Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1936-01-01 / 1. szám
Bözödi György: Játékos szegénység A gazda megszólítja az asszonyt. — Ne rakd úgy a tüzet. Az asszony, aki éppen tenni akart a tüzelőbe, leteszi az összetördelt drebkét és behajtja a parazsakra az ajtót. Igaz is, a fazék még rotyog, első egyideig a szén melegétől, minek pusztítanák a fát. Ha elfogy, a gazda kell hozzon mást az erdőről, a hátán, vagy a kézi szánkóval. Egyik módon sem kellemetes ilyen fagyos időben. Kerekes úrnak azonban nem tetszik a dolog. Nem jó, ha a gazda abba is beleszól, hogy az asszony mikor tegyen a tűzre. De ez a hitvány fehérnép nem haragszik emiatt sem, tűri ezt is, evvel azt csinálhat az ura, amit akar. Nem jó ez így mégsem. Más háznál szálfával tüzelnek, mégsem nézi meg senki, hogy mikor raknak a tüzelőbe, meg mennyit. Máshelyt még öröm a tűzrerakás. De ő nem szólhat, nem ő a gazda, ő csak elnézi és hallgat, örvend, hogy megtűrik, hogy dolgozhat, hogy behúzódhat valamelyik házba, az ilyen nagy téli időben. De még jobban nem tetszik Kerekes úrnak, hogy a gazda megint nem válaszolt a szavára, hogy mi lesz a műhellyel, hanem egyéb beszélgetésbe kezdett. Hátha csak azért szólította meg az asszonyt, hogy mondhasson valamit. Mert egyébként nem rossz ember ez a Csorgó Jóska, senki sem mondhatja, hogy rosszul bánik a feleségével, csak éppen erről a dologról nem lehet beszélni vele. Erről, hogy a műhelyetneki, Kerekes úrnak adja a kezébe, ördöge van ennek a Csorgó Jóskának, tudja, hogy ebből nem neki lenne haszna, hanem Kerekes úrnak. Csorgóné most végleg beteszi az ágat, mert a fuszujka kezdett elcsendesedni. A gazda nem szól, ő csak a mesterségével van elfoglalva. Kerekes úr ebből is látja, hogy az előbb nem az asszony miatt szólt, hanem őmiatta. De azért is megmutatja, hogy az ő kezébe kerül a műhely! Megmutatja ennek az élhetetlen Csorgónak, akinek csak avval volt szerencséje, hogy megházasodott és a feleségével együtt megkapta a sok szerszámot, ami a mesterséghez kell. Mert a Csorgóné apja is suszter volt, azért ilyen púpos, azért ilyen hitvány ez az asszony. Suszternek nem is lehet szép gyermeke, mert hogy legyen egészséges, viruló az a gyermek, akinek az apja egész életében a kaptafa fölé görnyedt, ilyen kicsi, piszkos szobában, ilyen hitvány poros levegőben. Éppen ilyen hasznavehetetlen már ez a Csorgó Jóska is, hiába fiatalember, az arca színtelen, a szeme alja kék, háta görbe, a melle göbös. — Minek kell nektek gyermek? — mondja Kerekes úr. — Az ilyen embereknek, mint ti? A fiatalokba belenyilallik valami, valami szégyenféle, mint akit rajta kapnak olyan dolgon, amit úgy kell csinálni, hogy más ne lássa. Szégyentelen ez az ember, a gyermek még meg sem született s már amiatt is baja van. Felfogadják ide dolgozni s folytonosan piszkálja őket. Az asszony feláll a tűz mellől, ahol kucorgott, az urára pillant és kifödi a falakat. — Nem vagyunk urak! — mondja s színtelen arcára rácsapódik a pára, ahogy a levest kavargatja. — A szegény embernek gyermeke kell legyen. Csorgó Jóska, a fiatal házasember maga sem tudja, mért szégyenli magát, miért veszett el a szava. Hiszen tudhatta volna, hogy más is látja eddig a