Erdélyi Helikon, 1932 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1932-12-01 / 10. szám

KOVÁCS LÁSZLÓ: TÖRTÉNELMI IFJÚSÁG A történelmi ifjúságnak éppen a történelemben legszegényebb az ismerete. Ha végig nézzük szemináriumait, a maga számára rendezett külön tan­folyamait, mindent találunk ott: a haldokló természettudományi látás ma már lelket alig adó utókalandjait, válságideológiát, közgazdaságot, filozófiai játé­kokat és szociológiát, szociológiát, de történelmet vagy semmit, vagy csupán elvétve furcsa és váratlan jelentkezésben; ideológiák indulnak el a múlt felé, hogy a maguk kényszerzubbonyába szorítsák a múlt eseményeit, felejtve azt a bölcsességet, hogy a széles emberlétből minden szürke és múló elmélet könnyen megtöltheti a zsákját, elhordva érveléséhez az igazság egy-egy részletét. Hol van ettől annak a történelemnek az igazsága, amely látszólagos öncélúsággal még tudata alatt rejtőző elfogultságait is félre veti, hogy a független igazság­hoz minél közelebb juthasson el. Vagy hol van attól annak a történelemnek az igazsága, amelyet a magam számára ismertem meg, amelyet nem egy kívülem fekvő ideológia keresett a múltban, hanem az én hitem, azért, hogy megerő­södjön ... Mondják, hogy éppen a válságos idők érlelik a történettudomány rene­szánszát. Hát nincsenek ma válságos idők?! Hiszen ma még az egyén gyarló­ságainak, lelke szemétdombjának is a „világválság“ a népszerű diagnózisa!... Nem voltak és nincsenek ma nagy csillaghullások, amikor a történelem tanít­hat meg a múlhatatlan fények ismeretére? Mi nyitja ki előttem jobban az embert, akivel az új életet kell megteremteni, ha nem a história, amikor évezredes kalan­dok tükrében tartja elénk?!... A vénre koptatott klasszikus mondás sose volt olyan feltámadó fiatal, mint éppen ma: történelem az élet tanító­mestere. Várjon nem jó tudnod előre, mi az, ami nem múlik el, hogy abba fogódzkod­jál erősen?! A csehszlovákiai magyar ifjúságról egy most megjelent érdekes tanulmány (Semetkay József: A csehszlovákiai magyar ifjúság) mutatja ki, hogyan szorul háttérbe és hogyan tűnik el érdeklődése előteréből a történelem a mai divatos tudományok mellett. Ennek a tanulmánynak a megállapításai tökéletesen­ ille­nek a mai erdélyi magyar ifjúságra is. A magyarországi magyar ifjúságnál már mást látunk: nem régen olvashattunk a „márciusi fiatalok“ meglepő fris­seséggel, már a témák megválasztásával és egymás mellé állításával széles világ felé nyitó történelmi előadássorozatáról. Mennyivel termékenyebb, gazdaságo­sabb és kézenfekvőbb lenne ilyen előadás­sorozatok tartása itt, ahol még az iskola se nyújtja a magyar történelem tudásának azt az elindító kezdetét, amelytől az érdeklődő fogékonyság a szélesebb és mélyebb történelmi ismeretek felé mehet tovább. De éppen ezért igazságosaknak is kell lennünk. A kisebbségi magyar ifjú sok életgondjával a vállán olyan akadályokon halad át, amelyeket alig ismerhet a nemzeti életét szabadon élő ifjúság. Először az alázatot kell megtanulnia már fiatalon, erői teljességében, az útravaló bölcsesség később adódik hozzá. Az a bölcsesség, amely történelme megismeréséből és sorsa megérzéséből szűrődik. Csak ez a lassan érő bölcsesség emelheti fel fejét az alázat mellől a felismert hivatás önérzetével. Tudatosan kell sietnie ehez a felismeréshez, mert amíg ez fel nem támad benne, addig csak a várakozás tartja történelmi ifjúságnak, nem a tények koszorúzzák ezzel a névvel. KOVÁCS LÁSZLÓ

Next