Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1936-05-01 / 5. szám

Bárd Oszkár: Teleki László A PAP, önnek az parancsol, ami mindannyiunknak: az Idő, a Perc! Nem, ne tiltakozzék, gróf úr, hanem hallgassa meg az én egyszerű törté­netemet. Már diákkoromban, majd Pannonhalmán is örökkön arról áb­rándoztam, hogy, mint Rendemnek buzgó tagja, a tanítgatás mellett arra szentelem életemet, hogy szép csendességben világtörténelmet írjak. Biz­tosíthatom, gróf úr, hogy nem valami éretlen, gyerekes terv volt ez, ha­nem olyan komoly és szent vállalkozás, melyre az egész lelkemet tettem. De jött a perc, az idő, a hazám válsága és én most világtörténelem he­lyett a Hunyadi János és a Zrínyi Ilona életrajzát írom és a békés vissza­­vonultság helyett, íme, egy néptömeg élén ön előtt állok. TELEKI (hevesen): De engem a szavam köt, az adott szavam, amit megszegni nem lehet, mert ez erkölcsi törvény! És az lehetetlen, hogy ön, a pap, a szerzetes, ilyen szent törvény ellen szóljon! . .. A PAP (hangsúlyozottan): Gróf úr, évszázadokon, sőt évezredeken keresztül az volt a Törvény, hogy az ember van a szombatért. De eljött Az, aki nemcsak megszegte ezt a törvényt, hanem el tudta fogadtatni az ellenkezőjét: a szombat vagyon az emberért! És közel kétezer éve már ez az igazi törvény. Minden csak addig él, míg eljön az, aki meg tudja vál­toztatni, s a legszentebb törvény is csak addig kötelez, amíg egy még szentebb és még magasztosabb lép a helyébe! TELEKI­­fejét két keze közé szorítva, le és feljárva): Nem tehe­tem!! ... Nem tehetem!!... BATTHYÁNYNÉ (sietve jön, a kezében pecsétes levél): László, ezt a levelet lovasküldönc hozta Gyömrőről Magának! TELEKI: Tessék? . .. (Átveszi az iratot és nézi): De hát mi ez?... Bécsből jött... Bécsből. .. (Keserűen): Mit akarhatnak még tőlem?!... (Feltépi, nézi, majd örömtől reszketőn felkiált): Antónia! . . . Fő­tisztelendő Úr!.. . Tudják, hogy mi ez az írás? . .. Regalis: Igen, regá­­lis, királyi meghívólevél a főrendiházba!!... És ez kétségtelenül azt je­lenti, hogy a belső politikában szabad a kezem és azt tehetek, amit aka­rok!! ... Uramisten!!. .. BATTHYÁNYNÉ (boldogan): László!... A PAP: Elhiszi végre, gróf úr, hogy itt valóban a Gondviselés dol­gozik?! TELEKI (uradon): El, Főtisztelendő Úr, most már mindent, min­dent elhiszek önnek! És ha tudná, milyen isteni érzés gáttalanul beenged­hetni a szívembe az ön feledhetetlen mondatait, amelyek mindenikére hibátlanul rezonált a lelkem s amelyek ellen mégis és mégis hadakoznom kellett! Gyönyörű kín volt ez, Főtisztelendő Úr, talán a leggyönyörűbb mindazok között, amiket eddig átélnem adatott! Pedig a kínlódásban iga­zán nem vagyok tapasztalatlan kezdő... (Kint a tömeg sürgetően élje­nek és kiáltások törnek fel: »Halljuk Teleki Lászlót!! Halljuk!!«) A PAP (az erkély felé mutatva): Gróf úr, a népünk —

Next