Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1936-08-01 / 7. szám
KÖNYVEK ÉS ÍRÓK SURÁNYI MIKLÓS 1882—1936. A jó írónak egyszer eljön az ideje, ha látszólag egyébként lemaradt is sokáig azok mögött, akik mellette a kor kedvében jártak műveikkel, vagy az uralkodó lendületben alkottak. Néha ez a váratlan, de mégis bekövetkező előtérbe jutása valamikor csak életműve lezáródása után következik el, szerencsés az, aki életében kapja már az ilyen pillanatot, amikor az irodalmi érdeklődés fényének és a zajló vitáknak első vonalában állhat. Mi, akik a Nyugat-nemzedék lendületében, s a kor hangjait és kívánságait kereső irodalmának hatása alatt nőttünk fel, alig vehettük észre azt a Surányit, aki írói pályájának első évtizedei alatt történelmi regényeit írta. Neve alig csengett át azon a kóruson, amely szinte teljesen a Nyugat hangszóróján át zengett felénk. A jelen emberlétbe markoló naturalista regény vagy a közvetlen szomszéd életére kiváncsi polgár regény mellett kevés érdeket keltett a múlt távoli világaiban élő író. Valahol a háttér csendjében fejlődött és nőtt ahhoz a készülő ismeretlen feladathoz. Egyéniségéhez formálódó kordivathoz, számára tartogatott kívánsághoz, amellyel majd egyszerre elénk lépjen, s magára fordítsa a figyelmet és a szót. Surányi számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor háromkötetes Széchenyi regénye megjelent. A régi iratok és oklevelek között sokáig élő levéltáros történeti regényeivel, kitűnő korrajzaival a magyar realista és impreszszionista regény virágzása idején, ha az irodalom akkori bennünk élő egész képét nézzük, ott állt valahol a második vagy harmadik vonalon. Majdnem csak epigonként abban a csoportban, amelynek az élén Herczeg Ferenc állt. De a háború utáni években a múlt titkainak kedvelője, a történelem exotikumában zajló életsorsok írója számára váratlan meglepetésként nőtt divattá az a műfaj, amelynek művelésére ő írói egyéniségénél fogva különösen hivatva volt. Lázas sietséggel egymásután jelentek meg az európai irodalomban az életrajzi regények, regényes életrajzok, amelyek írójuktól nem annyira a kimerítő szakismeretet, vagy a tényekhez való száraz ragaszkodást kívánták, mint egy-egy új világító szempont fényében az érdekes élet művészi megírását. Hősi életsorsok közelhozása volt ez a mai lélekhez. Egy-egy új, addig ismeretlen adat megtalálása vagy addig elrejtett, sőt dugdosott adat felszínrehozása elég volt arra, hogy a múlt alakjait és régi korokat felelevenítsenek, így hozták újra mozgásba a múlt sok megkövült képét, így találkozva az író és a kor irodalmi kívánsága, Surányi talán a leghősibb író-feladatra vállalkozott e műfaj keretében. A legzsúfoltabb, legsokrétűbb, külső és belső világában egyaránt leghalmozottabb életű magyarnak, Széchenyinek életregényét írta meg. Az a három terjedelmes kötet, amely e nagy műből megjelent, egyszerre az irodalmi érdeklődés élére állította Surányit. Gazdag mű, élesen eleven hatású. Az ellenmondások is, amelyeket kiváltott, inkább frissítették a hatást, mint kisebbítették. Érzik a művön, hogy nem az író sietett eleget tenni vele az irodalmi divatnak, hanem az írói egyéniség és komkívánság találkoztak. Erős, meleg kapcsolat érződött a mű és írója kö-