Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám

TELEKI LÁSZLÓ (RÉSZLET EGY DRÁMA MÁSODIK FELVONÁSÁNAK HARMADIK RÉSZÉBŐL): A PAP (fiatal bencés, belép, mire Teleki nyugalmat parancsol ma­gára): Gróf úr, a nép, a népünk nevében beszélek önhöz. S ha úgy ta­lálja, hogy gyenge vagyok a gyönyörű megbízatáshoz, kérem, ne ítéljen el érte, hiszen hol is volnának találhatók a szavak, melyek egy mart­ir­­nemzet együttes szívedobbanását méltóan képviselhessék? Mert így van ez, igen, odalent most nemcsak a környék népe, de az egész magyarság ott áll a lengedező 48-beli lobogók alatt és úgy várnak önre, mint ahogy csak a méltatlanul megkínzottak lesik a Gondviselést. TELEKI (szörnyű dilemmájában feljajdul): Főtisztelendő Úr — A PAP (folytatva): Mert hiszen ön valóban az: a gondviselés küldte férfi, aki megmutatja ennek a szerencsétlen népnek a kivezető utat. Hallja a tömeget, gróf úr? A nép szava Isten szava, a Gondviselés embere tehát — TELEKI (reszket az izgalomtól, s bár kitörően beszél, mégis úgy hat, mintha könyörögne): Nem, nem!... Főtisztelendő Úr, ön téved!... Én — A PAP (nyugodtan, szelíden): Nem, gróf úr, én nem tévedek. Vagy tévedhet-e bárki az ön küldetésében, aki megfigyelte az eseményeket? (A Teleki elhárító mozdulatára): Hallgasson meg, gróf úr, hiszen én most nem önről, de valami mindannyiunknál hatalmasabbról beszélek, ami parancsol velünk. TELEKI: Egy szót se mondjon többet, az Istenre kérem, hiszen az én kezeim le lettek kötözve, oly iszonyúan, hogy — A PAP: Tudom, gróf úr. Sőt úgy áll a dolog, hogy én — akármi­lyen alázatos csodálkozással töltött is el az a bámulatos tevékenység amelyet ön a hontalanság végnélküli esztendőiben érettünk folytatott — én arról, hogy ön valóban a Gondviselés embere, éppen azóta valósod­­tam meg, amióta az ön kezei — hogy a saját kifejezésével éljek — le lettek kötözve. TELEKI (elbámultan): Ezt.. . ezt én nem értem... Én — A PAP: Hogy valakiben a mi gyarló szemünk a kiválasztottat meg­látni tudja, az kell, hogy belőle akkor is áradjon a delej, amikor bénultan áll előttünk. A ragyogó eredmények, amiket ön a hontalanságban elért, csak azt bizonyították, hogy erős ember cselekszik, de az, ami ön körül az elfogatása óta történt, az már a sors jele. Mert mi is történt? Ön ott állott lekötözötten és mégis felénk tudta fordítani az összes kultúrnem­zetek ügyünk iránt ennyire soha nem látott rokonszenvét, mely az ön­kényuralom ellen egész Európa nyílt megvetését tolmácsolta. Hát csele­­kedhette ezt más, mint a Gondviselés? TELEKI: De, Főtisztelendő Úr, nekem felebbezhetetlenül parancsol az, ami ?

Next