Erdélyi Helikon, 1935 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1935-04-01 / 4. szám
VERSESKÖNYVEK. Szőnyi Zoltán: Pillanatok. (Magyar Téka, Szeged, 1931) Pillanatnyi futó benyomások, külső és belső villanások sorozata a Szőnyi Zoltán verseskönyve. De mintha minden ilyen alkalommal megállítana egy órát és aztán örökre úgy hagyná: ezek a versek nem múlnak el a pillanattal, hanem ellenkezőleg: megállítják magát a pillanatot is. Kisszerű költészet a Szőnyié, azonban minden részletében megkapó, ösztönösen ötletes és kis izmokkal is életerős. „Bennem csak a pillanatok élnek“ — vallja könyve elején és valóban egyszer sem tárul ki a nagy idő előtt, mint ahogy az egész sem érdekli, csak a részlet. Szőnyit nem a virágos rét nyűgözi le, hanem annak egyetlen szál virága és azok közül is az, amelyik éppen legközelebb áll. Igaz, hogy azt viszont alaposan megfigyeli, körülszagolgatja és pontosan megmondja a nevét is. — Jó tulajdonsága, hogy nem szereti a biztos irányokat, a jól megépített utat, hanem szívesebben jár kósza vadcsapáson, vagy nyomtalan sűrűségek között, az eltévedés eshetőségét is vállalva. „A vonat“ című talpraesett kis verse, érdekesen világít rá erre a felfogásra: A vonat nem botlik jobbra-balra, sínei vannak. Irányt sose téveszt, övé a vakság biztonsága, övé a biztos irányú élet, de csak a síneken élhet! Az önállóságra berendezett lélek sajátsága ez: irtózás minden biztostól, minden meglevőtől, mely szükségszerűen megköt. És egyúttal ösztönösen megérezni az iránykeresés nagyszerű bizonytalanságát. Ez mindenesetre jelentős többlet, testhossznyi előny sok fiatal költőtársával szemben. Kisszerűségében és felaprózottságában is felfelé kacsintó, kissé groteszk arcjátékú, igazi poéta-ember Szőnyi. Puszta Sándor: Búzaszentelés. (Ányos Pál Irodalmi Kör kiadása, 1934) Puszta Sándor, ez a fiatal „pap költő“, még túlságosan pap ahhoz, hogy költő is lehessen. Az itt összegyűjtött versei világosan meggyőznek erről, bár nem zárják ki a fejlődés lehetőségét. Vezérszólama mindig az Isten s ezt kísérik aztán a papi szolgálattal járó élmények, lelki megrendülések és ritkán egy-egy külső kép. Olyan Sík Sándor-felépítésű lélek Puszta, de annak szabad lendülete és mindent átfogó egyetemessége nélkül, csak azt juttatva eszünkbe Síkből, ami benne is körülhatárolt, ami benne is pap. Puszta kétségtelenül Sík hatása alatt áll, azonban tartós nyomokat hagyott benne Mécs költészete is. „A fecskék, mint vidám hangjegyek ültek a színes sürgönydrótokon“ — olvassuk egy helyen és máris Mécs „Maturánsok“ című verse ötlik fel bennünk, majd később a „Lámpást hordó ember“ és a „Mindenki tükre vagyok“ címeknél megint csak az ő körvonala bontakozik ki a háttérben. Dehát ez még nem volna baj, hiszen eddig egyik fiatal katholikus poéta sem tudta kivonni magát a két nagy mágnes vonzási köréből, a hiba ott van, hogy Pusztára éppen azok a tulajdonságok hatottak leginkább, amelyek amazoknál is megkötöttség, nyűg és fojtás — és nem a felszabadított Ember szabad erői. Ez a felszabadulás hiányzik Puszta költészetéből és amíg ez meg nem történik, marad, ami: egyhangú, ismétlő, harmadkézből vett epigonlíra. Kiss Jenő KOVÁCS GYÖRGY: A TŰZ KIALSZIK. Regény-, Lap- és Könyvkiadó R.-T. 1934 Kovács György háromnegyedévi időközben két rövidlélegzetű regényt írt. Ez az időbeli közelség egyenesen