Erdélyi Helikon, 1934 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1934-03-01 / 3. szám
MÓRA FERENC . Ahogy róla gondolkozom, a szemem előtt nyárvégi színek kezdenek játszani s azoknak a háta megett tréfálkozva jön az ősz. És eszembejut a mi kézenvezető székelyünk s emberi példaképünk, Benedek Elek is. Mind aketten mesés emberek voltak. A székely korábban lépett elő a meséből, mint annak idején az őshazából is, míg a magyar ráért eljönni a jóhírek után. Jól viselték magukat e földi kiránduláson, nagy fára mászva vagy meredek sziklák tetején nem végeztek cirkuszi mutatványokat, hanem inkább a köznép szívét derítették és elméjét gazdagították. Aztán visszamentek mind aketten igazi s őshazájukba, meseországba s most ott lubickolnak valahol az Óperenciás tengerben. 2. Közönséges módon, vagyis testileg, háromszor láttam Móra Ferencet. A három közül egyszer elment mellettem s kétszer találkoztunk. Elsőizben úgy történt a dolog, hogy jónéhány esztendővel ezelőtt Móra eljött közénk. Egy közismerten vendégszerető úriháznak volt többünkkel együtt a vendége. Nem dicsekedhetem azzal, hogy akkor még túlságosan ismertem volna ezt a kétlábú és bölcs szegedi kalendáriumot. Tudatlanságommal nem voltam azonban egyedül, sőt csekély Móra Ferencről való ismeretemmel valóságos tudós voltam például a házigazdához képest, aki a vendég megérkezése után a lexikonból nézte meg, hogy tulajdonképpen kihez van szerencséje. Nem baj azonban, sőt nem is szégyen nálunk az efféle, hiszen előfordult velem is egyik városunkban, hogy amikor odautaztam egyszer valami irodalmi estélyen felolvasni s jelentkeztem a vendéglátó háznál, ahova előre és névvel beszállásoltak volt, azt kérdezte tőlem a házigazda, hogy nem-e diák vagyok én? Később azonban, ahogy kiderült a titok, olyan kedves volt hozzám a házigazda, mintha egy sort sem olvasott volna tőlem életiben, így történt Móra Ferenccel is. Kedvesek voltak hozzá nemcsak a háziak, hanem a meghívott vendégek is. De Mórával nem volt könnyű kedvességben felvenni a versenyt.