Erdélyi Helikon, 1935 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1935-06-01 / 6. szám
MALOM AZ ERDŐ ALATT OLCSÓ KIS FAGGYÚGYERTYÁK VAGYUNK élfelé beállított Veronka, az apám cselédje azzal az üzenettel, hogy az öreg tiszteltetés kér, hogy ha ráérek, nézzek egy kicsit haza, mert ő leesett a padlásról. A Bogdán könyvkötészetében üldögéltem éppen és a Karamazov testvéreket olvasgattam. — A fenét — szólottam és visszatettem a présbe a Karamazovokat — leesett a padlásról? Csak nem törte el a lábát? — Nem — rázta fejét a kis cseléd — a hátára esett. Azóta folyton szuszog. És hogy megmutassa, hogyan szuszog, valami vinnyogó, vékonyka kis lélekzetet nyomott ki magából. — Jól van, Veronka. Ha ilyen csúnyán szuszog, akkor hazamegyek. — Felméri úr meghagyta, hogy csak úgy tessék jönni, ha ráérő ideje van. Van nekem bőven, nyugtattam meg, időmilliomos vagyok. Nem tékozoltam el munkával az időmet mint más. Amióta kiejtettek a Fedőcserép és Alagcsőművektől, azóta itt művelem magam házigazdám könyvkötészetében. Kéregbőröndömet hamarosan megtömtem mindenféle kezem ügyébe eső holmival, mert úgy illett, hogy az ember mutatós bőrönddel menjen végig a falun. A hazamenetel a sajnálatos balesettől eltekintve kapóra jött, mert úgy éheztem már, mint egy angyal. Csak ne ütötte légyen meg magát az öreg, gondoltam. De miért is mászik egy 54 éves ember a padlásra. Az élet itt a földszinten is elég bonyolult, minek még fokozni a kockázatot. Búcsút vettem Bogdánnétól, a háziasszonyomtól. Láttam, sajnálkozva néz utánam és könnyeit törölgeti. Hasonlítottam elesett fiához. Azonkívül reggelenkint együtt szoktuk Bogdánt a kocsmák asztala alól kihúzni és hazatámogatni. Legutóbb a Három Tetühöz címzett kocsma előtt akadtunk rá. Soha olyan rendetlen embert, mint ez a Bogdán még nem láttam. A lakásomtól nem messze volt a kisvasút, szótlanul baktattunk az erősen füstölgő állomásépület felé. Az állomásfőnök valami elkésett disznót pörkölt. Megbeszéltük a pörköléssel kapcsolatos dolgokat, a hurka, zsír és tepertőkérdést, aztán elindultunk, hogy a jegyváltást is elintézzük. Az apám alighanem a zsebembe látott, mert jegyrevalót is küldött a kiscseléddel. A vasúton Veronka egy átnedvesedett zacskóból málnacukrot szedett elő, szopogatta és csodálkozva nézte, hogyan füstölög a vonatocska mögött elmaradó alagút. Hamarosan leszállottunk, áthaladtunk a falun, utána a fürdőtelepen és a kanyarodónál már látszott is az apám malma, a szürke erdő alatt. Fenn az erdő fölött laza vattacsomó .