Erdélyi Helikon, 1935 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám

720 MINDIG MAGAMBAN Nyomorult vagyok és nagyon szegény és egyedül és egyedül, tüskés, bozótos, irdatlan sövény veszi magányomat körül. Nincs szó, mi máshoz vihetne közel, mindig magamban maradok, mint ki szivében rejtett bűnt visel, mint cellájukban a rabok. Bűnös vagyok, mivel szegény vagyok s nem lát meg, aki gazdagabb, pedig a szemem lángnál ragyogóbb s számban csupa gyöngéd szavak. Magányosan bolygok egy végtelen ketrecben, mint a vad, amit elhagyott őre és most éktelen kínjában tombol és vonít. OTT HOL MÁR SÁRGA A MAROS Ott hol már sárga a Maros s egyre szélesedik, ott pihened most a szülés vak töredelmeit. Nehéz volt szülnöd, elhiszem és most pihenni jó, lágyan, elomlón, mint a mély méltóságos folyó. Én itt maradtam egyedül és fáj most a kapocs, mi összeköt veled ... a vágy hasogat és tapos. Mint sebből ha már kiveszik a varratot, a heg épúgy sajog, csakhogy e kín mélyebb és lelkesebb. Próbálgatom, pózolna-e téged másvalaki, bársonyos nők, meleg szavak, hő testek titkai. De minden hamuízű, sós, vagy méreg­ keserű, piros almákba harapok, és mind férges belű. Szültél, sovány lettél bele s pihenni kelletett, hogy őszi nap érlelje ki gyümölcsös testedet. S én mint a kertész, ki a nyár hevén törte magát, várom, mikor hajol fölém már a gyümölcsös ág.

Next