Erdélyi Helikon, 1935 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1935-08-01 / 7. szám

sen fogadta az udvaron a »német tanár«-t. Mikor ez bemutatkozott, apja akarata szerint németül: »Heisse Martin Tibold«, — a két kedves, puk­­kanósarcú kölyök hangosan szemberöhögte: — E’ bolond, ne! — Tisztára nincs elég esze! Az öreg zsírképű Lehotay az úri pitvarban épen a szíját erősítette meg a nadrágján. Hajnali dologból, gatyából, ingből most kerülhetett mellénybe, nadrágba, csizmába: — Hadd lássak, öcsém, egy eleven németet. Utoljára Boszniában láttam! — és megforgatta a hirtelen nőtt Martint a sarkán, hogy egészen megismerje. Azután barackot nyomott a fejére: — Jó leszöl egetmeszelőnek. Fejedre ne nyerjön ez a két imposztor! Martin apjára nézett és rendületlenül folytatta németül: — Megbarátkozunk. — Magyarul tud-e a legény? — kérdezte a nagygazda, Tibold mes­terrel parolázva. Martin szárazon felelt apja helyett. — Ja. Ich spreche aber nur in der Schule. Hier nicht. — — Emma’ döfi! — helyeselt Lehotay. De két fiának szeme össze­villant: no, Német, hamar kitesszük innét a szűrödet! A házigazda nyá­jasan hívta be Martin apját: — Egy kis papramorgót! — Tibold mester megsejtette a hívás értelmét s befelé indult Lehotay bácsival. A sovány, hosszú német fiú most ünnepélyesen kezdte meg hi­vatását. Odafordult ingujjas tanítványaihoz, akik az imént bukkanhattak elő az istállóból s enyhén érzett rajtuk a trágyaszag: — Habt Ihr schon von Jókai gelesen? — Vakapád! — nyihogott Andráska. — Olvas a fene, neked! — legyintett Laci. — Birkózni tudsz-e? — mutatta két karjával az ölremenést a zömök magyar legény­ke. Martin még szárazabban ingatta fejét: — Nur mit Schwächeren! — —• Nem értem, Nímet! Te Marci vagy? A házitanító, mint a sziklaszál, el nem mozdult ősei nyelvétől: — Neked Martin vagyok. Azt kérdeztem, szereted-e Jókait? Anyám nem szereti, mert csak németül olvasta, ahogy a szomszédból kapta. De magyarul nem lehet letenni. Csak úgy falja az ember. — Laci meg Andráska egymásra néztek. A kisebbik hegyeset köpött ol­dalra, aztán megindultak. Laci a vállán keresztül visszaszólt: — Majd ha megjő a magyar beszélhetnéked, akkor jelentkezz me­gest! — azzal elporoszkáltak az istállóba. Martin befordult apjához az ebédlőbe: — ’s wird schwer gehn! — Édesapja csak ránézett. Martin megértette. Az a pillantás annyit

Next