Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1936-05-01 / 5. szám
TELEKI LÁSZLÓ (RÉSZLET EGY DRÁMA MÁSODIK FELVONÁSÁNAK HARMADIK RÉSZÉBŐL): A PAP (fiatal bencés, belép, mire Teleki nyugalmat parancsol magára): Gróf úr, a nép, a népünk nevében beszélek önhöz. S ha úgy találja, hogy gyenge vagyok a gyönyörű megbízatáshoz, kérem, ne ítéljen el érte, hiszen hol is volnának találhatók a szavak, melyek egy martirnemzet együttes szívedobbanását méltóan képviselhessék? Mert így van ez, igen, odalent most nemcsak a környék népe, de az egész magyarság ott áll a lengedező 48-beli lobogók alatt és úgy várnak önre, mint ahogy csak a méltatlanul megkínzottak lesik a Gondviselést. TELEKI (szörnyű dilemmájában feljajdul): Főtisztelendő Úr — A PAP (folytatva): Mert hiszen ön valóban az: a gondviselés küldte férfi, aki megmutatja ennek a szerencsétlen népnek a kivezető utat. Hallja a tömeget, gróf úr? A nép szava Isten szava, a Gondviselés embere tehát — TELEKI (reszket az izgalomtól, s bár kitörően beszél, mégis úgy hat, mintha könyörögne): Nem, nem!... Főtisztelendő Úr, ön téved!... Én — A PAP (nyugodtan, szelíden): Nem, gróf úr, én nem tévedek. Vagy tévedhet-e bárki az ön küldetésében, aki megfigyelte az eseményeket? (A Teleki elhárító mozdulatára): Hallgasson meg, gróf úr, hiszen én most nem önről, de valami mindannyiunknál hatalmasabbról beszélek, ami parancsol velünk. TELEKI: Egy szót se mondjon többet, az Istenre kérem, hiszen az én kezeim le lettek kötözve, oly iszonyúan, hogy — A PAP: Tudom, gróf úr. Sőt úgy áll a dolog, hogy én — akármilyen alázatos csodálkozással töltött is el az a bámulatos tevékenység amelyet ön a hontalanság végnélküli esztendőiben érettünk folytatott — én arról, hogy ön valóban a Gondviselés embere, éppen azóta valósodtam meg, amióta az ön kezei — hogy a saját kifejezésével éljek — le lettek kötözve. TELEKI (elbámultan): Ezt.. . ezt én nem értem... Én — A PAP: Hogy valakiben a mi gyarló szemünk a kiválasztottat meglátni tudja, az kell, hogy belőle akkor is áradjon a delej, amikor bénultan áll előttünk. A ragyogó eredmények, amiket ön a hontalanságban elért, csak azt bizonyították, hogy erős ember cselekszik, de az, ami ön körül az elfogatása óta történt, az már a sors jele. Mert mi is történt? Ön ott állott lekötözötten és mégis felénk tudta fordítani az összes kultúrnemzetek ügyünk iránt ennyire soha nem látott rokonszenvét, mely az önkényuralom ellen egész Európa nyílt megvetését tolmácsolta. Hát cselekedhette ezt más, mint a Gondviselés? TELEKI: De, Főtisztelendő Úr, nekem felebbezhetetlenül parancsol az, ami ?