítsad, Imre! S ez rá: ne hagyd magad, Áron! S kacagnak nyersen a játszadozáshoz — Majd ezt megunva, kiállnak a partmenti sekélybe, Szikkadni a napra, mely roppant fényt, hevet süt! Aranypor a sok csepp, megrázkódván az állat! így lovukon, szinte helyükre kövülve időznek, Két szijas székely, hajviselt, bús konokarcu — Fölöttük madár húz, árnyvető fellegek úsznak — A dél még izzóbb, — ők állnak rezzenetlen Szoborként. Egykor így álltak (ők, vagy apáik) A Pruthnál is, — így a gránátszaggatta Doberdo Szikláin, — akár Pennsylvania gyilkos levegőjű Bányáiban, s álltak, ahol csak állniok kellett, Keserű daccal, sorsuknak szembeszegülve. S én nem tudom a sorsot, mit tartogat még ezutánra. E végzetes ég alatt lesz-e még öröm? De tudok annyit, hogy ha öröm helyett Tüzes mennykövek szakadnak is itt le, — Mig gyászosan évek százai húznak el — Ők örömtelenül is, ha bajba tébolyodottan. Itt fognak állni örökké, — hogy Imre szorítja, Áron pedig . .. Áron nem hagyja magát! TOMPA LÁSZLÓ