Erdélyi Helikon, 1934 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1934-03-01 / 3. szám

MÓRA FERENC­ ­. A­hogy róla gondolkozom, a szemem előtt nyárvégi színek kezdenek játszani s azoknak a háta megett tréfálkozva jön az ősz. És eszembe­jut a mi kézenvezető székelyünk s emberi példaképünk, Benedek Elek is. Mind aketten mesés emberek voltak. A székely korábban lépett elő a meséből, mint annak idején az őshazából is, míg a magyar ráért el­jönni a jóhírek után. Jól viselték magukat e földi kiránduláson, nagy fára mászva vagy meredek sziklák tetején nem végeztek cirkuszi mutat­ványokat, hanem inkább a köznép szívét derítették és elméjét gazdagí­tották. Aztán visszamentek mind aketten igazi s őshazájukba, meseor­szágba s most ott lubickolnak valahol az Óperenciás tengerben. 2. Közönséges módon, vagyis testileg, háromszor láttam Móra Feren­cet. A három közül egyszer elment mellettem s kétszer találkoztunk. Elsőizben úgy történt a dolog, hogy jónéhány esztendővel ezelőtt Móra eljött közénk. Egy közismerten vendégszerető úriháznak volt töb­bünkkel együtt a vendége. Nem dicsekedhetem azzal, hogy akkor még túlsá­gosan ismertem volna ezt a kétlábú és bölcs szegedi kalendáriumot. Tu­datlanságommal nem voltam azonban egyedül, sőt csekély Móra Ferencről való ismeretemmel valóságos tudós voltam például a házigazdához ké­pest, aki a vendég megérkezése után a lexikonból nézte meg, hogy tulaj­donképpen kihez van szerencséje. Nem baj azonban, sőt nem is szégyen nálunk az efféle, hiszen előfordult velem is egyik városunkban, hogy amikor odautaztam egyszer valami irodalmi estélyen felolvasni s jelent­keztem a vendéglátó háznál, ahova előre és névvel beszállásoltak volt, azt kérdezte tőlem a házigazda, hogy nem-e diák vagyok én? Később azonban, ahogy kiderült a titok, olyan kedves volt hozzám a házigazda,­­ mintha egy sort sem olvasott volna tőlem életiben, így történt Móra Ferenccel is. Kedvesek voltak hozzá nemcsak a háziak, hanem a meghívott ven­dégek is. De Mórával nem volt könnyű kedvességben felvenni a versenyt.

Next