Erdélyi Helikon, 1936 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1936-10-01 / 8. szám

I. SZEMLÉR FERENC: VERSEK NYÁRI NAPFORDULÓ Észre se vettem s elfutott, mély tóban elmerült, a víz elnyelte és legott kisimult, elterült. Egy nap volt, mint a többiek, június huszonegy, miért kérdeztem volna meg, hova fut, hova megy? Csak most hogy eltűnt, keresem a tegnapi napot, csodálkozón s idegesen hogy így elhagyhatott. Most vettem észre, hogy e nap különös tünemény, övé a legnagyobb darab élő, igazi fény, övé? .. övé volt mostanig, de mától egyre több sötét folt marja tagjait mint halak a dögöt. Alszik, mint hült vackán a hím, mint romló női test a változások évein s mögötte nő az est. Nő, nő, nő, észre sem veszed, lépésben, lassaban, nem tudod, mikor érkezett s egyszerre este van. Egyszerre elmerült napod, a tó elnyelte lenn s partján sötét szélben vacog rongy lelked meztelen.

Next