Erdélyi Helikon, 1935 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1935-06-01 / 6. szám

MALOM AZ ERDŐ ALATT OLCSÓ KIS FAGGYÚGYERTYÁK VAGYUNK élfelé beállított Veronka, az apám cselédje azzal az üzenettel, hogy az öreg tiszteltet­és kér, hogy ha ráérek, nézzek egy kicsit haza, mert ő leesett a padlásról. A Bogdán könyvkötészetében üldögél­tem éppen és a Karamazov testvéreket olvasgattam. — A fenét — szólottam és visszatettem a présbe a Karamazovokat — leesett a padlásról? Csak nem törte el a lábát? — Nem — rázta fejét a kis cseléd — a hátára esett. Azóta folyton szuszog. És hogy megmutassa, hogyan szuszog, valami vinnyogó, vé­konyka kis lélekzetet nyomott ki magából. — Jól van, Veronka. Ha ilyen csúnyán szuszog, akkor hazamegyek. — Felméri úr meghagyta, hogy csak úgy tessék jönni, ha ráérő ideje van. Van nekem bőven, nyugtattam meg, időmilliomos vagyok. Nem té­­kozoltam el munkával az időmet mint más. Amióta kiejtettek a Fedőcse­rép és Alagcsőművektől, azóta itt művelem magam házigazdám könyv­­kötészetében. Kéregbőröndömet hamarosan megtömtem mindenféle kezem ügyébe eső holmival, mert úgy illett, hogy az ember mutatós bőrönddel menjen végig a falun. A hazamenetel a sajnálatos balesettől eltekintve kapóra jött, mert úgy éheztem már, mint egy angyal. Csak ne ütötte légyen meg magát az öreg, gondoltam. De miért is mászik egy 54 éves ember a pad­lásra. Az élet itt a földszinten is elég bonyolult, minek még fokozni a kockázatot. Búcsút vettem Bogdánnétól, a háziasszonyomtól. Láttam, sajnálkozva néz utánam és könnyeit törölgeti. Hasonlítottam elesett fiához. Azonkí­vül reggelenkint együtt szoktuk Bogdánt a kocsmák asztala alól kihúzni és hazatámogatni. Legutóbb a Három Tetühöz címzett kocsma előtt akadtunk rá. Soha olyan rendetlen embert, mint ez a Bogdán még nem láttam. A lakásomtól nem messze volt a kisvasút, szótlanul baktattunk az erősen füstölgő állomásépület felé. Az állomásfőnök valami elkésett disznót pörkölt. Megbeszéltük a pörköléssel kapcsolatos dolgokat, a hur­ka, zsír és tepertőkérdést, aztán elindultunk, hogy a jegyváltást is elin­tézzük. Az apám alighanem a zsebembe látott, mert jegyrevalót is kül­dött a kiscseléddel. A vasúton Veronka egy átnedvesedett zacskóból mál­nacukrot szedett elő, szopogatta és csodálkozva nézte, hogyan füstölög a vonatocska mögött elmaradó alagút. Hamarosan leszállottunk, áthalad­tunk a falun, utána a fürdőtelepen és a kanyarodónál már látszott is az apám malma, a szürke erdő alatt. Fenn az erdő fölött laza vattacsomó .

Next